Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-10-04 / 41. szám
KATONA ^ — Vigyázz magadra, fiam — így köszönt el anyám. — Azt hittem, legalább téged közelebbre visznek... Hogy legalább a te fogadalomtételedet megláthatom ... De te is Csehországba mész. Nekem az már túl hoszszú utazás lenne. Te az örök legkisebb hirtelen megnőttél. A távolság tette? Vagy valami más? A fogadalom tételekor találkoztunk. És furcsa, de az a megszokott, otthonos kicsinyítő képző, amely addig folyvást a nevedhez tapadt, csak nem akart kibukkanni a szánkon. Már nem illett hozzád. Göndör sörényedből rövidre nyírt bakahaj maradt, s % arcodból előtűntek apánk kemény, markáns vonásai. Nem is tudtam, hogy ennyire hasonlítasz rá, fogalmazgattam magamnak, s örökre elbúcsúztam a kisfiútól, aki voltál. Most már férfi vagy, felnőtt. Talán neked is, nekünk is kellett ez a bizonyíték. Megnyugodva köszöntünk el tőled. Aztán egy nyári reggelen váratlanul ott álltái anyánk előtt. Eltávozást kaptál, mondtad, mert tűrhetően mennek a dolgok. Három hónap után ... Nem is rossz, nyugtázták barátaid. Most újra haza készülsz. Ha nem jön közbe valami, ha nem lesz váratlan nagygyakorlat... Mert akkor csak később jöhetsz ... Próbálgatod az erődet, mit bírsz, mire vagy képes. És arról is beszélsz, ami még nem megy, amit még jobban kellene csinálnod, hogy elégedett lehess magaddal. Mert nemzedéktársaiddal mérheted magad, a siker önbizalmat ad, a kudarc küzdésre serkent. Ennyi, ilyen egyszerű lenne? Bizonyára nem. Mint ahogy a béke sem egyszerű, sőt egyre bonyolultabb és nehezebb, egyre keményebben kell megküzdeni érte. Tűnhet játéknak is, virtusnak, férfias próbának egy-egy hadgyakorlat, ha a napi hírek nem juttatnák eszünkbe folytonosan a háborútól óva intő Adyt, a riadtságában is matematikai józansággal és pontossággal fogalmazó Radnótit, s ha nem kellene újra a háborúellenes harc élén látnunk az „írástudókat", mint annak idején Thomas Mannt, Romain Rolandot és a többieket... Ha nem kellene szó szerint értelmezni a Fábry Zoltán által oly gyakran idézett „őrzők, vigyázzatok a strázsán"-t... Tudom: őrhelyen kell állnia mindenkinek, hogy ne legyünk, soha már ne lehessünk háborúba hajszolt, értelmetlenül pusztuló mesebeli jánosok. De az első sorban ti álltok. S ez kötelez. Téged és férfitársaidat: helytállásra, felkészültségre. Bennünket, ott hátrább: nagyobb tiszteletre, megbecsülésre is — irántatok. GYURKOVITS RÓZA
