Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-02-28 / 9. szám
Március 1 -e. a könyv hónapjának megnyitása Március 2-a, az első csehszlovák űrhajós. Vladimír Remek űrrepülésének évfordulója 1824. március 2-án született Bedfich Smetana, világhírű cseh zeneszerző 1919. március 4-én alakult meg a Kommunista Intemac ionálé 1949. március 4-én alakult a Csehszlovákiai írók Szövetsége 1534. március 5-én született a jeles reneszánsz olasz festő, Antonio Allegri-Correggio KÖNYV Újabb paraszt dekameron Népi tréfák, igaz történetek a szerelemről s a házasságról vaskos stílusban, a paraszti élet torzságait, ziláltságát, már-már az abszurd síkján tükrözve, nem a dráma, hanem erőteljes komikum forrásaként. Válogatásával Nagy Olga netán új műfajt avat, amolyan tényirodalmat népi szinten, amely a valóság betörését jelenti a népi prózába? Feltehetően nem. A kérdést („kételyt") Nagy Olga maga is megfogalmazta még az első, széki tréfákat és elbeszéléseket tartalmazó paraszt dekameronjában: „Vajon a tegnapi, sőt évszázados paraszti valóságnak nem voltak-e mindig hasonló kifejezési kísérletei ? A mindenkori mesemondó, a tündérek, táltosok, óriások mellett nem akart-e önmagáról és környezetéről is vallani 7" Határozott válaszadásra azonban ő maga sem vállalkozik, sokéves gyűjtői és kutatói munkássága ellenére. Mert hiába az ezres, sőt tízezres tételekből álló gyűjtemények, a publikációk és a meséről írt elméletek garmadája. A népi erotika iránt a mesekutatás a közelmúltig érzéketlen maradt, tudományos előítélet vagy a közerkölcs szemérmessége miatt talán. Mit igazolnak Nagy Olga paraszt dekameronjai? Azt, többek között, hogy itt Kelet-Közép-Európában, most, a huszadik század végén, miután már anynyiszor megkongattuk a vészharangokat a népi kultúra s benne a népköltészet felett, annyit fenyegetőztünk a tizenkettedik óra előtti öt perccel, vannak még elzárt vagy kevésbé elzárt tájak, ahol a falusi (paraszti?) közösségben virágzik a szájhagyomány költészete. él a mesemondás a maga örökké változó, megújulásra képes mivoltában, hogy a kutatás még adósunk egy romantikamentes parasztságkép megrajzolásával, hogy a megváltozott népi erkölcsiség és szemléletmód már nem tűr semmiféle költői igazságszolgáltatást. Kocsis Aranka ... embert játékáról „Neumann Jancsi! Van-e, ki e nevet nem ismeri?" (Idézet csupa híres szerzőktől.) Magánfelméréseim szerint Neumann Jancsi Ismerőinek Köre a napokban elérte a tizet (10). Tegnap ugyanis beszéltem Jancsiról lányomnak, Katának. Ne nevess korán-t játszottunk, és Kata sorozatban vesztett. Elkövetett ugyanis egy alaphibát, mégpedig azt, hogy állandóan nyerni akart (mint afféle gyerek). No, gondoltam, itt az idő, most vagy sokáig még veszteni fogsz, és felvázoltam neki (négyéves múlt novemberben) a híres mini-maxelméletet (szerzője az említett Neumann Jancsi, Budapest, Fasori Gimnázium, Magyarország). Kata, mint afféle ipolysági (Sahy) születésű fogékony kis mágnes, azonnal megértette a lényeget, és azóta fél fizetésem átvándorolt az ő ecetesüvegébe. Ezekután természetesen megígértettem vele, hogy az óvodában (Fasori óvoda) fennen hirdeti majd Neumann Jancsi nevét és dicső munkásságát. (Lesz kinek, ebben biztos vagyok.) Időközben arra is rájöttem, hogy hibásan idéztem az indító verssort. Helyesen így hangzik: „N. J. Van-e ki e nevet e hazában nem ismeri 7' A Lajtán (és az Óceánon) túl Neumann János, illetve John Neumann neve ugyanis már fogalommá vált. Könyveket írt és könyveket írtak róla. Legutóbb Manfred Eigen és Ruthild Winkler A játék című opusában találkoztam a nevével. A Nobel-díjas Eigen német precizitással közli mindazt, amit Neumann Jánosnak köszönhet ő és a tudomány. A könyv természetesen nemfcsak) Neumann Jánosról szól. A mű az anyagi világ fejlődésének alapvető problémáit világítja meg, és teszi érthetővé mindenki számára, aki hajlandó 425 oldalnyi figyelmet szentelni ennek az ellenállhatatlanul érdekes problémakörnek. Vezérmotivuma az, hogy minden, ami világunkban történik, egy nagyszabású Játékhoz hasonlítható, melynek csak a szabályai vannak megadva, és egyedül csak ezek a szabályok ismerhetők meg objektív módon. A játék másik alapeleme a megismerhetetlen, kifürkészhetetlen Véletlen. Nagy számú történések esetében viszont a Véletlenből statisztikai szabály lesz. „Humorban nem ismerek tréfát." (K. F.) A vicc szabályai kötelezőek, hogy bejöjjön a poén. A játék szabályai áthághatatlanok, hogy kiszámítható legyen a véletlen. Többek között erre tanít meg ez a könyv, amely 1981 -ben jelent meg a Gondolat kiadó gondozásában. SZ. L. biztatott arra, hogy megírjam ezt a cikket, mert úgy látta, hogy könyvesboltjaink polcain tucatszámra porosodik még Eigen—Winkler A játék