Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-11-13 / 46. szám

Halála súlyos veszteség Mély megrendüléssel fogadtuk a hírt: Indira Gandhi indiai kormányfő merénylet áldozata lett. Október 31-én a reggeli órákban delhi rezidenciája előtt tá­madtak rá, amikor közeli hivatalába tartott. Tíznél több lövés érte, amelyeket a szikh vallási kisebbség terroristái adtak le, és hiába volt a gyors orvosi beavatkozás, a kórházban belehalt sérüléseibe. Az erőszak és az emberi gonoszság oltotta ki az indiai nép nagy személyiségének életét, aki védelme­zője volt népének, a világ békéjének, és — a fejlődés érdekében — minden igyekezetével segítette a nem­zetközi együttműködést. Életművével, vezetői böl­csességével az el nem kötelezett országok mozgalmá­nak képviselőjeként jelentősen hozzájárult a népek békés vágyainak valóra váltásához. Indira Gandhi a kölcsönös előnyösség alapján jó kapcsolatokat épített ki a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, köztük hazánkkal is, és az el nem kötelezettek soros elnökeként aktív imperialis­taellenes alapokra igyekezett helyezni a mozgalmat. Hazájában, az ellentmondások országában ő volt az egyetlen olyan tekintély, aki össze tudta fogni a népet. Okos, megfontolt irányítómunkája mellett In­dia figyelemreméltó eredményeket ért el a gazdaság fejlesztésében, függetlenségének biztosításában és az ország nemzetközi tekintélyének megszilárdításában. Indira Gandhitól november 3-án vett búcsút népe. A gyászszertartásra, amely a hindu hagyományok sze­rint zajlott le, nagy nemzetközi részvét mellett került sor. Csaknem száz ország, illetve nemzetközi szerve­zet magas szintű küldöttsége volt jelen a hamvasztá­­son. A gyászmenet — az ágyútalpra helyezett, virá­gokkal borított holttesttel India első kormányfőjének, Dzsavaharlal Nehrunak a rezidenciájától több mint tizenkét kilométeres utat tett meg a Jamuna folyó­hoz. Az indiaiak százezrei kísérték utolsó útjára a nagy politikust, hogy megadva a végtisztességet, máglyára helyezzék, majd hamvait több indiai folyó vizével meghintve eljuttassák India legtávolabbi részeibe is, hogy mindenütt leróhassák kegyeletüket emléke előtt. Végül hamvait a Himalájáról szórják szét. Indira Gandhi korai halála befejezetlenné tette a megkezdett müvet a mi feladatunk, hogy befejezzük — hangsúlyozta rádióbeszédében India új miniszterel­nöke, Radzsív Gandhi, és emlékeztetett anyja, a meggyilkolt Indira Gandhi kormányfő törekvéseire, hogy India egységes, békés és virágzó ország legyen, olyan ország, melynek minden lakosa vallásától, nyel­vétől és politikai meggyőződésétől függetlenül béké­sen, ellenségeskedés és előítéletek nélküli légkörben élhessen. A Csehszlovák Nöszövetség Központi Bi­zottsága Indira Gandhinak, az Indiai Köztársa­ság miniszterelnökének tragikus elhunyta al­kalmából részvéttáviratot küldött Abide Ah­med Begum asszonynak, az Indiai Nemzeti Kongresszuspárt nőszekciója elnökének és Arune Asaf Alio asszonynak, az India Nők Nemzeti Föderációja elnökének. A távirat szö­vege így hangzik: Mély megrendüléssel és felháborodással fogadtuk a tragikus hírt Indira Gandhi indiai kormányfőnek, a fáradhatatlan békeharcos­nak. a nemzetek közti megértés és együtt­működés szorgalmazójának, az el nem köte­lezett országok mozgalma kiemelkedő kép­viselőjének erőszakos haláláról. Ez az alattomos cselekedet megrendített valamennyi csehszlovák nőt, akinek drága a béke. a szabadság, a haladás és a nemzeti függetlenség eszménye, mindaz, aminek megvalósításán Indira Gandhi egész életé­ben fáradozott. Soha nem felejtjük személyes hozzájárulá­sát Csehszlovákia és India népe barátságá­nak és együttműködésének fejlesztéséhez. Megőrizzük csodálatunkat