Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-07-03 / 27. szám

o d •< ín «\\ 1854. július 3-án született Leo5 Ja­­náíek cseh zene­szerző 1934. július 4-én halt meg Marie Curie-SWodowska Nobel-díjas len­gyel kémikus 1924. július 4-én született Otdrich Lipsky cseh film­rendező Július 5-e Cirill és Metód, a szláv Írásbeliség mega­lapítóinak emlék­napja 1415. július 6-án égették meg Húsz Jánost, a huszita mozgalom elindí­tóját 1884. július 7-én született Lion Fe­­uchtwanger né­met író 1834. július 9-én született Jan Ne­ruda cseh költő KÖNYV Gyermek születik A fiatalasszony menstruációja két hetet késik. Fölkeresi barátnőjét, közli vele gyanúját. A barátnő kulcsra zárja a szobát, behúzza a függönyt, és az olva­sólámpa fényénél előtárja a valóságot. A fiatalasszony nem akar hinni a sze­mének. Egy félcentimétemyi csigához hasonlító képződmény lenne a menst­ruáció elmaradásának oka? Barátnője felvilágosítja, hogy a kis csiga nem oka, de következménye, pontosabban ered­ménye, illetve kezdete valaminek. (Folytatás következik egy hónap múlva.) Négy hét elteltével ajtó csukódik, füg­göny húzódik, lámpa kattan. A kép elcsigátlanodik. Az embriókor vége. Varázslatosan kék hólyagban, egy mini földgömbben négycentiméteres apró­ság török-ül, a magzat. Van már szeme, szája, keze, lába, koponyája. Szive ver, mint lélekharang, feje felett békega­lamb. A fiatalasszony boldogan felsó­hajt, mégsem csigát hord szíve alatt. Felkeresi kedvenc nőgyógyászát. A kol­léga közli a száraz tényeket („ön nyolc­hetes terhes, a magzat jól fejlődik. Kerülje a__kövesse a ..., fogyassza a .. „ vigyázzon a .. .1!" Beutaló a fo­gorvoshoz, körzeti orvoshoz, laboratóri­umhoz, kispapához.) A fiatalasszony, bocsánat, kismama végigjárja a cím­zetteket. Elszenved néhány fogfúrást, átsziszeg pár tűszúrást, kiájuldozza a körzeti kiviszgálást és egy új igazolvány boldog tulajdonosaként siet barátnőjé­hez ismét csodát látni. Ajtó, függöny, lámpa. Fiúi — sikolt fel boldogan. (Ha lányt vár, barátnője természetesen azt mutat neki.) A további szeánszok egyre izgalmasabbak. Látja magzatát, amint éppen ujját szopja, homlokát vakarja, látja lüktető kis ércsatomáit, rúgkapáló lábait, akrobatamutatványait a köldök­­zsinóron. Kedvenc nőgyógyásza, az egykori félisten, unalmas epigonnak tű­nik a barátnő bemutatói után. A kolléga ui. csak azt ismétli, Hletve kommentálja, amiről a kismamának már pontos és színes információi vannak. A barátnő egy hirtelen mozdulattal megpörgeti kristálygömbjét, és kismamánk már a jövőt kutatja vizsla szemmel. Felkacag, mikor megpillantja magát pocakos sorstársnöi között, amint éppen toma- és légzőgyakorlatokat végez, lélegzet­visszafojtva szurkol bajtársnőjének az utolsó akadály sikeres leküzdéséért. Meglepődik, mikor a szülő nő feje mel­lett felfedezi a kispapa vonásait is, aki épp bátorít, vigasztal, vagy egyszerűen csak szárazra törli a kismama verejték­ben fürdő arcát. Ez a kollektív szülés olyan ősi, primitív szokás, hogy csak a legfejlettebb kultúrák vehetik át anél­kül, hogy tekintélyükön csorba esne. (Lélektelen recenzorr!, ne csigázz to­vább, mondd a barátnő titkát! Let it be.) Kíváncsi ember lévén egyszer leku­kucskáltam egy nászéjszaka kezdő ak­kordjait. A fiatalasszony sokáig mocor­­gott a széles ágyon, mig végre döntött. Délceg férjeura mellé evezett. Egy du­­ruzs, egy csók és ezt suttogta a fülébe: Ugye megígéred, hogy nekünk is kettő tesz ? Ha igazán szeretsz, most azonnal megígéred. Az ifjú férj érezte, hogy habozásra nincs idő. Bólintott. Kettő lesz, megígérem. Másnap tarisznyát kanyarított a nyakába, és bejárta