Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-12-21 / 51-52. szám

Visszhang

Lapunk 31. számában közöltük egy ellenőrző körút tapasztalatait „A vevő mindig mást akar” cím alatt, melyben kritizáltuk a rozsnyói (Rozrtava) üzletek tejtermékekkel való ellátását, felvettük a kínálat és kereslet közötti ellentmondásokat.

A riport megjelenése után levelet kaptunk Rudolf Oplt mérnöktől, a Kelet-szlovákiai Tejipari Vállalat áruértékesítési részlegének vezetőjétől. Levelében többek között a következőket írja: „Az újságcikk megjelenése után mi is felülvizsgáltuk a sajtforgalmazás körülményeit vállalatunk rozsnyói üzemében, és sajnos, az áruértékesítés szervezésében hiányosságokat és következetlenségeket állapítottunk meg. A rozsnyói üzem áruértékesítési osztályának dolgozói a szocialista brigád cím elnyeréséért versenyeznek, az idén esedékes volt az ezüstérem odaítélése, ezt azonban egyelőre felfüggesztettük a következő év végéig, és munkájuk lényeges javulásának feltételéhez kötöttük. Továbbá korlátoztuk némely ömlesztett sajt kínálatát az üzletekben, így például a 100 grammos csomagolásban a Siva. Zemplín, Encián, Cedár sajtokat. Ezzel szemben jelenleg több „háromszögű” sajtot bocsátunk a rozsnyói üzem rendelkezésére a vállalat termékeiből, ez a havi szükséglet felét teszi ki, ezenkívül rendszeresen kapnak Szlovákia más tejipari vállalatainak termékeiből is. Fokoztuk az osztály tevékenységének ellenőrzését is.

Ez év augusztusában elkezdték a Koliba párolt sajt gyártását Rozsnyón, ezzel is bővült piaci kínálatunk. meg kell jegyeznem, hogy néhány hónap után is már azt tapasztaltuk, hogy a vásárlók szívesen vásárolják ezt az új terméket. A jövőben tervezzük Rozsnyón másfajta párolt sajtok gyártását is.

November elején a Jednota üzleteiben ellenőriztük a forgalmazást és megrendelést. Megállapítottuk, hogy a délutáni órákban a vásárlóknak csupán kétféle sajtot kínálnak, és több helyen vajat sem lehetett kapni, ez volt a helyzet Honcéban és Rakovnicában az ellenőrzés alkalmával. Az a véleményem, hogy némely üzletvezető az árurendelésnél körültekintőbb lehetne, így a gyártó-eladó jobb szervező munkájával még inkább kielégíthetnénk a vevők igényeit.“

Eddig Rudolf Oplt mérnök levele. A közelmúltban személyes találkozásunk alkalmával rozsnyói olvasóink szintén a sajtkínálat javulásáról számoltak be. Örülünk, hogy a rozsnyói üzletekben ez év júniusától javult a helyzet.

A szerkesztőség

(nŐ4)

/I

B

í 1

Az ember megkapja a fizetését, zsebre vágja, majd otthon gondosan elosztja: ennyi kell a rendszeres havi kiadásokra, ennyi kosztra, apró bevásárlásokra. A többi az előre eltervezett, nagyobb összeget igénylő befektetésekre, vagy „rosszabb időre", vastartaléknak. így van ez ma már csaknem minden családban. Mégis, amikor októberben, a takarékossági hónapban nyilvánosságra hozták, hogy Szlovákia lakosságának a takarékpénztárban elhelyezett pénze meghaladja a 61 milliárd 507 millió koronát, elcsodálkoztam. Valóban ilyen sok megtakarított pénzünk lenne? Az eredmény meglepett, de meg is győzött: egy lakosra átlagosan 11 500 korona jut.

Ám közelebbről is meg akartam tudni: tulajdonképpen hogyan is állunk? Vizsgálódásom céljául azért választottam a Szlovákiai Állami Takarékpénztár losonci (Lucenec) járási fióküzemét, mert a vezérigazgatóságon az ő „számlájukra" hangzott el a legtöbb dicséret. Csak a tavaly és idén kapott kitüntetéseiket említem: Losonc városa, a járás, valamint a közép-szlovákiai kerület fejlesztésében elért sikereikért járó okleve-Mária Spanhelová (balról), a pénzszolgáltatási részleg vezetője, az aranyérmes szocialista brigád tagja, Anna Babőanovával. a brigád vezetőjével

lek, a Szlovák Nemzeti Felkelés nevet viselő 38 tagú női aranyérmes szocialista brigád megkapta a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának legmagasabb kitüntetését, idén pedig az SZNF 40. évfordulója alkalmából a nőszövetség emlékérmét. A fióküzem tavaly a kerületi igazgatóságtól megkapta a „Szocialista munkahely" címet. S mindezt azért a kitűnő munkáért, amelyet az itt dolgozó 69 alkalmazott végzett és azokért az eredményekért, amelyeket a lakosság körében elértek.

