Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-10-25 / 44. szám

CSALÁDI KOR

Nyugtalanítóak a válási statisztikák, különösen a fiatal családok esetében. „Elmúlt a szerelem. Nem egyezik a természetünk" — válaszolják gyakran a megdöbbent szülök, rokonok, barátok kérdésére a fiatal házasok, akik fel akarják bontani még meg sem szilárdult kapcsolatukat.

E témával összefüggő kérdésekre válaszol: Szvetlána Markovics, a moszkvai házassági és családi tanácsadó szolgálat vezetője.

— Miért követi olyan gyakran és olyan gyorsan a házasságkötést a meg nem értésből fakadó keserűség. kölcsönös szemrehányás, kiábrándulás? Hisz még nem is olyan régen fél szavakból is megértették egymást, együtt akarták leélni egész életüket Hová tűnik a szerelem ? És miért tűnik el?

— Nem vállalkozhatom egy ennyire átfogó kérdés megválaszolására. És valószínűleg még messze van az az idő, amikor pontos diagnózist tudunk adni a házastársak közötti nézeteltérések okairól, nem is beszélve a hasznos tanácsokról. Elmesélek egy furcsa esetet a gyakorlatunkból. Egy kétségbeesett házaspár fordult tanácsért hozzánk. A

„Mi is így gondoltuk" — bólintott a férj és a felesége. És itt következett az emberi viselkedés kiszámíthatatlanságának szép példája: ez a házaspár a mai napig is együtt él.

— Az önökén kívül még több hasonló szolgálat működik.

— Igen, sőt sokat teszünk a hasonló családvédelmi szolgálat szovjetunióbeli fejlesztéséért. Véleményünk szerint ugyanis az emberi kapcsolatoknak ebben a szférájában sokkal fontosabb, hogy ne általánosságban foglalkozzunk a problémával, hanem konkrétan, az egyes rosszul élő családokkal, csak így érhetünk el eredményeket. Nemrégiben hoztak határozatot arról, hogy a Szovjetunió minden köztársasági, határvidéki és megyei székhelyén a miénkhez hasonló szolgálatot kell szervezni.

Ügyfeleink azok az emberek, akiknek nem sikerült jól az életük. Ennek különböző — pszichológiai, szociális, szexuális — okai lehetnek, esetleg az egyik házastárs meddősége. Az utóbbi években a sajtó hasábjain sokat írnak a mai családok ingatlan voltáról, a válások számának emelkedéséről stb. Filozófusok, szociológusok, demográfusok, pszichológusok foglalkoznak a házasa meddőség gyógyításával is foglalkozunk. Az ilyen gonddal küszködő ügyfeleinknek körülbelül egynegyedén tudunk segíteni, még olyan esetekben is, amikor úgy látszott, hogy gyakorlatilag semmi esély sincs a gyógyulásra. Van egy albumunk azoknak a „gyerekeinknek" a fényképével, akiket oly sokáig és türelmesen vártak szüleik.

— Köztudomású, hogy az utóbbi időben egyre fiatalabb korban lépnek házasságra az emberek. Nem befolyásolja-e hátrányosan ez a tény a családok szilárdságát? Hiszen olyanok kötnek házasságot, akik pszichológiailag, szociálisan és végül emberileg esetleg még nem elég érettek.

— Nem értek egyet azzal a nézettel, hogy régebben csak teljesen kialakult egyéniségű emberek kötöttek házasságot. Hiszen a hagyományoknak megfelelően minden nyugati országban általában húszéves koruk előtt mentek férjhez a nők, keleten pedig szinte még gyerekfövel. Legfeljebb a férfi volt valamivel idősebb. Ennek persze társadalmi alapjai voltak: a férfi volt a családfő, az eltartó, a ház ura stb. Az a tény, hogy korunkban a férfiak a családban betol-Hová tűnik

a szerelem?

