Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-24 / 4. szám
CSALÁDI KOR Kérem a kedves olvasót, ne vegye rossz néven, hogy már az írás elején felszólítom, emelje fel a tekintetét az oldalról, és próbálja meg visszapergetni a nap eseményeit, ügye eszébe jut a jókedvű villamosvezető, aki ma reggel olyan vidámmá tette a máskor oly unalmas, fárasztó, munkába vezető utazást? Vagy az ideges elárusítónő a tejcsamokban, az egymást tipró vevők, a kolléganő, akinek beteg a kisbabája,. ezért ma nem is volt képes dolgozni, a főnök, akinek ma sem volt igaza, és a többiek — ismerősök és ismeretlenek —, akikkel a nap folyamán találkozott, beszélgetett vagy esetleg csak beléjük ütközött az utcán? S biztosan elgondolkodott már azon is, mit tenne mások helyében egy adott helyzetben, miért van az, hogy egyes emberek tetteit a felelősségtudat, az önzetlenség jellemzi, míg mások cselekedeteiben épp ezek fordítottja nyilvánul meg, hogyan lehetséges, hogy két, azonos családi körülmények között felnövekvő gyermek jelleme, egyénisége annyira különbözhet egymástól, hogy az egyikkel semmi gond, a másik pedig garázdálkodni kezd ... Amikor minderre keresik a választ, tulajdonképpen a személyiség titkait kutatják. S mivel ma már annyira bonyolult körülmények között élünk, hogy csupán az élettapasztalatok nem vezetnének eredményhez e téren, érdemes néha odafigyelni arra is, amit a tudósok mondanak. A személyiség struktúráját, a személyiség fejlődésének feltételeit filozófusok, szociológusok, pszichológusok, pedagógusok stb. kutatják. S nem véletlenül. A szocializmus építésének kezdetétől eltelt időszakban megbizonyosodhattunk arról, hogy helytelen volt az a feltételezés, mely szerint a szocialista életfeltételek automatikusan magukkal vonják a személyiség fejlődését és a szocialista személyiségideál valóra válását. A személyiség fejlődése bonyolult és hosszan tartó folyamat, melynek irányát szubjektív és objektiv tényezők sokasága határozza meg. De mielőtt ezekről szólnánk, tisztázzunk három szorosan összefüggő fogalmat: ember, személyiség, individuum. Hát persze, hogy összefüggnek, hiszen valamennyi a „teremtés koronájá"-t jelöli meg, csak éppen más-más oldalról megközelítve. Ha azt. mondjuk, hogy ember, teljesen egyértelműen arra az élőlényre gondolunk, amely minden más élőlénytől különbözik, mert céltudatos, szervezett tevékenységet — munkát képes kifejteni, gondolkodik, és gondolatait szóban és Írásban egyaránt ki tudja fejezni. Az individuum fogalom alatt az ember olyan anatómiai és fiziológiai jellemzőit értjük, amelyek örökletesek pl. a jellem, művészi adottságok, balkezesség stb. A személyiség fogalma pedig azoknak a társadalmi és pszichikai adottságoknak összességét jelenti, amelyek az ember élete során, annak társadalmi tevékenysége s e tevékenységek feltételei nyomán alakultak ki és fejlődtek tovább. Az ember emberként és individuumként születik. Személyiséggé azonban csak később válik. Az idő szempontjából nézve a személyiség fejlődése olyan folyamat, amelyben a társadalmi kvalitások egymásra rakódnak. A régit mindig újabb követi, s az új a réginek csak a legértékesebb részét hagyja „fedetlenül". Ezért van az, hogy bár az ember élete során állandóan változik, bizonyos alapvető tulajdonságai, szokásai, cselekvésformái megmaradnak, de ugyancsak ez az oka az emberi megnyilvánulások sokrétűségének is. Elmondhatjuk, hogy nincs két egyforma ember. A prágai négyes ikrek esete is ezt bizonyítja, hiszen annak ellenére, hogy még picinyek, édesanyjuk szerint már most egyéniségek. S képzeljük el, mennyiben fognak különbözni egymástól, ha majd más-más iskolába, másmás baráti körbe stb. kerülnek! De a változatosság ellenére a szociológusok Gondolatok a személyiségről az azonosságokat is keresik, s épp ezek alapján próbálják kialakítani az egyes személyiségtípusokat. A társadalmi viszonyokból indulnak ki. Ez a gyakorlat szempontjából is nagyon fontos, elsősorban azért, mert a személyiségtipológia „megszerkesztése" útján választ kapunk arra, hogy mitől válik valaki pl. becsületes, szorgalmas, kiegyensúlyozott felnőtté, de ugyanakkor arra is, hogy egy főleg jó tulajdonsággal rendelkező, tevékeny ember miért válik