Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-09-27 / 40. szám
IX. 28 a a turizmus nemzetközi napja 1803. IX. 28-án született Prosper Mériméa francia író és esszéista 1918. IX 30-án halt meg Szabó Ervin, a marxizmus első magyar tudományos igényű művelője Negyvenöt évvel ezelőtt IX 30-án írták alá Hitler, Mussolini, Daladíer és Chamberlain a hírhedt müncheni egyezményt X. 1 -e a Kínai Népköztársaság ünnepe 1938. X 1-én á náci hadsereg megkezdte Csehszlovákiai határterületeinek megszállását KÖNYV Tikirikitakarak Ha valaki a még mindig gyermekcipőben járó gyermekirodalmunk eddigi csúcsteljesítményeiről faggatózna, nem hinném, hogy a megkérdezettek között akadna egy ember is, aki felsorolásából kifelejtené Simkó Tibor Tikirikitakarakját. A csodálatos mesebirodalom nevét címébe foglaló kis könyvecske hét esztendeje jelent meg, mifelénk szokatlanul magas példányszámban, s a minap — megint csak több mint húszezres példányban — második kiadásban is napvilágot látott. Ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy a könyv második kiadására már évekkel ezelőtt is szükség lett volna, hiszen az első kiadás szinte napok alatt elfogyott. /Éppen ezért érthetetlen, hogy a mostani kiadásból miért csak háromezer példány jutott hazai piacra. A Tikirikitakarak verseinek közkedveltsége, a szerző népszerűsége — elegendő csak ellátogatni valamelyik óvodánkba, vagy belehallgatni valamelyik szavalóversenyünk műsorába — arra enged következtetni, hogy TIKIRIKI TAKARAK rövidesen megint a könyvritkaságok listájára kerül ez a kötet.) Úgy tűnik, hogy Simkó műfajai — vers, epika, dráma — közt a gyermekvers az, melyben sikerült maradandót alkotnia. Maradandót, s nemcsak hazai magyar viszonylatban; az ő opuszainak az egyetemes magyar gyermekvers-költészet bármely antológiájában ott volna a helyük. Simkó Tibor költői indulása, noha az 1958-ban megjelent Fiatal szlovákiai magyar költők című antológia szerzői között ö a legidősebb, egybeesik a Nyolcakéval. Az antológiát követően hosszas készülödés-érlelődés után, 1967-ben jelent meg nagy formakultúráról tanúskodó verseskötete, a Pólusok, majd újabb hat esztendei szünet után az első gyermekkönyve, a Karcsi Kacsa kalandjai. E próbálkozását azonban még nem követte teljes siker, sőt egyik kritikusa egyenesen a nyelvi szürkeség vádjával illette ezt a verses mesét. Ezzel szemben a négy évvel később megjelent Tikirikitakarak már diametrálisan más volt: csupa könynyedség, csupa ötlet, csupa mozgás, csupa ritmus. (Ritkán sikerül költőnek egyik kötetről a másikra oly mértékben megváltoztatnia a poétikáját s forradalmasítania kifejező eszközeit, mint ahogy Simkó Tibornak sikerült.) A Szabó Erzsébet bájos-játékos rajzaival illusztrált könyvecskét a szerző Csiszinkónak, Kakedlinek, a Samukáknak és Tillmürmümek ajánlotta. Hogy kik ezek a kedvesen hangzó neveket viselő alakok, azt nem tudom. Ám azt sejtem, hogy minden gyermekbe szorult valami és minden felnőttben megmaradt valami a Csiszinkókból, Kakedlikből, Samukákból és Tillmürmürökböl. Éppen ezért a Tikirikitakarak mindenkihez szól és mindenkit elbájol — korhatár nélkül. TÓTH LÁSZLÓ KIÁLLÍTÁS ír Szeretet. türelem, izgalom és a többiek Ha a komáromi (Komámo) Dunamenti Múzeumnak krónikása volna, augusztus végén a följegyzésre