Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-09-11 / 37. szám

Ajtmatov-sorozat A televízió jóvoltából heteken át néz­hettük Csingiz Ajtmatov szovjet-kirgiz író müveiből készült filmeket, amelye­ket láttunk már külön-kulön. arra azon­ban nem volt alkalmunk, hogy a heten­kénti sugárzások alapján egységes ké­pet alkothassunk róluk. Most volt, és megérte. Már csak azért is, mert a filmeket nézve szüntelenül a gótika ha­talmassága. magasba törő sudara. hi­tet. eszmét, emberséget, művészetet, tudományt egységesítő egyetemes ér­vénye tolult elém. Tény, hogy a francia eredetű gótika nem tört be a' keleti kultúrába, sem építészetileg, sem szel­lemileg, megállt Kijev előtt, de önma­gán túlmutatóan, nehezen körülhatá­rolható módon máig hat az Uralon innen és túl is. A hitványságot, a gyáva­ságot, az erénytelenséget zúzza szét Ajtmatov, vajúdó hőseinek sajátja, a lelki gótika. A lelki nagyság, amellyel égnek törnek, kecsesen, szomorúan, mégsem szkeptikusan. A Dzsamila sze­relmét Aragon, aki fordítója a műnek, „a XX. század legszebb szerelmi törté­netének" nevezte. Egy kirgiz asszony a tabuk béklyójába kötve is megőrzi sza­badságát, szerelemhez való jogát. A tiltásokon, az akadályok tüzén át a szerelem hallatlanul megnöveke­dett dimenziói hozták létre Dzsamilá­­ban azt, amit általában költészetnek nevezünk. A versenyló halálában is a kirgiz nép emberi és társadalmi problé­máiról szól. Az önmegváltó hitében bízó pásztor, Tanabaj sorsa ugyanúgy alakul, mint a versenylóé. A két hete sugárzott Fehér hajó. mintegy a sorozat kicsúcsosodásaként az Ajtmatovot mindig is foglalkoztató törzsi-nemzet­ségi múltból örökölt erőkkel foglalkozik, amelyek hol elöremozdítják. hol vissza­húzzák az embert. Lényegében azon­ban fölemelkedésről van szó e filmek­ben. Fölemelkedés a vakító szenvedé­lyekből, a szélsőségesen változó han­gulatokat szülő tévhitekből, a tragédi­ákból. Az örök küzdés hitével s azzal a reményteli reménytelenséggel, amely csak az antik szellemek sajátja. Szigeti László r------------------------------i SZÍNHÁZMŰSOR L__________________A MATESZ szept. 12. szerda: Nagymegyer (Calo­­vo) — Mielőtt a kakas megszólal (19.30) szept. 13. csütörtök: Nagymegyer — Mielőtt a kakas megszólal (14.00) szept. 14. péntek: Nagymegyer — Koldusopera (19.30) szept. 15. szombat: Ekecs (Okoc) — Koldusopera (19.30) szept. 16. vasárnap: Galánta — Kol­dusopera (19.30) THÁUA szept. 12. szerda: Gömörhorka (Gém. Flórka) — Egy ember, aki megunta a bőrét (14.30) szept. 13. csütörtök: Rád — Egy em­ber, aki megunta a bőrét (19.30) szept. 14. péntek: Brehov — Egy em­ber, aki megunta a bőrét (19.30) szept. 15. szombat: Abara (Oborin) — Egy ember, aki megunta a bőrét (19.30) szept. 16. vasárnap: Csicser (Cicarov ce) — Egy ember, aki megunta a bőrét (19.30) BRATISLAVA Péntek IX. 14.: 9.20 Gyermekműsor 9.55 Vagy-vagy. vetélkedő 10.35 Felkelési történet, tévéfilm-sorozat 15.45 Rövidfilmek 16.45 Fi­­lio és Makenzen, bolgár tévéfilm-sorozat 17.45 Élet a természetben 18.50 Sportrevu 20.05 Kanada Kupa, jégkorong-mérkőzés 22.15 Miért nem kérték meg Evansot? II. műsor: 16.55 Slovan Bratislava—Inter Bra­tislava. labdarúgó-mérkőzés 20.05 Majka, té­véjáték 22.00 Az eltört korsó, színházi közveti­­tés 23.20 Nemzetközi sportversenyek Szombat IX. 15.: 8.30 Pionirmagazin 10.00 Rajt, tévéfilm-sorozat 10.45 Miért nem kérték meg Evansot ?, angol filmsorozat 11.30 Orion, lengyel dokumentumfilm 13.00 A csillagász és a