Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-10-11 / 42. szám
CSALÁDI KOR Beát más élmény foglalkoztatta. Ő is hároméves volt, amikor egy napra egyedül maradt otthon Éva nénivel, mert édesanyjának dolga volt. Szívesen maradt kettesben a nagynénivel, mert ismerte és szerette, csak ott volt a hiba, hogy míg anyu engedékeny, könnyen leszerelhető, Éva néni, ha barátságos is, nagyon határozott: muszáj engedelmeskedni. Ez jó egy órán keresztül, de egy egész napon át? Délutánra Bea már nem is igen bírta a nagy jóságot, és azt javasolta: „Most játsszunk egy kicsit úgy, hogy te leszel a gyerek, én meg a mama!" Éva néni elfogadta a javaslatot, és megindult a színház. Bea pattogó, emelt hangon ripakodik „Éva gyerekre": „Azonnal ülj le, mert hozzád vágom a papucsomat”. Éva kicsit meglepődött a kirobbanó erélytől, leült, de azért megkérdezte: „Miért veszekszel velem, anyuka, én jó kislány vagyok". Bea: „Nem vagy jó! Rossz vagy!" — majd saját hangján hozzáfűzi kérlelve: — „Legyél rossz, mondjuk, hogy rossz vagy." Éva:, Jó, de akkor mondd el, hogy mit csináljak." Bea saját hangján: „Kidöntötted, mondjuk, az ebédet." Éva beleegyezik, és abban a pillanatban már nekiugrik „Bea-anyu", és püfölni kezdi „Éva-lányát". Éva néni erre abbahagyja a játékot, és újat javasolt, amiben jó gyerek jó mamával játszik. Nehezen fogadta ezt el Bea, mert dolgozott még benne a felgyülemlett indulat, amit a sok „jóság", az engedelmeskedés erőfeszítése halmozott fel. Futkosás, dobálózás után azonban lecsillapodott; Bea nem a saját mamáját elevenítette meg, az ö mamája soha sem ripakodott rá, és nem is a nagynénit. Ismeretlennek tűnt a hanghordozás, a mozdulatok durvasága is. Mégis, egy mamát elevenített meg: kis barátnője mamáját, akitől félt, és akit nem értett. Mikor a szerepét eljátszotta, azt mutatta meg, hogy milyen helyzetekbe képzeli a mamát akkor, amikor egy mama haragos. Abból, hogy hogyan és mint játszik a gyerek az első alkalmakkor, már következtetni lehet problémáinak hátterére is. Az egészséges gyerekek az életkoruknak megfelelő játékszereket választják ki, és ha elfogadták társnak a felnőttet, akkor a játékukat az alkotás jellemzi. Szerepeket formálnak: ők „rendezik" a felnőttet, kezükben tartják a vezetést, ugyanakkor szívesen fogadják a másik javaslatát is. Fotó: NAGY LÁSZLÓ A kiegyensúlyozatlan gyermek játéka szegényesebbnek tűnik, az alkotó szándék sokszor hiányzik. A játékformák arrtí árulkodnak, hogy milyen érzelmi légkörben él a gyermeki milyen helye van a családban: kap-e elég szeretetet, elég törődést, jut-e rá szüleinek ideje, mit várnak tőle? De a játék nem csodaszer — amint az orvos műszerei sem azok. Segít a „bajmegállapításban", és segít a gyógyításban is, ha a felnőtt hajlandó együttműködni a gyógyulásért. A kiegyensúlyozatlan, problémás gyermek sokszor úgy játszik, mintha szellemileg visszamaradott lenne. Ki-be rakosgat a végtelenségig, derűs örömmel. A cselekvésnek, és nem a teljesítménynek örül. A 9 éves Imre iskolai magatartásával volt gond, ezért hozták el a rendelésre. Amikor a játék kiválasztására került a sor, csak mosolyog. A bábukat felhúzza a kezére, azt mondja: „Szervusztok, gyerekek!" — s már le is