méltó dolgok közt elsőnek Osztényi Leander nevét írná be a múzeum kapcsoskönyvébe. Ma Osztényi nevét Vágfarkasdtól (Vlcany), ahol 1911. július 20-án született, Karlovy Varyig, ahol harmincöt éven át — a nyugdíjig — iparművészként dolgozott, az egész országban ismerik. A munkáit még ennél is messzebb, egészen Londonig, ahol az angol királyi család porcelánjai közt, Osztényi munkái találhatók. Tárlatát szemlélve először csillogása, a szépség ragad meg bennünket. Nem öncélú csillogás ez, a képek zománcos fényét a műfaj jellege adja és igazolja, a porcelánfestés módjaiból következik. így e fényjáték — magasabb, tompább változataiban — jellemző a tárlat egészére, mely abban egységes, hogy darabjai — lámpatartók, csészék, tányérok, vázák stb. — eredetileg használati tárgyaknak készültek. A figyelmes tekintet számára a tárlat mégis két szférára oszlik. Mégpedig aszerint, hogy Osztényi ecsete vagy savval kimaratott acél-negativja nyomán mennyire veszítik el eredeti — használati — rendeltetésüket: részben vagy egészen. Megállnak-e az ipar és művészet határán, vagy azon messze túllendülve, immár szellemi-lelki erőforrásként, azaz művészetként léteznek... A magam részéről az előbbiek közé a vázákat s a mokkás készleteket sorolnám. Esetükben egy pillanatra sem üti egymást a funkció és díszítés. Noha a mai műanyag tárgyakhoz satnyult ízlés számára a kancsók, csészék és a tányérkák finomsága néha már távoli... Távoliságukat — ott. ahol üvegszekrényben állnak — az üvegen át való szemlélés kissé meg is toldja, s mind afölé, amit e sajátos szépségű tárgyak a nézőből kiváltanak. Kidolgozásuk helyenként olyan aprólékos és finom, hogy már-már ékszerszerűek: mesébe illően törékenyek. Érdemes egy pillantást vetni a tárlatlátogatók arcára is. Vajon ki, mit érez? A velem egykorúak vagy — negyvennél — fiatalabbak szemében elismerés, de ahogy a tárgyakat nézik, abból valami hiányzik. Erre az idősebbek, a hatvan-hetven körüliek arcát fürkészve következtetek. Nálunk — időnként — a legfelső fokon a csodálat, náluk a bensőség, a szemlélt tárgy iránt érzett szeretet, az élmény meghittsége, hisz nemrég — alig néhány évtizede — életüknek még szerves része volt e finomság, az a kultúra, amely egykor Thomas Mannt, Kosztolányi Dezsőt vagy éppen Fraudot teremtette, amelynek visszfénye az idős arcokon, számomra — fájdalom — kissé már távoli s idegen. De más a helyzet a tányérokkal! Ezek már nem is festett tányérok, sokkalta inkább képeket őrző porcelánok, eredeti funkciójuk, sőt annak képzete is teljesen megszűnt. Ha egy pillanatra is arra gondolok, hogy a tányér egész felületét betöltő Árvákról, Archimedeszről, Mária mennybemeneteléről vagy Munkácsi Mihály Siralomházáról húslevest kanalazok ... Egyszóval, a tányér itt többé nem használati tárgy ... A felsorolt képek természetesen másolatok. Eredetijüket különféle szempontból, sokszor megtárgyalták. Minket most inkább Osztényi tájékozódása érdekel, hogy a „nagy festészetből" tányérjaihoz mit. s miért válogat? Nézzük csak egy kissé közelebbről őket: Árvák (szánalom); Archimedes (bölcsesség, türelem); Mária mennybemenetele (szeretet); Síralomház (irgalom). Már eddig is négy olyan tulajdonságjegy, ami büszke civilizációnkból egyre inkább hiányzik. S hogy ez az értelmezés nem pusztán a