Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-08-21 / 34. szám
Anicka Homolová csak homályosan emlékezett apjára. Négyéves volt, amikor a mama felkötötte a fekete özvegyi fejkendőt, és aggodalommal nézett végig hat gyermekén. Mint az orgonasipok, gondolta, és mostantól ezeknek a félárváknak ö már nemcsak az anyjuk, hanem egyedüli eltartójuk is, mert segítséget sincs kitől várnia. Hiszen a gazdasági válság szörnyű nyomort zúdított a munkásokra és béresekre. A válság ... Könyörtelen mindenütt, de maga a szörnyűség Árvában, ahol emberemlékezet óta mindig több volt a munkát követelő kéz, mint amennyit el bírtak tartani a kavicsos talajban tört nadrágszíj-földecskék, az erdők vagy az aprócska gyárak. A jóllakottak egy része azt tanácsolta a munkanélkülieknek, a nehéz időket otthonuktól távol, idegen országok bányáiban, idegen földeken vészeljék át. A templomok szószékeiről meg arra intették őket, hogy isten akarata előtt meghajolva, alázattal viseljék el a csapást. És azok, akik hiába kerestek munkát, megint csak leszűrhették a régi-régi élettapasztalatot: nincs egyezség az urak és azok között, akik úri életükért robotolnak. Lehet éppen a dac ösztönözte arra özvegy Homolánét, hogy a nagy nyomorúság ellenére Anicka lányát gimnáziumba adja, az úri gyerekek közé. Eldöntötte magában: ha könyökig koptatja is mindkét kezét, a gyerekeinek jobb életet teremt.' Anicka a gimnázium második osztályába járt, amikor a háború előszele elérte Dolny Kubínt. A kisváros eléggé közel esett a hadszíntérhez, így iskolái tábori kórházakká alakultak át, s megteltek sebesültekkel. Anicka félretette könyveit, és alkalmi munkát vállalt. Az anya álma, hogy a lányának majd könnyebb lesz az élete, ezzel szertefoszlott. És felgyülemlett benne a gyűlölet azok iránt, akik ezt az álmot oly durván széttépték. Anicka lépten-nyomon találkozott velük. A gőgösekkel, a világhódítás mámorától megvadultakkal, akiket a többieknek szolgálniuk kell. A fasiszták által elfoglalt Dolny Kubín-i házak között volt a Homoláéké is. A szobácskát, melyben a gyermekek aludtak, csípős mundérszag ülte meg, és a ház hangos volt az idegen beszédtől, amelyet senki sem értett.. .'Anicka az utcán kisírt szemű aszszonyokkal találkozott. Az állomásról jöttek visszafelé. Az egyik a férjét kísérte ki, akit munkaszolgálatra Németországba vittek, a másik a fiát, akit a keleti frontra küldtek harcolni, és mindkettőnek egyformán homályosította el a szemét a kínzó kérdés: visszatémek-e vajon épen, egészségesen? Vagy egyáltalán vissza sem jönnek ...? A Dolny Kubin-i munkásifjúság esténként eljárt a testnevelési szervezetbe, ahol már 1941-től vigasztalóbb hírek szállingóztak, persze, bátortalanul, suttogva: láttuk őket, a saját szemünkkel, ahogy a hegyekbe vonultak ... Anicka fülelt, tudakozódott és meg is tudott egyet s mást. A városban szervezked-Szemben ezer veszéllyel Egy régi igazolványkép: Aniőka Homolová, a partizán És ma: Anna Ferenceiovát, a Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Jnb alelnökét köszönti születésnapján Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNSZ KB elnöke. Fotó: L Lisicky nek az ellenállók. Ekkor hallotta először életében a szokatlan vezetéknevet: Kukorelli... S akik óvatosan, suttogva terjesztették a híreket, mindjárt hozzá is tették: ö a Csapajev partizáncsoport parancsnoka. Honnan a hír, hol volt egyáltalán Kukorelli és kivel találkozott, azt nem is firtatta, de tudta, hogy ritka szerencse volt, csak keveseknek sikerült látni őt. Hogy az ellenállásról szállongó hírek igazak, azt csak akkor fogta föl Anicka, amikor az ún. szlovák állam belügyminisztériuma az árvái építkezésén, Ústí nad Oravou-ban munkatábort létesített ukránoknak, akik állítólag szocialista hazájukból polgári menekültekként kerültek hozzánk. így szólt a hivatalos jelentés. Azok viszont, akik munka közben találkoztak s beszéltek velük, egészen mást mondtak. A táborban többnyire szovjet hadifoglyok vannak, akiknek sikerült megszökniük Németországból, és segítségre van szükségük. Civil ruhára, szállásra és megbízható emberekre, akik átvezetik őket a prosieckéi völgyön Liptovská Sielnicába, majd onnan Kelet-Szlovákiába, ahol Kukorelli és a partizánjai vannak. Anka Homolovának rosszul esett, hogy neki nem szólnak, hogy őt nem hívják ... Nem sejtette, hogy lassan és észrevétlenül elérkezik az ő ideje is. Az az idő, amikor el kell