Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-02-07 / 6. szám
PROKOP JURÁSEK MÉRNÖK, KANDIDÁTUS, A BRATISLAVA! KÖZGAZDASÁGI FŐISKOLA MEZŐGAZDASÁGI TANSZÉKÉNEK DOCENSE Táplálékunk biztosításáért Ezekben a napokban emlékezünk meg a szocialista országok közös szervezetének, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 35. évfordulójáról. A szervezetbe tartozó tíz ország közül hét — Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió — a fejlett és három — Kuba, Mongólia, Vietnam — a fejlődésben lévő országok közé tartozik. A szervezet célja a sokoldalú együttműködés, a szakosítás és a kooperáció, a munkamegosztás, valamint a tapasztalatok kihasználása a gazdasági élet minden területén. A KGST alapvetően új típusú, szocialista jelegű nemzetközi gazdasági szervezet, a maga nemében első a világon. Fejlesztésében éppen ezért dialektikus egységben kell érvényesíteni a politikai, a gazdasági és a társadalmi szempontokat, beleértve a nemzeti és nemzetközi érdekek egyeztetésének érzékeny területét is. Az utóbbi években ezeknek a kérdéseknek időszerűsége állandóan fokozódik, mert az egyre bonyolultabbá váló világgazdasági helyzetben, az intenzív gazdaságfejlesztés programjaival, a tudományos-technikai haladás meggyorsításával és a hatékonyság növelésével összefüggésben a KGST egész tevékenységében is igazodni kell az új helyzethez és a követelményekhez. A KGST programjában jelentős helyet kap a mezőgazdaság és az élelmiszergyártás problémáinak megoldása. Ezt elősegíti az a tény, hogy — Lengyelország és Vietnam kivételével — a tagállamok földterületét a szövetkezetekben és állami gazdaságokban kollektiven művelik. A KGST országai a földgolyó északi felén terülnek el. Kuba és Vietnam kivételével a mérsékelt éghajlatú övezetbe tartoznak, természeti viszonyaik — Szovjetunió északi részét kivéve — megfelelnek a mezőgazdasági termelés minden követelményének. A KGST tagállamai mezőgazdasági termelésének színvonalát a következő alaptényezők határozzák meg: a munkaerő kérdése, a termőtalaj minősége, a tudományos-technikai fejlődés színvonala, valamint az egymás közötti kölcsönös munkamegosztás. A tagállamokra is jellemző — mint ahogy ennek tanúi lehetünk a világ többi országaiban is —, hogy a mezőgazdaságban dolgozók száma fokozatosan csökken, ami magában véve kedvező jelenség. A KGST-tagországokban a mezőgazdasági dolgozók részaránya a gazdaságilag aktív lakosság 10 és 33 százaléka között mozog, míg a gazdasági számítások és előrejelzések szerint 1990-ben a mezőgazdaságban foglalkoztatottak részaránya az aktiv lakosságnak 4—8 százaléka lesz csupán. Figyelemre méltó az a tény is, hogy a KGST tagállamainak összlakossága a világ lakosságának 10 százalékát képezi, a világon előállított mezőgazdasági termékeknek viszont csaknem 19 százalékát, az élelmiszereknek pedig 17 százalékát ezekben az országokban állítják elő. Az egy lakosra jutó élelmiszertermelés a KGST-tagállamokban 1.6-szor, a mezőgazdaság munkatermelékenysége pedig 2,8-szor több, mint a világátlag. Ugyancsak kedvező az a jelenség is, hogy a munkaerőcsökkenéssel párhuzamosan növekszik a mezőgazdaságban dolgozók szakképzettsége, emelkedik szociális és kulturális színvonaluk. Fontos mutató az is, hogy egy mezőgazdasági dolgozó hány lakos számára tudja kitermelni az élelmet. Amíg a múltban egy mezőgazdasági dolgozó csupán 3—4 lakos élelmezését tudta biztosítani, ma már 8—10 sőt, némelyik tagországban 15—20 személy számára képes kitermelni a szükséges táplálékot. A KGST közösségének előnyére válik az is, hogy a világon egy gazdasági szervezet sem rendelkezik a termőföld olyan kihasználatlan tartalékával, mint a KGST tagállamai. Elsősorban a Szovjetunió, ahol a mezőgazdasági területek kihasználásában még óriási tartalékok rejlenek. A mezőgazdasági földterület fontos része a szántóföld, mely ezekben az országokban meghaladja a 280 millió hektárt, ami több mint 20 százaléka a világ összes szántóföldjének. A KGST országaiban egy lakosra több mint 0,6 hektár szántóterület jut, ez kétszer nagyobb a világátlagnál. A szántóterületen a növényfélék 80 százaléka megterem — a többit az intenzív kultúrák, rétek, legelők adják. A KGST-tagállamokban a szántóföld nagyobb része jó minőségű, ezáltal a talaj természetes termőképessége jobb, mint a világátlag. A KGST tagállamai a meglévő szántóterületükön képesek az alapélelmiszerek minden fajtáját kitermelni, így a gabonaneműeket, hüvelyeseket, kapásnövényeket, ipari- és olajnövényeket, zöldséget és takarmánynövényeket. Az intenzív