Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-08-02 / 32. szám

CSALÁDI KOR

IFJÚ

SZEMMEL

Semmi értelme az olyan házasságnak, amely nem a kölcsönös bizalomra és megértésre épül. Szerintem a lány mindenképpen mondja el vőlegényének, hogy mi történt, tettéért vállalja a felelősséget. A hallgatás elöbb-utóbb megbosszulná magát, lelkileg nem bírná elviselni, tönkremenne, és a tudathasadásos életformája minden bizonnyal rossz hatással lenne gyermekére is. Ha a férfi nagyon szereti őt, akkor megbocsát, de előfordulhat — ez a férfi jellemétől függ —, hogy a lány alárendelt szerephez jut a leendő tűzhelynél, állandó gyanúsítgatásnak, féltékenységnek lesz kitéve.

Közös megegyezés alapján, megoldásnak ígérkezik az abortusz is, de ha hiányzik belőlük az önzetlen szeretet és az egymás iránti türelem, a kölcsönös megértés, még ez sem biztosíthatja a teljes harmónia megteremtését házasságukban.

Ha magzatával a hasában lép házasságra vőlegényével, akivel tudhatja, hogy nem az övé a gyermek, kérdés, a jövendő férj mennyire lesz képes elfogadni a számára idegen gyermeket. Képes lesz-e saját gyermekeként viszonyulni hozzá, egyenrangúan majdani közös gyermekeikkel ?

Mindezt lehetetlen tisztán előre látni, hiszen az emberi lélek változó, sokszor kiszámíthatatlan.

Tartok azonban attól, hogy a lány kicsapongó természetét a házasság köteléke sem tartaná féken, s ebben az esetben úgyis válás lenne a vége. Ha a fiú a történtek után szakít a lánnyal, a születendő gyermek jövője még nagyobb veszélybe kerülhet, mert fölmerül a kérdés, vajon képes lesz-e egy ilyen komolytalan, magányos nő teljes értékű édesanyává lenni? Ha mégis megszólalna benne az anyai ösztön, s vállalja gyermekét, nem ö lesz az egyetlen lányanya, s következő kapcsolatát már qnnek tudatában vállalhatná partnerével, ami semmiképpen sem olyan megalázó a majdani férfira nézve, mint a vőlegénye mostani helyzete.

A titkolózásnak pedig semmi értelme nincsen, mert az igazság legtöbbször úgyis kiderül, és bumerángként vág vissza meggyalázójára. Mindenképpen a férjjelölnek kellene eldöntenie, mi a teendő, a lánynak pedig alkalmazkodnia, mert bárhogy nézzük is, őt érheti vád. Béres Gizella; Léva (Levice)

népművelő

Milyenek vagyunk?

( _ VITA — )

Bár elég nehéz, de megpróbálom beleképzelni magamat a lány helyzetébe. Szeretem a vőlegényemet, hát leülök vele és elmondom, mi történt. Az őszinteség, véleményem szerint, a legfontosabb, alapja annak, jó lesz-e a kapcsolatunk, nem sok örömünk lesz belőle. S semmi esetre sem titkolom el, hogy gyereket várok valakitől. Ha hazugsággal folytatódik a kapcsoltunk, nem sok örömünk lesz belőle. S mert úgy érzem, igazán szeret, őszinte leszek hozzá, ami a legnehezebb, hiszen nagyon kevés a valószínűsége, hogy így is kellek neki. Ha mégis, akkor emberi hangon, kölcsönös bizalomban és türelemmel megbeszéljük, mi legyen a magzat sorsa. Tény, hogy nem szeretném elvetetni, de kérdés, nem fogom-e, nem togjuk-e majd nyűgnek érezni, amolyan örökös emlékeztetőnek, hogy ez egy félreértés következménye? Ha elvetetem a gyermeket, kérdés, szülhetek-e még valaha? S ha anya akarok lenni, márpedig akarok, a vőlegényemnek is be kellene látnia, hogy a gyermek nélküli házasság semmit sem ér. Néhány év elteltével hiányozni fog a gyermek és sorjáznak a szemrehányások, az önvád és a kölcsönös számonkérés, amelynek lényege: mégiscsak meghagyhattuk volna. Végül is, mi, nők is emberek vagyunk: félreléptem. Sajnos. De mondom, emberek vagyunk, a megértés is tulajdonságunk. Ha szeretett vőlegényemnek van elég ereje, bizonyára ad még egy lehetőséget.

