Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-07-26 / 31. szám
KOCSIS ARANKA . Monológ szabad függő idézetekkel A hnb elnöke telefonál. Megtudom hát, hogy otthon vagy, mehetek, bár éppen lekvárt főzöl. — No hisz — sóhajtok —, nagyon fogsz nekem örülni! Befőzéskor vendég! — De erősen esteledik, nekiindulok hát a faluvégnek, a tanítólakások felé. Az első félóra után, miután kiderül, hogy földik vagyunk, tegeződünk. Éppen huszonöt éve kerültél el otthonról, a lapos Csallóközből erre a merőben más, a Nyitrai-hegyek meg a Tribecs által körülölelt dombos vidékre, Lédecre (Ladice). Persze egészen véletlenül, mint az ember életében a sorsdöntő dolgok általában történni szoktak. Ideiglenesen cseréltél az egyik csoporttársnőddel a főiskola utolsó évében, még Bratislavában, aztán itt rekedtél. Férjhez mentél, gyermekeket szültél, s most huszonöt év után szinte jobban ismered a lédecieket, mint ők magukat. Nyelvsziget! Talán még soha nem fogalmaztad meg magadnak sem — de beszélgetéseink után úgy érzem —, hogy missziós feladat az itteni tevékenykedésed. Szívós természeted, nagy munkabírásod és a kalandvágy számára — amely jellemedben némi vadsággal tetézve harmonikus egységgé érlelődött az évek során a türelemmel, egyéniségednek e legmegnyerőbb vonásával — próbatétel az itt vállalt munka. De tekintsük meg előbb a „gazdaságot". A tanítólakás lehetetlenül szűk, még így is, hogy már csak hárman maradtatok. De tartozik hozzá egy kis kert. Ide most epret ültettél. Tizenhárom koronáért veszik kilóját a felvásárlók. Délután cseresznyeszüret volt, azt hétötvenért vásárolják, a napokban lehet szedni már a ribizlit is. Hat koronáért. Én elképedek, ennyiért leszedni sem érdemes! — Az igaz — mondod Te —, de egy délutáni munkával mégiscsak összejön egy-két egyetemi jegyzetre való! Két „nagygyerek" tartása a fővárosi egyetemeken, nem egyszerű dolog! álhiszem. Tanítói fizetések mellett! Hajnalka Prágában tanul az orvosin, Attila Bratislavában tudományos irányzatú matematika—fizika szakon. Már csak Csaba lakik otthon még az általánost „nyögi" Gímesen (Jelenec). A nagyok ugyan kapnak tanulmányi ösztöndíjat, mert mindkettő kitünően tanul, de mire elég az ?! Pénz volt is, lesz is, ettől nem fáj a fejed. Nyáron van cseresznye, ribizli, eper, télen meg majd felállítod nagy titokban a kötőgépet, a nagymama „öregházában". (Lám, most elárultalak. Ne haragudj!) Menjünk inkább a szőlőhegyre! A pincétek már vagy tíz év óta épül. De kell, itt legalább megszállhatnak nyáron a vendégek, bent a lakásban úgysem férnének. Meg jólesik munka után a pihenés kint a csöndben. Persze, rendet kéne rakni itt is. Még a tavalyi venyige sincs eltüzelve. Bent a lakásban festetni kéne, rendet teremteni végre. Majd azután jól érzed magad otthon is. Addig azonban csak futsz egyik helyről a másikra. Néha a fejed tetejéig elborítanak a dolgok. Bútor, lakás — ilyesmi nem szokott mindig érdekelni. A család? Megértő. Legalábbis nem panaszkodnak, nem követelőznek. Milyen anya vagy, milyen feleség? A gyerekeket kéne megkérdezni. De úgy gondolod, nálatok mindenki jól érzi magát a családban, mert azt lehet, amit szeret, kedve szerint, jellemétől idegen dolgot nem kényszerítesz senkire, még valamiféle közös családi érdekek szempontjából sem. Nincs is időd, se erőd erre. Ott az óvoda, ahol már tizenötödik éve tanítasz és az igazgatója vagy, s ez csaknem naponta megújuló harcot jelent. Sokszor már a puszta létért is. Az idén ötvenhat gyerek járt