Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-24 / 4. szám
ÚTKERESŐ „Vétkesek közt cinkos, aki néma" (Babits Mihály: Jónás imája) Figyelj! Leírom életemnek azt a töredékét, ami fájó csalódás marad, amíg csak élek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen igazságtalan lesz hozzám a sors. Amióta az eszemet tudom, óvónő szerettem volna lenni. És az lettem. Sajnos! Hogy miért? Kikerültem az „Életbe". Boldog voltam, nagyon jól éreztem magamat az apróságok között. Eleinte össze-vissza dobáltak egyik helyről a másikra, míg végre állandó helyet kaptam. Közben férjhez mentem. Azt állítottam, én vagyok a világ legboldogabb embere. Jól kijöttem az igazgatónőmmel, a szakácsnőt is megszerettem ... Aztán megszületett a két fiam, és a munkahelyem már nem tűnt olyan ideálisnak. Ugyanis fél hétkor ment a vonatom, ilyenkor fél ötkor keltem. Kettőig kellett volna tanítanom, de nem jöttek ki az óráim, ezért 7-ig kellett maradnom.- Szülői értekezletek, az igazgatónőm gyűlésre ment stb., s egész napokat nem voltam otthon. Az egyetlen szerencsém, hogy a férjem türelmes, segítőkész volt. Nem rótta fel egyetlen szóval sem, ellátta a gyerekeket, főzött, takarított. Én este hétkor értem haza, előkészületeket írtam, mostam, vasaltam, éjfél után kerültem ágyba, s hajnalban újra keltem. Kikészültem. -Fizikailag is, idegileg is. De ez még nem minden. Sajnos, a gyerekek megkapták a bárányhimlőt, egymás után. így két hónapig ki voltam írva. Mikor visszamentem, az igazgatónőm magából kikelve ordítozott velem, hogy én ezt hogy képzelem, intézzem az életemet másképp, mert ő ezt nem tűri. Az ő anyukája feláldozta a munkahelyét, hogy az unokákat fölnevelje, miért nem segít rajtam az édesanyám. Csak azt felejtette el, hogy ők falun laknak, s az állatokból, nagy kertből az ő anyja megélt. Az én édesanyám városon lakik, és a munkahelyén végzett munkájából él, nincs más jövedelme. Hogy megszabaduljon tőlem, ellenem uszította az óvodások szüleit, azt beszélte, hogy én verem a gyerekeket. Pedig ő az, aki veri őket. Végül nem bírtam tovább, beadtam a felmondást. Most üzemben dolgozom, nyolc és fél órát állok, ollóval a kezemben dolgozom. Tetszik a munka, de amíg szabom a pulóvereket, azon töprengek, miért kellett óvónőképzőbe járnom, s otthagynom a gyerekeket, akikkel foglalkozni mindenné! jobban szerettem?. .. V. K. leveléből Az egyik május eleji napon a londoni Királyi Alap által támogatott rákkutató laboratórium egyik munkatársa, a harminckét éves új-zélandi Peter Stockwel a számítógépes adatok tanulmányozása közben fontos összefüggésre figyelt fel. Az emberi vérben megtalálható PDGF anyag és a kísérleti majmoknál rákot okozó vírus hasonlóságát igazoló adatokat egy piros felkiáltójellel jelölte meg, majd az egészet doktor Michael Waterfieldnek, a PDGF kémiai összetételét felfedező csoport negyvenkét esztendős vezetőjének az asztalára helyezte. Waterfield maga is izgatottan tanulmányozta át az adatokat, s pár perccel később már tudta, hogy olyasvalamit sikerült felfedezniük, ami nem csupán az .egyik lehetséges módja a rák keletkezésének, hanem az alapvető mechanizmusa ennek a sokat kutatott folyamatnak. De nézzük, miről is van szó. A PDGF tulajdonsága, hogy vérzéskor elősegíti a vér alvadását és a roncsolt sejtek helyén új sejtek növekedésével a seb behegedését. Mint ismeretes, az egészséges szomatikus (testi) sejtek magukban hordozzák a teljes genetikai kódot, amely a test összes sejtjének felépítését Felfedték a rák titkát? tartalmazza. Az izomsejtekben és a bőr sejtjeiben egy olyan gén is van, amelynek hatására a vérlemezkékben PDGF jön létre. Normális körülmények között ez a gén „ki van kapcsolva”, de bizonyos mutációknál „bekapcsol”, és működésbe kezd ott is, ahol nem kellene. Ilyen mutációt előidézhetnek a radioaktív sugarak, egyes kémiai anyagok (például azok is, amelyek a cigarettafüstben találhatók meg). A sejtben ilyenkor PDGF termelődik. Csakhogy a vérlemezkéktől eltérően, amelyekben, mint mondottuk, ugyancsak megtalálható a PDGF, s amelyek funkciójuk teljesítése után elhalnak, itt a sejt a PDGF hatására növekedni kezd. A tudósok eddig is feltételezték, hogy a ráksejteknek saját „növekedési” tényezőjük van, csak nem tudták, hogy mi az. Már többször olvashattunk arról, hogy sikerült megtalálni