Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-02-07 / 6. szám

— Bizony, az apja alszik ővele, én meg a kisebbikkel. — Hát így nehezen lesz harmadik! — Hát nem is! Ez éppen elég. Lacika kezelése eléggé bonyolult és hosz­­szadalmas folyamat lesz. Mert először lazíta­ni kell az alvásán, hogy az éjszakai bevizelé­­sek lassan elmaradjanak, azután pedig ellen­kezőleg, mélyíteni, hogy a rosszul alvás, pontosabban a szorongás feloldódjon. , néhány biztos tünet — A mai nap csupa tipikus esettel szol­gált — telepszik le mellém délután kettőkor dr. A. M., akin a fáradtság jelei cseppet sem mutatkoznak (miközben nekem zúg, fáj és rángatózik a fejem, pislogok, s egyéb készte­­tési ingereim felöl sem vagyok bizonyos, hogy uralmam a.latt tudom tartani őket). — Lacikánál például a gyakori fertőző betegsé­gek, s az ezzel járó általános kimerülés, legyengülés viselte meg erősen az agytevé­kenységet. Persze, valószínűleg mindezt még erősítette a jellembeli adottság is, amely a kistestvér születésekor került először felszín­re. Keményfejű gyerek ez a Laci! — Tudni kell a neurózisokról, hogy nem szervi bajok, hanem általában a felsőbb idegrendszeri tevékenység zavarai, azaz funkciós eredetűek, csökken a személyiség­» nek környezetéhez való alkalmazkodási ké­pessége. Ez azután az életkortól függően különböző formában jelentkezhet. Például lelki panaszok, mint a beteges félelem, a kisebbrendűségi komplexusok, a kényszer­képzetek vagy testi panaszok — fejfájás, gyorsult szívverés, átmeneti bénulások stb. — formájában. — A gyermeknél a neurotikus zavarok ér­dekessége, hogy sok esetben egyáltalán nin­csenek kellemetlen hatásai a gyermekre. Ő esetleg észre sem venné „betegségét", ha a környezet helytelen hozzáállása, a szülők túlzott szigora vagy a pajtások csúfolódásai nem figyelmeztetnék rá minduntalan. — Hogy miről ismerhető fel mégis kis­gyermeknél ez a zavar? Van néhány biztos tünete, mint például az akaratlan rángások, kényszermozgások, pislogások, grimaszok, de az éjszakai bevizelések is. — A legújabb elméletek szerint két fő tényező vezethet neurózis kialakulásához. Az egyik a felsőbb idegrend zeri központ bizo­nyos hajlamai, amelyek legtöbbször a szülés közben keletkezett agykárosodások követ­kezményei. Mint Anitánál is láttuk, ez hosszú ideig lappanghat a szervezetben, aztán pszichés megterhelés idején, vagy elhúzódó konfliktusos helyzetben végül felszínre tör­nek neurotikus reagálások formájában. De a helytelen nevelés, a túlzottan energikus, des­­pota módszerek, amelyek elnyomják a gyer­mek egyéniségének szabad kibontakozását, s fordítva, a nagyon gyengéd és engedékeny nevelés is ide vezethet. Az ilyen családi légkörben élő gyermek végül is állandó konf­liktushelyzetben van önmaga és a külső környezet elvárásai között nem tud egyen­súlyt vagy legalább valamilyen kompromisz­­szumos megoldást találni. A tartós konflik­tushelyzetek a neurózisok keletkezésének másik fő kiváltói. Persze azért nem kell megijedni, nem minden konfliktushelyzet szül neurózist. De segítenünk kell a gyer­meknek, ne állítsuk öt olyan, ellentétes tar­talmú és irányú választás elé, amelyben a gyermek nem tud dönteni, nem dönthet, mert számára mindkét megoldás egyformán fontos lenne. Például rossz házasságokban, ahol a szülők eszközként használják a gyer­meket egymás ingerlésére, egymás ellen uszítják öt, vagy a válásoknál, nagyon gyakori az ilyen helyzet, amikor mindenki a különben is érzékeny, mert még fejlődésben lévő gyer­­mekre van a legkevésbé tekintettel.