Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-08 / 19. szám
CSALÁDI KOR A válások száma nemcsak világszerte, hazánkban is növekszik. Szlovákiai viszonylatban a kelet-szlovákiai kerületben a legmagasabb, ezen belül pedig a rozsnyói (Roznava) járásban. Vajon miért éppen itt? Erre a kérdésre próbálunk választ találni a járásbíróságon, ahol beszélgetésünkön részt vesz Dr. Michal Bíly bíró, a járásbíróság elnökhelyettese, Dr. Katarina Janeőková tanácselnök, Dr. Ludovít Havran, a válásokkal foglalkozó tanács elnöke, valamint Viera Liptáková, a járási házassági tanácsadó vezetője. Kérem, mondják el, miben látják a statisztika kedvezőtlen alakulásának okát? Michal Bíly: Az 1982-es évben járásunkban valóban nagyon sok volt a válások száma. Az akkori adatok szerint az első helyen állunk Szlovákiában. De nézzük meg az adatokat közelebbről: Szlovákiában 1982-ben 9 706 válókeresetet nyújtottak be, ebből 6 546 esetben mondták ki a válást. Vagyis a válókeresetet benyújtók 67,4 százalékát elválasztották. A kelet-szlovákiai kerületben ez az arány 72,1 százalék volt, a rozsnyói járásban pedig 67,9 százalék. Ez az egyik kimutatási forma. A másik a száz megkötött házasságra eső válások száma. Ebben az összehasonlításban kerületünkben a második helyen vagyunk. Amíg 1979-ben Kassán (Kosice) száz házasságkötésre 34,4 válás jutott, addig nálunk 18,1. 1982-ben Kassán ez a százalék 27,4-re csökkent, nálunk viszont felugrott 22-re. A szlovákiai átlag ugyanekkor 12,1 volt. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ez a kimutatási forma kissé torzítja a valóságot, mert járásunkban házasságot köthetnek olyanok is, akik nem itt élnek. Kimutatható-e a sok válás oka ? Ludovít Havran: A járás iparosításával párhuzamosan növekszik a válások száma. A bánya, a lubeniki magnezitüzem, a rőcei (Revúca) szőnyeggyár, a rozsnyói Tatrasvit nemcsak a járás területéről, hanem távolabbi helyekről is vonzza és toborozza munkaerőit. Olyanok válókeresetét is intézzük, akik már házastársként költöztek járásunkba. Az utolsó években nagyon sok lakás épült; a falusi fiatalok városi tömbházakba költöztek, megváltozott az életmód, nőtt a szabad idő, aminek következtében a házasságban sokszor megoldhatatlan konfliktusok alakultak ki. Michal Bíly: Ezzel kapcsolatosan pontos kimutatásunk van az 1981-es évből. Ekkor összesen 148 házaspárt választottunk el. Harminc válást az összeférhetetlen természet, huszonkilencet hűtlenség, huszonhetet alkoholizmus, hetet a családdal szembeni nemtörődömség, kettőt a rokonság káros hatása miatt, a többit egészségügyi, világnézeti, szexuális és más problémák miatt mondtuk ki. Viera Liptáková: Az összeférhetetlenség okát abban látom, hogy a fiatalok anélkül kötnek házasságot, hogy ismernék egymás jellembeli tulajdonságait, természetét. Csupán múló fellángolás alapján jön létre a házasság, egyáltalán nem számolnak a rájuk váró feladatokkal, a lakásgonddal, a gyerekneveléssel stb. Sok esetben aztán ennek a függvénye a hűtlenség, alkoholizmus is, amely tulajdonképpen válóok lehet, de azt már senki sem kutatja, miért került erre sor, mi volt ennek az indítéka. Katarina Janeőková: Az utóbbi időben a fiatalok nagyon korán kötnek házasságot, és korán el is válnak. A házasságot sokszor sürgeti a már útban lévő gyermek is. A házastársaknak nincs kialakult nézetük az együttélésről, a közös életről. A legelső konfliktus után a bíróságra szaladnak. Néha valóban apróság, csaknem nevetségesnek tűnő problémák miatt kérik