Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-05-17 / 21. szám
Phnom Penh-i látkép. Volt értelmiségi lakosságának nagy részét kiirtották, s most népesedik be újra. Fotó: A kambodzsai nagykövetség archívumából. Németi Irén és Könözsi István felvételei. legtudatlanabb réteg, amelyre támaszkodtak, többnyire szinte állati sorban élő hegyvidékiek, törzsi kisebbségek —, új telepesekre — ezek voltak a khmerek, többségükben városiak — és olyan személyekre, akik az előbbi rezsimek hívei voltak. Ezt a csoportot a korábbi hadsereg katonái, a buddhista papok és szerzetesek meg az értelmiségiek képezték. Ez utóbbi csoport kiirtásra volt ítélve. A letelepítés után a második csoportban is „tisztogatást" végeztek, sőt, később a harmadikban is, mert e „kiváltságosok" között is sokan szálltak szembe a rezsimmel. Egyébként eleve mindenkit kiirtottak, akinek valamilyen műveltsége volt, aki beteg volt, aki öreg volt s nem tudott dolgozni. Másfél év alatt, 1975 áprilisától 1976 decemberéig 1 millió 200 ezer embert öltek meg. Az összes áldozat hozzávetőleges száma 3 millió. A túlélőket korcsoportok szerint dolgoztatták. Az első csoportba tizenöt éves kortól a fiatalok — lányok, fiúk — kerültek, akik a falvakban vagy a farmokon különböző munkákat Végeztek. Időről időre tömegesen más vidékre, más munkára vitték őket. A második korcsoportban a nős férfiak és a férjes asszonyok voltak, 55 éves korig. A nőknek is éppoly nehéz munkát kellett végezniük, mint a férfiaknak, akiknek egy-egy csoportját időnként az ország más részébe szállították különlegesen nehéz munkára. Visszatértük után rendszerint megengedték, hogy három napot családjukkal töltsenek. A harmadik korcsoportot az 55 éven felüli férfiak és nők valamint a 15 évesnél fiatalabb gyermekek képezték. Minden falu egy-egy szövetkezetei alkotott, amelyben száz-ezer család dolgozott. Naponta 12—16 órát, miközben minden, a termelőeszközök, a termés stb. a „kommúnáé” volt, ők csak enni kaptak... A rezsim évente hatmillió tonna rizst akart termelni, de a gabonafélék összprodukciója a háború előtti színvonalnak is csak 60—70 százalékát érte el. Reggel — az út kezdetén A Kambodzsai Népköztársaság területe 181 035 négyzetkilométer, lakosainak száma hozzávetőlegesen 5,6 millió, kilencven százalékuk a mezőgazdaságban dolgozik. .A népköztársaság nagyon szegény, s az élet minden területén óriási nehézségekkel kell megküzdenie, elvégre romokon kell újrakezdeniük. Valamikor sok hasznot jelentett a kaucsuk kivitele, az idén már 12 ezer hektárról fogják „szüretelni" exportra ezt az értékes nyersanyagot. Az iparosítás kezdetei is nagyon szerények: a fővárosban eddig hatvan régebbi kisebb vállalatban tudták felújítani a termelést. Nemcsak az eszközök hiányoznak, hanem a tudás, a szakemberek is, hiszen őket kiirtották ... A kormány éppen ezért nagy gondot fordít a közoktatásra: ebben az iskolaévben már 1 600 000 gyermek és fiatal járhat iskolába, és több mint 500 fiatalt küldtek szocialista országok főiskoláira, egyelőre csak műszaki irányzatokra, tanulni. Hiányoznak az orvosok, e téren Csehszlovákia nyújtja a legnagyobb segítséget, de Phom Penh villamosítását is csehszlovák szakemberek végezték. A fiatalok és a nők országa Nemrég alkalmam adódott találkozni a kambodzsai nöszövetség két képviselőjével, Nuth Kim Lay-jal és Ros Serey-vel, aki a szövetség nemzetközi osztályának vezetője. Zavarbaejtően fiatalok mindketten ... — A népirtás után a produktiv lakosságnak körülbelül