veszi, hogy másik bábut vegyen elő, de azt is csak azért, hogy ráfektesse az autóra és tologassa. Imre szülei idősek. Két felnőtt testvére Kabainé Huszka Antónia Tanuljunk meg játszani III. van. ö „a kicsi" a családban. Nemigen játszanak vele, játéka is alig van. Kevés az élménye, így fantáziája is korlátozott. Pedig Imre nem értelmileg visszamaradt gyerek, csak az érzelmekben rekedt meg a kisbaba függőségi szintjén. Gondozzák, de ezenkívül mást nemigen kap. Hogy „gyógyulhat meg" Imre? A pszichológus azt tanácsolja: tanítsák meg alkotó játékot játszani! De mindenekelőtt vegyék emberszámba! Állítsanak elé a személyiségét érlelő feladatokat, követeléseket, és eközben segítsenek neki abban, hogy pótolja az elmaradt játékfázisokat : a különböző játékszerekkel megismerkedve tanuljon meg játszani. Azok a gyerekek, akik értel.mileg valójában nincsenek elmaradva, a lemaradást a játékban is gyorsan bepótolják. Feszülten és mereven áll meg a gyerek a játszószobában. Önmagától nem kezd el játszani, játékszerhez nem nyúl. A felnőtt irányítását elfogadja, de csak azt teszi, amit a felnőtt mond. Nem kezdeményez. Ha nem kényszerítik arra, hogy játsszon, egy idő múlva feloldódik, és lassan magától is játékba kezd. A vaduló játékoktól visszahúzódik. Gyakran hangzik el a „nem tudom megcsinálni". Az első sikertelenségre abbahagyja a játékot. Halkan beszél, rövid mondatokban, és csak ha kérdezik. Zajtól, hirtelen mozdulattól megrémül. Marika 7 éves. Étvágytalan, az iskolában gyakran panaszkodik fejfájásról. Jól tanul. A játszószobában hosszan nézegeti a játékokat. Megkérdeztem, melyik játékot választja? Egy kislánybábra mutat, de nem veszi el, megvárja, amíg odanyújtom, és a kezére húzom. Mosolyogva mozgatni kezdi. Arra a kérdésre, hogy „és én mi legyek", egy Télapó-figurára mutat. „Mi legyen a történet?" Nehezen szólal meg, azt mondja: „jön a Télapó". De a Télapó kérdései elől is kitér. Ilyenkor a háttérben a túlságosan magas követelményeket támasztó, sok mindent tiltó szülőket találjuk. Vagy azért tiltanak, mert fegyelmezni akarnak, vagy azért, mert mindentől féltik a gyermeket. S ezzel azt érik el, hogy a gyermek elbizonytalanodik, nem hisz saját képességeiben, mert nem is meri megpróbálni, hogy mire képes. Aláveti magát a felnőtt irányításnak, és nem alakul ki benne a környezet aktív megismerésének igénye. Fél a kudarctól. Laci elmúlt 8 éves, harmadik osztályba jár. Még mindig ágyba vizel, ezért hozták el a rendelőbe. Alighogy köszön, rohan a polchoz, szedi le a játékokat. Egymás után forgatja fel a különböző közlekedési eszközöket, rángatja elő a bábukat. Közben hangosan, izgatottan beszél: „Bábszínházát csinálok, és megmutatjuk az iskolában is, jó? Izgalmasat csinálok. Krimit." Mikor már minden játékot elővett, megkérdi: „Csak ennyi van? Nincs tank? Nekem kell olyan puska is, amelyik szikrázik." Egy kockát megragad, és kiált: „Védd magad, támadás!" Újabb figurát szed fel a földről, majd ledobja. Kijelenti, hogy a játékokat át kell szerelnie. Több alkalommal is ez a nyugtalanság jellemzi. Legfeljebb a téma változik: háború, krimi, szerencsétlenség, baleset. A hős pedig mindig elbukik. A szorongó, elnyomott gyerekekre jellemző