Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-10-18 / 43. szám
Ha rétnek születik — Engem a nagyszüleim neveltek és ahogy, már felnőtt koromban tudatosan tanultam nagy nevelőmtől, Szíjgyártó Lacitól, gyermekkoromban mindezt a nagymamától kaptam meg. Nagyon sokat lehetne mondani erről a gyerekkorról és nagymamáról, aki egy különleges öregasszony volt. Tíz gyereke volt, tíz gyereket szült és anyám halála után én lettem a tizenegyedik gyereke. Ami belőlem lett, úgy érzem, hogy mind nagymamától származik. Azt hiszem, hogy a tehetségemet is tőle kaptam, mindenesetre a fantáziálásra a hajlamot, a képességet nagymama adta meg nekem. Nagyanyám a második elemiből kimaradt, végleg befejezvén az iskoláit, de mondhatom neked, hogy ilyen csodálatos, művelt embert, mint ez a kis fekete berlinerkendős, paraszt öregasszony volt, nem ismertem életemben soha. Például a könyvekre ő szoktatott rá. Stendhal Vörös és feketéjét olvasta, nagyon szerette volna, ha olyan életem lenne, mint a Vörös és feketében Julien Söreinek volt, természetesen a regény^ végét már nem szánta nekem Ő, a Soréi halálát. A Háború és békét. Lev Tolsztoj könyvét, vagy ahogy abban az időben írták és mondták nálunk, gróf Tolsztoj Leónak a könyvét O adta nekem. A Bibliával már nem kínzott engem, a saját szemét gyötörte csak a régi Bibliával, amit nagyapám vett, amikor az első fia született. Nagyapám, noha nem volt bibliás ember, könyvet nem is láttam a kezében, csak a Friss Újságot, de a Bibliába beírta, hogy: „Vásároltam három becsülettel szerzett jó forintokon.” A Bibliát már csak a nagymama olvasta. Ő nagyon sok történetet kitalált, mondott nekem a Bibliából is történeteket, de olyan bibliai történetekre is emlékszem nagymama előadásában, amelyeket soha a Bibliában — aztán később olvasni kezdtem a Bibliát — nem fedezhettem föl. tehát Ő találta ki. És mivel ő kitalált rengeteget, nekem is hagyta. hogy azt találjak ki, amit akarok. Például, amikor késő esti csatangolásból hazamentem, kérdezte, hogy hol jártam. Kitaláltam, hogy a kertek alatt találkoztam az estével, birkóztam az estével, földhöz vágtam az estét. Magam előtt láttam az estét valóságosan, aki kísértetiesen hasonlított egy falubeli legényre, aki nagy verekedő volt, mindenkibe belekötött, hát a gyerekekbe természetesen nem. De én legyőztem, mint estét győztem le. Előfordult, hogy lelkifurdalásos hazugságom is volt egyszer, amikor gyónnom kellett, a sztereotip szöveg után azt mondtam, amikor a bűnökre kellett volna térnem, hogy nincs bűnöm. Ezen a papunk — nagyon kedves, öreg papunk volt Mosonszentmiklóson — nagyon meglepődött, kihajolt a gyóntatószékből és megkérdezte, sorba kezdte a bűn lehetséges formáit mondani nekem: fiam, nem hazudtál? Nem, mondtam elszántan és minden kis hazugságom elvonult lelki szemeim előtt. Nem loptál? Nem. mondtam és minden kis kockacukorlopás, meg egyéb torkosságok elvonultak előttem, és akármit kérdezett a papunk, mindenre azt mondtam, hogy nincs bűnöm. Végül Ő tört meg és azt mondta, hogy akkor most mondj tíz miatyánkot és tíz üdvözlégyet a bűnösökért. Kimentem az oltárhoz — noha nem voltam megátalkodott gyerek — keresztet vetettem és elkezdtem: Háda, Polgár, Korányi, Laki. Móré, Lázár, Táncos, Kiss. Sárosi. Toldi, Kemény, Tudod ez volt abban az időben a Ferencváros öszszeállítása. Keresztet vetettem, s elkezdtem: Szabó, Mándi, Bíró, Sebes. Túrái, Dudás, Sas, Müller. Cseh, Kardos, ez volt az MTK összeállítása. Elmondtam a magyar futballbajnokságot miatyánkként és üdvözlégyként, aztán ha sok volt rámróva, egynéhány osztrák csapatot is elmondtam, majd. mint aki jól végezte dolgát, kijöttem a templomból. — A szüléidről, édesapádról nem is hallottál? Semmi