a 65 százaléka maradt életben, nagy többségükben fiatalok és nők, és összlakosságunknak pedig 35 százaléka gyermek. Nöszövetségünk alig négy évvel ezelőtt alakult meg. Rengeteg munka vár ránk az egész országban, igaz, működik is mindenütt szervezetünk, sőt az egyes minisztériumokon belül is fölállítottak nőbizottságokat, de ahhoz, hogy hatékonyabban dolgozhassunk, hiányoznak a tapasztalatok ... A kormánynak nemcsak a gazdaság felújításával. külpolitikai kapcsolataink kiépítésével, a belső és külső ellenséges, ellenforradalmi csoportok visszaverésével kell foglalkoznia, hanem a „sötét múlt" okozta pszichikai sebek gyógyításával is. — Nálunk jelenleg öt-hat nőre jut egy férfi. Ezt a helyzetet a nők többsége megérti, mint családfenntartók megállják a helyüket, bár rengeteget kell dolgozniuk a megélhetésért — mondja Ros Serey. — Igaz azonban az is, hogy vannak nők, szerencsére kevesen, akik a kormánytól követelnek intézkedéseket, hogy férjhez tudjanak menni... Nálunk még nagyon erősen élnek a hagyományok, főleg ezen a téren. S az elképzelhetetlen, hogy a kormány még ilyen szerepet is vállaljon. — Nőszövetségünknek különben is egyik legfontosabb feladata a nevelés. Minél több nőt kell befolyásunk alá vonnunk, meg kell velük értetnünk, meg kell őket győznünk arról, hogy egyenlőek, és igenis, mindenütt meg tudják állni a helyüket, még a haza védelmében is,mert amíg határainkon fegyveres összecsapások vannak, addig a nőknek ez is kötelességük ... — Sok fontos feladatunknak egyike, hogy az árvák helyzetét megoldjuk. Az államnak mintegy 100 000 árváról kell gondoskodnia. Vidékenként központokat létesítettünk számukra, de látjuk, hogy az árvaházi rendszer nem jó megoldás, igyekszünk hát annyi gyermeket, amennyit csak lehet, családokban elhelyezni. Ez jó útnak bizonyul, talán azért is, mert a gyermekszeretet szinte nemzeti jellemvonásunk ... Még elmondták, hogy a mezőgazdaság igazi, szocialista kollektivizációja csak nagyon lassan érlelődik. Mert Pol-Poték is „szövetkezetesitettek", s manapság jobb ha ezt a szót vidéken senki sem használja. E téren az ősi, paraszti hagyományok nyújtanak segítséget. — Nálunk hagyomány, hogy a parasztok kölcsönösen segítik egymást, kormányunk pedig ezt támogatja. Tíz-húsz család áll így össze, közösen művelik meg a birtokukban levő földet. Ezek az ún. szolidaritás-faluk. De van egy nagy hibája, mégpedig az egyenlőtlen jutalmazás. Az is ősi szokás, hogy-a termést aztán aszerint osztják el, hogy melyik család hány állattal segítette a közös munkát. Akinek sok állata van, ha nem dolgozik is, oroszlánrészt kap, akinek pedig nincs állata, hanem maga dolgozik, akármennyit is, kevesebbet kap ... Tanulmányozzuk a szocialista országok szövetkezeteit, bár tudjuk, hogy mint modellt egyiket sem utánozhatjuk, hanem ki kell építenünk a magunk sajátos szövetkezeteit. Nincsen béke a határvidéken A határvidéken — és a diplomáciában — a Kambodzsai Népköztársaságnak még mindig számolnia kell ellenséges betörésekkel. Polpotista bandák törnek be, ezeket Thaiföld közvetítésével Kína fegyverzi fel. így a fiatal népköztársaságnak erejét és eszközeit meg kell osztani az országépítés és védelmi rendszer kiépítése között. Minden erejével azon van, hogy a környező országokkal békés kapcsolatokat alakítson ki, s békés irányvonalú külpolitikájával az el nem kötelezettek mozgalmához csatlakozott. De míg igazán béke lesz Kambodzsában, addig valószínűleg még sok víznek kell lefolynia a Mekongon ... (nŐ9)
