Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-09-20 / 39. szám

faluja pusztul. Múltja, s vele együtt lassan az őrködök is, azok az emberek, akik tanúi voltak, lehettek édesanyám kegyetlenül kemény sorsának. Most már, ha hazafelé tartok, először ez a kép tárul a szemem elé, az egyre szaporodó emeletes házak.

... a népviseletet pedig a polgári, városi ruhák. És a süldőlányok gondjai is változtak azóta, s az egykori kocsmából megmaradt kőfal tövében nem arról kell beszélgetniük — tíz-tizenkét évesen —, hogy kihez adják őket feleségül.

■< Gerencsér (Hrnőiarovce) engem szeretettel vár min dig, mert itt él az édesanyám — regényem Juliskája — akivel leggyakrabban a kertben, az ágyásai szomszédságában beszélgetünk a múltról meg a falu mai hétköznapjairól. Arról, hogy mi változik, mi marad meg emlé keinkben. Értük született meg könyvem.

s a szívemben igy élő képekért.

FERENCZY ANIMA

Ha a Pitypangkoszorú világát akarom felidézni, be kell néznem a kerítéseken túlra, a fák, bokrok mögé, a régebbi portákra. Nene és sógor udvara, háza már nincs meg, de édesapám nővére még ilyen házban él. Idővel, múlttal megbékélve. A házat még ma is hófehérre meszeli, a régi szokások szerint.

A gyerekek még ma is úgy játszanak a régi udvarokban, mint annak idején Juliska, Miklós és Jakab, csak a H váltotta fel a műszálas fürdőnadrág.

Fotó: Könözsi István