kultúrák — gyümölcsöskertek, ültetvények — ellátják a KGST tagállamait saját termelésű mérsékelt égövi gyümölccsel. Kubában és Vietnamban pedig céltudatosan fejlesztik a déligyümölcsök ültetvényeit, amelyek fedezik majd a többi tagállam szükségletét is ezekből a gyümölcsökből. A rétek és legelők terjedelmes területei annyi terimés takarmányt adhatnak, amennyi elegendő lehet az állatállomány számára. A növénytermesztés mint a szemes és terimés takarmány forrása, megfelelő alapot nyújt a gazdasági állatok állományának és hasznosságának növeléséhez, ami az elegendő hús, tej, tojás és más állati eredetű termék előállításának előfeltétele. Mindemellett azonban azt is meg kell jegyezni, hogy ha a növényi és állati termékek mennyisége állandóan növekszik is, a meglévő mennyiség és a termékek választéka nem felel meg az egy lakosra számított racionális táplálkozás követelményeinek. Legkedvezőbb a helyzet ezen a téren Magyarországon, az NDK-ban és Csehszlovákiában, a többi szocialista országban is fokozatosan javul a helyzet. Az utóbbi években jelentős eredményeket értünk el a mezőgazdaság gépesítése terén is. A növénytermesztésben és állattenyésztésben minden országban fokozatosan bevezetik az új technológiát. Vannak ágazatok, ahol a munka már teljesen gépesítve van. Növekszik a termelés koncentrálása, szakosítása, egyre gyakoribb az országok közötti kooperáció is. A céltudatos, sikeres munkamegosztás többek között abban is megnyilvánul, hogy a nemesítő és kutatómunkában egy-egy ország azokra a termelési ágazatokra összpontosít, amelyekhez megvannak a természeti feltételei. így például Csehszlovákia a komló, sörárpa, repce stb. termesztésére szakosodik, míg Magyarország elsősorban a kukorica, zöldség. gyümölcsfacsemeték termesztését részesíti előnyben. A KGST tagállamainak mezőgazdasága nem fejlődhetne sikeresen, ha az egyes országokban nem lennének megteremtve hozzá a gazdasági feltételek; a mezőgazdasági termékek megfelelő felvásárlói ára, a termelés számáré szükséges termelőeszközök, raktározási területek és a megfelelő feldolgozóipar. Az utóbbi években ezen a területen is jelentős fejlődést értünk el. Például a mezőgazdasági termékek felvásárlói árát úgy szabták meg, hogy biztosítsák a termelés jövedelmezőségét, emelték a mezőgazdasági dolgozók nyugdíját, javítottak életszínvonalukon. A KGST egyes tagállamainak mezőgazdasága között még lényeges különbség van a termelés színvonalát és az önellátás mértékét illetően. Ez szorosan összefügg az adott ország szociális és gazdasági fejlődésével, természeti feltételeivel, a lakosság sűrűségével, a termelési és fogyasztási hagyományokkal és igy tovább. Nem várhatjuk el, hogy például Mongóliában olyan legyen a termelés színvonala, mint Csehszlovákiában vagy Magyarországon. S ilyen szemszögből kell nézni az élelmiszer-önellátást is. Az 1976—78-as adatok szerint az önellátás mértéke egy lakosra számítva csupán Magyarországon haladta meg az optimális mennyiséget — 112 százalékot ért el. Míg az NDK-ban ez mindössze 86, Csehszlovákiában 82, Bulgáriában 80 százalék volt. A tíz ország között utolsó helyen Vietnam áll 23 százalékkal. A KGST-tagállamok átlaga 67, míg a világátlag 42 százalék. Ez az önellátási mérték minőségi és nem mennyiségi értékekkel számol, ami azt jelenti, hogy például Vietnamban az optimális — a racionális táplálkozáshoz szükséges — tápláléknak csak az egynegyede áll a lakosság rendelkezésére, holott a valóságban a szükséges tápláléknak a fele van meg. A KGST tagállamainak az élelmiszer-önellátás az egyik legégetőbb feladata. Az a tény, hogy az optimális élelmiszer-mennyiségnek csak a 67 százalékát tudjuk kitermeli, a meglévő tartalékok nagyon gyors mozgósítását sürgeti. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa 35 évvel ezelőtt azt is célul tűzte ki, hogy a mezőgazdaságban folyamatos legyen a termelés növekedése, emelkedjen a falusi lakosság életszínvonala. Ezeket a célokat fokozatosan eléri, mert a KGST tagállamai olyan gazdasági és természeti forrásokkal rendelkeznek, amelyeknek feltárásával a jövőben biztosítani tudják a lakosság alapélelmiszerrel való ellátását. A KGST eddigi eredményeinek felmérésével párhuzamosan a szakemberek a szocialista mezőgazdaság távolabbi jövőjének ügyével is foglalkoznak. Az eltelt 35 év tapasztalatai alapján azzal a biztos tudattal munkálkodnak, hogy minden erőfeszítés és anyagi befektetés, amellyel a KGST az országok közötti munkamegosztás fejlődését segíti, bőségesen megtérül a lakosság életszínvonalának emelésében.