a várost. Estére megvolt a kettő. Benja­min Spock Csecsemögondozás, gyer­meknevelés című méltán világhírű opu­sa mellé fölkerült az éjjeliszekrényre Lennart Nilsson Gyermek születik című könyve (fotóalbuma) is. Somos Péter Gótika a vadonban Azt hiszem, Kanada közelebb van Európához, mint Európa Kanadához. Már ami a kanadai költészetet illeti. Nincs ezen semmi csodálkoznivaló, a jó öreg kontinens mindig is szeretett ön­nön mércéjével mérni, s ha Amerikára tekintett is, aligha kacsintott éppen Kanada felé. Whitmant látta a szuper­marketek bélsarában matatni, Ginsber­­get látta mezítlábasán a felhőkarcolók nyomasztó árnyékában, vagy Lowelt és Macieisht, nyakkendösen, államokbeli professzorosan. amint éppen indián és ír ősökről rajzolgatnak a porba, vagy Guillént, Nerudát — hogy a prózát már ne is említsük. Hogy jön ide Kanada? (Talán jellemző, hogy számomra Kana­dát sokáig egy magyar vers jelentette. Domonkos István költeménye, amely ezzel a sorral zárult: „Kanadából soha­sem indul hajó".) Szerencsére, a helyzet ma már nem ilyen egyértelmű; a néhány éve megje­lent Óda a Szent Lőrinc folyóhoz című kanadai francia versantológia után újabban a hatalmas s számunkra elég­gé ismeretlen ország angol nyelvű köl­tőit is olvashatjuk magyarul az Európa Könyvkiadó jóvoltából. A Gótika a vadonban tarka képet kíván nyújtani a különböző iskolák és irányzatok hatása alatt fejlődött és elég heterogén angol nyelvű kanadai költé­szetről. Bár iskolákról és költői csopor­tokról itt alig beszélhetünk, a kanadai költők, már csak a nagy földrajzi távol­ságok miatt is. sohasem tömörültek csoportokba, nem alkottak erős, meg­határozó iskolákat. Fiatal költészetről van szó, az antológia első költője, Ar­chibald lampman is a múlt század má­sodik felében alkotott, a többi „öreg" is századunk költője, a századfordulón vagy századunk elején született. A ka­nadai angol nyelvű modem költészet még ennél is sokkal fiatalabb; mint a kötetet összeállító James Steele, a Car­­leton Egyetem angol tanszékének pro­fesszora állítja: ......a legtöbb, stilári­san modem kanadai költemény 1945 után íródott". Milyen is tehát a kanadai angol köl­tészet? Egyértelmű választ a kérdésre nehéz adni, maga az antológia sem törekedhetett teljességre. Ha néhány szóban jellemezhetnénk: mindenek­előtt fiatalos, erősen természet- és táj­központú, s ugyanakkor magánélet­központú is, másrészt érzékeny a világ nagy lét- és filozófiai problémáira. Va­gyis: sokszínű és mégis jellegzetesen kanadai. Nehéz lenne néhány jellemző sort kiemelni a kötetből, mondván: íme, ez a kanadai költészet. Mert ugyanúgy idézhetnénk Leonard Cohent, Margaret Atwoodot, mint Harold Griffint, hogy csak néhány nevet említsek. Talán egy versszakot Earte Bimeytől, kedvcsiná­lásképpen a kötet verseihez: „Plasztik jégkunyhójában most vietnami és jenki vért néz színesben a tévén. De kifakult Carnaby ingje alatt görcsök a gyomra mélyén." Kövesdi Károly Mexikó lángokban — Vörös harangok Újabban vonzanak a háborús témák. Különösen az új feldolgozások. Ha ilyen könyvről vagy filmről hallok, azonnal felkapom a fejem. Azt hiszem, Szergej Bondarcsuknál jó helyen járok. Az Em­beri sorssal elnyerte szimpátiámat. így nem kis türelemmel vártam a XXIII. Karlové Vary-i Nemzetközi Filmfeszti­válon Nagydíjat nyert kétrészes filmjét — a Mexikó lángokban és a Vörös harangok címűt. Nem csalódtam. A film tulajdonképpen csak a terjedelme miatt kétrészes, történetében alig vál­tozó. A szimbólum viszont kiemelkedik, világos: az országban háború dúl. lán­gok közt születik az új világ, az új élet, és amikor veszélybe kerül a