Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-09-04 / 36. szám
CSALÁDI KÖR Újhelyiéknél Fotó: Hrapka Tibor Az Újtelep feló tartva megállók az egykori kavicsbányánál. Oldalába vájva rengeteg kis lyuk. valószínűleg meleg fészkekkel, a fészkekben fiókákkal. A fecskék hordják nekik az élelmet s ón. talán mert hűvös szellő fúj a Duna felöl, azon töprengek, vajon hány fióka marad a tél áldozatának ezekben a csiviteléstől zajos odúcskákban. S hányán röpülnek majd első útjukra, le a tengerig, bele a megismerésbe, a tapasztalásba, hogy jövőre ismét visszatérjenek? — Szervusz. Jóska! — köszönök a kapu mögött ácsorgó kisfiúnak, aki nem ocsúdik a megszólítástól, bámészkodón hallgat. — Te vagy az Újhelyi Jóska, igaz-e? — férkőznék a bizalmába. — Hm ... — Apu itthon van? — Nincsen — csillan fel a szeme, ám tekintete kételkedő marad. — Arat. Csehországban. — És anyu? — Az van — és bezárul, minekután úgy vélem, másfelől kell közelítenem. — Van már iskolatáskád? — Van. Barna. — Kipróbáltad? — Ki. — Mikor? — Régen. A búcsi (Búő) Újtelep 425-ös számú portája előtt állunk, ahol párbeszédünket a nagymama szakítja meg. A kerten át a másik utcába küld, ahol Jóska édesanyja az apóssal együtt kőművesmunkát végez az épülő családi házon. — Ha minden jól megy, a ház elkészülte után meglesz a másik gyerek is — mondja Újhelyi Józsefné, majd megsürgeti Jóskát, hagyja a körte majszolását. inkább szaladjon előre, mutassa meg az iskolatáskát. Jóska vonakodik, maga elé tocscsantja a félig lerágott gyümölcsöt. Később utánunk kullog. Újból a nagymamáék udvarán vagyunk, amikor bentről hallom tiltakozását. — Nem akarom fölvenni...! Anyuka azonban erélyes, s nagymama rábeszélő képessége is használ. Jóska bemutatja, milyen lesz, amikor tanévnyitáskor az iskolába megy, ám szemmel látható, távol áll tőle az elsős világa. — Kicsit félek, mert mi még nem tanultunk igy, ahogy ma csinálják — mondja anyuka. — Először nekem kell megtanulnom a leckét — tagolja elszántan. — Az viszont biztos hogy a gyerek lesz az első, nem a munka. Ha nem kell sokat foglalkozni vele. mert elég játékos meg szertelen, akkor továbbra is dolgozom a kertészkertben. Ha nehezebben tanul, akkor majd itthon maradok... Első a gyerek. Jóska ül a kispadon s figyel, mint ki azzal a gyanúperrel él, hogy olyasmit várnak tőle. amit ö nem tud. ideje gyermekei érzelmi világának megismerésére. Azzal kötelezi el a gyermekeit, hogy anyagilag teszi érdekeltté őket a tanulásban, amit távlatilag társadalmilag is veszélyesnek tartok, akár az alkoholizmust. De mi várható egy harminc és negyven közti alkoholista apától, aki otthon még anyukát is veri, nemhogy a gyereket. Erzsikéék osztályából tudnék mondani legalább hat szülőt, aki az alkohol rabja, és csak hébe-hóba foglalkozik a gyermekkel. Nálunk nem voltak külön jutalmazva az egyesek, de verés sem járt a rossz jegyért, s hogy a tiszta egyesért elismerő, a tanulást serkentő ajándék jár, azt férjemmel együtt érzelmi momentumnak is tartjuk. A faluban sok család van, ahol „minden" megadatik a gyermeknek, csakhogy ezekkel nem pótolhatók az érzelmi kötődés hiányosságai. Mi arra neveljük őket, hogy szeressék egymást, embertársaikat, s tiszteljék az emberséget, amelynek felismeréséhez a mi isko-CSALÁDLÁ TOGA TÁS Szárnyalni nehéz /?/ — Az iskola tanítóit jónak tartom, s azt várom tőlük, hogy jól megtanítsák a gyereket. Úgy hallottam. Markó Janka tanító néni tanítja majd az elsősöket. — A fiamat és a menyemet is ö tanította, és mindketten rendes emberek — veti közbe sürgősen a nagymama. — Viszont nagyon félünk, mert az új iskola a főút mellett áll. Bár halljuk, a tanítók átkísérík a gyerekeket a zebrán, mégis félünk. Tudja, hogy van ez. Megnyugtatom, hogy tudom, akárcsak azt, hogy a falubeliek zöme már a kezdet kezdetén nagy szamárságnak tartotta a falu peremére építeni az új iskolát, ám kár beszélni erről, mert már három éve áll. Viszont érdemes róla szólni, hiszen parafrázissal élve, már félelméből tanul az okos. Aztán szóba kerül az óvoda, ahol Jóska sok mindent megtanult, bár érzelmi világa mintha színtelenebb lenne a vele egykoriakénál. Tapasztalom távoztamkor is. Köszönj, szól rá anyuka, ám Jóska dacol, de amikor barackot nyomok a búbjára, mintha kiolvasná