Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-03-20 / 12. szám

Felgyorsult, rohanó életünk is oka annak, hogy az emberek idegesek, barátságtalanok, türel­metlenek egymáshoz, s hogy emiatt az együttélésen bizony sokszor csorba esik. Szerencsére, vannak közöttünk olyanok is, akik hosszú éveken át jó szom­szédok, de még jó barátok is. Egy ilyen jó példával szolgáló közös­ség a főváros Steiner Gábor utca 24. számú házának lakói. Ez év februárjának egyik délu­tánján randevút adtak egymás­nak a közeli „ISKfíA " kávéház­ban, hogy egy nagyszabású ta­lálkozón ünnepeljék meg több évtizedes együttélésüket s még szorosabbra fűzzék azt a kapcso­latot, mely a ház lakóit több, mint harminchárom éve össze­köti. Eljöttek a találkozóra az őslakók, a később beköltözöttek, eljöttek a legfiatalabb bérlők, a régi albérlők és azok is, akik az évek során elköltöztek innen. A baráti összejövetel szervezői szí­vélyesen üdvözöltek minden résztvevőt, majd ismertetve a ház krónikáját, elmondták, ho­gyan is kezdődött; mint szövőd­tek a jó szomszédi szálak egyre szorosabbra az évek folyamán, és miként jutottak el eddig a találkozóig. A krónikában össze­gezve körülbelül ennyi állt: Az első lakók 1950-ben köl­töztek az újonnan átadott házba. Legtöbbjük fiatal házasként, pici gyerekekkel és idős szülőkkel. Jöttek az ország minden részé­ből, különféle viszonyok közül, különféle szokásokkal. Emberek, akik a háborút követő első évek­ben szilárd elhatározással láttak hozzá új otthont, új társadalmat építeni. Ajtóikat nem zárták be egymás előtt, mert tudták, hogy a kimerítő munkát a fáradságot oldja a baráti szó, hogy a közel egykorú gyerekekkel is kevesebb a gond, ha a szülők megértéssel közelednek egymáshoz, ha együtt keresnek megoldást a fel­merülő problémákra. Házunk­ban harmincegy gyereket nevel­tünk fel, tizenhatan főiskolát vé­geztek, de a többiek is jól meg­alapozták jövőjüket Jó szomszédság Fotó: Pribyl Ha előfordult, hogy valamely családnak segítségre volt szük­sége, senki sem zárkózott el, mindenki igyekezett önzetlenül annyit nyújtani, amennyire ké­pes volt. Együtt viseltük a bajo­kat, együtt tudtunk örülni a pa­rányi sikernek is. Mennyi sok élmény fűződik a szilveszterek­hez, a húsvéti locsolásokhoz, a családi ünnepek, promóciók, es­küvők közös megünnepléséhez! Ez alkalommal megemlékez­tünk azokról is, akik elköltöztek házunkból, férjhez mentek, meg­nősültek és egy perces csönddel adóztunk elhunyt lakótársaink emlékének. Hisz ők mind része­sei voltak annak, hogy együttélé­sünk ilyen jó, kapcsolatunk meg­értő, hogy ennyire becsüljük, tiszteljük egymást. Mert félreér­tés. viszálykodás, gyerekek miat­ti csetepaté soha nem volt köz­tünk. Arra is ügyeltünk, hogy ne csupán belül a házban, de kívül is tükröződjön ez az egyetértés, közös tulajdonunk megbecsülé­se. A közös takarításokban is részt vett mindenki, hogy házunk környéke minél tisztább, szebb legyen. Az „őslakók'' felett már eljárt az idő. Sok fiatal házaspár költö­zött ismét a házba, akiknek szí­vesen adjuk át tapasztalatainkat bizakodással, hogy azon az úton járnak majd tovább, amelyen mi három évtizeddel ezelőtt elindul­tunk. A találkozás, amelyet az „Isk­­ra" kávéházban rendeztünk meg. ha eddig egyedülálló volt is fővárosunkban, reméljük, köve­tőkre talál, hogy egyre többen tudják majd a baráti szomszédi viszonyt értékelni. SLAMOVÁ VALÉRIA A Szlovákiai Nöszővetség hetilapja XXXIV évfolyam Főszerkesztő: HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET Főszerkesztő-helyettes: JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA Megbízott főszerkesztő-helyettes HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA mérnök Szerkesztőségi titkár: NESZMÉRI RÓZA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovákiai Nőszövetség KB ZIVENA kiadóvállalata.. 812 64 Bratislava. Nálepkova 15 — Szerkesztőség: 81203 Bratislava. Martanovicova 20. Telefon — titkárság: 585-19, főszerkesztő: 549 25 — Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési dij negyed évre 36,40 Kős. — Külföldi megrendelések: A Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlace, 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V.. József-nádor tér 1.) Előfizetési díj: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215-96 162 — A SÜTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaőiarne n. p., 042 67 Kosice, Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon: Könö/.si István felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents