Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-07-31 / 31. szám
1784. július 31-én halt meg Denis Diderot francia filozófus és enciklopédista 1849. július 31-én esett el Petőfi Sándor 1884. augusztus 4-én született Balázs Béla költő, Író 1964. augusztus 5-én halt meg Mária Rázusová-Martáková szlovák írónő 1945. augusztus 6-án dobta le az amerikai légierő az első atombombát Hirosimára KÖNYV Szabadtüzön Régi megállapítás, hogy a betevő falat gondja egyidős az emberiséggel. A táplálkozás és az azt körülvevő szokások egy-egy nép sajátosságainak meghatározó jegyeit bővítik, mert a hosszú időn át azonos táji, éghajlati és földrajzi viszonyok közepette és az alig változó társadalmi-gazdasági szerkezetben élő emberek ezt a természeti feltételek diktálta szükségszerűségként szokták meg. A táplálék jellege e szokás eredményeként idővel olyannyira biológiai szükségletté vált, hogy a vándorló és más körülmények közé kerülő emberek továbbra is az elődeik által megszeretett izeket igénylik. Persze, amennyiben ezt a feltételek megengedik, ez tovább erősödik az előteremtés (pl. halászat), az elkészítés, az ízesítés módjainak hagyományozódása által, amit idő- és térbeli változások természetesen sok új elemmel gazdagítanak, főleg az ünnepi étrendben. A vizek miatti elzártsága következtében hagyománykövetöbb Felsö-Tisza vidékén, elsősorban a pásztorok szerényebb körülményei nem tehették lehetővé az újdonságok befogadását, ezért a körükben végzett gyűjtés több archaikus elemet hozhat felszínre az ételek elkészítési módjaiban. Mivel az alapianyagok (vadhús, hal, gomba) száma és az elkészítés körülménye (szabadtűz) korlátozza a választékot, a változatosságot egy-egy étel sokféle elkészítési módja biztosította. Makay Béla könyve például a halból készült leves huszonhárom receptjét közli. Bár a szerző nem néprajzi kiadványt ad kezünkbe, hiszen még a rendszerezése is a szakácskönyvek szerint történik (levesek, sültek, pörköltek; halból, vadból, gombából, pásztoroknál), de a lejegyzés nemcsak a hozzávalókat és az elkészítést rögzíti, hanem az adatközlő egyéb megjegyzéseit is, például, hogy mikor, milyen alkalmakkor ették. Mindemellett gazdag képanyag mutatja be a Tisza és Túr menti tájat, a halak és vadak fajait és a szabadtűzi sütés-főzés eszköztárát. A több mint kétszáz recept 77 alanytól, öt kivételével férfitól származik, ami szintén egy bizonyos hagyományt tükröz. Van köztük pásztor, halász és paraszti származású értelmiségi, akik ma már inkább csak szabad idejükben szórakozásból, alkalmanként nyúlnak a fakanálhoz. Vajon hányán tudják ma már, hogy milyen a gyenge máié cibukon, a gombapörkölt, a rántott varjú vagy az agyagban sült ponty? Aki kíváncsi rá, annak ajánlom elolvasásra vagy kiránduláskor hasznos tanácsadóul ezt a könyvet. Magam is. aki néha belekontárkodom a konyhai tudományokba, új izeket fedeztem fel általa. MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ A júniusi Irodalmi Szemle Az utóbbi időben egyre több szó esik a csehszlovákiai magyar gyermekirodalomról, így tulajdonképpen nem is kell túlságosan csodálkoznunk azon, hogy irodalmi folyóiratunk egy teljes számot — a 6-ost — szentelt e témának, hogy tájékoztassa olvasóit gyermekirodalmunk jelenlegi helyzetéről, gondjairól, szóljon további fejlődésének lehetőségeiről. A Fórum rovatban olvashatjuk azt az ankétot, amelyben írók. kritikusok, újságírók mondják el véleményüket arról, vajon elégedettek lehetünk-e a gyerekeknek szánt és íródott költészet színvonalával, s irodalmunk egyenrangú részének tekintik-e a gyermeklírát. A válaszadók — Aich Péter, Batta György, Bodnár Gyula, Dénes György, Dusza István, Fonod Zoltán. Grendel