Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-10-29 / 44. szám

Darázs Rozália 1976-ban, Rudolf Pribis osztályában végezte el a képzőművészeti akadémiát, dombormű szakon. Majdnem másfél évig szabadfoglalkozású művészként élt szülővárosában, Hurbanovóban, ahol a szülői ház hátsó részét alkotóműhellyé alakította. Manapság azonban az éremművész nem a legfoglalkoztatottabb alkotó, hiszen nagyon kevés a megélhetést biztosító munka, vagyis a megbízó, ezért

1978-tól a vámskában működő óvónőképző magyar tagozatának képzőművészet szakos pedagógusaként kereste kenyerét. Szeptember 9-től pedig az idén megnyitott művészeti népiskola igazgatói tisztjét tölti be.

— Nem tartott ettől a poszttól? — kérdezem a dolgozószoba falait díszítő rajzok, barátnője két művészi kivitelezésű faliszőnyege, szobrocskák, virágok, könyvek között.

— Tudom, hogy nem könnyű munka, és az iskolavezetéssel járó tengernyi adminisztrációs munka mellett még tanítanom is kell. Nem is keveset. Mint bedolgozó az óvónőképzőben hetente tíz óra, a művészeti népiskolában mintegy heti tizenöt óra vár rám. Plusz az igazgatói szerepkör, ami nagy súllyal nehezedik rám, hiszen engem soha nem a tanítás terhelt, hanem a vele járó adminisztráció. S bár tartok e feladattól, lelkem legmélyén mégis bízom magamban, mert a nemzeti bizottság fiatal, ambiciózus elnöke mindenben támogat. Lényegében a művészeti népiskola megalakítása is az ő ötlete volt.

— Egy iskola megszervezése és beindítása nem rövid távú feladat, éveket s rengeteg energiát igénye/. Ennek a nagy-nagy pedagógusi tenniakarásnak nem láthatja kárát az éremművész ?

— Nem láthatja kárát, hiszen éremformáiás nélkül el sem tudom képzelni az életem. Mindig akad valami, ami arra ösztönöz, hogy a gipszhez nyúljak. Egy-egy könyv, regény vagy éppen a tapasztalt emberi viszonyok, viselkedésformák közül valamelyik. Most éppen a Tévénéző című sorozaton dolgozom. Bosszant ugyanis, pedig nem vagyok ideges természet, hogy az emberek zöme minden szelektálás nélkül nézi a televíziót. Nem az a rossz, hogy nézik, hanem ahogyan nézik, az a rettenetes.

— Vagyis jó, nem jó, veszik.

— Igen, és ez borzasztó. És a tévé elősegítette a családok bezárkózását, a családon belül pedig a személyek elszigeteltségét is. E jelenség ártalmaira szeretném felhívni a figyelmet.

— A műtermében látott plakettek kötéltáncon egyensúlyozó figurákat ábrázolnak.

— Érdekel az ember egyensúlyhelyzete. Elsősorban szakmai szempontból, természetesen, hogy merre, meddig billenhet egy figura, hol vannak a mozgás plakettbeli hitelességének határai. Az viszont magáért beszél, hogy a kötélen ide-oda egyensúlyozó figurák alatt különféle éles tárgyak, egyszer konkrét fegyverek, másszor durva felületű, asszociációs lehetőségeket kínáló struktúrák láthatók. Az Idő című sorozatomban is vannak elvonatkoztatott elemek, de nem csoda, mert akkor éppen az Idő megfoghatatlanságának kérdése izgatott. S hogy mit akarhattam a Bogarak című sorozatommal? Ezeknek a parányi élőlényeknek remek a konstrukciójuk, plasztikai megfogalmazásuk figyelmet, türelmet igénylő feladat. Ezért is vállalkoztam rájuk. Témaválasztásom félreértésre is okot adott, mert többen azt hitték, fanatikus bogarász vagyok, holott fenét, csak észrevettem, hogy az emberek a bogaraknak még csak a nevét sem ismerik. Madarainkét sem. Alig ismernek valamit élővilágunkból. S szerintem a természetvédelem itt kezdődik, a megismerésnél. Nem elég rácsodálkozni, meg is kell ismerni a dolgokat. S amit megismerünk, az már majdnem meg van mentve.

— A Csallóközi Múzeumban július végéig nyitva tartott sikeres tárlatán nagyon sok művelődéstörténeti ihletésű éremmel találkozhattak a nézők. Vajon mi ösztönzi arra, hogy a görög és a keresztény mitológia köréből merítsen ?