hozzátok, két magyar és szlovák tanítási nyelvű és vegyes korcsoporttá osztályba. Aki egy kissé is járatos e területen, beláthatja, mennyire lehetetlen vállalkozás alig hároméves és iskolakezdés előtt álló, hatéves gyerekekkel együtt, egyszerre foglalkozni, színvonalasan. Csak az a pedagógus fogadhat el ilyen megoldást, akit nem zavar majd munkájának csekély eredménye. Minek tetézze még az óvoda is sok lédeci gyereknek már kora gyermekkorától amúgy is meglévő hátrányos helyzetét! Inkább Te küszködsz többet; Te keresel folyvást jobb megoldásokat. A könyvtár! Bizony az is sok időd s erőd rabolja el. Huszonöt éve vezeted, mióta csak Lédecen élsz. Most hatezer kötetből áll a gyűjteményetek, évente 300 körüli az olvasók száma. Ezért és a könyvtárban uralkodó rendet és szakszerűséget értékelve immár tizenötödik éve rendszeresen elnyeritek a Példás könyvtár kitüntető címet. Ez már valami. 1500 korona jár érte a Matica Slovenskától minden évben, karácsonykor. Különben a könyvtároskodás inkább csak tiszteletbeli állás. S Te mégis büszke vagy. Mire? Arra, hogy sok gyerek jár a könyvtárba, szeretnek kotorni a polcokon, válogatni a könyvek között, s Te engedheted, hogy annyi könyvet kölcsönözzenek, amennyi csak nekik tetszik. Meg arra, hogy lassan kezd kiépülni a szakkönyvtáratok is a faluban élő értelmiségiek számára, hogy a gimesi szövetkezet fiatal mérnökei hozzád forduljanak segítségért, hogy a nyitrai (Nitra) mezőgazdasági főiskolán tanuló falubelieknek olyan könyveket is tudsz kölcsönözni, amelyekhez a főiskolán nem jutnak hozzá. S hogy emellett neked kell fűtened, takarítanod is a könyvtárat? Nem ez a legnagyobb gond, hanem a könyvek beszerzése. Nyitrán, ahol az előírás szerint vásárolhattok, végképp nem lehet magyar könyvekhez jutni. A nyitrai könyvesboltban legfeljebb egy szótárat és egy naptárt tesznek a magyar könyvek iránt érdeklődő elé. A fővárosba kell eljárni, hogy a frissen megjelent könyveket beszerezhesd, amit rendszeresen megtenni, persze, megint csak nem egyszerű feladat... Éjfélre jár már lassan az idő s még mindig itt ülünk a kellemes pincebéli homályban. Én már, erősen küzdve a fáradtsággal, inkább csak a beszüremlő tücsökciripelésre hallgatok. Te még mindig beszélsz, beszélsz ugyanolyan lankadatlanul, mint délután, mikor elkezdtük. Miről még? A bizottságokról, amelyeknek tagja vagy. Itt, a faluban elsősorban a veszélyeztetett helyzetű családok és gyermekek védelméért cselekszel; a járási pedagógiai intézetben, mint pedagógus, módszertani tanácsadó vagy, s ez vagy a járási CSEMADOK-on is, a legújabb — még csak most alakuló — jogi bizottságában, melynek feladata a tanácsadás lesz majd szülőknek, idős embereknek. Nemes dolognak látszik, mért ne mennél?! Beszélsz a lédeci színjátszó csoportról, amely nagyszerű közösség volt valamikor. Mennyi csínyt elkövettetek a hosszú téli estéken, Miklós napkor, disznótorokon, a próbák alkalmával! Beszélsz édesapád szíjjártóműhelyéről Csallóközcsütörtökben (Stvrtok n. O.), ahol gyermekkorodban felbecsülhetetlen értékű tudást szedtél össze, például a majdani falusi könyvtáros számára. Beszélsz ezeknek az öblös bőrfoteleknek a történetéről, amelyekben most olyan megnyugtatóan elsüppedtünk, arról, hogyan szereled át őket a vakáció alatt gurulós lábúakká, hogy mikor nagyon rendetlenkedik majd a szíved, vagy éppen a reuma vesz elő kibírhatatlanul, ezekben teljes kényelemmel pihenhess. Latikáné író Teri. A neved, látod, mégsem felejthettem el ideírni.
