Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-08-21 / 34. szám
KORSZERŰ HÁZTARTÁS Spanyol nyári leves Hozzávalók: 1,5 kg paradicsom, 1 evőkanál olaj, 1 kiskanál borecet, 1 citrom leve, 1 kis fej vöröshagyma, 1—2 zöldpaprika, 1, kb. 20 dkg-os uborka, só, törött bors. A megmosott paradicsomokat négyfelé vágjuk, és saját -tevén, sóval addig pároljuk, míg a héjuk kunkorodni nem kezd. Akkor tésztaszürön átnyomkodjuk, hogy a héját, magját kiszűrjük belőle. A kihűtött levet simára keverjük az olajjal, az ecettel meg a citromlével savanyítjuk. Megborsozzuk, és kis kockákra belevágjuk a kicsumázott zöldpaprikát meg a meghámozott uborkát. Néhány órára jégbe hűtjük, és csészékben tálaljuk. (Ha van gyümölcs- vagy zöldségprésünk, nyersen is előállíthatjuk a paradicsomlevet, akkor még több vitamin marad benne.) Rablópecsenye Hozzávalók: 2 nagy csirkemell, 50dkg hagyma, 4 zöldpaprika, 5—6 paradicsom, 20 dkg füstölt szalonna, só, törött bors, késhegynyi őrölt kömény meg pirospaprika. Kicsontozzuk, lebörözzük a melleket, és felszeletelve ötkoronásnyi érmékre vágjuk. Ugyanekkorára feldaraboljuk a szalonnát meg a megtisztított zöldpaprikát, cikkekre vágjuk a hagymát és a paradicsonot. A hozzávalókat egymással váltogatva nyársra vagy hurkapálcikára húzzuk, két végére hagyma vagy paradicsom kerüljön, ami megtartja. Összekeverjük a fűszereket, és a nyárson lévő hozzávalókat bedörzsöljük vele. Roston, faszénparázs fölött vagy a sütőben, tepsi peremére fektetve, hogy az alja szaba(nŐ22) dón legyen, kb. fél óráig sütjük, közben olajjal megöntözzük. Nyári burgonyasaláta Hozzávalók: 30 dkg burgonya 2 kovászos uborka 1 alma 2 paradicsom, 2 zöldpaprika 1 hagyma Az öntethez: 1 kemény tojás, 3 evőkanál olaj, mustár, citromlé, só, bors, cukor. A héjában főtt, hámozott burgonyát vékony karikákra vágjuk, összevágjuk a meghámozott kovászos uborkát, a hámozott almát, a paradicsomot, a paprikát és a hagymát is. A tojássárgáját elkeverjük a mustárral, cseppenként adjuk hozzá az olajat, a citrom levét és a fűszereket. A tálban elvegyített salátára öntjük, és az apróra összevágott tojásfehérjével díszítjük. Tökpástétom Hozzávalók: 1/2 kg tök, 2 nagy fej hagyma 4 tojás, 2 evőkanál olaj, törött bors, őrölt rozmaring, só, őrölt paprika A tököt meghámozzuk, magját kiszedjük, húsát apróra vágjuk. Az olajat megforrósrtjuk, beletesszük a finomra vágott hagymát, majd a tököt. Fedő alatt addig pároljuk, amíg a tök teljesen szét nem fő, és jól be nem sűrűsödik. (Víz nem kell alá.) A tojásokat közben megfőzzük, sárgájukat a kihűlt tökmasszával együtt krumplinyomón áttörjük, vagy turmixgéppel pépesítjük. Hozzáadjuk a fűszereket, kikeverjük, és tálba téve, a kemény tojás apróra vágott fehérjével meghintve. jól behűtjük. Kenyérre kenve fogyasztjuk. Karalábé fóliában Hozzávalók: 6—8 zsenge karalábé, 2d! tejföl, 40 dkg darált marhahús, 1 tojás, só, törött bors, pirospaprika csipetnyi reszelt szerecsendió. A karalábékat megtisztítjuk, közepüket kivájjuk, hogy kb. 1 cm-es faluk maradjon. A darált marhahúst összekeverjük a fűszerekkel meg a tojással, és a karalábékba töltjük. Mindegyiket külön-külön alufóliába csomagoljuk, és a sütőben megsütjük. Ha kész, az alufóliát kibontjuk, de nem vesszük ki belőle a karalábékat, csak