A közérzet barométere

így is lehetne nevezni a takarékpénztárakat. Mert itt valóban tükröződik a lakosság közérzete. Ha minden a legnagyobb rendben van, rendszeres, kiegyensúlyozott a takarékosság, az emberek biztonságban érzik megtakarított pénzüket. De ha megindul valamilyen szóbeszéd, futótűzként terjed el, mondjuk az áremelések híre, a takarékpénztár is megbolygatott méhkassá válik. Vagy: hosszabb ideig hiánycikk valami, majd egyszerre megjelenik az üzletekben. Nosza, futás a pénzért. A takarékpénztár dolgozóinak ilyenkor nemcsak az a dolguk, hogy kiadják a pénzt, hanem higgadtan, érvekkel meg kell magyarázniuk: semmi ok félelemre, kapkodásra, az áremelés csak fáma, és az áruellátásban is javulás várható.

— Természetesen, ilyen esetben is annyi pénzt adunk ki, amennyit az illető kér. Mert a takarékbetétkönyv tulajdonosa rendelkezik a betétjével. Akkor és annyit vesz ki belőle, amennyit jónak lát. Igaz, azt is átéltük már, hogy elterjedt a hír, korlátozzuk a kivehető összeget, s bár ez egyáltalán nem volt igaz, pánik tört ki. Mi teljes titoktartást biztosítunk a betétek tulajdonosát, összegét illetően, és nem korlátozzuk a betehetö vagy kivehető összeg nagyságát sem — tájékoztat Mária Spanhelová, a pénzszolgáltatási részleg vezetője.

A losonci járásban 1981-től ez év szeptemberéig a lakosság takarékbetétje 241 millió koronával növekedett, és a 102 607 takarékbetétkönyvön a pénzösszeg elérte az

1 milliárd 226 millió koronát. Az egy lakosra eső betét 12 716 korona — több a szlovákiai átlagnál. A járás lakossága tavaly év végén 96 396 volt, tehát egy családra több betétkönyv jut, mint a családtagok száma. Ez pedig arra vall, hogy a takarékosság, a lakosság bizalma megalapozott.

— Nem volt ez mindig így, ezt a bizalmat ki kellett érdemelnünk — emlékszik vissza a takarékpénztár igazgatója, aki már csaknem három évtizede tevékenykedik a szakmában.

— Az ötvenes évek közepén Füleken (Filakovo) dolgoztam. Egyszer megállt a pult előtt egy idősebb férfi, mondja, ki akarja venni a takarékban lévő összes pénzét. — Mit vásárol ezért a sok pénzért, bácsi? — kérdeztem meglepődve, mert 38 ezer korona volt a betétkönyvén. — Az az én dolgom, fiam — válaszolta, és zsebre dugta a pénzt. Egy óra sem telt el, újból megjelent az öreg. Leteszi a pultra a 38 ezret, és még hozzáad tízet, hogy írjam be újra. — Nem sikerült az üzlet?

— kíváncsiskodtam. — Semmilyen üzlet nem volt fiam, csak azt akartam tudni, megvan-e a pénzem, jól őrzitek-e — válaszolta. Nos, hát valahogy így kezdtük mi harmincegy évvel ezelőtt, amikor az állami takarékpénztárak önállósultak. Azóta sokat változott az emberek véleménye, és persze az életszínvonaluk, igényük is.

Helena Mlynáriková, aki szintén több mint harminc éve alkalmazottja a takarékpénztárnak, s nap mint nap ott áll a pult mögött, vagy fiatalabb kolléganője, Zita Hudecová és a többiek, nagyon sokat tudnának beszélni arról, kezdetben milyen nehéz volt megnyerni az embereket, hogy ne tartsák otthon a pénzüket, hanem hozzák el a takarékpénztárba. Házról házra jártak, ott voltak a földművesszövetkezetek évzáróin is, amikor az osztalékot kapták a tagok. Az évek folyamán megváltoztak a körülmények és a követelmények, még ma is kijárnak ugyan az üzemekbe, szövetkezetekbe, de most már az új formákat — a prémiumos ifjúsági takarékbetétet, a nyugdijkiegészítő prémiumos takarékbetétet, az átutalási betétszámlát stb. — népszerűsítik. Milyen eredménnyel? A járás dolgozóinak 57 százaléka, vagyis több mint 25 000 személy kapcsolódik be rendszere-