tudósító képzeletében létezik, arról maga Osztényi beszélt. A Raffaello— Osztényi Madonna előtt állva arra hívta föl figyelmem, hogy ne felejtsem el észrevenni a Madonna szemében a gyermekét féltő aggódást. FÜLÖP ANTAL FILM Nyári filmfesztivál A nyári hónapok idején — talán a nagy hőség elől — gyakrabban menekültek az emberek moziba. Valószínű azonban, hogy a legtöbb helyen nem találkoztak a klimatizáció hibátlan működésével. Ugyanolyan hőség vette körül az embert a mozi félhomályában, mint amilyen kint tombolt. Még szerencse, hogy nem kellett túlságosan odafigyelni a. nyári filmfesztivál filmjeire. Filmforgalmazó vállalatunk úgy állítja össze téli és nyári filmszemléje programját, hogy télen inkább komolyabb hangulatú és művészfilmeket igyekszik bemutatni, nyáron pedig a több vígjátékkal a közönség szórakoztatását szogálja. Tehát a mostani nyár is a könnyű műfajt hozta, talán túlságosan is. A könnyű műfaj önmagában még nem jelenti azt, hogy értéktelen alkotásokkal kellene beérnünk. A vígjáték, a paródia, a krimi lehet a maga zsánerűben remekmű is. Meg keli hagyni, nagyon jó volt Stefan Uher rendező filmje, a Betonon legeltette lovait, amelynek ötletét Milka Zimková elbeszéléskötete adta, és amelyben ez a tehetséges, de keveset szerepeltetett színésznő játszotta a főszerepet. Hogy a cseh vígjáték viszont nem éppen a virágkorát éli, arról két film is tanúbizonyságot tett: Oldrich Lipsky filmje, az Üdvözlet a Földről még csak hagyján, de Milan Muchnáé, a Moravanka elrablása kínos volt. Bacsó Péter nyomozóhistóriájáról, az Egy svéd, akinek nyoma veszett c. magyar—svéd koprodukcióról is lógó orral távozott a néző. Hiába az eltűnt svéd újságíró utáni nyomozás, a híres Shakespeare-szinész. Derek Jacobi főszereplése, mindez nem pótolhatta a krimi nélkülözhetetlen kellékét: a tempót és cselekményességet. Pehelykönnyű volt a Barbra Streisand-film, a Howard Zieff rendezte Nő a ringben, ahol Barbra sokoldalúságáról a nehézsúlyúak szorítójában győz meg. Pikantériájában és habkönnyűségében kissé unalmas volt a Harmadik a sorban c. olasz film Laura Antonellivel a főszerepben. Agatha Christie receptje viszont mindig „bejön". Guy Hamilton az írónőnek Nyaraló gyilkosok című regényéből forgatott filmet már előzőleg (Halál a Níluson. Gyilkosság az Orient-expresszen) bevált szereplőgárdával, Peter Ustinowal mint Hercule Poirotval az élen. Jó mértékkel adagolt angol humor, nem kevesebb hidegvér és az elmaradhatatlan „minden mindennel és mindenkivel összefügg" képlet jellemzik. Ezen kívül a fesztiválon volt még dolgunk csempészéssel (Kontraband), egy kevés történelemmel (Arany rózsa) meg amerikai mintát tudatosan idéző gengszter-filmmel (Vabank) stb. A szervezésben előre lépést jelentett az, hogy az utóbbi sokéves gyakorlattól eltérően most nem kellett hónapokig várni a fesztivál filmjeire azoknak sem, akik nem jutottak el erre az országos rendezvényre, mert röviddel annak befejezése után műsorukra tűzték őket az utánjátszó mozik. Még egy megjegyzés a filmszemle kapcsán: igazi fesztivál-hangulata a legutoljára talán akkor volt, amikor a vár amfiteátrumában vetítették a filmeket. Elkelne városunknak egy nagy szabadtéri mozi, így talán jobban elviselhető lenne a nyári kánikula meg a könnyű könnyű-műfaj. FRIEDRICH MAGDA
