Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-07-24 / 30. szám
Kajszibarackreszter 0,75 I vízből és 75 dkg finom kristálycukorból szirupot főzünk, míg erősen bugyborékolni kezd. A megmosott, kimagozott, kettészelt gyümölcsöt beletesszük, és puhára főzzük benne. Lyukas kanállal kiszedjük, és a szirupot sűrűbbre főzzük, míg cseppekben hull le a kanálról. Ráöntjük az üvegekbe rakott barackra, és mikor kihűlt, légmentesen lezárjuk, majd 15—20 percig kigözöljük. Ehhez a cukormennyiséghez 1,5 kg barackot vehetünk. Kajszibaracklekvár nyersen A megtisztított, kimagozott és nyersen átpasszírozott kajszibarack súlyát megmérjük, és ugyanannyi porcukrot folytonos kevergetés közben lassan hozzáadunk. (Ez 1 kg esetében 40—45 percet jelent, mixerrel 10 perc alatt elkészítjük.) Üvegekbe töltve kigözöljük. Kovászos uborka Az egészséges, lehetőleg egyforma, de nem túl nagy uborkákat megmossuk, két végét levágjuk és megízleljük, hogy nem keserű-e, majd villával megszurkáljuk, a két végét bevágjuk, és az uborkát üvegbe rakjuk. Az üveg aljára néhány szál kaprot, az uborka tetejére pedig egy szelet kenyeret teszünk. Az üveget teleöntjük meleg sós vízzel — 1 I vízhez 3 dkg sót veszünk —, lefedjük kistányérral, és meleg helyre vagy napra tesszük. Háromnégy nap alatt a leve megzavarosodik, az uborkák pedig sárgás színűek lesznek. Néhány nap alatt el kell fogyasztani, mert hosszabb állás után az uborkák megpuhulnak. Ha a levest elsóztuk, tegyünk bele niég főzés közben egy hámozott burgonyát. Ne feledjük el kivenni belőle, mielőtt asztalra adjuk ! Túlságosan csípős a mártás? Adjunk hozzá csipetnyi cukrot az ..eltakarja ” az erejét. Túlságosan megédesítettük a mártást? Csavarjunk bele citromlevet. Makacsul megmarad a szánkban a hagyma. a fokhagyma utóíze? Egyesek azt tanácsolják. hogy petrezselymet, kávét, vagy éppenséggel teafúvet rágicsáljunk ellene. m Ha a fából készült étkezési eszközöket — tányért, tálat, evőeszközt — a mosogatás kikezdte, kis tálkába étolajat öntve, lúdtollal vagy ecsettel vékonyan kenjük be, aztán papírra rakva hagyjuk egy kis ideig, majd nem túl forró mosogatóvizben ugyanúgy mossuk el. mint a többi edényt. Állandó használat esetén havonta érdemes megismételni ezt a műveletet (meg is előzhető így a fatányérok szürkülése!). ■ Nyáron, a szervezetből kiizzadt sót úgy pótolhatjuk, ha a teába vagy ivóvízbe egy csipet sót teszünk. ■ A vajat letakarva tartsuk a hűtőszekrényben is. így nem veszi fel a különböző szagokat. m A pirospaprikái mindig forró zsírban keverjük el, hogy a festékanyaga kioldódjék, de ne süssük, mert ettől megkeseredik. m Ha bármit sütünk alufóliában, ne göngyöljük bele túl szorosan, mert a megszorult gőz szétfeszíti. Ez az univerzális lapát, illetve fotó azonnal háztartásunk nélkülözhetetlen darabjává válik, amint egyszer kipróbáltuk. Hússzeletek megfordításánál, sütemény, szendvicsek, grillezett, forró ételek átrakásánál nem kell kapdosnunk, félnünk, hogy szétesik az étel, vagy hogy megégetjük a kezünket. Még a harmatgyenge krémes sem törik össze, ha ezzel emeljük. Igazán megéri az árát. (38,- Kcs) Frizuránkat pár perc alatt elkészíthetjük a képen látható készlet segítségével. A sassontól kezdve a laza hullámú hosz szabb hajból fésült alkalmi frizuráig „mindent tud". Szinte csodákat müvei — nem kell hozzá más, csak 700,— Kcs, ugyanis ennyibe kerül. Francia behozatal. A megfejtés 2. r. T Tág * Függőiégesen nagy kiterjedésű Egyforma betűk * Rövid. csattanós vidám történet Előtagként kettőzött-' séget jel. Kutya Becézett - férfinév .!. Viktor. *!* 1 J-ni pátja Igeképző A megfejtés 1. r. □--------------Arab sejkség f> Egymásutánban kattan Üreges Good-. .. Szalag része! Itt van, lám Fkior Híres zeneszerző volt A megfejtés 3. r. Névelő A főnévi igenév képzője Nála Dupla is van belőle Arturo . . . Brecht-hös Állókép Uralkodó háztartá-1 ** Ismert asztaliteniszezö v. A telefon feltalál. r> Cigaretta márka Ö. franciául Svéd férfinév Csehov „bácsija" T Ige-jelző Tisztaég be beiktat Régi hossz mérték Tudakolja Igeképző Orosz f ki név Előképző (hiányt jelöl) A győzelem istennője Motorfék nő Finnugor nép *►“ Ráró is ez Titán és Lantén Fog Lengyel város Görög betű__|_ Forgatni kezd 1 Elgondolás [> i Kevert gaz Selon.. „ véle mészáréit r> Kettős msh. Római számok Figyel mertetés-Darabonként Rovarirtó szer Női név L* Derűs hangulatú Karikatúránk poénja a rejtvény fő soraiban olvasható Készítette: K. Gy. 26. számunk rejtvényének helyes megfejtése: Nagyzási hóbortja van, beképzelte, hogy bernáthegyi! Sorsolással könyvet nyertek: Hornyák Valéria, Vaján (Vojany), Zsámbók Csilla, Safárikovo. Vari József. Léva (Levice), Gazsi Istvánná, Alsólánc (Niány Lanec), Szaló Ilona, Imely (Imel). (nő 23) no/30