és tiszteletünket nagy személyisége és azon nemes gondola­tok iránt, amelyekért küzdött, és életét ál­dozta. Indira Gandhi emléke örökké élni fog a csehszlovák nők szívében. A Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottsága Először, fordult elő, hogy a KGST ülésére nem európai szocialista országban — Kubában került sor. Mintha maga ez a tény is jelképezni akarta volna az egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködést a szocializmus építésében a föld összes kontinensén. A tanácskozáson a szocialista országok mellett részt vett több fejlő­dő ország és nemzetközi szervezet képviselője is, ezzel igazolván a szocialista közösség tekintélyé­nek növekedését, azt hogy a világban fokozódik a KGST iránti érdeklődés. A tanácskozás alapját az idén júniusban Moszkvában megtartott legfelsőbb szintű gazda­sági értekezlet adta. Itt tűzték ki országaink további gazdasági és szociális fejlesztésének és az együttműködés intenzívebbé tételének prog-Közös dolgainkról ramját A mostani, kubai tanácskozáson előterjesz­tették a végrehajtó bizottság jelentését, amely a 37. ülésszak óta eltelt időszak alatt kifejtett együttmű­ködés eredményeit értékelte. Leszögezhető, hogy az európai KGST-országok gazdasági egyensúlya ez év első felében sokat javult, a tervezettnél gyorsabban nőtt az ipari terme­lés. Több évi visszafogás után újra emelkedik a szocialista országokban a beruházások száma. Általában eredményesek a KGST-országoknak a nyugati külkereskedelmi mérleg javítására irányuló törekvései. A hat európai szocialista ország dollárel­számolású külkereskedelmi mérlege az év első negyedévében 875 millió dolláros többlettel zárult, vagyis az aktíva több mint duplájára nőtt 1983 első negyedévéhez képest. Elsősorban Csehszlovákia, az NDK és Románia külkereskedelmi mérlege javult. A szovjet kivitel 4,2 százalékkal növekedett a tőkés piacokra. Csupán Bulgáriának volt mérleghiánya, de nekik csekély a nyugati adósságuk, így ez számukra nem jelent nagy gondot. A KGST-országok közös munkájában az elkövet­kező évekre vonatkozóan nagy jelentősége van a tervegyeztetésnek, mely egyre hatékonyabb eszkö­zévé válik a népgazdasági gondok megoldásának. Ez mindenekelőtt a tüzelőanyagok és nyersanyagok problémáját érinti. Az e területre vonatkozó komp­lex intézkedéseket a tervek egyeztetése során koor­dinálják. A Szovjetunió azonban megerősítette, hogy továbbra is szállítani fogja a kőolajat és más nyersanyagokat a közösség országaiba, növeli a földgáz és a villamos energia kivitelét ezen orszá­gokba. Másik nagyon fontos területe az együttműködés­nek: a tudományos-műszaki haladás meggyorsítá­sa. Az országok képviselői megegyeztek abban, hogy a tudományos-műszaki fejlesztés komplex programja öt alapvető területre irányul. Ezek: az elektronika, a komplex automatizálás, az atomener­getika, az új anyagok és technológiák alkalmazása, a biotechnológia. A KGST-országok képviselői hangsúlyozták, hogy az új termékek gyártásának bevezetésével párhuza­mosan hatékony intézkedéseket kell foganatosítani a termékek minőségének javítására. El kell érni, hogy a kölcsönös árucsere tárgyát képező termékek megfeleljenek a világszínvonalnak. Vagyis nem elég kitűnő minőségű áruval betörni a tőkés piacra, a szocialista országok egymás közötti áruforgalmát is elsősorban jó minőséggel kell biztosítani. A KGST-országok 39. ülése újabb mérföldkövet jelent a szocialista országok gazdaságának fejlesz­tésében, az együttműködés intenzívebbé tételében, a szocializmus építésében. A társadalmi haladás, a béke érdekében hozzájárul a júniusi legfelsőbb szintű találkozó határozatainak megvalósításához. H. ZSEBIK SAROLTA ( nÖ6)

Next

/
Thumbnails
Contents