a tetejüket locsoljuk meg tejföllel, és még öt percre visszatoljuk a sütőbe. Rántott őszibarack Hozzávalók: felezett őszibarackok (lehet befőtt is), porcukor, tojás, morzsa a panírozáshoz, olaj a sütéshez. A fél barackokat először porcukorba, majd felvert tojásba, végül morzsába mártjuk, és bő olajban hirtelen kisütjük. Vanília- vagy bormártással fogyasztjuk. Vaníliamártás Hozzávalók: 4 tojás, 4 dl tej, 10 dkg cukor, fél rúd vanília Tűzálló tálban elkeverjük a tojásokat a cukorral, és lassanként hozzáadjuk a forró tejet, amelyben kifőztük a vaníliát. Vízgőzön, állandóan kavargatva, felfőzzük. Hidegen, melegen egyaránt fogyasztható. Bormártás Hozzávalók: 4 tojás, 2d! fehér bor, fahéj, szegfűszeg, 2 kávéskanál cukor. Az egész tojásokat 1 dl vízzel, a borral, a fűszerekkel és 2 kávéskanál cukorral felverjük, majd vízgőzre téve habzásig verjük. Bor, sör, pálinka — ha egy asztalon látjuk ezeket az italokat, mellettük ínycsiklandó falatokat, úgy érezzük, semmi akadálya a kellemes, csaegyüttlétnek. Holott nemegyszer tapasztalhattuk már, hogy az ilyen étellel-itallal túlzsúfolt asztalon valami zavar. A tányérok, evőeszközök és poharak kavalkádjából hiányzik a harmónia, az az összhang, amely meghittséget, nemességet egyaránt nyújt. Persze, könnyűiparunk még nem tart ott, hogy a terítékek vala mennyi lényeges elemét sorozatban s a maga teljességében gyártsa, az viszont tény, hogy étkészleteink és evőeszközeink ízlésvilágát még mindig felülmúlják a világhírű cseh üvegipar egyes termékei, amelyek nemcsak változatosságról és megbízható ízlésről tanúskodnak, hanem arról is, hogy milyenek mifelénk az italfelszolgálás szokásai. A poharak nagyság- és öblösségi sorrendjében: tömény, vermut vagy cinzano, könnyű és nehéz borok, sör, pezsgő, üdítő es koktélfélék. ZÖLDPAPRIKASALÁTA-KONZERV Hozzávalók: 3 kg szép, egészséges zöldpaprika, só. ecet. szalicil. A paprikát alaposan megtisztítjuk, az ereit is kivágjuk, és húsát vékony karikákra szeleteljük. 5 liter vízbe 10 dkg sót teszünk, és felforraljuk. Beletesszük a paprikát, 5 percig forraljuk, majd szűrőkanállal kiemelve, bő hideg vízben áztatjuk. Végül az ázlatóvízből leszűrt paprikát lazán tiszta üvegekbe rakjuk, és leöntjük az előzőleg elkészített, felforralt, kihűtött salátalével. A salátalé aránya: 1 liter 10 %-os ecetet 1 liter vízzel hígítunk. Szalicillal megszórjuk, celofánnal gondosan lezáijuk. és 40 percig gőzöljük. RÉTESALMA Erre a célra legalkalmasabbak az augusztus végén érő almafajták. Annyi szép. egészséges, savanyú almát hámozunk és reszelünk meg, amennyi egy ötliteres üvegbe szorosan belefér. A megreszelt almát az üvegből egy zománcozott edénybe kiszedjük, 1 dl rumban 1 kávéskanál benzoesavas nátriumot feloldunk, és 1 kg cukrot egy kevés vízzel sziruppá főzünk. Az elkészített almára először a rumos oldatot öntjük, és jól elkevetjük, azután folytonos keveréssel hozzáadjuk a forró szirupot. Ezután az almát visszarakjuk az ötliteres üvegbe jó szorosan, és ráöntjük a levet úgy, hogy ellepje (egy kevés lé esetleg kimarad). Az üveget dupla celofánpapírral szorosan lekötjük, és hűvös helyre tesszük. Kb. 4 hét után már felhasználhatunk belőle, a megmaradt alma nem romlik el. Természetesen kisebb üvegekbe is lehet tölteni.