a házasság felbontását. Például nem tudnak megegyezni abban, mit vegyenek a fiatal házasoknak nyújtott kölcsönből, a férj ragaszkodik a magnetofonhoz, a feleség a bútorhoz. Sokszor felmerül a kérdés: magánügy vagy közügy-e a válás? Ludovít Havran: A köztudatban úgy él, hogy magánügy. és sajnos eléggé elterjedt az a nézet is, hogy nálunk könnyű elválni. Pedig a törvény csupán olyan kivételes esetekről beszél, amelyekben már semmi esély sincs az együttélésre. Meg kell találni azt a módot, amely által a fiatalok tudatosítják, hogy a házasság nem galambdúc, ahonnan ki s be lehet röpködni, hanem egy életre szóló elkötelezettség. S hogy valakivel le tudjuk élni az életet, azt nemcsak a diszkóból, a ligeti pádról kell ismernünk, hanem tudnunk kell azt is, hogyan viselkedik az élet nehéz helyzeteiben. Szerintem ezt a nevelést már az iskolában el kell kezdeni és a családban megerősíteni. Vagyis, semmi esetre sem lehet csak magánügy! Katarina Janeőková: Az a tapasztalatunk, hogy amióta járásunk területén nőtt a nők foglalkoztatottsága — két nagy üzemünkben, a röcei szőnyeggyárban és a rozsnyói Tatrasvitben túlnyomó többségben nők dolgoznak —, fokozódott a nők önállóságérzete, szabadságvágya, s ebből eredően a házassági bontóperekben is megnőtt a hűtlenségből adódó okok száma. Mi nem mondhatjuk azt, hogy majd a másvilágon megbűnhödsz a hűtlenségedért, nekünk itt kell megtalálnunk az elfogadható érvet arra, hogy a házasságban miért fontos tényező a hűség. A házassági tanácsadó igyekezete ehhez kevés. Szélesebb körű társadalmi összefogásra lenne szükség. Elsősorban a munkahelyekre, kisebb-nagyobb kollektívákra gondolok. Hányszor előfordul, hogy a munkatársak, vagy az egész szocialista brigád tud a munkahelyen kialakult szerelmi viszonyról, házastársi hűtlenségről — mégsem emel szót ellene senki! Pedig ez nem magánügy, ahogyan azt sokan állítják. Hol van itt a kollektíva felelőssége, az ifjúsági szervezet, a szakszervezet, az üzem vezetőségének segítőkészsége? A válóperhez kikérjük a dolgozóról az üzem véleményét: megkapjuk írásban, hogy jól dolgozik, a munkahelyén nem iszik, viselkedése nem botrányos. De hogy mit csinál az üzem kapuján kívül, kivel, hol tölti idejét, mennyit iszik, milyen a családjához, az már magánügy, nem érdekli az üzem vezetőségét. De lehet ez egyáltalán magánügy? Vagy az ebből származó gondok is magánügyek? Hiszen az elhanyagolt, szétdűlt családok, elhagyott gyerekek, a lakásgondok, a munkateljesítmény csökkenése a lelki feszültségből eredően stb. mind társadalmi jelentőségű ügy, gond. Michal Bíly: A válást az emberek magánügyüknek tekintik. A középkorú férfi megismerkedik egy fiatal nővel, s úgy gondolja, neki „joga" van a váláshoz, „joga" van otthagyni feleségét, gyermekeit. Nem akarom azt mondani, hogy a mai fiatalok könnyelműek, de nincs bennük az a felelősségérzet, ami egy két nemzedékkel előbb még megvolt az emberekben. Ezen a téren az iskolának, az ifjúsági szervezetnek még sok tennivalója van. És a nemzeti bizottságnak is! Hogy lehet olyan véleményt adni a szóban forgó személyről, hogy családi helyzetét nem ismerik! A nemzeti bizottságnak ismernie kell minden család életét. Nem akarnak ártani, de segíteni sem. Az emberek önzése egyre nagyobb, s közben teljesen háttérbe szorul a kollektív felelősség, a segítségnyújtás. Az egyén elvárja a társadalom támogatását: ifjú házasok kölcsöne, gyermekgondozási segély, lakás — ez mind kell, jár nekem az államtól, de az én életemben ne szóljon