Csémy Éva óvónő, Szimő (Zemné)

Elolvasván a cikket és az eddigi hozzászólásokat, a magyar költészet egyik legcsodálatosabb négy sora jutott eszembe, amit annak reményében írok ide, kerülve minden fölösleges moralizálást, hogy mindkettejüknek, a lánynak is, a fiúnak is erőt, emberséget kölcsönöz a döntés pillanataihoz:

„Úgy néztem magamra mindig, ahogy csodára nézni illik.

Csodára, az ember fiára, kezeire, nyírott hajára."

H. M., Rimaszécs (Rim. Sec) az idén érettségizett

Szorongó Kismama (Kislány)!

A régi bölcselkedés szerint: hallgasd meg a tanácsokat és tégy a magad belátása szerint. E bölcs megállapítást nem a tanácsadás felelőssége alól való kibúvásért teszem, hanem természeted, tulajdonságaid ismeretének hiánya miatt.

Ha igazán szereted a fiút, s úgy véled, a titkod nem derül ki, légy a felesége. Persze, csak akkor, ha érzel magadban annyi női, természet adta gazdagságot, hogy a tények elhallgatásáért és a gyermeknek nyújtott önzetlen szeretetért cserében mind érzelmekben, mind áldozathozatalban kárpótolod a férjedet. Gondold végig, van-e fokozott lelki, erkölcsi és testi erőd, egészséged ehhez! Ha ezek elviseléséhez nem vélsz kellő alkalmasságot, akkor mondd meg neki, leányanya maradsz, ám a kritikus időpontokban ne zavarjon, egyedül akarsz élni. Majd találkozhattok 2—3 év után. Lehet, ha így döntesz, nehéz évek várnak rád, de gondolj arra, sok leányanya boldogabb, mint némely feleség ... Hiszen bárhogy is határozol, a szüleid és a környezeted becsülni fog, ám te is vigyázz arra — ha együtt maradtok, ha nem —, hogy szeretett vőlegényed mind lélekben, mind nyilvánosság előtt kudarcérzésektöl mentes maradjon.

B.Á., pedagógus, Rozsnyó (Roznava)

Olvasva leveled, megdöbbentem. Kérdéseddel — megmondod-e vőlegényednek az igazat vagy sem — fölfedted igazi jellemed. Hogy tudnál hazugságban, kétszínűségben élni? Hogy tudnál a látszatot alakító családban eleget tenni a komoly, megfontolt, jó anya szerepének? Gondold, hogy a hazugságokon alapuló házasságok életre szólóak? Nem. Ezért kell megmondanod az igazat.

Tudod, mi a te nagy hibád? Nem akarod igazán megismerni önmagad, hazudsz magadnak, önáltató vagy. Bármennyire is fáj ez az intelmezés: tarts önvizsgálatot, gyakorolj önkritikát, de ne önimádó perceidben, ne úgy, hogy kudarcaidat már fölfedezésük pillanatában önigazoló magyarázattal elfeded. Légy reális, tárgyilagos. Ha ezt megteszed, ráébredsz, hogy már nyilvános kérdésfeltevésed is helytelen volt. így kellett volna kérdezned: mi a módja és lehetősége annak, hogy megváltozzam, hogy komolyan gondolkozzam, hogy tisztán lássam, hogy ne csapjam be magam ?

Sz M., népművelő, nyitrai járás