------------/FELE/ -------------­BARÁTOD FELESÉGÉT A cseh sajtóban érdekes esetről jelent meg írás. Két gyermekkori barát valaha ugyanannak a leánynak udva­rolt. A leánynak választania kellett, az egyikhez hát férjhez ment. A másik viszont továbbra is rokonszenve­zett a már férjes asszonnyal. Sőt, szerelmes volt bele, és több kísérletet tett, hogy intim kapcsolatra bírja. Sikerte­lenül. Egy alkalommal azután kisebb férfitársaságban — köztük volt a férj is — névnapot ünnepeltek. Késő este — már jó hangulatban — a vendéglőből egyikük lakására indultak az ünneplés folytatására vagy éppen befejezésé­re. A széptevőnek ekkor támadt az ötlete, hogy leszakad a társaságtól... Így is tett. Az itókától felbátorodva indult barátja lakása felé, abban a biztos tudatban, hogy a feleség most egyedül van, a férj a barátjaival szórakozik. Meglepetésére az ajtót nyitva találta. A szobában csak az éjjeli lámpa világított. Az asszony — barátja felesége — ruhában aludt a heverön. Bizonyára a férjét várva vett rajta erőt az álom. A „látogató" úgy érezte, elérkezett az alkalom. A lámpát leoltotta, levetkőzött, az asszony mellé feküdt, és simogatni kezdte . ... Az asszony első mély álmából ébredezve azt hitte, hogy a férje érkezett haza. Közben rádöbbent tévedésére. Elsikoltotta magát, felugrott, és felgyújtotta a lámpát. A sikolyra befutott nyolcéves fia is, aki a szomszéd szobá­ban aludt. S ott látta a ruhátlan férfit édesanyja mellett. Az asszony az esetet jelentette a közbiztonsági szer­veknek. A vizsgálat során elhangzott vallomásokból kiderült, hogy miután a nő tiltakozott, a férfi semmiféle további erőszakos kísérletet nem tett. A Signál című cseh hetilapban vita indult arról, vajon az eset nemi erőszaknak vagy arra való kísérletnek minősithető-e. Az olvasók nézetei merőben eltérőek. Némelyek elítélik a férfit már azért is, hogy barátja feleségét próbálta hűtlenségre csábítani. Mások feltéte­lezik, hogy az esetre nem kerülhetett volna sor, ha a férjes asszony egykori udvarlójában az előbbiek folyamán nem táplált volna bizonyos reményt. Természetesen a feltételezések és az érzelmi szem­pontok a tárgyilagos megítélésben nem játszhatnak dön­tő szerepet. így a vitazáróban az ügyész, a törvényesség fölött hivatalból őrködő személy tisztázta a fogalmakat. Törvényeink szerint az álom a védtelenség állapota. A paragrafus értelmében aki erőszakkal vagy fenyegetéssel a nőt nemi kapcsolatra kényszeríti, vagy kihasználja védtelenségét, nemi erőszakot követ el. Köztársasá­gunkban az ilyen bűnelkövetés 3-tól 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az ügyész megállapítása szerint azonban ebben az esetben nem volt szó erőszakról, sem arra való kísérletről. Igaz, a szerelmes férfi szándéka a nemi kapcsolat elérése volt. Az asszony azonban visszautasította eddigi próbál­kozásait is. A férfi célja az volt. hogy az asszonyt megtévessze, igy nyerje meg. Amint azonban az asz­­szony rádöbbent tévedésére, és tiltakozott, a betolakodó nem is kísérletezett tovább, tehát nemi erőszakra nem került sor. Ebben az esetben már védtelenségröl se lehet szó. Ugyanis védtelenség állapotába kerülhet például a fejbe­vágással, kábítószerrel, alkohollal elkábított nő. Igaz, az alvás is védtelenségi állapot, de az asszony a kritikus időpontban már nem aludt. így a nemi erőszak, sem az arra való kísérlet esete nem áll fenn. Természetesen továbbra is kérdés, hogy a furcsa udvarló büntetlenül megúszhatja-e az esetet? Jogren­dünk biztosítja a nőnek azt a jogát, hogy nemi partnerét szabadon válassza meg. Büntetötörvénykönyvünk ki­mondja: aki a joggyakorlás akadályozásával