Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-29 / 5. szám
Toivi Blatt ma 57 éves, K. A. Frenzel 73. Az NSZK-beli Hagenben találkoztak újra a Frenzel-„ügy” tárgyalásán. Toivi Blatt alig ismerte fel a kopaszodó, ráncokkal barázdált arcú, sokdioptriás szemüveget viselő öregemberben a felfuvalkodott, érzéketlen SS oberscharführert, Sobibor teljhatalmú urát, akinek lelkén negyedmillió fogoly élete szárad. A tárgyalás szünetében Toivi és Frenzel egy asztal mellé ültek. Beszélgetésükből idézünk egy részletet. T. B.: Maga nyugodtan üldögélve issza itt a sört, félénken mosolyogva néz rám, s azt a benyomást kelti, mintha csupán egyszerű szomszédom, rég látott ismerősöm, egy teljesen hétköznapi ember,lenne. Pedig maga nem akárki. Maga Karl August Frenzel SS Oberscharführer, a sobibori haláltábor egyik parancsnoka. Emlékszik rám? Frenzel: Nem nagyon. Maga még gyerek volt akkor. T. B.: Tizenöt éves voltam. Szerencsémre maga akkor rámbizta cipőinek tisztítását, így életben maradhattam egy ideig, miközben meggyilkoltatta a családomat és Izbica további 2 000 lakosát. Sobiborban legkevesebb 25 000 ember halt meg. Frenzel: Ez borzasztó. Borzasztó. Most azt kérdezi, miért akartam magával beszélni? Szerettem volna bocsánatot kérni. Az áldozatokért már nem tehetek semmit. Ami megtörtént, azt már nem lehet meg nem történtté tenni. Nem változtathatunk rajta. De magára és a többi tanúra nem haragszom. Könnyes szemmel ismételem, bocsánatot akarok kérni. Ami történt, nemcsak ma tölt el borzalommal, már akkor lelki vívódásokba kergetett. T. B.: De együttműködött a hóhérokkal! Frenzel: Nem tudja, mi ment végbe bennünk akkor, és nem érti a helyzetet, amelybe belecsöppentünk. T. B.: És a mi helyzetünk? Frenzel: Tizenhat és fél évig börtönben ültem, sokat szenvedtem, és rengeteget gondolkodtam a jogról és a jogtalanságról. Nagyon rossz idők jártak akkor. Teljesítenünk kellett a ránk kiosztott parancsokat. T. B.: Parancsokat! Az apámat megérkezésünk után azonnal a földre sújtotta egy doronggal. Miért? Ez is a kötelességei közé tartozott? Frenzel: Már nem emlékszem. T. B,: Magam is apa vagyok. Amikor látta azokat az ötéves, egyéves, egyhetes gyermekeket — halálraítélteket —, semmi sem rezdült meg a lelke mélyén? Frenzel: Emlékszem egy esetre, amikor Wagner a gázkamrába küldött egy asszonyt a gyermekével. Elintéztem, hogy kíméljék meg őket. A kislány úgy tízesztendős lehetett. T. B.: De ők sem élték túl a tábort. Sobiborban tízezer gyermeket gyilkoltak meg. Frenzel: Nagyon sajnálom, ami történt, és megértem, hogy a károsultak nem tudnak felejteni — de én sem tudom elfeledni a több mint tizenhat év börtönt. Sajnálom, hogy részt vettem az akkori eseményekben. T. B.: És akkor nem sajnálta ? Frenzel: Arról, hogy mik mentek végbe, csak Sobiborba érkezésem után értesültem. Azt mondták nekünk, hogy egy munkatábort fogunk őrizni. Pedig szigorúan titkos birodalmi ügyről volt szó. Megpróbáltam az áthe-Toivi Blatt volt fogoly (jobbról) és a sobibori koncentrációs tábor egykori vezetője, K. A. Frenzel (balról) Karl August Frenzel 1911-ben született. Az alapiskola elvégzése után ácsinas, majd munkanélküli. 1930-ban lett a náci NSDAP és az SA tagja, később mint önkéntes csatlakozott a T 4 kommandóhoz, ahol „dezinfektor"-ként 70 000 ember halálát idézte elő. 1 942—43-ban a sobibori haláltáborban az egyes számú láger vezetője volt. 1945-ben az amerikaiak letartóztatták, de néhány hét r ✓ magában, hogy gyűlöletet érez irántunk. Ezt nem vetem a szemére. Én is bizonyára így éreznék a maga helyében. T. B.: Akar még kérdezni tőlem valamit? Frenzel: Őszinte vágyam, hogy elbeszélgessünk, hogy más szemszögből nézve is képet kapjon rólam, és ne csak az eszeszt lássa bennem. A civilt is, aki ma vagyok, negyven év után ... De kijárhat-e a megbocsátás egy közönséges tömeggyilkosnak? Nem. Az örökkévalóságig — nem. lyeztetést, de nem ment. Így hát teljesítenem kellett kötelességeimet. Viszont hamar ellentétbe kerültem a lelkiismeretemmel, és 1945-ben elátkoztam a nácikat azért, amit tettek. Arra a következtetésre jutottam, hogy a jogtalanság korszaka volt az. Elátkozom azt az időt. T. B.: Mit szól mindehhez a családja? Frenzel: A feleségem a háború végén meghalt. A gyerekeim véleménye szerint bűntettet követtem el. Elítélek mindent, ami akkor történt. T. B.: Látta a Holocaust című filmet? A valóság borzasztóbb volt a filmnél. Frenzel: Igen, láttam. Sok élet szárad a lelkemen. T. B.: Akkor miért nem megy el valamelyik szerkesztőségbe, és miért nem beszél? Frenzel: Félnék odamenni és beszélni. Félek a' neonáciktól. Nem mintha akkora hatalmuk lenne. Nem, ők gyengék. De a működésüket be kellene tiltani. Ott is megtalálhatók, és ha a sajtóhoz fordulnék — megvannak nekik is az összeköttetéseik. T. B.: Még egyszer — miért akart velem beszélni? Frenzel: Még egyszer személyesen is bocsánatot akartam kérni azért, ami akkor történt. Ha elfogadná az áldozatokért a bocsánatkérésemet, kissé megnyugodnék. Beszélni akartam magával, mint ember az emberrel. El tudom képzelni, mi játszódik le múlva szabadon bocsátották. A náci tömeggyilkos ezután visszatért Lövenburgba, majd Göttingenben dolgozott mint ács és színpadmester egészen 1962. március 22-ig, amikor újra letartóztatták. Toivi Blatt 1927-ben született a kelet-lengyelországi Izbica városkában. Zsidó származása miatt 1943 tavaszán a sobibori koncentrációs táborba deportálták. Egész családja, valamennyi hozzátartozója ott pusztult el. Neki sikerült megszöknie. A háború végéig bújdosott. 1945-töl 1957-ig a lengyel hadsereg tagjaként részt vett a háborús bűnösök felkutatásában. Ma Kaliforniában él, és önélerajzát rendezi sajtó alá. —Izs— Negyven évvel ezelőtti tragédia: a hóhérok asszonyok és gyermekek egy csoportját vezetik a gázkamrába . ..
