Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-08-28 / 35. szám

rődző gyökerekkel s viharverte fenyőfákkal szegélyezett gyalogúton vidáman hangoskodó fiatalok között haladok. Ahogy törpülnek mellettem a fák, egyre nagyobbnak érzem magam. Minden rendben. Az idő is ideális.

Aztán hirtelen meggondolom magam, vissza akarok fordulni, nem bírja a tüdőm a tiszta levegőt...

De mégse. Folytatom. A Békás-tó (Zabie pleso) tájára egy óra negyvennyolc perces gyaloglás után érkezem meg. A tó két

dőket megelőzöm. Ám valakinek én is komótosan lépkedő vagyok. A Poprádi-tónál hatalmas dinnyerakás, barack, paradicsom, paprika és hasonló finomságok csábítanak. Majd visszafelé! Az oldalzsák így is nehéz. Kenyér, szalonna, gyümölcs, csoki, keksz, egy kis ital, ragtapasz és néhány kiló fényképezőgép repeszti a falait. Én a virslisnél. a stopper a negyvennyolcadik percnél áll meg. Amíg reggelizem, az óra pihen.

A kövekkel, merészen teke-A Magas Tátrát évente rengeteg ember járja. Olyanok, akik a tiszta, friss levegőért jönnek, s olyanok, akik a rengeteg kieregetett benzin-, borgőzzel s cigarettafüsttel egyre inkább lehetetlenné teszik emezek élvezetét.

Indulunk. A stopperóra nulláról, én a Poprádi-tó alatti parkolóhelyről. A pontos idő: korán reggel. Meredek, kanyargós, aszfaltos úton szedem lábaimat, tízpercenként egy kilométeres sebességgel. A komótosan lépke-