Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-06-12 / 24. szám
TELEVÍZIÓ A modern művészet kalandjai Érthető vagy nem érthető? — hangzik a leggyakoribb kérdés, amely a modern művészetről való általános felfogást is tükrözi. Érthető vagy nem érthető, mond-e valamit vagy csak önmagáról dadog, önmagáért van ? A kérészéletű viták leggyakrabban abba a lemondásba fúlnak, amelyek csak növelik a téma megközelitetlenségének, kiváltságosságának, magyarán érthetetlenségének hiedelmét. Holott csak a kérdésfeltevés helytelen. Mert ha a szemlélő azt kérdezné, mit vált ki bennem Picasso Három gráciája, vagy a képmezöt szaggatott vonalakkal megtöltő Önarcképe, mit érzek, énem melyik zugával van összhangban vagy éles ellentétben Mondrian geometrikus színvariációja, Moholy-Nagy László vagy Kassák Lajos érthetetlennek tűnő kollázsa, akkor már kérdésében benne foglaltatna a nyitottság. Nyitottság nemcsak a világra, de önmagára is. Hiszen aki az érthetőség vagy a nemérthetőség alapján közelít a művészethez, az nemcsak azt tagadja, hogy a művészet nem egyéb a valóság újraalakításánál, de azt is beismeri, hogy zártsága. előítéletei miatt többnyire külső magyarázatra vár. S magyarázatot vár a művészettől is. s nem azt, ami annak eredendő célja: hogy fölfigyeltessen bensőnk aprócska mozzanataira. Persze, mindez szemlélet kérdése. Ám végül is a több hónapja tartó francia képzőművészeti filmsorozat, amely a budapesti tévé 2. csatornáján fogható, ugyancsak azt mondja konok kitartással, hogy a századforduló modern képzőművészetének egyik legfőbb célja éppen a befogadó szemléletének módosítása volt. A filmsorozat az alaposabb elemzéseket a múlt század közepe táján kialakult, s az azóta is alakulgató izmusok, irányzatok rokon vagy éppen tagadó vonásainak szenteli. Félő ugyan, hogy a kubizmust vagy a strukturalizmust taglaló fejezetekben bemutatott alkotások közelképei a fekete-fehér készülékkel rendelkező nézőben csak megerősítették a modem képzőművészet érthetetlenségébe vetett hitét, az viszont tény, hogy aki nemcsak nézi, de hallja is a filmet, az eltöprenghet a dolgok állásán. S ami különös erénye a sorozatnak: nemcsak nyugat-európai művészek alkotásairól, de a közép-európai nemzeti művészetek ilyen irányú törekvéseiről is számot ad. S hogy a bevezetőre utaljak: érthetően. Szigeti László június 13.: Kassa (Kosice) — A legyező (19.00) június 14.: Kassa — A legyező (19.00) június 15.: Fülek (Filakovo) — A legyező (19.00) június 16.: Gömörhorka (Gém. Hőrka) — A legyező (19.30) június 17.: Rimaszombat (Rim. Sobota) — A legyező (19.30) TV-MÜSOR BRATISLAVA Péntek. VI. 15.: 9.50 Szabad Fórum 10.30 Ne haragíts, Katalin, tévéjáték 16.20 Rövidfilmek 17.10 A Lesniewski család 17.45 Kanadai természetfilm 20.00 Cervantes, spanyol filmsorozat 20.45 Házastársi öttusa, vetélkedömüsor 22.15 Arany Prága 1984 II. műsor: 16.00 Tenisz 20.00 Fiatalok Tévéklubja 21.00 Kamerával az utakon Szombat. VI. 16.: 8.30 Pionirmagazin 10.00 Peter hadnagy, tévéfilmsorozat 10.45 Cervantes, spanyol filmsorozat 11.30 ZENIT 12.40 Az ügyes rabló. NDK tévéjáték 13.45 Találkozás barátainkkal 14.30 Sportműsor. 