Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-04-24 / 17. szám

Üdvözlet

Március végi napsütésben ülünk repülőgépre, miután napokon keresztül hallgattuk az időjárásjelentéseket, feltételezvén hogy kell még a csizma, de talán már elég lesz a tavaszikabát, hiszen egy-két fokkal jelzett csak hidegebbet Moszkvában a rádió és a tévé. A gépre várakozva jól felpakolt, vidám emberek — néhány házaspár, de főleg férfiak — közé cseppenünk, szlovákiai munkáscsoport indul Tyumeny mellé, az olajmezökre, háromnegyed éves szerződéses munkára. Az ő kalandnak is beillő, mindenképpen nagy élményt ígérő utazásuk izgalmából valami ránk is átragad. Hiszen minden utazás izgalom, minden találkozást várakozás előz meg, vajon hogyan fogadnak, mi újság, hogyan látjuk viszont a régi ismerősöket és a várost, amellyel már régen, öt-tíz éve találkoztunk. Beszélgetés, nézelődés közben gyorsan eltelik a két óra, már leszállásra készülődünk, amikor szemünk elé tűnik a táj, hófoltok az erdőkben, -mezőkön. És frissen hullott hó a repülőtéren. A lépcsőre toppanva belekap hajunkba a hószagú, csípős szél. Bizony még a téli sapkát is hozhattuk volna ... Még jó utat kívánunk földijeinknek. Ez lenne jó újságíró út, velük menni, „helyszínelni", ahogy szállást vernek, munkába állnak, ismerkedni az ottaniakkal . . . Hiába, a távoli olajmezőnek, Szibériának korunkban romantikus varázsa van! És már integet is Róza, régi kedves barátunk a Szovjetszkaja Zsenscsina szerkesztőségéből. Bemutatja Larisszát, aki kísérőnk, tolmácsunk lesz, s már siet is el, a másnapi viszontlátásig, hiszen a miénkhez hasonló küldöttség érkezik minden szocialista országból.

Amíg a poggyászra várunk, tudakoljuk, ki jött meg, s ki jön? Marlis? Eleonora? Irén? Tereza? Barbara? Irma?

És már minden otthoni, hétköznapi gond, feladat a hátunk mögött, Libusa Minácovával, a Slovenka főszerkesztőjével és Libuse Sekerovával, a Vlasta főszerkesztőjével a baráti lapok főszerkesztőivel való találkozásainkat vesszük számba. Először — több mint tíz évvel ezelőtt — itt Moszkvában, majd a nők világkongresszusán, Berlinben, azután Prágában, tavaly Szófiában ... Taxiba ülünk, és már robogunk is a derengő hóval megvilágított úton a város felé, amelynek eddig kevésbé ismert részén, nem az általunk már megszokott és ismert „szívében" kapunk szállást, hanem a méreteiben impozáns, díszítésében méltóságteljes Leningradszkajában. Larissza még a reggeli és az indulás időpontjára figyelmeztet bennünket, majd mindenki elfoglalja szobáját, amely öt napon keresztül otthonunk lesz, s izgatottan készülünk a találkozásra régen látott barátainkkal s azokkal is, akikkel állandó, szoros kapcsolatban cserélünk írásokat, látogatjuk egymást a szerkesztőségi csereutak jól bevált, kedvelt lehetőségeivel élve. xxx

Örvendező felkiáltások, baráti ölelés, néhány kedves szó a reggelinél, s indulás az