Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-02-28 / 9. szám
CSALÁDI KOR Annak ellenére, hogy az utóbbi időben egyre többet beszélünk és olvasunk a válásokról, valamint magáról a válásról, mint társadalmi jelenségről, azzal az állítással, mely szerint a házasság, mint intézmény elavult és az utolsókat pihegi, nem érthetünk egyet. Egyébként a házasság végleges csődjét már több mint százötven esztendeje jósolgatják a tudósok és a csalódott férjek, feleségek, mégis akadnak mindig olyan szerelmesek — az előbbiek szerint természetesen bolondok —, akik önként vállalják az „igát", sőt sokan közülük még boldogok is. Úgy hiszem, ez az „állapot" nem igazolható, hogy a kezdő házasságok stabilitásának megbomlását sokkal kevesebb esetben idézik elő az anyagiak, mint azt a közvélemény hiszi. Annál nagyobb gondot okoz a mindennapi szükségletek kielégítése rendjének kialakítása — pl. a napi bevásárlás, a gyerekek bölcsödébe, óvodába hordása, a háztartás vezetése, tehát olyan apró-cseprő, de annál több bosszúságot okozó tevékenységek, amelyeket közösen kell végezniük a házastársaknak. A fiatalok sok esetben egyáltalán nincsenek vagy csak kis mértékben vannak felkészítve ezeknek a természetes kötelességeknek az elvégzésére. a fele terhes, ezért köt házasságot. Később épp ezek a lányok-fiatalasszonyok kezdeményezik a válást. A házasság második hullámvölgye az együttélés 10—15. évében jelentkezik. Ebben az időszakban a legtöbb házaspár már rendelkezik a „jó élet"-hez szükséges anyagi javakkal, melyek segítségével kellemesebbé, könnyebbé tehetik az életüket. A gyerekek lassan felnőnek, önállósulnak saját család alapításán gondolkodnak. Az élet tehát rendeződik. Mégis, mi hiányzik ezekből a házasságokból, mi ad okot az elégedetlenségre? Több ok is van, s ezek együttes Hullámvölgyek a házasságban (nőig) megy ki a divatból. Persze ezzel korántsem akarom azt mondani, hogy a házasság csupán az élet jó és kellemes perceit kínálja. Épp ellenkezőleg, az apróbb veszekedések, nézeteltérések mellett olyan időszakok is vannak, amelyeket nyugodtan nevezhetünk a házasság hullámvölgyének, s amelyekből sok esetben valóban csak a válás jelenti a kiutat. Elvétve akad olyan „immunis" házaspár, amely számára ezek a krízisek nem jelentenek veszélyt. Szociológiai kutatások eredményei is igazolják, hogy ezek a hullámvölgyek — általában kettőről van szó, de néhány szerző hármat is említ — csaknem valamennyi házasságot érintik, ezért jó, ha már előre számolunk velük, mint „szükséges rossz"-szal, de nem okvetlenül „mindent elrontó"-val. Az első hullámvölgy a házasság 2—5. évében jelentkezik. A szerelem tündöklő színei már elhalványultak, a partnerek „elfáradtak". Az erotika, amely az első időszakban szinte egymáshoz béklyózta az ifjú párt, már a múlté. Jönnek az unalmas, színtelen, szürke hétköznapok és a köznapi problémák, amelyeket közösen kell megoldani. A közös életről alkotott elképzelésekkel szemben áll a valóság. Következik tehát a kapcsolat, egymás tulajdonságainak, személyiségének újraértékelése, aminek sokszor csalódás a vége. Hiszen az együttjárás idején — az együttjárás átlagos időtartama nálunk 5 hónaptól egy évig terjed — mással voltak elfoglalva, s ugyanez érvényes a házasság első éveire is, amikor a szerelmi láz, a „rózsaszín szemüveg” egyszerűen elfedi a partner nemkívánatos tulajdonságait. Felmérések eredményeivel is Említésre méltó és minden bizonnyal erős hatástényező az is, hogy a házasulandók többségénél legalább az egyik partner még éretlen a komoly kapcsolatra. A férjhez menő lányoknak több, mint hatása idézheti elő a teljes elhidegülést, és vezethet váláshoz tiz, tizenöt, húsz év házasság után. Elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy a kényelemmel, jómóddal egyenes arányban nőnek az igények is. Ehhez jön a „férfiklimax". A férfiak 40—50 éves korukban már túl vannak szexuális teljesítőképességük csúcsán, s ha egyébként tagadják is, a lelkűk mélyén kénytelenek elismerni, hogy eljött a visszavonulás ideje. Élni, élvezni akarnak „még utoljára". A legtöbb férfi képes higgadtan átvészelni ezt az időszakot, s ha itt-ott félrelép is, csak kalandnak tekinti a történteket. Esze ágában sincs felbontani a már megszokott házasságot. Vannak azonban olyan férfiak is, akik a szó szoros értelmében pánikba esnek. Hogy bizonyítsák, még képesek valamire, nyakra-főre ismerkednek fiatal nőkkel, nemegyszer akár húsz évvel fiatalabbakkal is, és kamasz módra beléjük szeretnek. A süldő legényke naivitása tapasztalható minden további tettükben. Mély meggyőződéssel hiszik, hogy a szerelmükért őszinte szerelmet kapnak cserébe, ami ugyan előfordulhat, de aránylag ritka. Bármilyen áldozat meghozatalára képesek. Az első áldozat természetesen a feleség és az addig kiegyensúlyozott házastársi kapcsolat. Ezek a férfiak villámgyorsan válnak és házasodnak újra. Ifjú szeretőjüket veszik feleségül. Míg az első hullámvölgy utáni válások következményei a még kiskorú gyermekeket és azt a házastársat sújtják, aki nem akart válni, a második hullámvölgyet követő válások áldozata a volt feleség. Már nem a legfiatalabb, nincs sok reménye, hogy újra férjhez mehessen. Ezeknek az elhagyott feleségeknek a helyzete bizony csöppet sem irigylésre méltó. Egész életüket a családnak, a férjnek szentelték, hűséges társai voltak, gyermekeket szültek, és felnevelték azokat. Egyszeriben pedig olyanná válnak, mint a megunt ruhadarab, amit ki lehet selejtezni. Ám a volt férj sem fenékig tejfel! Az ifjú feleségek mintegy négyötö-. de panaszkodik arra, hogy nem értik meg egymást a nagy korkülönbség miatt, s a férfiak nagy része is inkább visszamenne régi otthonába. Csakhogy ott van az új házasság... Konkrét esetek tucatjainak tanulsága mindaz, amiről itt szó esett. Ám nem egy olyan esetről is tudunk, amely bizonyítja, hogy a házasság hullámvölgyeit újabb csúcsok követhetik, ha a partnerek képesek alkalmazkodni egymáshoz, a megváltozott életfeltételekhez, körülményekhez. S teszik ezt anélkül, hogy egyéniségük alapvonásait feladnák. Persze ez sem véletlen. Hiszen a megértés, a másik szeretetének képessége is hozzátartozik a személyiségükhöz. Igor Laciak szociológus
