Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-22 / 21. szám
így végződött hát a jó megrendelés. De ilyen volt az apám: ami a szívén, az a száján. Olyan esze volt, mint a smirgli, látta ö jól a különbségeket, és mindig mondta, hogy semmi ember az, akinek nincs meg mindenről a saját véleménye, a saját nézete. Meg azt is mondta: „Édes gyerkeim, ne úgy járjatok, mint a ló, az öszvér meg a szamár, hogy ellenző van a szemük előtt, hanem lássátok is azt, ami körülöttetek van, nézzetek mindig körül!'' Mint ács sok család életébe „belelátott a tetőről", és nekünk, lányainak sokszor mondta: „Mosollyal szeressétek az uratokat és viszont fognak szeretni benneteket, nem lesztek szomorú asszonyok”. Ő maga vidám, viccszerető, derülátó ember volt, pedig nehezen éltünk. Földeket bérelt, azon dolgoztunk. Egy szerencsénk volt, hogy az édesanyám szépen varrott és kézimunkázott. Ö stafírungozta ki a gazdag parasztlányokat. De örültük, amikor mi is kaptunk esküvői vacsorát meg kúcsoskalácsot, ha a menyasszonynak anyánk varrta a ruháját. . . 1945-ben a két Gál testvér és Retkes István újjászervezték a búcsi pártszervezetet olyan igaz kommunisták segítségével, mint Izsó József, Izsó Sándor, Kis Béla, Tóth Sándor, a Grajcki házaspár — Júlia és János —, Grajcki István és Szekeres Lajos. Valamennyien 1921-től párttagok voltak. Édesapám lett a pártelnök. Ám újra nehéz idők jöttek. A kommunistáknak nem volt semmi beleszólásuk a történésekbe. Amikor 46-ban visszajött a Hrcka, Vasas Ferenccel együtt kidolgozott egy listát, hogy kiket deportáljanak. Akkor is a szegény ember húzta a rövidebbet. Jöttek a katonák, bekerítették az utakat, s aki rajta volt a listán, annak menni kellett. Izsó Sándor is megkapta a lapot. Beállt a nagy autó a házuk udvarára, fölrakták a kecskét, a sublótot, nagy volt a sírás-rívás... Akinek volt lova, a szomszédnál hagyta, az etette. Kegyetlen idők voltak ezek. Akik később visszajöttek, elmesélték, hogy az asszonyok a vonaton szültek, azután odament hozzájuk a cseh paraszt, és megtapogatta az izmaikat, hogy elég erősek-e, tudnak-e majd kaszálni,.. 1948 után megkezdődött a munka az állami birtokon. Végre egy kis keresethez jutott a nép. Csak vigyázni kellett, mert el volt aknásítva a határ. Emlékszem, egyszer jöttek az aknaszedők, és három katona felrobbant... Negyvenkilencben meg elkezdődött a rekvirálás. Egy személyre fél mázsa gabona jutott, akinél többet találtak, elvitték neki, és még meg is büntették, hogy nem jelentette. Persze, itt sem bántak egyformán mindenkivel. Volt, akitől elrekvirálták, volt, akivel meg már előre tudatták, hogy jönnek, így idejében vihette a gabonáját a borházba. Azután a jegyrendszer meg a bodi. Nehéz idők voltak ... Édesapám ebben az időben instruktor volt. Hetente egyszer politikai előadásokat tartott Barton, Bélán, Libádon, Ebeden és Sárkányfalván. Az volt a feladata, hogy a közös felé terelje az emberek gondolkodását. Mert akkor még „Gál család vagyunk” ív. féltek a falusiak, nagy nyomokat hagyott bennük a háború. Éjszakáig tartottak a gyűlések ... 