forradalom, megszólalnak a harangok; a vörös — véres harangok: az elesett katonák lel­ke. S a meghökkentő jelenet: az utolsó véres csata után a harangok hívó sza­vára a sok elesett, vérébe hulló katona „felkél és újra lépked". Felsorakozik az új rend mögé. Halhatatlan, mint maga a folyton alakuló, újjászülető társadalom. A film központi alakja John Reed újságíró (Franco Nero), nemzetközi ha­ditudósító; az a Reed, akinek az Insur­gent Mexico című 1914-ben megjelent könyve — magyarul: Viva Villa, 1967 — alapján készült a film. Bondarcsuk, ahogy az Emberi sorsban is tette, egyetlen ember, jelen esetben John Reed köré csoportosítja az eseménye­ket. Az ő szemével látunk mindent, az ő gondolkodásmódját követjük. Ezáltal a humánus, a szenvedő, a háborút, az esztelen öldöklést elítélő, de az új vilá­gért lelkesedő ember hívévé szegő­dünk. Tulajdonképpen nem is háborús ez a kétrészes film, inkább politikai. Elhang­zik ugyan néhány közhely is, amely nem erősíti a film mondandóját, eredetiek viszont azok a gondolatok, amelyeket Reedtöl hallunk. Vannak csatajelenetek is, sőt közelharcok, de mindez idegen tőlünk, kívülünk zajlik, mert John Reed nem harcol, csak szemlél, aggódik és mélységesen szenved. Tétlen megfi­gyelő; a nehéz, a véres sorsot feljegyző, a világot tudósító ember. Ember, nem katona. Időnként a rendező is eltávolít bennünket a harcok színhelyéről. A ha­ditudósító visszaemlékezéseiben Ola­szországba kerülünk, s tanúi vagyunk az utazását megelőző viaskodásnak. A viszonylagos jólétet kell felcserélnie a lövészárkokkal, megvívnia egyéni csa­táját a kedvessel (Ursula Andress). Mi tudjuk, győz a hivatástudat, a könnyű, sokat ígérő pálya helyett a nehéz, a küzdelmesebb és bizonytalanabb ki­menetelű útra lép. Hátat fordít az arisz­tokratikus jólétnek, és végképp a sza­badság hívévé szegődik. Franco Nero szimpatikus figurát alakit. Ilyennek kép­zeljük a fiatalon, alig 33 éves korában, (1920-ban) elhunyt John Reedet, aki­nek írói hírnevét az Októberi Szocialista Forradalomról írott mesteri riportköny­ve, a Tíz nap, amely megrengette a világot alapozta meg. Mészáros Károly Sajátos formavilágot teremtő fiatal képzőművész. Csákó Károly első önálló tárlatát rendezték meg Kassán (Koáice), a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsé­ge kelet-szlovákiai szekciójának Dóm melletti kiállítótermében. Csákó Károly­ról el kell mondanunk, hogy 1942-ben Encsen (Magyarország) született. Ta­nulmányait a prágai Képzőművészeti Akadémián végezte 1968—1973-ban Souőek tanítványaként. Ezután Kassán telepedett le, s azóta is itt él és alkot. A művészi munkán kívül pedagógiával is foglalkozik: a kassai Iparművészeti Szakközépiskolában falfestészetet ta­nít. Noha Csákó Károly első önálló tárla­tának megnyitására aránylag sokáig kellett vámunk, munkássága mégsem teljesen ismeretlen előttünk. Képei a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége rendezte csoportos kiállításokon évek óta szerepelnek, néhány alkotásáról az NSZK-ban, Portugáliában, Kubában, az NDK-ban, Magyarországon, Lengyelor­szágban és a Szovjetunióban is elisme­réssel szóltak. A figuralista festőként induló Csákót tematikai szempontból immár évek óta egy dolog, a civilizáció állapota foglal­koztatja. Cseppet sem véletlen, hogy első önálló kamaratárlatának is a Civili­záció címet adta. Apropó, civilizáció — nézzük csak, mit mond a címszóról az idegen szavak szótárai (me: „1. Engels szerint az emberi társadalom fejlődésé­nek harmadik, a vadság és a barbárság után következő korszaka. 2. a társadat-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents