Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-18 / 4. szám
tévéfilmj v MIKSZÁTH KÁLMÁN Különös H házasság TELEVÍZIÓRA ALKALMAZTA: ZSURZS ÉVA SZÁNTÓ ERIKA 8 Medve: Hálára ne számítson az ember. Mária: De a másvilágon. Medve bácsi, ott majd felírják, mennyi szenvedést letörölt. Medve: No, hogy felírják? No, persze. Hiszen onnan bocsátják a szenvedéseket az önök hite szerint. Hát minek bocsátják? Talán a doktorok kedvéért? No, nem is tudtam. Ki tudja, van-e egyáltalán másvilág? Mária: Hát én hiszem. Szucsinka: Én pedig meg vagyok róla győződve, hogy van. Hogyan lehetne azt képzelni, hogy a lélek, ez a fönséges, megfoghatatlan valami ne legyen különválasztható a testtől és megszűnjön nyomtalanul, mint a kihűlt fazék párája. Lehetséges-e az, hogy a földi pálya után, ahol az egyik ember jó és szerencsétlen, szegény Medve: Papperlapap! Ne beszéljen nekem ilyenekben a logikáról. A logika más. A logikához ne szóljanak a papok! A logika a gondolkozó fők istene. Ha van másvilág, és van logika benne, akkor ön például okvetlenül a pokolba jut. Szucsinka: Én? Medve: Ön hát. Mert önnek, mint papnak, logice csak a rossz lelkek közt van helye, akiket megjavítson. Ergo a mennyországban, ahol csak jó lelkek vannak, egészen fölösleges a pap. (Óriási nevetés támad, s tán leghangosabban Mária nevet.) Dőry: Kutykurutty! Ennek az Ignácnak tulajdonképpen sok esze van. Társalkodónő: Oh, ön egy valóságos... úgy mondjam ... selyema ... Mária: És azt se hiszi. Medve bácsi, hogy Medve: A hit a maga asztala, fötisztelendö úr. De néha a piruláknál többet ér egy kis józan ész. Nem is olyan régen, például Bomóczon a Horváth uram lányát a Bernyésben favágással kúráltam. Buttler: Bornóczon? Bernát: A rozsolizses Horváth uram lányát. Medve: Azt. De hiszen kegyelmednek ismerni kell azt, ha Bomóczi. Olyan szép lányt ki ne ismerne, ha diák. Bernát: Hát ahogyan azt Horváth uram vigyázza, nem olyan könnyű ismerni. Izsépy lányok: Favágással? Aztán mi baja volt a Horváth kisasszonynak, amin favágással lehet sgíteni? Medve: Hát... Fehér volt a kisasszony, az arcán az ereket meg lehetett számlálni. Sápadt volt, gyönge és törékeny, mert az apja úgy el találta dugni a világ elől, hogy még a napsugarak se találtak rá. Izsépyné: Horváth uram a vagyonánál csak a világszép lányára büszkébb. Medve: No büszke, vagy nem büszke, az én receptem Így hangzott: a kisasszony mindennap kimegy az erdőbe száz napon keresztül, és minden nap-kivág egy jókora nyírfát. Aztán a kivágott nyírfákat egy rakásra hordja valamelyik tisztáson. Mire a századikat is odavonszolta a többi közé, akkorra olyan piros lesz, mint a legszebb rózsa. Dőry: Aztán mi szólt a gőgös, mindenki eszén túljáró Horváth uram ehhez a te receptendhez, Ignác? Medve: Semmit. Dőry: Hát az hogyan lehet? Medve: Mondtam, nem kell hallgatni rám, lehet választani. Vagy száz kis nyírfa kell, vagy pedig egyetlen nagy diófa. Amiből a koporsót csinálják. Jó pár éve ennek, hát most meg lehet nézni a kisasszonyt. Mint a viruló rózsa! Bemét: Aztán ... Mind a száz fa kivágatott? Buttler: Személyesen számolt utána, doktor úr? Medve: Kellett is nekem utánaszámolni! Az öreg Horváth mint valami zsandár, úgy járt a lánya nyomában, hogy azokból a fákból biztosan nem hibádzott egy sem ... (Medve doktor úr nem érti, min mulat olyan nagyon a két diák.) Egyszóval, a recept bevált. Dőry: Aztán meghálálta az öreg Horváth a gyógymódot? és nyomorúságban van koporsózártáig, a másik pedig rossz, de bőségben él, és mosolyog rá az élet mindennemű örömeivel, lehetséges-e, mondom, hogy ne legyen egy felső elbírálás s egy más világ ezek után, ahol ezek kiegyenlíttetnek? Isten nem teremthette volna ilyen csonkán, ilyen logika nélkül az ő művét. Szabó Róbert felvételei az elhaltak lelkei láthatatlan alakban itt járnak a világűrben és mindent tudnak felőlünk? Medve: Nem, kisasszony, azt se hiszem. Mária: Megálljon, megálljon! Ma még leckét kap tőlem. Behozatom a táncoló asztalkát ... Medve: Jól van, tegyük fel, hogy van lélek. amely megjárta a túlvilágot. Csakhogy én azt el nem hiszem, amíg egy olyan emberrel nem beszélek, aki már volt benne. Még Jézus sem járt azóta a földön, amióta a sírjába tették. Bemét: Patakon beszélnek egy esetet. Egy katolikus pap disputálgatott, hogy mi van a másvilágon. Megesküdtek, hogy amelyik előbb hal meg, eljön bejelenteni a másiknak, hogy mi az igazság. A lutheránus meg is tért, de csak ingatta a fejét: se úgy nincs, ahogy te mondtad, se úgy nincs, ahogy én mondtam. Medve: Látszik, hogy lutheránus... Se ide, se oda, se hús, se hal... Dőry: Talán hallgatnia kellett? Medve: Ki parancsolhat egy léleknek? Én majd rendre elbeszélek mindent, ha onnan visszatérek! Dőry: Kezet rá, Náci! Hát mersz rá kezet adni? Medve: Ostobaság, hiszen mondom, hogy semmiben sem hiszek. Dőry: De ha mégis van ott valami? Eljössz-e megmondani? Medve: Ha lehet. Dőry: Becsületedre mondod? Medve: (Nevetve belecsap Döry tenyerébe.) Top. Dőry: Üsd szét, diák! Ámbár bolondság az egész. Sohase halunk meg! Tölts, fiam! Buttler: Én még nem gondolkodtam rajta, de hiszek a lélekvándoriásban. Engem megnyugtat. Medve: Úgy? Szóval minden bűn maradjon büntetlen? Mert ha lélekvándoriás van, mit árt most az annak a kappannak, ami most az udvaron szaladgál, hogy ő azelőtt molnármester volt, s mert sok lisztet lopott életében, most kappanná lefokozták. Bánja is ő, ha nem tud róla. Mit gondol, fqtisztelendő uram, lehetséges, hogy minden bűn büntetlen marad? Mert szerintem egy ilyen lélekvándorlásos másvilág nem ér semmit a bűnök büntetése és az erények jutalmazása szempontjából, s ott van például a purgatórium ... Dőry: Na látod, kedves Náci, a purgatóriumba én is szívesen becsászkálok. Az olyan jó átmenet, ahonnan már beügyeskedheti magát az ember a mennyekbe. Huszárhadnagy koromban is gyakran kezdtem a konyhában a Mádnál, hogy aztán bejussak a szalonba a Malvin kisasszonyhoz ... (Aztán, mint aki mindig így szokta, rászól a lányára:) Mariska, eredj a szobába. (Mariska bemegy. Az Izsépy kisasszonyok is felugranak és kifutnak a kertbe.) Dőry: Pozsonyba feküdtünk akkor, fiatal voltam, nagykutya voltam, s majdnem olyan csinos gyerek, aminőnek Izsépy uram képzeli magát gárdistakorából. Lakott a szomszédban egy gyönyörű özvegyasszony és volt annak egy fitos orrú, elég takaros szobalánya ... De jó lesz tisztelendő úr, ha maga is bemenekül a szobába. (A pap is szótfogad, zavartan a kisasszony után megy.) Aztán ne tegye a fülét a kulcslyukra! folytatjuk (nöu