című hatalmas ívű alkotása. Igazán kár. Somos Péter A harmónia keresése és elhagyása Szürke háttérben sárgásfehér téglalap. Bal felső sarkából élénkvörös víz zuhog alá, amely a téglalap alján fehérré alakulva, zöld kövek között siklik tova ... Eckerdt Sándor Vörös vízesés című képe jóllehet nem természethű, mégis szép, sőt, jelentéstartalmában több is, mint a valóság. Úgy érzi a néző, mintha a vízsugár benne zuhogna végig, mintegy feloldva időről időre öszszegyűlő szorongásait. A Vörös vízesést megnyugtató képnek is lehetne nevezni. Persze, tudni kell, hogy az igazi művész nem sokáig marad nyugton. Nem engedik a vívódásai. Aki pedig olyan líraian érzékeny alkat, mint Eckerdt, azt még kevésbé. Újabbnál újabb gondok kavarognak benne, s tudja, csak akkor szabadulhat kínzó szorításukból. ha kimondja, ha vászonra viszi őket. Erre utal az Önarckép órával című képe is, amely nem hagyományos értelemben vett portré. Nem a festő önarcképét látjuk, a fej helyén egy tetejére állított óra, a nagymutatója tőle külön, leszakadva. Az ezredfordulón élő ember képe ez. A felgyorsult idővel lépést tartani kénytelen ember jajkiáltása. Hasonló ihletésű a Fekete hóember című is, amely a természetszennyező cselekedeteinkre, következésképpen az önmagunk és az életünk ellen elkövetett vétkeinkre akar sajátos módon rádöbbenteni bennünket. Noha Eckerdt Sándort földgolyónk e súlyos problémái mélyen izgatják, képeinek nagy része mégsem komor, inkább élénk. Színes látásának és kifinomult formaérzékenységének köszönhetően szerencsésen ragadja meg a természet, s benne az ember harmonikus megnyilvánulásait. (Lásd a Nő és táj, a Strand királynője, a Tükörben, a Sztriptíz, a Két pohár találkozása című festményeit.) A harmóniakeresés vezeti a legkisebb közösséghez, a családhoz is. Idáig vezető útja három képből áll: Hívás, Ismerkedés, Család. A triptichonnak is tekinthető alkotás harmadik képe, a Család alighanem a tárlat legjobb képének tekinthető. A meztelen anya, ölében gyermekével és a föléjük hajló apa, akinek egyik keze a gyermek fejét, a másik asszonya mellét érinti, s közben a szakálla egybemosódik felesége hajával — líraian szép alkotás. Hittétel a család mellett, tiltakozás a széthullása ellen. Persze, nem tudni, az idő hogyan bánik majd velünk. Megtörténhet, hogy súlyos hibát követünk el, s a megtalált harmónia szétbomlik. Reális veszély ez, s mivel Eckerdt is tisztában van vele, valószínű, hogy legújabban ezért él a groteszk vonzásában. (Éjszakai torna. Vízen járó. Ismeretlen párizsi, Übü király, Übü királynő stb.) Eckerdt Sándor gondjai a mi gondjaink is. A Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége kelet-szlovákiai szekciójának kassai (Kosice) kiállítótermében közelmúltban megrendezett kiállítását ezért is keresték fel olyan sokan, s szóltak elismerően a kezdettől fogva sajátos úton járó képzőművész alkotásairól. Szaszák György Juliette Gréco Nem tudom, ki hogyan van vele, de én egyetértek azokkal, akik a francia sanzont külön műfajként tartják számon. Olyan önálló műfajként, amelyre édesbús vagy éppen pattogóan gyors dallam, lágyan gurgulázó vagy keményen ejtett szöveg és persze nem utolsósorban az előadó egyéniségének kisugárzása jellemző. Különösen akkor mondhatjuk ezt el, amikor olyan előadóról van szó, mint Juliette Gréco, aki immár több mint harminc éve énekel — tegyük hozzá: változatlan népszerűséggel — sanzont. Ő valóban egyéniség, akinél a meggyőző előadásmód kitűnő hangtechnikával párosul. Sötét, mély hangján hol szenvedélyesen, hol behízelgően, de sohasem harsányan adja elő dalait. Most az Opus jóvoltából mi is hozzájuthatunk egyik lemezéhez, amely egy holland lemezcégtől vásárolt licenc alapján jelent meg. Tizenkét sanzont tartalmaz, mindegyik más és más hangulatú, a közös bennük az. hogy kitűnő tolmácsolásban hallhatók. A nyelvi akadály sem zavarhat, hiszen az énekesnő olyan szuggesztíven szólaltatja meg a dalokat, hogy ha a szöveget nem értjük is, érezni mindenképpen érezzük. Ide kívánkozik azonban a megjegyzés, hogy a franciául nem tudók kedvéért a tasakon fel lehetett volna tüntetni a sanzoncímeket szlovákul is. A dalok közt találhatók régebbiek, mint például a magyar származású Kosmának Prévert versére irt örökzöld sanzonja, a Hulló levelek, vagy az ugyancsak nagy népszerűségnek örvendő Beszélj nekem a szerelemről (Parléz-moi d'amour) című, ugyanakkor azonban újabb sanzonokat is beválogattak a szerkesztők, amelyek minden bizonnyal szintén elnyerik a hallgatók tetszését. Csak dicsérni lehet az Opus kiadót, hogy megjelentette Juliette Gréco dalait. Jó lenne, ha a sanzonkedvelők ma is népes táborának örömére ezt a lemezt további kitűnő sanzonénekesek lemezfelvételei követnék. Bertha Éva