professzor, német film 14.00 Zenés szórakoztató műsor 16.30 A CEDOK zenés műsora 17.45 Találkozás Kladruby prí Stríbre­­ban. zenés műsor 18.50 Éljen a nagyapa!, tévésorozat 20.00 Portré 20.30 Televarieté 22.15 Tetthely, NSZK film 23.45 Külföldi me­lódiák II. műsor: 10.35 Dokumentumfilm 10.55 Ka­tonák műsora 11.15 Veszélyes kanyar, szovjet film 16.15 A nézők napja 17.00 Csehszlová­kia—Jugoszlávia, női kézilabda-mérkőzés 18.30 A nézők napja 20.00 A távollevő bará­tok, tévéjáték 21.55 Dzsesszpódium 22.15 Nemzetközi sportversenyek Vasárnap IX. 16.: 8.30 Gyertek velünk 10.45 Nemzetközi futóverseny 12.30 Eliska és csa­ládfája 13.35 Halló, vasárnap! 14.00 Repülök napja 15.40 Halló vasárnap! 16.00 Lóverseny 17.15 Szeszélyes nyár, cseh film 18.40 Zenés műsor 20.05 Tűz ellen tűzzel, tévéjáték II. műsor: 10.00 Barátaink életéből 10.30 Fiatalok tévéklubja 12.45 Flangverseny 17.55 Ka-ze-ta 18.35 Nyolcas, vetélkedő 20.00 Sport 20.45 Súlylökés 21.50 A nagymama receptje, komédia Hétfő IX. 17.: 15.35 A nevelésről 16.20 Iránytű 17.10 Kanada Kupa 20.00 Felkelési történet, tévéfilm-sorozat 21.25 Katonák mű­sora 22.20 Civilizációs betegségek II. műsor: 17.20 Majd Mope) elintézi, NDK film 18.00 Jelenko, bolgár filmsorozat 18.30 A heti események magyar nyelven 20.00 Az M zenés stúdió 20.30 Sportvisszhangok 22.00 Az egyedüli férfi, szovjet tévéfilm-sorozat Kedd IX. 18.: 9.20 Autó-motorrevü 9.50 Fel­kelési történet 11.20 Katonák műsora 12.25 Orosz nyelvlecke 15.45 Nem ölnek meg min­denkit 16.25 Békeműsor 18.40 Mezőgazda­sági év 20.00 Botrányos címlap, francia film II. műsor: 16.45 Zsuzska, mese 17.25 Szé­kesfehérvári Videoton—Dukla Praha, labdarú­gó-mérkőzés 20.00 Fiatalok tévéklubja Szerda IX. 19.: 9.25 Zenés műsor 10.05 Tűz ellen tűzzel, tévéjáték 11.50 Élet a természet­ben 17.00 Hihetetlen valóságok 17.55 Autó­­motorrevü 18.40 Katonák műsora 20.00 Ka­nada Kupa 22.00 Félállásban, lengyel film II. műsor: 16.25 Zenés krónika 16.55 Labda­rúgó-mérkőzés 20.00 Az apa, szlovák film 22.00 Labdarúgó-mérkőzés Csütörtök IX. 20.: 9.45 A csillagok ma éjjel nem alszanak ki, tévéjáték 17.25 Dokumen­tumfilm 18.00 Sportrevü 18.40 A Tévéhíradó sajtókonferenciája 20.00 Felkelési történet, tévéfilm-sorozat 22.15 Közgazdasági magazin II. műsor: 17.55 Út az aranyálom felé, kanadai kalandfilm 20.00 Publicisztikai műsor 21.00 Bolgár zenés műsor BUDAPEST Péntek IX. 14.: 10.05 Történetek az első gözvasútról 10.55 A tegnap gyermekei 16.50 Óceánia népei 17.25 A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 18.00 Kalendárium 20.00 Gyilkolni könnyű 21.35 Magellán 21.45 Péntek esti randevú II. műsor: Egy kis kirándulás 18.45 Az állatok nyomában 19.00 Keresztkérdés 19.30 Kisfilm 20.00 Liszt: Faust-szimfónia 21.40 Nemzet­közi súlyemelő-verseny Szombat IX. 15.: 8.05 A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 8.25 Ki játszik ilyet? 9.45 Winnetou, a meszkalero 10.40 Az Onedin család 11.30 Autó-motorsport 11.50 Kereszt­kérdés 14.05 Gyermeknap a Berva-völgyben 15.00 Az ember és a tenger 15.55 A történet hőse 16.40 Kisfilm 17.10 Közvetítés az ügetö­­pályáról 17.55 Diagnózis 18.15 Objektív 20.00 Vers mindenkinek 20.05 Szomszédolás 21.35 Bol Wilderberg-sorozat, svéd film II. műsor: 17.40 Auditórium maximum 18.30 A „Cég" ügyeiről 19.25 Mozart: G-moll vonós­ötös 20.00 Cadignan hercegnő 21.55 Nem­zetközi súlyemelőverseny Vasárnap IX. 16.: 8.30 Óvodások filmmüsora 8.55 Játsszunk bábszínházát! 