Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-10 / 2. szám
Két kis emberi történet melenget ebben a zord januári hidegben. Két eset, amelynek szemtanúja voltam. Egyik sem világrengető dolog. Anynyi történt mindössze, hogy az év végi ünnepeket kísérő vásárlási lázban, a vevők egymást előző, egymást eltipró áradatában, egy pillanatra megtorpant az önző szerzési hajsza, és egymás felé fordultak az emberek. Nem kellett messze mennem ezért a néhány kellemes pillanatért. Fővárosunk középpontjában, a Prior áruházban ért olyan váratlanul, mint az, hogy duplaszéles pasztellszínű flanellt kaptak a méteráruosztályon. Két lepedőnyire valót kértem belőle az eladótól, s már a pénztárnál sorakoztam fizetésre várva, amikor megjelent a Meglepetés. Lihegő fiatalember képében, kezében egy darab zöld százast szorongatva. Jó estét kívánt a pénztárosnőnek, és szinte egy szuszra mondta el: Ugye, megismer ? Otthon még egyszer megszámoltuk a pénzünket. Önnek volt igaza. Sokáig tartott, míg a húszas busszal visszatértem. Elnézést, és kellemes ünnepeket... A százas gazdát cserélt. A fiatalembertől a meglepett pénztárosnőhöz került, aki le nem vette szemét a kedves vevőről, míg az el nem tűnt a mozgólépcsőn. Azután — mint aki csak most vette tudomásul, mi történt — mesélni kezdte, mindenkinek tudtára kívánván adni, hogy az emberekből nem veszett ki a becsület: Ez a fiatalember, amikor feleségével jó másfél órája kifizette az árut, azt állította, egy százassal többet adott. Hiába tiltakoztam, ők ketten voltak. S most, látják, visszahozta a pénzt... A másik eset két nappal később történt — ugyanebben az áruházban —v amikor híre kelt, hogy az élelmiszerosztályon mákot árulnak. Nem titok, hogy ez évben szegényebb volt a termés, kevesebb jutott belőle a karácsonyi piacra is. S nem mintha létszükséglet lenne, de sokan vagyunk még, akiknek a ha-Ennyivel tartozunk egymásnak Fotó: Könözsi István gyományos mákos bejgli nélkül nem ünnep az ünnep. Lent az alagsorban a kosarak mindegyikében már messziről kéklett a mákoszacskó. Vitte az is, akinek kellett, az is, akinek nem. A kettes pénztárhoz érő bevásárlókocsik egyikében nyolc, másikában két csomag mák lapult, amikor közölték: ne sorakozzanak hiába, a mák már elfogyott. Valaki megszólalt a sorban: egy zacskóval kellett volna adni mindenkinek, hogy többünknek jusson. A pénztárosnő vállat vont, ő nem tehet róla. A „nyolccsomagos" — elengedve füle mellett a megjegyzést — szaporán süllyesztette táskája mélyére a zsákmányt. Nem úgy a „kétcsomagos". Kivette kocsijából az egyik félkilós zacskót, és átnyújtotta a kocsira várók egyikének. Példáját a többi pénztárnál is követték néhányan. Egy százas, fél kiló mák — valóban nem nagy dolgok. Mégis azt kívánom, hogy ebben az új esztendőben minél több legyen belőlük. Mert azt jelzik, hogy az emberekben megmozdult valami, hogy figyelmesebbek, megértőbbek, emberségesebbek is tudunk tenni egymáshoz. S minek részletezzem, milyen nagy szükség van rá. Otthon és munkahelyen. Kisebb és nagyobb közösségben. Az ilyen látszólag apró dolgok — melyek jó érzéssel, elégedettséggel töltenek el — mennyire befolyásolják egyéni és társadalmi közérzetünket, milyen mértékben meghatározói személyi sikereinknek, közös eredményeinknek! Az egymás iránti tisztelet, megbecsülése a másiknak — az idősnek, a fiatalnak, a családtagnak, a munkatársnak, a vezetőnek, a beosztottnak, az eladónak, a vásárlónak, a megrendelőnek, a szolgáltatónak; az ügyfélnek és ügyintézőnek — mind-mind hozzásegít ahhoz, hogy jobbak, emberhez méltóbbak legyenek életkörülményeink, hogy elérhetőbbnek tudjuk, érezzük egymás közelségét ebben a világviszonylatban dermesztőén hideg időben. J. HEGEDŰS MAGDA A Szlovákiai Nószövetség hetilapja XXXIV. évfolyam Főszerkesztő: HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET Főszerkesztő-helyettes: JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA Megbízott főszerkesztő-helyettes: HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA mérnök Szerkesztőségi titkár: GYURKOVITS RÓZA Grafikai szerkesztő: ZALKA KATALIN Tördelőszerkesztő: SCHREIBEROVÁ KATARINA Kiadja a Szlovákiai Nőszövetség KB ZIVENA kiadóvállalata., 812 64 Bratislava, Nálepkova 15 — Címlapunkon: Névadó Ipoly- Szerkesztöség 81203 Bratislava, Martanovicova 20. Telefon — titkárság: 585 19, főszerkesztő. nyéken (Vinica). Nagy 549 25 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy László felvétele kézbesítőnél — Előfizetési dij negyedévre 36,40 Kcs. — Külföldi megrendelések: A Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlace, 817 59 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V„ József-nádor tér 1— Előfizetési díj: évi 180 - Ft — Csekszámlaszám MNB 215-96 162 — A SUTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaőiame n. p„ 042 67 Kosice, Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.