(nőio)

pszichológus, miután beszélgetett velük, kitöltetett velük egy kérdőívet, a válaszokat ezután betáplálták a számítógépbe. A gép kimutatta, hogy a házaspár jelleme valóban összeegyeztethetetlen. És mi, akiknek az a hivatásunk, hogy óvjuk a családot, kénytelenek voltunk azt mondani: „Nincs értelme, hogy tovább gyötörjék egymást."

ság kérdéseivel. Egészségügyi tanácsadó szolgálatunk tapasztalatai azt mutatják, hogy bár a család széthullásához vezető okok különfélék — a házastárs iszákossága, hűtlenség, féltékenység stb. —, az egyik legdrámaibb indíték az, hogy nincs gyerek. Ezért a pszichológiai, szexológiai tanácsadáson és megfelelő gyógykezelésen kívül

tött hagyományos szerepe erősen megingott, bizonyára hozzájárul ahhoz, hogy egyik-másik fiatal férfit, amikor a családalapításról dönt, már nem korlátozza az anyagi biztonság, a lakás hiánya és egyéb, tisztán gyakorlati probléma. Bizonyosak benne, hogy a szülők majd segítenek. És nem is alaptalanul: segítjük őket anyagilag is, a gyerekek

nevelésében és más hétköznapi gondjaik megoldásában is. Gyakran még a lelki, erkölcsi problémáikat is magunkra vállaljuk, csak hogy a fiatalok boldogabban, gondtalanabbul élhessenek.

Véleményem szerint annak az okait, hogy a mai fiatal családok könnyen felbomlanak, mégis a korábbiakban, abban a vidám, gondtalan életkorban kell keresnünk, amikor a kisfiúnak örömet szerez, ha megrángathatja padtársnője hajfonatát, a vele egyidős kislány pedig még babázik.

A szerető szülők a leendő sportolót, a kiváló szakembert, a tudóst látják csemetéjükben, rengeteg erőfeszítést tesznek, sőt sok áldozatot is hoznak a nagy cél elérése érdekében. De bármilyen hivatást választanak is gyerekeink, férj vagy feleség is lesz belőlük. Vajon erre az élethivatásra hogyan készítjük föl őket otthon és az iskolában ? Ami az iskolát illeti, ott a jég már megtört. Sok helyen Család és házasság címmel fakultatív órákat szerveztek, ez idővel minden iskolánkban kötelező tantárgy lesz. De bármit tesz is az iskola, ahogyan általában a felnövekvő nemzedék nevelése, ez is főként a családra, a szülőkre hárul.

A gyerekeknek érezniük kell a család értékét és jelentőségét, nemcsak örömeit, hanem nehézségeit és gondjait is ismerniük kell. Házasságra lépve a fiataloknak, különösen a férfiaknak tudniuk kell, milyen kötelezettséget, felelősséget vállalnak. Hiszen ma már nem lehet a házimunkát szigorúan férfi- és női munkára osztani, vagyis mindaz, amit korábban csak az asszony feladatának tartottak — a háztartás sokféle gondja, a gyerekek gondozása, az ezzel járó álmatlan éjszakák —, mindez ma már a házastársak közös feladatává kell hogy váljon, és fokozatosan tudnak alkalmazkodni a férfiak ehhez a helyzethez, annál szilárdabb lesz a család.

Nem szeretem a kategorikus kijelentéseket, de úgy vélem: amíg meg nem értjük, hogy a család elsősorban nem jogokat, hanem kötelességeket jelent mindkét fél számára, addig nem sok változásra számíthatunk a mai házastársak életében.

— A pszichológusok ismerik a lélektani összeférhetetlenség fogalmát. Milyen tanácsot adna ezzel kapcsolatban a fiatal házasoknak hogyan lehetnek ezen úrrá ?

— Ne igyekezzenek megtörni a másik jellemét. Ez először is erkölcsi szempontból kifogásolható, másodszor pedig egyszerűen lehetetlen. Általában semmi jóra nem lehet számítani azokban a családokban, ahol a kölcsönös kapcsolatok a partner „átnevelósére" épülnek. A hosszú, boldog házasságok titka és bölcsessége valószínűleg abban rejlik, hogy a házastársak képesek a másik embert teljes, néha ellentmondásos bonyolultságában szeretni, hibáit megbocsátani, értékeit megbecsülni, önállóságát tiszteletben tartani.

Negatív érzelmekre nem épülhet jó kapcsolat. És ha valaki házastársa „súlyos hibáit" emlegeti, próbáljon meg visszaemlékezni arra, mi tetszett neki a másikban valamikor, milyen tulajdonságát szerette, becsülte, mitől volt elragadtatva. És arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy egyikünk sem tökéletes.

(A Lányok, asszonyok nyomán) Borzi László felvétele