döntenie, hogy kinek az oldalán áll. Anicka naponta eljárt tejért Vefky Bysterecbe. A német katonák, akik a hídon felállított ágyúknál tartottak őrszolgálatot, a lánykát már ismerték, hiszen Anka néhány szót beszélt a nyelvükön is. Kire várnak itt? A katonák nevettek, és a hegyek felé mutogattak. Nocsak, hát már ők is tudják? És a partizánok? Utóvégre csapdába is eshetnek! Hogyan adjon hírt nekik? Annyi mindent beszélnek a faluban, sok hír kering, de olyan valakiről, aki kapcsolatban állna a partizánokkal, mintha senki sem tudna ... Az egyik nap civil ruhás, felfegyverzett férfiakat látott Bysterecben. Partizánok ... S nyugodtan jámak-kelnek a híd körül... Szólni kéne nekik, figyelmeztetni... Anicka azon a napon tette meg az első lépést ahhoz, hogy a partizánok hírszerzője legyen. 1944 augusztusában Dolny Kubín is felkészült már a fegyveres felkelésre a fasiszták ellen. És az egyik ház homlokzatán megjelent az eddig ismeretlen falirat: Forradalmi Nemzeti Bizottság. Itt gyülekeztek a városka fegyveres védői, innen jöttek ki azok a lányok és asszonyok, akik vöröskeresztes karszalagot viseltek. Bármikor minden sebesültnek hajlandók voltak segítséget nyújtani. Tudták, fegyverkészletük kevés ahhoz, hogy a városkát hosszabb ideig védeni tudják. Feltételezésük bizonyossággá vált. A fasiszták páncélos harckocsik fedezetével szeptember 3-án betörtek a városba. Senki sem remélte, hogy akár csak néhány napra is vissza tudják szorítani a fasisztákat. És mégis ... A partizánok zsákmányában volt egy hangszóróval felszerelt gépkocsi is. Anicka Homolová ezen az autón jutott el Lucivnába, a partizán törzskar székhelyére. Mint hírszerzőt, Tyihonov százados brigádja fogadta be, s megkapta az első feladatot: a trstenái postán különleges levélküldeményt kell felvennie. Éjszakára húzódott meg Pámicában a partizánok összekötőjénél, Caplovic néninél. A fasiszták pirkadatkor megtámadták a falut, az embereket az ágyukból hajtották ki, házkutatásokat tartottak. Anickának az utolsó percben sikerült megsemmisítenie a Lucivnából hozott okmányokat, és elrejtőzött Caplovic néni pincéjében. A visszautat Lucivnába el kellett halasztania. Súlyos epegyulladással szállították a ruzomberoki kórházba. Felépülésekor az orvosi jelentésben ez állt: kerülni a megfázást, pihenni... Csakhogy partizánesküjének szavai még mindig a fülében csengtek ... Minden erőmet és gondolatomat csak egy cél szolgálatába állítom: ártani az ellenségnek minden lépésében. Minden erőmből segíteni fogom a hazám szabadságáért harcoló erőket... Zuberecbe ment Bozka Capőíkovához, a postahivatal vezetőjéhez, a partizánok ismert összekötőjéhez. 1945 januárja volt, Zuberecben már hónapok óta működött a partizánok hírszerző és utánpótlási központja. A postaépület pincéjében gyűjtötték össze a gyógyszereket, az élelmiszereket, a cipőtalpnak való nyers bőrt. Éjszakánként itt sokszorosították a fasisztaellenes röplapokat. Az emberek hozták — vitték a leveleket, s míg a postáskisasszony a postabélyegzőt ütötte a levelekre, a közvetítő kezébe csúsztatta a papírszeleteket a fontos információkkal a fasiszta egységek mozgásáról. Az egyik ilyen közvetítő Anicka volt. A partizánok tudták, hogy a fasisztáknak rendkívül fontos Liptovsky Mikulás, amely a Felkelés előkészítésének egyik központja volt Felsö-Liptóban. Ezért a városba szüntelenül érkeztek az újabb erősítések. A partizánoknak ezt kellett megakadályozniuk. Fel kellett robbantaniuk a sínpárokat, amelyeken a Kra- Tovanyból indított szállítmányok érkeztek. A parancsnok Hútyból két szovjet partizánt küldött ide, kísérőjükül Anickát jelölte ki. Éjszaka keltek útra a Choc alatti Malatinska-völgyben, Komjatnán keresztül egészen Lubochnáig. Anicka vállalta a felderítést. Megfigyelte a sínpárokat őrző katonákat, emlékezetébe véste a tájékozódási pontokat ... Az éj leple alatt a három harcos a robbanótöltettel arra a helyre igyekezett, amelyet a leányka szemelt ki. Már pirkadt, amikor meghallották a közeledő vonat zakatolását. Majd amikor már hatalmas lángnyelvek, füstoszlopok ostorozták az eget, s a vasúti kocsik a robbanás következtében a Vág hullámaiba csapódtak, a partizánok már fölfelé kúsztak a hegyen, egyre közelebb a bajtársakhoz, az övéikhez, hogy újabb igényes feladatok megoldását vállalják, szembenézve ezer veszéllyel, de abban a reményben, hogy napról napra elérhetőbbé válik a szabadság... LUDMILA BURAJOVÁ