16.55 Az ötletesebb nyer 17.50 ZENIT 18.40 Verebek a bokorból 20.00 Arckép 21.50 Pénz a gyereknek. NSZK film 23.50 SAN REMO 1984 II. műsor: 9.25 A német nyelv klubja 9.45 Az orosz nyelv klubja 10.45 Katonák műsora 11.50 Nehéz hónap, szovjet film 17.35 Vychodná 1983 18.50 ZENIT 20.00 Éljenek a dinoszauruszok, színházi közvetítés 22.20 Vasárnap. VI. 17.: 8.30 Gyertek velünk! 10.40 A tavasz tizenhét pillanata 12.30 Hangverseny 13.15 Idősebbek műsora 14.00 Svidnik 1984 15.30 Sport 20.05 Kutyabör 21.30 II. műsor: 10.30 Fiatalok Tévéklubja 16.40 A jeges világ hívása, szlovák tévéfilm 20.00 Békeünnepség 21.45 Háromszor Jean Gabinnal, Két férfi a városban Hétfő. VI. 18.: 15.45 Ka-ze-ta 17.00 Iránytű 18.05 Barátaink életéről 18.55 A tudomány a gyakorlatnak 20.00 Anicka Jurkovicová, tévéfilmsorozat 21.20 Katonák műsora 22.15 Sportműsor II. műsor: 17.40 A kadétok bálja 18.30 A heti események magyar nyelven 20.00 Zenés krónika 20.30 Sportvisszhang 22.00 Érzelmi zűrzavar Kedd. VI. 19.: 8.45 Ez történt 24 óra alatt 9.50 Anicka Jurkovicová, tévéfilmsorozat gazin 22.15 Találkozás szovjet művészekkel II. műsor: 17.15 Fiatalember zenekari kísérettel 17.50 Allegro a tűzzel, szovjet film 20.00 A szülőföld dalai 20.50 Ki a bűnös? BUDAPEST Péntek. VI. 15.: 10.00 A Fekete Macska bandája 16.35 Még egyszer gyerekeknek! 17.25 A fekete város, tévéfilmsorozat 18.30 Ablak 20.30 A bíró, dráma 21.45 A fele sem igazi, vetélkedő 22.15 Kálmán György önálló estje II. műsor: 18.50 Interfórum ’84 19.30 Ablak 20.00 Tungsram Kupa, vízilabda-mérkőzés 21.35 A Szegedi Körzeti Stúdió műsora Szombat VI. 16.: 8.00 A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. 8.20 Kuckó 8.50 Illa-berek 9.20 Csak gyerekeknek! 10.20 Csutak a mikrofon előtt 11.10 Egy szélhámos karrierje 12.10 Autó-motorsport 14.05 Ember az Atlantiszról 14.55 MITIÖK 15.55 Főzőcske 16.30 Tájak, városok, emberek 17.05 Labdarúgó EB 19.00 Családi kör 20.30 Vers mindenkinek 20.35 Mr. Jerico, angol film 21.55 Yamaha világ-dalfesztivál 22.45 Nana, francia tévéfilmsorozat II. műsor: 18.05 Istenek és szerelmesek — avagy az éjszakai vendég, tévéjáték 19.10 A modem művészet kalandjai 20.20 Labdarúgó EB 22.15 Mű és vallomás Vasárnap. VI. 17.: 8.05 Óvodások filmmüsora 8.30 Bolgár mesefilm 10.00 A láperdö szelleme 10.30 Csutak a mikrofon előtt 11.25 Törzsasztal 13.50 30 év legszebb népdalfeldolgozásaiból 14.15 Műsorainkat ajánljuk 14.45 Gertler Viktor-sorozat, A férfi mind örült 16.20 Elmebajnokság 17.05 Labdarúgó EB 19.00 Delta 19.30 A Hét 20.35 Örkény István: Macskajáték II. műsor: 19.30 Híres spanyol operaénekesek 20.25 Telesport Kedd. VI. 19.: 10.00 Kuckó 10.30 Utánam, srácok, magyar filmsorozat 11.00 Aranyásók Alaszkában, francia—NSZK—román filmsorozat 16.35 Csak gyerekeknek 17.00 Francia Két férfi a városban, vasárnap, II. műsor. 21.45 11.10 Magazinműsor 16.35 A tudomány és technika világa 17.15 A tudomány és technika története 17.55 Nyugat-szlovákiai magazinműsor 18.40 Mezőgazdasági év 20.00 Háromszor Jean Gabinnal. Nyomorultak 22.15 Hangverseny Ostravából II. műsor: 17.20 Tizenhét éves vagyok, tévéjáték 17.45 Meseműsor 18.30 Német nyelvtanfolyam 18.55 A 21. emelet 20.00 Fiatalok Tévéklubja 22.00 Én, Claudius, angol tévéjáték Szerda. VI. 20.: 8.45 Ez történt 24 óra alatt 9.45 Kutyabör, tévéjáték 11.05 A tévé irányitószolgálata 9.20 Kanadai természetfilm 17.20 Nagyothallók műsora 17.55 Autó-motorrevü 