Ágota, Rácz Olivér — ezenkívül próbálják megtalálni az okokat, miért nincs gyermekirodalmunknak alapos, megfelelő színvonalú kritikája. Szeberényi Zoltán tollából rövid áttekintést olvashatunk gyermek- és ifjúsági irodalmunknak 1918-tól napjainkig — pontosabban 1982-ig, ugyanis ekkor íródott a tanulmány — megjelent műveiről. Az utóbbi két évben kiadott gyermekkönyvek közül négynek a Kritika rovatban találjuk értékelő elemzését. Jarábik Gabriella Bábjáték és a gyermek életkori sajátosságai című írásában a bábozásnak, a báboknak az óvodás korú gyerekekre gyakorolt személyiségformáló hatásával foglalkozik. Zalabai Zsigmond ezúttal a gyermekáldással, születéssel, névadással kapcsolatos ipolypásztói (Pastovce) szokásokat ismerteti. A folyóiratban az említett írásokon kívül több gyermekmesét és -verset olvashatunk — többek között Dénes Györgyét, Kovács Magdáét, Kulcsár Ferencét, Zs. Nagy Lajosét —, valamint Németh Imre által megzenésített verseket. A júniusi Irodalmi Szemlét óvodások bábjaival és gyermekrajzokkal illusztrálták- BERTHA ÉVA FILM Eltűntnek nyilvánítva A görög származású francia filmrendező, Costa-Gavras Amerikában készített filmje az 1973-as chilei katonai puccs első napjaiban játszódik. Az 1981-ben elkészült film amerikai bemutatója nagy port vert fel. Igaz történetet mond el, mégpedig Charles Hormanét, egy baloldali beállítottságú fiatal amerikai újságíróét, aki a puccs idejében Chilében tartózkodott. Teljesen véletlenül tudomást szerzett az amerikaiak közvetlen szerepéről a fasiszta puccs s a hatalom átvételének előkészítésében és megszervezésében. Némelyeknek határozottan kellemetlen, hogy az eseményeknek tanúja akadt. Charles Horman eltűnik. Minden bizonnyal a chilei junta tünteti el — mint megannyi ártatlan embert —, mégpedig az amerikai követség hallgatólagos beleegyezésével. Costa-Gavras politikai thrillert és részben pszichológiai drámát forgatott. A film rendkívül szuggesztív képekben (Richard Aronovich kamerájával) a mindenhol jelenlévő veszélyt és halálfélelmet ábrázolja, miközben Horman felesége, Beth (Sissy Spacek) és a fiatalember New Yorkból érkezett apja (Jack Lemmon) az eltűnt után kutat. A nagyváros utcáin természetes látvány az állig felfegyverzett katona, a lövöldözés, s a kijárási tilalom is a mindennapok része lett. A film két kiváló színészi alakítását láthatjuk. Az apa amerikai átlagember, aki kezdetben nem is tudatosítja, hová került. Konzervatív nézetek, az intézményekbe vetett elvakult hite és az amerikai szabadságeszmény éltetik. Beth, a menye viszont tipikus lázadó fiatal, egészen érthető, hogy türelmetlenül követelj az intézményektől az igazságot. Costa-Gavras mesterien domborította ki a két ember közeledését. Az idősebb Hormannak is csakhamar kinyílik a szeme, s már ő sem olyan optimista. Érdekes, hogy ez az egyfajta átlényegülés alapvető politikai nézeteit nem ingatja meg. (Hazatértével beperelni készül az események felelőseit.) Az amerikai követség végül sok huzavona, hitegetés után, azt tálalja a hozzátartozóknak, amit — úgy tűnik — azok hallani akarnak: megtaláltuk az eltűnteket. Az apa ugyanis követelte, bármilyen állapotban, de adják vissza a fiát. Nos, a követség eleget tesz kérésének. „Megtalálja" a holttestet, amit hónapok múlva küldenek haza Amerikába, amikor már semmiféle azonosítási eljárás nem tudja bizonyítani, valóban Charles Hormané-e. Costa-Gavras nem nevezi nevén teljesen nyíltan a történések színhelyét, de a koncentrációs táborrá változtatott Nemzeti Stadion, más apróbb utalások, s a film végén, amikor Charles Horman deszkakoporsóját leemelik egy amerikai repülőgépről a név alatt teljesen kivehető felirat: Santiago — minden kétséget