ez a játékforma. Fellázadnak a fegyelmező szülő ellen, de a lázadás félelemmel tölti el őket. Ellentétben a gátolt gyermekkel, ők maguk akarják megoldani helyzetüket, de túlértékelik saját lehetőségeiket. Irányítást nem fogadnak el. Ilyenkor az a feladat, hogy az indulatoknak társadalmilag elfogadott levezetési formát segítsünk kialakítani. Hadijátékokat például, amik szabályok között zajlanak. Hősi történetek eljátszását, melyekben a gyermek segíti a gyengéket, ezért elismerést arat. Az önmagát elfedni akaró gyerek sokszor szokványos mesekeretet választ, de ebből is kibontakozik egyéni drámája. Béla 5 éves, Zsuzsa 7. Mostohatestvérek. Béla mindenét elhagyja, örökké rendetlen, morcos. A két gyerek egy éve él együtt. Béla csendes, visszahúzódó gyerek, akin Zsuzsa uralkodik. Bélát édesanyja hagyta el, Zsuzsát az apja. Zsuzsa elkényeztetett gyerek volt, anyja dédelgette, óvta, és az időnként megjelenő apa kényeztette. A nevelőapa visszahúzódó, türelmes ember, Zsuzsával sokat foglalkozik. Béla nevelőanyja szintén jóindulatú, türelmes, de kicsit rideg a kisfiúval. Bélát édesanyja keveset látogatja, mert haragszik az elvált férjére. De a kisfiút szereti, és ha nagy ritkán találkoznak, szélsőségesen kényezteti. A két gyerek Zsuzsa javaslatára a „Piroska és a farkas" című mesét kezdte eljátszani rögtönzött bábszínpadon, ahol a bábok mellett babákat és más játékokat is szerepeltettek. Zsuzsa irányítja az előadást, ö osztja ki a szerepeket, mondja, hogy ki mit csináljon. Béla engedelmesen utána mondja a diktált szöveget. Az eredeti mese történetét követik, az utolsó jelenetig. Akkor a kislány így szól: „Mondjuk, hogy a farkas nem volt igazán gonosz, csak elvarázsolták, és mikor beleesik a kútba, akkor ő is vadász lesz. Vegye el feleségül a Piroska mamáját és Piroska is férjhez megy a másik vadászhoz." Lakodalmi menetet állít fel. és biztatja Bélát, hogy a farkast játszó kutya-figura helyett vegyen elő egy bábot, és legyen a mama férje. Béla, aki eddig csöndesen követte az utasításokat, kirobban: „Mindenki maradjon a helyén!" — üvölti, és az összes játékot a földre söpri. Mind a két gyerek a mese keretét használta fel és változtatta meg a történetet saját érzelmei szerint. Zsuzsának a farkas a nevelőapát jelképezte: félt tőle, mivel ismeretlen volt, de azután kiderült, hogy a nevelőapa nem félelmetes, így a házasságot szívesen fogadta. A szeretem-félek kettős érzelmet élte át a játékban. Béla ugyancsak saját érzelmeit vetítette a játékba, amikor azt mondta: „Mindenki maradjon a helyén". Anyját kívánja vissza nevelőanyja helyébe, tiltakozik az új házasság ellen, mert az olyan érzelmi megrázkódtatást jelentett számára, hogy a csendes kisfiú passzivitását az agresszív rombolás, a tettlegesség váltotta fel. A pszichológus, amikor megismeri a gyermek problémáit, akkor rendezni is segít. Sokszor egyszerű, sokszor nehezebb módon. Mindez igazi eredményhez csak akkor vezet, ha a szülő is segít. Ha megismeri a gyermek kifejezésmódját. Ha valóságos gyermekét látja, és nem azt, akit elképzelt magának. Ha a pszichológusnál lezárult játék új színekben folytatódik otthon, ha játszótárssá válik a szülő, ha újból közel kerülnek egymáshoz.
