Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-02-28 / 9. szám
SZÉP OTTHON — Szokvány lakás a miénk, mit mutathatnék rajta — szabódon előbb Varsányi Marika, a MATESZ művésznője. — Amikor megkaptuk, nagyon boldogok voltunk, folyton ügyködtünk, itt csinosítani, amott. Aztán egyszer csak készen lett, s már megszoktuk. A lakás beosztása valóban szokványos, egy sokszintes panelház szigorú rendszer szerint tervezett háromszobás lakásegysége Komárom (Komárno) egyik lakótelepén, hajszálra olyan, mint a háztömb vagy akár a lakótelep bármely másik háromszobás lakása, egy nagyobb szoba, két kisebb, L alakú konyha és a szükséges mellékhelyiségek, mellőzve minden felelőtlen bájt. a szabálytalanságok meleg emberi harmóniáját. — Hogy mi teszi otthonná, barátságos, meleg hangulatúvá az otthont? Szerintem a sok apró mindenféle, az elrendezésük, főleg az olyanoké, amelyekhez személyes élmények is fűződnek. — A konyha az én birodalmam. Tudok főzni, most már annyira, hogy magam találok ki recepteket. Az ebédlőrészben a zöld szín és a természetes anyagok dominálnak. A tálaló és a ’ hozzátartozó asztal a székekkel Otthonnézőben Varsányi Marikáéknál sötétzöld festésű, rusztikus stílusban készült faragott bútor. A zöld, illetve a fürdőszoba falán a tégla-tapéta a férjem munkája. A régi cserepek és a szalmakosarak a füleki nagymama padlásáról kerültek hozzánk. Ami csak mozdítható volt, mindent elhoztam otthonról. A szőttes függöny az ablakra már bolti áru. A nagy hajfonatú parasztleányalak-makramét pedig az anyósomtól kaptam. ő csináltatta nekem valakivel ajándékként. Nagyon örültem neki. S hogy ne bontódjék meg a természetes anyagok, a zöld és a szalmasárga színek összhangja a konyhában, a padlózatot gyékényszőnyegkockákkal fedtük. — A nagyszoba nagyon fontos része az otthonunknak. Az a jó benne, hogy viszonylag hosszú, jókat lehet benne föl s alá járkálni. Csak járkálva tudok szerepet tanulni, azt is többnyire éjfél körül, mikor megjövök egy-egy vidéki előadásról, s itthon már mindenki alszik. A szoba végében áll a zongora. Környéke megbecsült színhelye azoknak a ritka pillanatoknak, amikor Matyi fiammal együttlehetek. Óriási nagyokat játszunk, mesélünk, s a zongora szolgáltatja a hangeffektusokat, medvecammogást, farkasüvöltést, a madárka csipogását. A zongora fölött a sárgaréz ötvösmunkák, az indiai ivókürt. a kard, mind kedves emléktárgy, a férjem vagy én kaptuk, illetve közös kirándulásainkon szereztük őket. — A két kisebbik szoba közül az egyik a gyerekeké, a másik megint csak több funkciót lát el egyszerre, hálószoba is, egyik sarka nagyanyám fehér karosszékével a szomorkodó-sarok — ide szoktam bezárkózni, ha például összeszólalkozom a féijemmel —, az ajtó mögötti része pedig az aprócska sminkasztalkával és a festett indiai székkel nekem az öltözősarkom — itt festem ki reggelente legalább a szemem és a szám. smink nélkül ugyanis nem érzem jól magam, annyira megszoktam, furcsának, színtelennek tűnik az arcom —, Ádám fiamnak pedig egyelőre ez az íróasztala, itt készíti a leckéjét, mivel ő már nagyfiú, iskolás. Ezen az asztalon is a fedeles kosárka és a dobozok nagy része családi ereklye. — Ősszel Ádi fiammal szövetkeztünk, hogy veszünk egy családi házat valahol itt a városban, akkor együtt lakhatna velünk a füleki nagymama, lehetne kutyánk és macskánk is. De aztán az apuka megmagyarázta, hogy az annyi pénzbe kerülne, hogy halálunkig sem tudnánk törleszteni a kölcsönt. így most Ádi állatok iránti rajongását egy gyüszünyi aranyhalacska elégíti ki egy üvegvázába telepített akváriumban, én meg egy zöldellő kert ösvényei helyett a nagyszoba reprodukciókkal és ötvösmunkákkal ékeskedő falai között sétálok. —ka— (nőzi)