— S témák közismertsége, vagyis az, hogy a történeteket még a legtapasztalatlanabb táriatlátogató is ismerheti. Tanítóként meglepett az, hogy a diákok több történetet ismertek a görög, mint a keresztény mitológiából. Ennek a hiányosságnak társadalmi gyökerei vannak, tudom, de ideje már belátnunk, hogy a keresztény mitológiában megfogalmazott történetek tanulsága is mérhetetlenül hasznos. Hogy semmivel sem ér többet Sziszifusz vagy Ikarosz története Noé vagy Jónás történeténél. S ki merné állítani, hogy Ádám és Éva a mai magyar embernek, akinek általános műveltségébe beletartozik Madách Ember tragédiájának ismerete is, kimondottan bibliai téma?! Babits műve nélkül például én sem fogalmaztam volna érembe

Jónást. Itt is az irodalom, s nem a vallás volt az ihletöm. A mesében föllelhetö általános emberi sors, és a már említett közérthetőség.

— Munkái zömében meglepően nagy szerepe van a történetnek, a mesének, ugyanakkor mégsincs illusztratív jellegük.

— Számomra nagyon fontos a történet, mert abból fakad a tanülság, az emberi megoldást kínáló lehetőségek felismerése. Mert mérhetetlenül nagy bennük a kitörési vágy, s az igény az érzelmi összetartozásra, de nem mindig ismerjük föl a lehetőségeket. amelyeken keresztül ez realizálható lenne. Ezért soha nem modellezek stagnáló, álló figurákat, mert azok tovább dermesztenek, csakis mozgásban levőket, akikkel mindig történik valami. Az Ádám és Évában, meglehet, női megközelítéssel magyarázom a történetet, amikor Ádámot megszeppentnek mutatom, olyannak, aki a tudás fájáról soha nem vette volna le az almát. Ugyanakkor mindketten mozgásban vannak. Hogy ebből melyik néző mire következtet, az az ö szuverén joga, de számomra nem elhanyagolható munkáim közérthetősége. Ezért is nem kedvelem az absztraktot, bár élek az elvonatkoztatás eszközével. Művelődéstörténeti ihletésű munkáim talán segítik a nézőt az olyan témájú érméim megértésében és értelme— Nem tudom, s ha mégis, hát csak szerényen. Mert mit tehet ma az éremmüvész? Legfeljebb formába gyúrhatja Diogenészt, az emberiség első igazi provokátorát, aki mindent kimondott, ami a szívét nyomta. S amikor formát ad az egykori Diogenésznek, föltehetően a maiaknak szurkol.

— Nem sajátja a szomorúság, szeret nevetni, mosolyogni, ámbár néha egészen fanyar mosolyt varázsol nézői szájára. Noéja például esernyővel ül a bárkán, Jónás lerágott halcsont mellett ücsörög a cet szájában, feje fölött kiteregetett fehérnemű. Az egyik a konformista menekülés, a másik a családi idill paródiája, netán groteszk játék ?

— Játék, de komoly.

— Eddig hányszor vett részt a FI RÉM által rendezett tárlaton, a világ legnagyobb éremkiállításán: időrendben Krakkóban, Budapesten, Lisszabonban s most föltehetően ott lesz a negyediken, a Stockholmban megnyílón is. Mire kötelezi ez?

— Még jobb munkára.

Darázs Rozália a kapuig kísér. Mielőtt elköszönne, még elmondja, nagyon tisztelte Pribis tanár urat, sokat tanult tőle, s újra megerősít abbéli bizalmában, hogy ő is jó utánpótlást nevel majd a művészeti népiskolában, ahonnan egykoron ő is bekerült a Brazésében, amilyen a Bohóc, az Idő, a Bogarak vagy a Kötéltánc című sorozatom.

— Korábban azt mondta, nem ideges természetű. Az azóta elmondottak viszont azt mondatják velem, hogy nemcsak művészi, hanem a társadalmi kérdések megválaszolásában is nyugtalan. Ha kérdezik, ha nem, beleszól a világ dolgaiba. Hangját emeli a tévé okozta szellemi tunyaság ellen, természetvédelmi sorozatot alkot egyensúlyhelyzetek érdeklik. Amolyan jókedvű, mosolygó lázadó, nemde?

tislavai Iparművészeti Középiskola fafaragó szakára. S ezt csak azért írom ide, hogy jelezzem, Darázs Rozália többéves, kitartó munkával jutott el oda, ahol most van. S talán soha nem jutott volna idáig — nemcsak idehaza, ha nem határainkon túl is jegyzik —, ha már nagyon fiatalon nem tudja, mit akar. Ha nem bízik magában.

SZIGETI LÁSZLÓ

(női?)