kizáróak. Az Eltűntnek nyilvánítva nem „művészfilm''. Izgalmas politikai krimi, amely a Costa-Gavrasra annyira jellemző dramaturgiával épült, s a rendező szavaival élve: „az igazság és a hazugság közötti harcról szól". FRIEDRICH MAGDA A hűség válaszolt A fő helyen biblikus hangulatot idéző festmény: a festőművész abrosszal borított virágos asztalnál ül, kezében könyvvel, a háttért metsző kerítésen a kakas mintha kukorékolni készülne. Netán harmadszor? Nem. A cím ugyanis azt mondja: Őszi délután van, vagyis olyan évszak délutánja, amelyen beérnek a dolgok, s mert még csak délután van, bizonyos, hogy a kakas még csak nem is sejti, hogy kukorékolásainak a következő hajnalon különös jelentősége lesz. A hűség és hűtlenség káoszából ad majd választ, egyöntetűt, az árulásról. Vagyis a hűtlenségről, amely az éthosz emberének mindig lelkiismereti problémát okoz, ezért is ódzkodik tőle, de mi haszna, kísérti öt is egy életen át. Ebből gondolom, hogy a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Csallóközi Múzeumban megrendezett nyári tárlatot is, mintegy válaszadásul a hűtlenkedőknek, az acsarkodóknak és a könnyen felejtőknek, a hűség hívta életre. Az az önzetlen ragaszkodás, amelyben nem a ragaszodó személye a fontos, hanem a ragaszkodás tárgya. Ez esetben Szabó Gyula művészete. Annak az Immáron tizenkét éve halott Szabó Gyulának, aki a művészet hontalanságában megteremtette a szeretet honát, azt a hiányvilágot, amelyben oly sokan, akiket a mindennapok lendülete oly gyakran áttörtietetlen faltól fölfoghatatlan falig taszít, levegőhöz jutunk. Olyanhoz, amely elengedhetetlenül szükséges volt e rendhagyó tártat hívásához is. Aki kicsit is ismeri a Nógrádot európaivá emelő Szabó Gyula életpályáját, az tudja, hogy a kiábrándulás éveiben sokszor megfordult egyik, ha nem a legjobb barátjánál, a magnemesítő Veneny Lajos tanár úrnál, akinek kutatóállomása először a Mátyusföldön, majd a Csallóközben működött. Le is festette öt ekkor, 1947 -ben, s a kép most a sósszigeti magnemesitő állomás tulajdonát képezi. Közület tulajdonát tehát, s csak ámultam, hogy milyen sok csallóközi állami gazdaság és földmüvesszövetkezet rendelkezik eredeti Szabó-festménnyel, -akvarellel, -fametszettel. S lévén én is csallóközi, megfoghatatlan, lelket bizsergetö öröm töltött el: hát mégisl Azazhogy: hát mégsem! Hát mégsem annyira művészetet tagadók szövetkezeteink, állami gazdaságaink vezető emberei, mint ahogy az olykor-olykor hírlik. Ha csak tehették (tudom Veneny tanár úr és a képzőművészetben, kiváltképp a Szabó-életmű hódolatában őt követők ösztönzésére) vásárlásaikkal támogatták a szlovákiai magyar képzőművészet élenjáróját, mintegy hallgatag, de megbízható — hiszen önmaguk képzőművészeti ízlését, mi több, világszemléletét tágítva — mecénásként. S most sorolhatnám azoknak a közületeknek a nevét, amelyek a tárlat idejére kölcsönözték a tulajdonukban lévő Szabó Gyulaképeket, ehelyett azonban azt kérdezem magamtól, ismervén a művész „küzdelmeit a szörnyekkel", vajon ezek az alkotások hol s hogyan vannak elhelyezve odahaza, az irodákban a folyosókon? Milyen környezetben? Persze, tudom, a lehetőségekhez viszonyítva, megfelelően, bár kevésszer akkora hangsúllyal, mint egy magánlakásban — mert az 56 kiállított mű között kilenc magántulajdonban levő is tárlókra került, amolyan csemegeként. És egy lakásban mások a térbeli hangsúlyok, tudom, akárcsak azt, hogy az ötletet — a dunaszerdahelyi járásban föllelhetö Szabó-alkotásokból tárlatot rendezni — valóban a hűség szülte, s mert a hűség egyre rendhagyóbb dolog manapság, nem csoda, hogy ennek a kiállításnak a művész üzenetén túl egy másik üzenete is volt... SZIGETI LÁSZLÓ