bele senki! Hát ez így nem megy! Igenis nevelni, formálni, segíteni kell a fiatal házasokat — az iskolának, családnak, munkahelynek, társadalmi szervezeteknek, mindenkinek, aki pozitívan hathat rájuk. Nem elég az anyagi támogatás, az erkölcsi példára, útmutatásra is legalább annyira szükség van. Mit tesznek a jövőben azért, hogy csökkenjen a válások száma? Ludovít Havran: Azt hiszem, a mi járásunkban sem több a tennivaló e téren, mint másutt. Társadalmi gond ez, melyet mindnyájunknak közösen kell megoldani. Megteremteni a lehetőséget a szabad idő okos és hasznos kihasználására. Az a férj, aki megfelelő elfoglaltságot talál magának otthon, nem fog a kocsmában ülni. Aki jól érzi magát családja körében, az nem keresi szüntelenül mások társaságát. A fiatalok nagyobb fokú pszichológiai, szexuális és jogi felvilágosítására van szükség. Ez a feladatunk a jövőben. Katarina Janeőková: Az 1982-es év figyelmeztetett bennünket: valamit tennünk kell, hogy a válások száma ne emelkedjen tovább. Megszigorítottuk a válás feltételeit. 1983-ban a benyújtott 204 válókeresetböl csak 107 esetben mondtuk ki a válást. Megalakítottuk a járásbíróság válási tanácsát, hatékonyabbá tettük a házassági tanácsadó munkáját, felvettük a kapcsolatot a nagyobb üzemek tömegszervezeteivel, főleg a szakszervezettel és az ifjúsági szervezettel. Természetesen azt nem állítjuk, hogy az a 97 házaspár, amelynek a válókeresetét tavaly elutasítottuk, már mind boldogan él. Azt majd az idő dönti el, hogy valóban egymás mellett maradnak-e, vagy ismét beadják-e a válókeresetet. Viera Liptáková: Házassági tanácsadónk már hetedik éve működik. Ez alatt az idő alatt több mint 450 esettel foglalkoztunk, a beszélgetések száma meghaladta az 1 400-at. Ügyfeleink többsége 20—29 év közötti házasságban élő személy, de sok a 30—39 év közötti is. Az együtt töltött idő tartama szerint a 10—14 éve házasok voltak többségben. Leggyakrabban a szexuális összeférhetetlenségből, féltékenységből, iszákosságból és az érzelmi eltávolodásból eredő gondok kerültek felszínre, ami azt is jelzi, hogy a válásokra is ezek miatt az okok miatt kerül sor leginkább. Rozsnyón minden hónap utolsó szerdáján házasság előtti tanácsadónapot tartunk. Ezeken a tanácsadónapokon pszichológus, jogász, nőgyógyász tart előadást. Sajnos, alig vannak többen tíz párnál, azok is passzívak, legföljebb a lakásgondjaikkal foglalkozó jogi tanácsok érdeklik őket. Michal Bíly: Be kell vallanunk, eléggé engedékenyek voltunk, ami a válás kimondását illeti. Előfordult az én gyakorlatomban is, hogy az elválasztott házastársak idővel újból egybekeltek. Ebből azt a tanulságot vontam le, hogy vannak estek, amikor egy kapcsolatnak meg kell szűnnie ahhoz, hogy magasabb szinten tudjon majd létezni. Vagyis: a házastársak azt hiszik, nem bírják ki egymással, csak amikor elválasztjuk őket, akkor jönnek rá, hogy egymás nélkül még sokkal rosszabb. Időt kell tehát adni nekik a megnyugvásra, a válókereset beadásának mérlegelésére, nem szabad őket az első harag fellobbanása után mindjárt elválasztani. Nem gondolom, hogy a jövőben csökkenni fog a válások száma. Ezzel a negatív jelenséggel továbbra is számolnunk kell. Mindenesetre nekünk, bíróknak az eddiginél még jobban fontolóra kell vennünk, melyik házasság esetében mondjuk ki a válást. Tavaly áprilisban megalakítottuk a válásokkal foglalkozó tanácsot, amely minden egyes válóperi esetet megvizsgál. Hogy ez milyen eredményeket hoz, a jövő mutatja meg. H. Zsebik Sarolta