9.30 Kicsi a bors 9.50 Testünk 10.05 Winnetou, a mesz­kalero 11.05 Sir-Khán, Bagira és a többiek 14.00 Kisfilm 14.15 Gyöngyvirágtól lombhul­lásig 15.35 Műsorainkat ajánljuk! 16.10 Tol­­nay Klári-sorozat, Déryné 18.00 Delta 19.00 A Hét 20.05 Tetthely 21.35 Kapcsoltam II. műsor: 20.00 Kozmosz 21.00 Egy hang és néhány maszk 21.35 Telesport Kedd IX. 18.: 10.00 A Galavljov család, szov­jet filmsorozat 16.20 Postafiók 250 16.40 Rally-bajnokok 17.25 Videoton—Dukla Praha, labdarúgó-mérkőzés 20.00 Az Onedin család 20.50 Stúdió '84 21.55 Kockázat II. műsor: 18.50 Csak gyerekeknek 19.15 Dzsessz 20.00 Ifjúsági centrum 21.30 A há­rom megcsúfolt férj, spanyol film Szerda IX. 19.: 9.25 Delta 9.50 A Galavljov család, szovjet filmsorozat 16.15 Magas fal, csehszlovák film 17.30 A nyelv világa 18.20 A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 20.00 Bösendor­­fer, a Játékszín előadása 21.05 A fele sem igaz! 21.50 Unokáink is látni fogják II. műsor: 17.55 Perpetuum mobile 18.25 Siófoki Bányász—Larissza, KEK labdarúgó­­mérkőzés 20.15 Országos tél, rövidjátékfilm Csütörtök IX. 20.: 9.30 Hungária Kávéház, NSZK—magyar film 10.30 Brazil melódiák 16.15 Pedagógusok fóruma 16.55 Pulzus 20.00 Alfa Holdbázis, angol film 20.50 Pano­ráma 21.55 Telesport II. műsor: 18.35 Útjaink 19.20 A mi képer­nyőnk 19.40 A Szófiai Kamarazenekar játszik 20.00 Filmmüsor 20.50 Budapesti Zenei He­tek — megnyitó koncert 22.00 Kisfilm kővetkező, 38 számunk tartalmából: Ünnepnapon Lampl Zsuzsanna riportja az SZNF 40. évfordulójának országos ünnepségéről Mert nem vigyáztunk rá ... Milicky Jolán riportja a kelet-szlovákiai gyermekbalesetekröf Nyugat-Európa hátsóudvarában Miért küldik haza a vendégmunkásokat az iparilag fejlett tőkés országok? Burjánzó büntettek Gyermekek elleni erőszak — szervezett formában is Divat Kössünk pulóvert! A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR ADÁSA szeptember 15.: 8.00 Szombat reggel 9.00 Nyugdíjasok rádiósklubja 10.15 Szimfonikus hangverseny 11.00 Szülőknek nevelésről 12.55 Anyanyelvűnk 13.00 Ifjúsági magazin 14.00 Tíz perc irodalom 15.00 Napi krónika 16.00 Aki tudja, írja meg! szeptember 16.: 8.00 Barangolás Zeneor­szágban 8.30 Mese 9.00 Rádióegyetem 10.00 Egy hazában 10.20 Az opera kedvelői­nek 11.00 Társadalmunk időszerű kérdései 11.10 Vasárnapi randevú 13.00 Fáklya 14.00 Zenés köszöntő KOSSUTH RÁDIÓ, BUDAPEST szeptember 15.: 8.28 Családi tükör 9.13 Színes népi muzsika 10.05 Ismét — a javá­ból! 14.25 Magyarán szólva 14.40 Minden­napi irodalmunk 16.00 168 óra 17.30 Ko­molyzenei „lemezlovas" 19.30 Őszi vadá­szat — Füst Milán rádiójátéka 20.58 Kard és toll szeptember 16.: 7.23 Kopogtató 8.24 Énekszóval, muzsikával 9.00 Zenés, irodalmi magazinműsor 12.35 Édes anyanyelvűnk 14.05 Szonda — Tudományos magazin 14.34 Népdalkörök pódiuma 17.05 Családi legendárium 18.40 Úton 19.46 Örökzöld dallamok PETŐFI RÁDIÓ, BUDAPEST szeptember 15.: 9.00 A mikrofonnál: Pres­ser Gábor 10.00 Szombat délelőtt 12.54 Igen — nem királykisasszony 14.00 Irodalmi világjárás — Svájc 15.00 15 éves a Kaláka 17.50 4 X 4 — Játék 21.20 Szivárvány — a próbáról szeptember 16.: 7.30 Vasárnapi orgona muzsika 8.05 Játék a könyvtarban 11 00 Pogány Judit portré 14.35 Táskarádió 15 35 Poptariszriya 17.30 Irodalmi összeállítás — Ötödik sebességben 20.35 Társalgó A CtDUK zenes szórakoztató (jyonyyviraytol lombhul- Déryné, vásár- Tetthely, va műsora, szombat, 16.30 lésig, vasárnap, 14.15 nap, 16.10 sárnap, 20.05

Next

/
Thumbnails
Contents