tekintetemből: Ne félj, kisöreg, leszel te olyan gépszerelő, mint apu.... és a kétely oldódni kezd tekintetében. Hátamon érzem, nézésével sokáig kísér. — Csókolom. Kit tetszik keresni? — kérdezi néhány portával odébb egy kislány, akiről úgy vélem, ő Kétyi Margit, s szeptembertől Jóska osztálytársa lesz. Később kiderül tévedésem, mert Margitka a rokonoknál nyaral, viszont nővére, Erzsiké talpraesett riportalany, legalábbis édesanyja szerint. — Erzsiké bőbeszédűbb. Margitka zárkózottabb. érzelmeit kevésbé tudja kifejezni — mondja az idősebb Kétyi Erzsébet. — Ez azonban csak abban jelenthet problémát, hogy nem mondja el, milyen gondjai vannak az iskolában. Erzsiké azonban mindenről beszámolt. Igaz, kislányom? És Erzsiké szép, tiszta magyar nyelven mesél tavalyi iskolai élményeiről. Dicséri a tanító néniket, rosszabb osztályzataiból sem csinál titkot, sugárzik belőle az őszinteség, kötetlenség. Sok mindenre kiterjedő beszédéből legelevenebbnek az a megállapítása hangzik, miszerint: — Jó volt első osztályosnak lenni, és biztosan jó lesz a Margitkának is. — Margitka borzasztóan készül az első osztályba, s én nagyon bízom, hogy helytáll, mint Erzsiké, hiszen annak ellenére, hogy reggel negyed hatkor indulok s csak fél négykor érek haza a papírgyárból, minden nap olvasunk, játszunk, zenét hallgatunk, vetítünk, magyarán mindig kitalálunk valamit, ami ismereteinkkel egyetemben érzelmi kapcsolatunkat is mélyíti, s ami családi biztonságot nyújt, őszinteséget közvetlenséget áraszt. Felbőszít, hogy a faluban sok gyerek még köszönni sem tud, aminek okát egyrészt abban látom, hogy anyagilag szinte mindent megkapnak, másrészt, a szülő csak robotol, fóliázik, emeletes házat épít autóra gyújt, és alig jut Iánk az általános műveltség szintjén a maximumot nyújtja. Ezt nem azért mondom, mert férjemmel mi is a falu iskolájába jártunk, anyanyelvűnkön tanultunk. Nem magunkról beszélek, hanem arról a tényről, hogy azok a gyerekek, akik ebből az iskolából magasabb iskolába kerülnek, mind megállják a helyüket. Aki Búcson főiskolát végzett, az mind a magyar iskola jó hírét növeli a cseh és szlovák nagyvárosokban. De ezek többségével törődtek is a szülők, akik még a gyermeknevelési szakirodalmat is figyelték. Jómagam is szakkiadványból tudom, hogy az iskolatáskát legfeljebb egy héttel az iskolakezdés előtt kell először a gyermek kezébe adni. Ha korábban tesszük, gyengül a gyermek érzelmi kötődése a táskához, s az iskolához is, amit bizonyára egyetlen szülő sem akar. A Kétyi anyuka monológját helyenként félbeszakították kérdéseim, valamint a Kétyi nagymama és nagypapa közbeszólásai. — A gyermek nevelése, látásmódjának befolyásolása már a névadásnál kezdődik — mondta nagymama, s értetlenül kérdezte: — Nem tudom, miért adnak a szülők Claudia. Patrícia, Deniska, Rolandka vagy más idegen nevet gyermeküknek. Kíváncsi lennék, vajon Franciaországban vagy Olaszországban használatban vannak-e a magyar személynevek? — Évekig pártelnök voltán, de már nyugdíjas vagyok —■ mondja nagypapa. — Elkeserítenek azok a szülők, akik azon a véleményen vannak, nem kell a gyermeknek tanulni, hiszen a szövetkezetben többet keres egyszerű tagként, igy nem csoda, hogy általánosan lankadt a tanulási kedv. Itt is kikísémek a kapuig, s Erzsiké még nem is csúsztatta finom kis kezét az enyémbe, már éreztem, ezen a portán tudják, miképpen kell egyszerre szeretni és valósan látni. Hogyan kell az embernek a lét mindenkor reális és humánus tényezőjének lenni. Az elsőosztályosok. Végül is a tanévnyitás elsősorban nekik a legizgalmasabb, a tűzkeresztséget ilyenkor ők élik. Hogy ki hogyan, az az otthonról hozottaktól is függ. Sokan lebecsülik ennek fontosságát pedig nemcsak azt kellene elsődlegesnek tartani, hogyan fogadja az iskola a gyereket, de azt is. az óvodai s családi tapasztalatok fényében mit visz magával a gyerek. És ismét a fecskékre utalva. Amelyik elhanyagolja fiókája táplálását, az hiába ..szerez" neki műszámyakat a fölcseperedő fióka legfeljebb csak mímelheti a repülést. Nem bírja az utat Igaz. mindannyian tudjuk, szárnyalni nehéz, de azt is. hogy természetes ... És ismét azon töprengek, vajon hányái szárnyalnak a megismerés, a tapasztalás mé tyéig. hogy aztán visszatérjenek. SZIGETI LÁSZLC