1950-ben egyszer azzal jött haza édesapám, hogy nagyon komoly gyűlés volt, meg kell szervezni a közöst. Méghozzá gyorsan! „Össze kell szántani a földeket, kapunk traktort" — mondta, mire édesanyám megkérdezte, ki lesz a vezető, mert hát még az aratásnál is kell lenni aratógazdának. Erre apám mondta, hogy András, mert neki van a legtöbb tapasztalata az irányítás terén, ismeri jól a búcsi földet, tudja, hova kell vetni a dinnyét, a kukoricát, hol homokos, hol meg kötött a talaj. Meg is választották András nagybátyámat elnöknek. Ekkor a pártvezetőség nyilvános gyűlést tartott a kocsmában. Ezt András vezette. Elmondta, hogy közös erővel könnyebb lesz a munka. De csak kevesen jöttek el, és azok közül sem töltötte ki egy sem a belépési nyilatkozatot. Ekkor Csenger Sándor, aki nem volt kommunista, de nagyon drukkolt a kommunistáknak, kijelentette, hogy másképp nem megy, valami huncutsággal kell beszervezni a népet. Ki is találtak egyet. Mi, gyerekek, fiatalok hordtuk szét a belépési nyilatkozatot a faluban. Bekopogtunk a gazdákhoz, és mondtuk nekik, hogy ha nem akarnak háborút, írják alá ezt a papírt. Én Kis Ferencékhez mentem. Az ö fiuk az orosz fronton esett el. írják alá, hogy nem akarnak háborút, mondtam nekik, de a Kisné ezt válaszolta: „Amikor elvitték a fiunkat, senki sem kérdezte, akarunk-e háborút!" Ők nem írták alá, de sok helyen el sem olvasták a papírt. Nem a legtisztességesebb módszer volt ez, de annyira akartuk a közöst, másként meg nem ment volna . .. Barsi János, az egyik legnagyobb gazdaember lépett be elsőként. A három pár lovát és két pár ökrét beadta a közösbe. Igaz, maradt még egy hentesüzlete, jó hentesmester volt, de mindenképpen példaként szolgált a többieknek. Volt százholdas paraszt is. Annak mintha a szívét szakították volna ki, amikor látta, hogy a földjét összeszántják. Lassan mégis lettek eredmények, s így 1 950-ben megalakult a szövetkezet. András bátyám volt az első szövetkezeti elnök, édesapám pedig 1 959-ig mint ács dolgozott a szövetkezetben. Hét évig élvezte a nyugdíjat. 1966-ban halt meg. Irma néném 76 éves. Búcson lakik. Ő a falu legidősebb kommunista asszonya. Nagyon fiatalon ment férjhez Irma, tizenhat éves korában egy árva szolgalegényhez, a perbetei származású Kecskés Sándorhoz. A férje később útkaparó lett. Állami alkalmazott volt, télen-nyáron fix fizetéssel, így könnyebb volt az életük. Szorgalmasan dolgozott. Vettek egy darab szőlőt meg borházat, ott árulta a borocskáját. Irma néném a két bátyja hatására korán eldöntötte, hol a helye. 1945-ben jelentkezett a pártba. Azóta is aktív párttag. Hetvenötödík születésnapja alkalmából kitüntetést kapott sokéves tevékenységéért. Ma ő a Szüle helyettesítője. Mindig szeretettel várja a gyerekeket és az unokákat az ősi fészekben ... Búcs a mi szülőfalunk. Az egykori ős pásztorkodó Gál család nagyon megsokasodott. Van már a nemzetségben kovács, két pincér, fejőnö, két orvos, egy ügyvéd, egy mérnök, öt ápolónő, hivatalnok, varrónő, agronómus, állatgondozó, cukrászmester, műhelymester, gyári munkás. Valamennyien becsületes, rendes emberek, a munkahelyükön sincs rájuk panasz. Én, Ragyil Józsefné Imelyen lakom, a másik három testvérem Búcson. Ápolónőként dolgozom, és a Vöröskereszt helyi szervezetének vagyok a titkára. Tizenkilenc éves korom óta vagyok párttag, huszonhárom éve plénumtag az imelyi hnb-n. Harmadszor választottak meg tanácstagnak. Igyekszem kivenni részem a társadalmi munkából. 1932-ben születtem. Drága apám nyomdokaiban haladok. Ragyil Józefné elbeszélését feljegyezte Lampl Zsuzsanna. Reprodukciók: Nagy László A helységnevek szlovákul: Búc, Radvan nad Dunajom, Komárno, Moca, Zemianska Olca, Gbelce, Svodín, Vojnice, Belá, Kolárovo, Sala, Harmónia, Kravany nad Dunajom, Bruty, Lubá, Obid, Sarkan, Pribeta, Imeí. Csépléskor Lajos csapolja a sört A majális résztvevőinek egy csoportja