másokat megkárosít úgy, hogy valakit tévedésbe ejt, vagy kihasz­nálja mások tévedését, két évig terjedhető szabadság­­vesztésre (esetleg más büntetésre is) ítélhető. Ez a kitétel teljes mértékben vonatkoztatható az ese­tünkben szereplő férfira is. Figyelembe véve cselekvésé­nek a társadalomra kiható veszélyességi fokát, feltételez­hető, hogy a bíróság feltételes büntetést szab ki rá. Tanulságul neki és másoknak is ... , . IMadasdi Éva Bolla Ladislav mérnök, a Kisállat­tenyésztők Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának dolgozója válaszol Hajatács Szonya, szentpéteri (Dolny Peter) lakos kérdésére: Úgy gondolom, nem egy kisállattenyésztönek okoz londot minden évben a tenyészállatok beszerzése, •oleg az ezt megelőző bizonytalanság kellemetlen. Én ibatenyésztéssel foglalkozom már hosszabb ideje, ■zért ezzel kapcsolatos a kérdésem is. Szeretném tudni, hogy az idén lesz-e elegendő naposliba, meny­nyibe kerülnek majd, és azt, hogy a tápszer ára melkedik-e a múlt évihez viszonyítva? A kedves kérdező, sajnos, nem tudatta, ■ hogy tagja-e a Kisállattenyésztők Szlovákiai Szövetségének, vagy sem. Igaz ugyan, hogy teljes mértékben nem ettől függ, hogy elegendő naposlibához jut-e, de tény, hogy szövetségünk tagjai ezen a térén is előnyben részesülnek a többi kisállattenyésztővel szemben. Ez utóbbiak megnyugtatására elmondhatom, hogy a bratislavai Baromfitenyésztő Állami Gazdaság tájékoztatá­sa szerint 1984-ben előreláthatólag nem lesz hiány naposli­bákból. Az említett állami gazdaság természetesen szövetsé­günk igényléseit elégíti ki elsősorban, hiszen szerződéses kapcsolat van e két szervezet között. Valamennyi kisállattenyésztönek őszintén ajánlom, álljon sorainkba — ha még ezt nem tette meg —, mert csak hasznára lehet a tagság, amely megkönnyíti munkáját, bizto­sítja a kisállattenyésztésre vonatkozó előírások megtartását, ez viszont könnyebbé teszi számukra aztán az állatok értéke­sítését is. Szövetségünk tagjainak ugyanis mi engedélyezzük a kisállattenyésztési tevékenységet (ami szavatolja az állategészségügyi előírásoknak megfelelő tenyészkörülmé­­nyeket, az egészséges állatokat); segítünk a tápszer beszer­zésében és sorolhatnám, de részletesebb tájékoztatást kap minden érdeklődő szövetségünk helyi, illetve járási bizottsá­gain. Az említett előnyökre jó példa a naposlibák beszerzése is: a baromfitenyésztő ág 1984-es évre szóló kínálatában töb­bek között tudatta velünk, hogy a naposlibák darabjának ára 1984.3. 1 -töl 1984. 4. 21-ig 26 Kcs, 1984. 4. 21-töl pedig 28 Kcs lesz. Szövetségünk kisállattenyésztöi a helyi, illetve a járási bizottságainkon beadják igényléseiket, ott összegezik azokat, és továbbítják a bratislavai állami gazdaságnak. Ezek az igénylések tulajdonképpen kétoldali szerződésnek tekint­hetők. Sőt, a szállító azt is felajánlja, hogy az 1500 db fölötti igénylés szállítását saját költségére vállalja, kezeskedik a libák egészségéért, és a csomagolást sem kéri vissza. Az állami gazdaságnak a libákat szövetségünk közvetítésével számlán vagy a szállító pénzutalványaival kell eljuttatnia az adott címre (Hydinársky státny majetok n. p., Ivanská cesta ő. 4., 821 04 Bratislava). E libák nemesített IVEGAS fajtájúak, de tagjaink attól függően, hogy a jól tojó, a nagy májú, a húsos, a kombinált stb. fajtát helyezik előnybe, a Suchá nad Parnou-i vízi szárnyasokat tenyésztők klubjából hozzájuthat­nak más fajtákhoz is. Ami a tápszerek árát illeti, szövetségünknek eddig nincs tudomása arról, hogy a tavalyi árak a jövőben megváltozná­nak. (nős)

Next

/
Thumbnails
Contents