Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-06-12 / 24. szám

„Aki cseh, az muzsikus" — nagyapától unokáig, írhatnám le nyugodt lelkiismerettel, ha nem tudnám, hogy a cseh lapokban féltő-aggódó írások sorjáznak a zenei utánpótlás neveléséről, s hogy az intelmezésekben nemegyszer olyan kérdések is helyet kapnak, mint a kortárs zeneszerzők és a közönség kapcsolata, vagy a régi korok zenéjének monopolhelyzete. Lényegében erről folyt a párbeszéd a Smetana Múzeum előtti terecskén, az összeverődött néhány egyetemista között is, akik találgatták, milyen lesz az itt felállítandó Smetana-szobor. Ugyanis az idén száz éve annak, hogy elhunyt a csehek egyik legnagyobb zeneszerzője, akiről nemcsak múzeumot, hangversenytermet, de még színházat is elneveztek. Persze, nem ennek az évfordulónak az okám rendezik meg 1954 és 1974 után immár harmadszor A Cseh Zene Évét, az viszont tény, hogy a

4-es számnak nagy szerepe volt abban, hogy ezt a tervek szerint ezentúl tízévenként megszervezendő rendezvénysorozatot éppen ebben az esztendőben tartják. Ugyanis csodálatos véletlen folytán több tucatnyi zeneszerző, zenetudós, előadóművész születésének vagy halálának kerek évfordulója kötődik ehhez a számhoz. Persze, a szervezők szerint nem kizárólagosan a nagy elődök munkáit kívánják megszólaltatni, hanem előremutató arányérzékkel a kortárs zenének is helyet kívánnak adni. Mert a szervezők is tudják, századunk zenetörténeti újdonsága, hogy a kortárs zeneszerzőnek legnagyobb ellenfele éppen az az előd, akinek bizony rádió, televízió, hanglemez híján nem volt konkurrenciája, míg manapság egymást fedik a zenetörténeti korszakok a koncerttermekben, a rádió és a tévé műsoraiban, nem beszélve a hanglemeztárakról. Magyarán: szorosabb a verseny, nehezebb érvényesülni. S az általánosnál is nehe-