Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-10 / 2. szám
téshez. Negyvennyolcban megkezdhettük az új családi házak építését. Az állam mindenben a segítségünkre sietett. Száznyolcan voltunk összesen, akik megmaradtunk... — Az első kétéves terv idején tizennyolc ház épült fel, és bevezettük a faluba a villanyt. Ezután a Tokajec patak szabályozása következett, ezzel ötvenkettőben végeztünk. Ekkor, az ötvenes évek első felében épült föl az iskola, a posta, a hnb épülete, a vendéglő. 1959-ben megalakítottuk a szövetkezetét, több mint 240 hektáron gazdálkodunk. Ebből 171 hektár a szántóföld, 70 hektár az erdő és legelő. Hatvannégyben megépült a művelődési-közigazgatási központ, amely ma már kicsinynek bizonyul, mert Tokajiknak évről évre több látogatója van. Tokajiknak ma kétszáz lakosa van. Egyszerű, nagyon dolgos emberek, akik különös tisztelettel és szeretettel veszik körül az időseket, s akik nyomasztó, szörnyű emlékeik súlya alatt mindenkinél jobban átérzik a békét fenyegető A harmincöt éves Terézia Medvedzová is meg van elégedve. Majdnem mindennel. — Nincs gondunk az ellátással, mi a háztájiban megtermelünk mindent. Van tejünk, vajunk, túrónk, sajtunk, tojásunk, baromfink. Csak a húst hozzuk Stropkovból. És a kertekben is megterem minden. Inkább más valami hiányzik nekünk. Vannak derék fiaink, szép leányaink, de nincs szép művelődési házunk, ahol az esküvőket tarthatnánk. Hát ez nagyon elkelne már! — Kész lesz jövőre! — mondja Peter Stropkovsky. — Az új múzeummal együtt, mert abban a kis emlékszobában, amelyik az ötvenes években épült, alig fér el három-négy ember. A látogató meg egyre több. Ezért a falu körüli erdei ösvényeket is rendbe akarjuk hozni, mert sokan járnak föl a tragédia színhelyén épült emlékműhöz. Alkonyba hajlik a délután, amikor Peter Stropkovsky lekisér a buszmegállóhoz. Szemközt a hegyoldalban a gyerkőcök próbálgatják a havat, lehet-e 1. Akik túlélték a „véres vasárnapot": Michal Medvedz és Andrej Stropkovsky 2. A régi, földhözragadt Tokajik 3. A Podperelisok-erdő mélyén egyszerű emlékmű 4. Az első hó errefelé korán lehull 5. Az özvegyek mindenkinél pontosabban emlékeznek ... veszélyt, s mindennél jobban becsülik a dolgos hétköznapokat, minden karéj kenyeret, mely az asztalukra kerül. — Nem mondhatjuk, hogy a mi falunkból „menekülnének" a fiatalok — mondja Mária Panová, aki huszonhárom évvel ezelőtt Tokajikba jött férjhez, a szomszéd faluból. — Mostanában van már errefelé elég munkalehetőség. Nekem még a revúcai fonóba kellett járnom lánykoromban dolgozni. Most aki akar, járhat Stropkovba a Teslába vagy máshová is. De mi, asszonyok, itthon is találunk munkát, a szövetkezetben. Én például itt takarítok az óvodában, de ha hívnak, hát megyek palántázni, fát ültetni, vagy ami éppen kell. már sízni? — Mert azt szeretik a leginkább — mosolyog az elnök. Ő három gyermeket nevelt fel, az egyik fia gépesítő a szövetkezetben, a másik autószerelő Stropkovban, a lánya a Teslában munkásnö. — Mi, akik apa nélkül nőttünk fel, a gyermekeinkkel együtt munkásemberek vagyunk. Az életet megújítottuk, és közben nemigen jutott idő a tudományra ... No, de azért van három főiskolásunk is, az egyik Stropkovsky-családban egy színész, a másikban egy építészmérnök és egy falunkbeli, úgy hallottuk, most szerzett doktorátust. Az iskolákban most húsz gyerek tanul, az ő életük biztosan könynyebb lesz. Ha békében nőhetnek föl. .. LÁNG ÉVA Peter Zéhradnik felvételei
