Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-10-04 / 41. szám
KICSIK ÉS NAGYOK Nagyanyu hatalmas kert közepén lakott a fekete bundájú Bársony kutya társaságában. Bársony megbízható házőrző volt, így naphosszat szabadon csatangolhatott a kertben. Láncra csak akkor került, ha Nagyanyut meglátogatta az unoka. Ilyenkor sem azért, mintha harapós lett volna. Szerette ő nagyon a gyereket, de hát az ördög nem alszik... A jámbor kutya persze láncra kötve nem érezte magát a legjobban. Kis ideig bánatosan nézegette a játszadozó gyereket, de csakhamar türelmét veszítve hangos ugatásba kezdett. A gyerek meglepődve hallgatta a szokatlan hangokat, majd felháborodva kiáltott a kutya felé: Bársony, ne ugass! Hiszen én unoka vagyok! Gyalogtúrára indult a Család. A felnőttek, jól ismerve a parányi lábak fáradékonyságát, kényelmesen sétáltak. Ám a kicsinyek, mint elszabadult csikók cikáztak a napfényben fürdő erdöszélen. Virágot szedtek, és pillangókat kergettek, tücsök után kutattak és be-beszaladtak az erdőbe meglesni a madárkákat. A nekiszilajodott gyerekek azonban lassan fáradni kezdtek. Főleg a hároméves Gáborka mozgásán látszott, hogy nem sokáig bírja már erővel. Meg-megállt, majd leguggolt, végül elkeseredett pofácskával karolta át anyu térdét. — Jaj, nem bírok, nem bírok! — nyöszörögte. — Vegyetek ölbe! Anyu kérdő tekintettel nézett Apura. A családfő azonban keményen kijelentette: — Csak semmi kényeskedés és nyafogás. Hadd edződjön a lurkó! Talpaljon, ha eddig olyan nagy legény volt! Gáborkát láthatóan meghökkentették a kegyetlen szavak. Elengedte Anyu térdét, és maradék erejét összeszedve tovább botladozott a nagyok lábai alatt. Előbbi jajgatásai azonban mind gyakrabban ismétlődtek. Végül Anyu megsajnálta, és hátára vette a csöppséget. Gáborka kényelmesen elhelyezkedett, diadalmasan körülnézett, aztán hetykén kijelentette: — És most már gyújts be. Anyu! A felnőttek csendesen beszélgetnek. Lórika az asztalnál ül, és mindent beleadva rajzolgat. Látszólag nem figyel a beszélgetőkre. Csak akkor kezdi hegyezni a fülét, amikor a Nagymama öreg házának javításáról esik szó. — Ehhez bizony pénz kell — szögezi le az egyik felnőtt —, mégpedig elég sok. A gyerek leteszi a színes ceruzákat, és félretolja a rajzlapot. Figyel. Aztán csendesen átmegy a másik szobába, ahol egy bőröndben vannak a holmijai. Többek között a megtakarított pénzecskéje is. Kisvártatva visszajön, de az ábrázata savanyú és reménytelen. Majd bizonytalanul megszólal: — Én is adnék valamit az építkezéshez, de nincs csak hét koronám — forgatja kezében a Nagymama varrta vászonerszénykét. — Látod, látod — szól rá Nagymama —. jobban kellett volna takarékoskodnod. Mire a gyerek: — Ugyan, Nagymama! Hát lehet így takarékoskodni? A múltkor is neked vettem cukorkát... FÁBIÁN JÓZSEF 1. Dülöngélő, bozontos alak jelenik meg az újságosbódé előtt, s egy marék aprót tesz le a kisablakba. — Egy féldecit! Mire Irén néni: — Imre, a kocsma 50 méterrel arrébb van! 2. A napi sajtóért állok sorba, amikor megáll mellettünk egy munkásokat szállító autó. Kinyílik hátul az ajtó, benn vagy nyolcán ücsörögnek. Egy közülük, talán a legidősebb, elindul felénk. Elmenőben szemügyre veszem a sorban álló férfit. Új Szót Pravdát vagy Sportot nézek ki belőle, amikor a hátam mögött felhangzik: — Egy pakli hetes kártyát! 3. Anyám balkonján ácsorgók. Gyönyörködöm a ház előtt pompázó tizenöt éves ezüstfenyőkben és nyírfákban. Egyszer csak újságdarabok lebegnek bele az idilli képbe. Felnézek. A harmadik emeleten két kisgyerek játszik az ablakban: kinek repül meszszebbre a papírdarabja. Anyukájuk mellettük könyököl az ablakban. Felháborodva rájuk szólok, és megkérdezem, ki fogja a pázsitról, fenyőkről a szemetet összeszedni. Az anyuka válaszra sem méltat, enyhe ajkbiggyesztéssel néz le rám szellemi magaslatának harmadik emeletéről. Gogh Vilma Szathmáry Árpád, a Vígszínház egykori művésze nagyváradi fiatal színész korában mulatós, vidám életet élt, és előadás után társaival gyakran verte fel a város éjszakai csendjét. A helyi rendőrkapitány végül is szigorú rendeletet hozott, mely szerint a színészeknek is a legnagyobb csendben kell otthonukba térniük. A jókedvű társaság azonban már a következő éjjel harsány énekszóval vonult az utcákon, amikor egy rendőr állt eléjük. — Hát nem tudják a színész urak, hogy hazamenet tilos dalolni?! — ... (A vidám színészek válaszát rejtvényünkben fejthetik meg). Készítette: K. Gy. A 39-es keresztrejtvény helyes megfejtése: Az egész hajón semmi sem volt „súlyosabb" a feleségem nyelvénél.