történetet? — Ezeket olyan népmeséi ködökbe homályosította el nagyanyám! Emlékszem, az első beszélgetéseink mindig apám körül forogtak nagymamával. Anyám neve és az alakja, noha meghalt, valahogy eleven volt, noha fényképet nem láttam róla. Amikor kérdeztem, hogy hogyan nézett ki anyám, mindig azt mondta, hogy Annus szép derék lány volt. Ez volt minden, amit elmondott, szép derék lány volt, tudod, hogy a parasztok minden virágot csak virágnak neveznek. Szép derék lány volt. Az apámat, amikor kérdeztem, hogy hol az apám? Meghalt. — Mikor halt meg? — Űrnapján. — Hogyan halt meg? — A nádban. — Mi történt a nádban? — Megütötte a nádszál. — Mijét ütötte? — A derekát. Elképzeltem, mint egy látomást, hogy apám ment a nádasban gyanútlanul, és egy nádszál utánanyúlt és derékon ütötte, annyira el tudta hitetni velem nagymama. Ő volt tulajdonképpen a családban a költő. Kétségbe voltam esve. amikor panaszkodott gyerekkoromban, hogy fiam, meg fogok halni. Nem mentem ki a szobából, amíg beteg volt. Többször volt orbánca, úgy tudom, hogy az orbánc az ragályos betegség, én egész nap nem mozdultam el az ágyától, egy hosszú meszelönk volt, a meszelőnyelet úgy támasztottam az ágya végébe, hogy ha valaki belép, nem ha valaki, ha a halál belép nagymamáért, én mellbevágóm ezzel a meszelővei, annyira féltettem nagymamát... — A halálról tulajdonképpen ha belegondolok, nem is nagy on írtál, vagy ha jól emlékszem, nem is írtál verset. Mostanában foglalkozol-e a gondolattal? — Hát persze, ötvenedik évemben voltam, amikor gyermekem született, csak miatta gondoltam a halálra, mint kikerülhetetlen lehetőségre. hogy szeretném a kislányomat nagylánynak látni. Nem egyszerű önzésből, hanem föl akarok nevelni egy gyereket, egyet már fölneveltem, az már nagylány. Kíváncsi vagyok a jövőjére, és jóidéig benne akarok maradni ennek a gyereknek a jövőjében. Anyám halálát nem értem meg, furcsa, hogy nagymama halála volt anyám halála, mivel első pillanattól nagymama volt mellettem. Aztán persze meghalt Sárközi Márta, nagyapám, sok barát, fiatalon. Sarkadi Imre, egy évvel utána Czibor János, Juhász Erzsiké. Juhász Feri felesége. Szabó István, Simon Pista. Volt alkalom ki miatt sírni. Nem tartom férfiatlannak a sírást, én még egy filmet is úgy nézek, mint a hajdani cselédlányok, egy westernfilmen is tudok sírni, hát még amikor fontos emberekkel történik jóvátehetetlen, végérvényes dolog, halál. Nehéz ez. mindenki hiányzik nekem. Sok mesét írok. verses mesét írok. A kislányomnak rengeteg verset mondok, gyerekverset. Amikor el akarnak lepni az ilyen gondolatok, Weöres Sándort. Petőfi Sándort, ezt a két Sándort mindig boldogan rángatom elő, Luca nem is sejti, hogy mi történt velem, hogy hirtelen 50 Weöres Sándor-verset mondok el neki, vagy a saját meséimet is mondom, ő persze nem tudja, hogy én írtam. Weöres Sándor nevét nagyon jól megjegyezte már. Múltkor az Erzsébet-hídon jöttem vele haza. ide, Őrmezőre, autóbuszon, és kérdezte tőlem, hogy mi a másik híd neve. Mondom neki, a Szabadság-híd. azt mondja: utána ugye a Petőfi Sándor-híd van? Mert a Petőfi-hidat Ő a Petőfi Sándor-hídnak tudja. Mondtam, igen. Azt mondja: Weöres Sándor-híd nincs? Elmondhatja Weöres Sándor, hogy ifjú szívekben éh, ha már egy négyéves kislány elképzeli, hogy híd jár neki... „...mindenki hiányzik (RÉSZLETEK) nekem” Hí Kora egyik vei is nap októl közre szőve jelien már Mag; KORh Láttam e cséren, három ny lehetetlen fekete ná. Esküvőztt megmosdi nyok. hétszer sz cigányul. Legszebb menyasszt készülődi Háromsz egv álmi, kék ködl karéjosai Ha réme Agborisr eső. szél édes szül Kenyér c mellette só, arany és hány rongybul víz. rozs, növő kui gyökér n virágzó i fejjel lef Egy nap időtlen c (nőTM)