18.40 Magazinműsor 20.00 Napjaink világa 20.40 A cigány, szovjet tévéfilmsorozat H. műsor: 17.10 A barátság mozaikja 17.35 Remény, román film 20.00 Amikor a félelem tanácsol, tévéjáték' 20.40 Merész férfiak a rajtnál 22.00 Tévérevü. Csütörtök. VI. 21.: 8.45 Ez történt 24 óra alatt 9.50 Háromszor Jean Gabinnal, Nyomorultak 11.35 A tévé irányitószolgálata 17.25 Szembesítés 18.00 Sportrevü 18.40 A Jezerka Stúdió műsora 20.00 Hintó a hercegkisasz szonynak, tévéjáték 21.20 Közgazdasági matton, péntek, II. műsor, 22.15 zenés film 17.30 A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 18.05 Rubens, holland tévéfilmsorozat 19.00 Nem gyerekjáték 20.30 Egy szélhámos karrierje 21.40 Stúdió '84 II. műsor: 18.45 Útjaink 19.25 Zenés tévészínház — A nagy drámaíró 19.45 Titokzatos nádasok, angol rövidfilm 20.20 Labdarúgó EB Szerda. VI. 20.: 10.05 Delta 10.30 Utánam srácok, magyar filmsorozat 11.00 Schrammel család, osztrák film 11.50 Amerikai burleszkparádé 16.45 Kisfilm 17.20 A popzene műhelyei 18.00 Nyugalmunk érdekében 18.30 Az Országházból jelentjük 20.25 Labdarúgó EB 22.20 Kockázat II. műsor.: 19.15 Interdzsessz 20.00 Szlovén népitáncok 20.25 MARIE-OKTÓBRE, francia film 22.25 Telesport Csütörtök. VI. 21.: 10.00 Utánam srácok 10.30 Aranyásók Alaszkában 16.40 Szókimondó 17.30 Pulzus 18.30 Ön hogyan döntene? 20.30 Jogi esetek 21.15 Hatvanhat II. műsor: 18.40 „Sose vagyok egyedül" 19.10 A nyelv világa 19.55 A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 20.15 Kisfilm 20.30 Brigitta, tévéjáték 21.50 Látogatóban Kacsóh Sándornál és Szilágyi Domokosnál Nana, szombat, 22.45 Egy levél nyomában H. Zsebik Sarolta a baracskai (Bardonovo) szövetkezet állattenyésztőinek panaszát vizsgálta meg Beszédtéma: Angola Németi Irén útirajza és felvételei Mitől náthás? Mit kell tudnunk a szénanátháról? Szépítő sebészet Ránctalanitás arcfelvarrással Volt ugyan első díj... A XXI. Jókai-napok értékelése 1 RÁDIÓMŰSOR V A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR ADÁSA június 16.: 8.00 Szombat reggel 9.00 Nyugdíjasok rádiósklubja 12.55 Anyanyelvűnk 13.00 Fiatalok a mikrofon előtt 14.00 Tíz perc irodalom 14.10 Könnyűzene 15.30 Népdalcsokor 16.00 Operaismertetés június 17.: 7.10 Vonószenekarok műsorából 8.00 Barangolás Zeneországban 9.00 Rádióegyetem 10.00 Látóhatár 11.00 Társadalmunk időszerű kérdései 11.10 Vasárnapi randevú 13.00 Rádiójáték 14.00 Az én zeném KOSSUTH RÁDIÓ BUDAPEST június 16.: 8.30 Családi tükör 10.05 Ismét a javából 14.15 Népzenei példatár 14.25 Magyarán szólva 14.40 Irodalmi Figyelő 16.00 168 óra 18.45 A szülőföld muzsikája 19.30 A Rádiószínház bemutatója június 17.: 8.21 Énekszóval, muzsikával 9.00 Világvasámap 12.35 Édes anyanyelvűnk 12.50 Az élő népdal 14.20 Gondolatjel 17.05 Körkép a KGST-ről — A környező világ 18.40 Diákkönyvtár hangszalagon 20.19 Erkel: Hunyadi László PETŐFI RÁDIÓ, BUDAPEST június 16.: 9.00 Hétvége Horváth Gyulánál 10.35 Térzene 13.14 A szünidő első napja — rádiójáték 14.00 Magunkat ajánljuk 17.30 Nyitott klub 19.45 Rockhangversenyekből 21.35 Címszavakban nőkről június 17.: 7.30 Vasárnapi orgonamuzsika 9.30 Szivárvány — a borítékról 11.00 A Magyar Rádió Karinthy Színpada 14.00 Táskarádió 15.35 Poptarisznya 20.35 Társalgó — Másfél óra irodalomkedvelőknek (nő 19)