hirtelen alkoholistává. S ha ismerjük az okokat, közelebb kerülünk a negatív irányba terelő feltételek kiküszöböléséhez is. A kiküszöbölés elsősorban a társadalom feladata. De sokat segíthetnek a család, az iskola, a munkahelyi kollektíva, a barátok is és természetesen mi, valamennyien. Hiszen mi is tagjai vagyunk különböző társadalmi csoportoknak. Valljuk meg őszintén, hányszor teszünk úgy, mintha nem látnánk családtagjaink hibáit és erényeit. Vajon hányszor dicsérünk meg valakit, hányszor figyelmeztetjük, ha nem jól cselekszik? Pedig néhány dicsérő szó, a kellő pillanatban elhangzó önzetlen figyelmeztetés is sokat tehet. Természetesen mindezt már a gyermekkorban kell kezdeni. A gyermek először csak passzív befogadó, tanulja az adott társadalom kultúrájának megértését, magáévá tesz bizonyos társadalmilag elismert értékeket, ráébred, hogy vannak szabályok, normák, amiket be kell tartania. Megtanulja, hogyan kell viselkedni bizonyos helyzetekben, s mivel születésétől kezdve maga is több szerepet tölt be, elsajátítja, hogyan kell viselkedni az óvodában, otthon, kis barátai között. A szocializáció folyamatának ebben a szakaszában jelentős feladatok hárulnak a családra. Később már a bölcsődék, az óvodák, az iskola befolyása is nyilvánvalóvá válik, de nem feledkezhetünk meg a baráti csoportokról sem. Gyakori eset, hogy ezek a csoportok és a társadalmi intézmények nem egy irányba hatnak, aminek sajnos a gyerek issza meg elsősorban a levét, hiszen még képtelen arra, hogy eldöntse, valójában kinek is van igaza. így hát állandó félelemben él, szorong, nehogy az egymásnak ellentmondó elvárások valamelyikének ne feleljen meg. Esetleg egy teljesen más csoport hatása alá kerül, s kamaszkorára csöves, bűnöző válik belőle, esetleg valamelyik szekta keríti őt a hálójába. Később aztán, főleg az értelmesebb és érettebb fiatal fiúk és lányok kétszínűvé válnak cselekedeteikben. Mindig azt teszik, amit éppen elvárnak tőlük, s ez bizony nagyon kedvezőtlen társadalmi jelenség. A szocializáció egész életünket végigkíséri. Felnőttkorban a személyiség fejlődésének fontos tényezője a munkahelyi kollektíva. Az lenne az ideális, ha ezekben a kollektívákban — pl. a nálunk létező szocialista brigádokban — a formális viszonyokon kívül nem formálisak is kialakulhatnának. A formális viszonyok kialakulása szükségszerű ahhoz, hogy az egy munkahelyen dolgozók kommunikálni tudjanak, s így kölcsönösen fejlődjenek szakmai képességeik és természetesen munkájuk is egyre hatékonyabbá, jobb minőségűvé váljék. Igazán jó szellem viszont ott uralkodik, ahol a kollektíva tagjai nem csupán a szakmai problémák, hanem egymás emberi problémái iránt is érdeklődnek, és segítenek azok megoldásában. Felmérések bizonyítják, hogy az ilyen kollektívákban nagyobb az összetartó erő, jobb a hangulat, növekszik a munkatermelékenység, sőt kiegyensúlyozottabb a kollektíva tagjainak családi élete is. Ez a tény azzal magyarázható, hogy a nem megoldott munkahelyi problémákat sokan „hazaviszik", s mivel másként nem megy, otthon próbálják „kitombolni" magukat. S hogy még egy pillanatra visszatérjek a felmérésekhez, az is bebizonyosodott, hogy a kedvezőtlen munkahelyi viszonyok egyik fő oka, ha senki sem segíti kellőképpen a fiatalok, az új dolgozók beilleszkedését. Pedig ez nagyon fontos lenne. Hiszen elég ismerni a feladatok teljesítéséhez szükséges szakmai fogásokat, eljárásokat, módszereket. Minden csoportnak megvan a maga kialakult belső rendje, amelyet az újonnan jövő nem ismerhet, ezért ha nem világosítják fel, konfliktushelyzetbe kerülhet a többiekkel. Ilyenkor alakulnak ki klikkek, s valójában mindenki elégedetlen, csökken a teljesítmény, rossz a légkör, és a kollektíva tagjai csak pro forma teljesítik munkahelyi kötelességeiket. Természetesen a személyiség problémaköre sokkal összetettebb és bonyolultabb, mint amennyit ez az írás árul el belőle. Ezt a néhány gondolatot csak ízelítőnek szántam abban a reményben, hogy a napi események viszszapergetésénél felbukkanó kérdésekre könnyebb lesz megtalálniuk a választ. Hiszen ha tudatosítjuk cselekedeteink rugóit és következményeit, sok minden változhat életünkben. F’hDr. Libor Lubelec. kandidátus szociológus