a rák elleni gyógyszert. Egy idő után mégis kiderült, hogy mindez csak üres beszéd volt. Lehetséges, hogy ez a legújabb szenzáció sem igazán megalapozott — Ezúttal valóban a rák kulcsfontosságú mechanizmusát sikerült meghatározni. Fény derült több olyan összefüggés lényegére, amelyek létezéséről eddig is tudtunk, de nem tudtuk megmagyarázni az okukat. Például a tudósok nem találtak magyarázatot arra, hogy míg abnormális sejtek növekedéséhez vérszérumra van szükség, a ráksejt magától is növekszik. Feltételezték, hogy a ráksejt maga hozza létre a növekedési faktort, de nem tudták, hogy mi az. Tudtuk, hogy a normális sejtek tartalmaznak onkogéneket. azaz olyan sejteket, amelyek bizonyos feltételek mellett az egészséges sejt ráksejtté való átalakulását eredményezik. Több mint tizenöt ilyenfajta onkogén van. A funkciójukat azonban nem ismertük. Annyi bizonyos volt, hogy valamiért szüksége van rájuk a szervezetnek, másképp az evolúció, a fejlődés során visszafejlődtek volna. A legutóbbi felfedezés viszont erre a kérdésre is válaszol. Ismeretes, hogy az onkogének által előidézett rák specifikus, abban az értelemben, hogy a rák egyes fajtái csak meghatározott sejtekben keletkezhetnek. M. Wan terfíeld megállapította, hogy a növekedési faktoron kívül a sejtnek receptora is keli hogy legyen, azaz egy olyan speciális felülete, amelyhez a növekedési faktor hozzákapcsolódhat. A PDGF receptorai a neurogliális sejtek, amelyek idegfonalakból és kötőszövetből tevődnek össze. Az angol tudósok felfedezésének legnagyobb jelentősége, hogy rámutattak arra, hogy a rák kialakulásához és továbbfejlődéséhez mindkét elem szükséges — a receptor is és a növekedési faktor is. Van ennek a felfedezésnek gyakorlati jelentősége is! — Ha az elméleti következtetéseket laboratóriumi kísérletek útján bebizonyítjuk, lehetőség nyílik majd arra is. hogy új rákellenes gyógyszereket állíthassunk elő. S elképzelhető, hogy épp ezek nyitják majd meg a rák titokzatos kapuját. Tudjuk, hogy a PDGF szerkezete rendkívül szilárd és bonyolult. Akár tíz percig is főzhető a legerősebb savban, anélkül, hogy károsodna. Hasonló fehérjét előállítani nagyon nehéz dolog lehet... — Valóban. Minden fehérje, így a PDGF is nagyon bonyolult. Leginkább egy összebogozott pamutgombolyagra hasonlít. A fehérjék általános képlete azonban már ismert. Sőt egy-egy konkrét fehérje töredéke, része APN-felvételek Waterfieldék felfedezése azonban bizonyítja, hogy itt tulajdonképpen arról van szó. hogy a sejt növekedéssel reagál a saját maga által termelt PDGF-re, s ezzel elkezdődik az a folyamat, amely rövidesen daganat keletkezéséhez vezet. A tudósok a felfedezés eredményeit kihasználva most már újabb, hatásosabb rákellenes gyógyszerek előállításán fáradoznak. Laboratóriumi körülmények között már sikerült olyan anyagokat előállítani, amelyek hasonlóak a PDGF-hez, csak aktívak, tehát képesek gátolni a PDGF tevékenységét és ezzel a ráksejtek szaporodását. Az ilyen biopreparátumok tömeges gyártására kb. tíz év múlva kerülhet sor. Waterfieldék felfedezésének híre bejárta az egész világot. A szovjet Lityeratumaja gazeta szerkesztősége a Sunday Times cikkét vette át, és felkérte Jurij Vasziljevics KozlovoL a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Molekuláris Biológia Intézetének egyik tudományos munkatársát, hogy kommentálja a tényeket. íme a vele készített interjú egy része: már laboratóriumi körülmények között is előállítható. A többi kísérletek kérdése. Úgy tűnik, a peptideket csak a rák korai stádiumában alkalmazhatják majd sikerrel És azokban az esetekben, amikor a rák már előrehaladott állapotban van ? — Minden gyógymódnak megvannak a maga határai. így ennek a feltételezettnek is. Ha már most a hipotetikus, még nem létező gyógyszerek hatásának vizsgálatával foglalkoznánk, úgy gondolom, ugyancsak elvetnénk a sulykot. Hiszen még nagyon sokat és nagyon keményen kell dolgoznunk ahhoz, hogy véglegesen bebizonyosodjon a felfedezés következtetéseinek helyessége. Éppen ezért nem lehetünk túlzottan optimisták, hiszen már többször is éreztük azt, hogy győztünk, a rák mégis további emberéleteket követel. Egy azonban bizonyos: az angol tudósok felfedezésével sikerült végre közelebb kerülni a század egyik betegségének. a ráknak a titkához. (nő 17) »
