Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-02-07 / 6. szám

téma

(I. rész)

jelenlevők először érthető kíváncsisággal szemlélik a két idegen férfit, de miután elmondjuk mi mindenre keressük a választ, megered a szavuk.

Lelkes Ilona, Petes Mária, Dettweiler Jolán, Gaál Teréz, Bogdány Eszter, Ládi Etelka, Bíró Mária és a többiek jóvoltából kialakul előttünk a kép, hogy mi készteti a nőket a szabás-varrás tanulására. Az ok egyértelműen a készruhaipar kínálta szűk választék. S még egy lényeges dolog: a mértékszabóságok nem vállalnak javítást, átalakítást. Ilyen szempontból nagy segítség, ha valaki megtanul varrni. És az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy valamennyien hobbijuknak is tekintik ezt a hasznos időtöltést.

— Ha majd olyan tudásra teszünk szert, hogy gyermekeinknek, unokáinknak és önmagunknak el tudunk készíteni valamilyen egyszerű ruhát, ha a családtagok ruházatán el tudunk végezni kisebb-nagyobb átalakítást, javítást, elégedettek leszünk — mondják egymás szavába vágva. Az alkalmi ruhák beszerzése, varratása azonban véleményük szerint továbbra is nagy gondot jelent valamennyiüknek.

Bősön — amikor odaérkezünk — már javában folyik a munka a nöszövetség helyi szervezetének helyiségeiben. Lányok, asszonyok szorgoskodnak a szabásminták és a varrógépek körül. Nincs tétlenkedő, mert akinek nem akad más munkája, az Drahos Máriának, a tanfolyam vezetőjének kezét lesi, ahogy begyakorolt mozdulattal rajzol valamelyik „növendéke" szövetére egy számunkra titokzatos ábrát. Patasi Mária, a nőszövetség helyi szervezetének talán legrégebbi tisztségviselője ugyancsak sürög-forog, tanácsokat ad, hiszen ki tudja, hányadik varrótanfolyam ez már, amelyiken besegít. Munka közben az idősebbek elpanaszolják, hogy szerintük elsősorban róluk feledkezik meg a készruhaipar. A

nyugdíjakat meg nem a mértékszabóságok munkadíjaihoz szabták. A gyártók nem veszik figyelembe, hogy az idősebbek Ízlése és alakja a korral együtt megváltozik. Az üzletekben nem kapni olyan fazonú és színű ruhát, amilyet szívesen viselnének. A fiatalok meg azt kifogásolják, hogy a divatos ruhák tetemes késéssel kerülnek a boltokba. Ha véletlenül mégis idejében, akkor meg olyan kevés, hogy azok még nyitás előtt eltűnnek, gazdára találnak. Bősön, hiába olyan nagy falu, nincs mértékszabóság. A helyben dolgozó nők meg nem utazhatnak bármikor Dunaszerdahelyre, hogy ott varrassanak. így inkább, ha úgy kerül, házi varrónőknél rendelnek ruhát. Patasi Éva, Bodó Ilona, Szamaránszki Izabella, Bartalos Margit, Kozmér Krisztina, Bott Mária és a többiek valamennyien azt szeretnék, ha a készruhaipar eleget tudna tenni a fogyasztók jogos igényeinek. Ha nem kellene hetekig járni az üzleteket, hogy talán majd rátalálnak a szükséges ruhára. És még valami. A készruhát, ha felpróbálja az ember, és nem tetszik, nem áll jól, egyszerűen nem veszi meg. Míg a varratott ruha esetében nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az utazás, a próbák időbe, pénzbe kerülnek. A mértékszabóságban varratott ruhára általában néhány hetet, sőt hónapot kell várni, amíg elkészül. Mégsem biztos, hogy a megrendelő tökéletesen elégedett lesz a pénzéért kapott áruval.

Márpedig szépen, jól és divatosan öltözni mindenkinek joga van. Ha nem a készruhaipar, ha nem a mértékszabósá-I

Drahos Mária, a tanfolyam vezetője segít kiválasztani a fazont.

A dunaszerdahelyi varrótanfolyamon Végh Márta a szakoktató

•ravnuAMm

\

— Még egy kis igazítás és kész az első „magadvarrta" ruha — biztat Patasi Mária

gok segítségével, akkor valamilyen más utat kell keresni. De milyet? Az egyik mód tehát megtanulni a szabás-varrás művészetét. Ám ez nehéz feladat. Tehetség, idő, akarat, türelem, varrógép stb. kell hozzá. Nem minden nő rendelkezik ezekkel az adottságokkal, feltételekkel. A másik lehetőség, ha az érdeklődő megkérdezi valamelyik jól öltözött barátnőjét, hol szerzi be sok szép ruháját, és megkéri, vigye el öt is varrónőjéhez. A többi már megy mint a karikacsapás.

Az otthon varró nők a mértékszabóságokhoz viszonyítva olcsóbban és gyorsabban (némelyikük nem is rosszabbul) varrnak. Ha egy-egy faluban többen vannak, még konkurrenciaharc is kialakul közöttük. Érdekük jól dolgozni. (Talán éppen ez hiányzik a vállalati szabóságok esetében ?) A rájuk szorulót természetesen nem érdekli, hogy van-e hivatalos működési engedélyük, hiszen mindketten jól járnak. A vállalati szabóságban dolgozók munkadijának jelentős része a vállalat rezsijét hivatott fedezni. Az otthon varró, még ha kevesebb pénzt kér is, jobban jár, mert az egész összeg az ő markát üti. Az ilyen „fusizók" tulajdonképpen a készruhaipar rugalmatlanságának és a lakosság bizalmát vesztett mértékszabóságoknak vadhajtásai.

Köztudomású — és ezt a két tanfolyam résztvevői is hangoztatták —, hogy a mértékszabóságok legtöbbjében nem végeznek ruhajavítást. Kisebb-nagyobb cédulára ki is írják néhol: ruhajavítást nem vállalunk! Ezek a cédulák bizonyára azért kerültek a kirakatba, mert sokan „zaklatták" ilyen kéréssel a szabóság dolgozóit. Ha történetesen megrongálódik az ember kabátja, és nincs ismerős varrónője, varrni sem tud, akkor dobja el a kabátot ? Vagy utazzon egy nagyobb városba, ahol tálán vállalnak ilyen munkát is?

A mértékszabóságok nemcsak azoknak az asszonyoknak nyújthatnának segítséget, akik leginkább csak véletlenül kapnak megfelelő készruhát, vagy azoknak, akik csak a varratott ruhát tartják megfelelőnek.

A szabóságok — a lakosságnak hivatottak szolgálatot nyújtani. A velük szemben támasztott igények s a valóságos helyzet között ellentmondások, feszültségek vannak. Arra keresünk választ, mi idézi elő ezeket, s milyenek a lehetőségek e nehezen nélkülözhető szolgáltatás javítására, fejlesztésére.