Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-05-03 / 19. szám
Joan Ruddock, a Green- A bátor angol asszonyok példáját követték az olasz nők, ham Common-i béketábor szervezőinek egyike amikor a Comiso melletti amerikai katonai támaszpontnál létesítettek béketábort. A felvétel a Milánó — Comiso békemenetről készült Ki fé S Joan Ruddocktól ? ... és a többi bátor angol asszonytól, aki szembeszáll a rakéták telepítésének tervével ? Minden másfél évvel ezelőtt kezdődött, 1981 késő őszén. Akkor, amikor közzétették a NATO határozatát arról, hogy Nyugat-Európába több száz új, közepes hatótávolságú rakétát és további Pershing-rakétákat telepítenek. Az észak-atlanti katonai tömbnek ez a döntése újabb lökést adott a nyugat-európai békemozgalmaknak. A szigetország aszszonyai tiltakozásuk színhelyéül a Greenham Common-i amerikai katonai támaszpontot választották ki, ahová a rakéták telepítését tervezték. Egyszerűen tábort ütöttek a támaszpont mellett, hogy puszta jelenlétükkel tiltakozzanak: s nincs az a (karhatalom, amely őket onnan eltávolítaná. Azok helyébe, akiket időről időre letartóztatnak és börtönbe vetnek, mindig újak jönnek. Greenham Common így vált világhírűvé. Nem lehet hallgatni róla, nem lehet eltussolni, a brit kormánynak nem lehet nem tudomásul venni. „A nyugat-európai békemozgalom drámai jelképe" — így ír róla a Newsweek washingtoni hetilap. „A legnagyobb és a legfeltűnőbb tiltakozás, amelyet eleddig NATO- támaszpontok ellen szerveztek" — így a nyugatnémet Der Spiegel. A „leg"-ekhez talán még egyet hozzá lehet tenni: valószínűleg a békemozgalom legfolyamatosabb, időben leghosszabb akciója. Hogy Angliában szinte napról napra erősödik a békemozgalom, annak részben a mind nagyobb tömegeket sújtó gazdasági válság is oka. Jóval nagyobb gond manapság a létfenntartás, mint néhány évvel ezelőtt, a munkanélküliség már ijesztő méreteket ölt, és így érthető, hogy egyre több ember tiltakozik a katonai költségvetés felduzzasztása ellen. Hiszen az állampolgárok zsebére megy, és a létbiztonságot nemcsak a válság, hanem a támaszpontok jelenléte is fenyegeti. A már hagyományos békeszervezetek mellett gombamód szaporodtak az új, békevédö csoportok, Greenham Common is ezeknek egyike. Először csak néhány tucat nő vert sátrat az amerikai támaszpont mellett. Cardiffból jöttek, az angliai szénbányászat és kohóipar központjából, ahol az országban először vált érezhetővé a gazdasági válság. A cardiffi nők a támaszpont kapuja előtt fölállítottak egy-két sátrat, egy-két lakókocsit, és letelepedtek. Állandó puszta jelenlétükkel akartak figyelmeztetni arra, hogy itt, ahol az amerikai légierő támaszpontja van, már el is kezdték a nukleáris hordozófejekkel ellátott 96 rakéta silójának építését. Az atomrakéták ilyen összpontosítása — sűrűn lakott területen — még békeidőben is felmérhetetlen veszélyt jelent. Mi lenne, ha egy, csak egyetlenegy meghibásodna és elindítaná a láncreakciót?! És háborúban? A „másik fél" rakétáinak ez lenne a célpontja ... A helyzetet ráadásul súlyosbítja az a tény is, hogy a Greenham Commonba telepített rakétákat az angol kormány még csak nem is ellenőrizhetné. Ezt Francis Pym, brit külügyminiszter a parlamentben nyíltan meg is mondta. A cardiffi asszonyok béketáborukkal ezekre a tényekre akarták felhívni a közvélemény figyelmét. Az első ősz és az első tél csak gyér eredményeket hozott: céljukról a közvélemény csak keveset tudott, támogatást sehonnan sem kaptak. Úgy döntöttek, hogy hatásosabb akciókra is szükség van. Megtették például, hogy hozzáláncolták magukat az amerikai támaszpont drótkerítéséhez, testükkel így elzárva a kaput is. Ekkor többet letartóztattak és bebörtönöztek közülük, s erről már a sajtó sem hallgathatott. S mert ezt többször megismételték, a letartóztatottakat bíróság elé állították és elítélték, mégpedig — és most tessék figyelni — egy 1381 -ben(!) hozott törvény értelmében „csendháborítás" bűnéért. A bíróság ezzel az ítélettel köznevetség tárgyává vált, a Greenham Common-i asszonyok viszont megszerezték a tömegek rokonszenvét, s ami még fontosabb: követőkre találtak. A nők ezután százszámra jöttek Greenham Commonba, gyermekeikkel együtt is. Vannak, akik azóta is ott élnek, vannak, akik csak hosszabb-rövidebb időt töltenek a béketáborban. Ezek az asszonyok is aggódva figyelték a nemzetközi helyzet romlását, a háborús veszély és a fegyverkezési hajsza növekedését, csak nem tudták, hogyan fejezzék ki tiltakozásukat. Másfél év alatt, részben egy vicclapba kívánkozó bírósági ítélet következtében, a kis közösség valóságos sátorvárossá nőtt. A 28 éves Rebecca Johnson két gyermekével már huzamosabb ideje él itt, a családja beleegyezésével. — Ide jöttünk, mert a háborús veszély óriási. Ha kitör a háború, senki sem tudja a végpusztulást megállítani. Két évvel ezelőtt Hirosimában jártam, s voltam az atomtámadás' múzeumában is. Nem akarom, hogy ugyanez érjen bennünket, engem, a gyermekeimet, a családomat, a barátaimat is. Ma hatalmas mennyiségű atomfegyver van felhalmozva, éppen ezért a nemzetközi nézeteltéréseket a tárgyalóasztalnál kell megoldani, nincs helye a kardcsörtetésnek, a háborúval való fenyegetőzésnek, az elrettentés stratégiájának. A mi tiltakozásunk így nemcsak a rakétatelepítés ellen szól. Ugyanúgy tiltakozunk a tengeralattjárókon elhelyezett Tridentek ellen, és egyáltalán mindenfajta atomfegyver ellen. Mielőtt Greenham Commonba jöttem volna, borzasztóan féltem és tehetetlennek éreztem magam. Amióta itt vagyok, egy kicsit megnyugodtam, mert most már biztos vagyok benne, hogy minden ember tehet valamit a háború megakadályozásáért... Tavaly decemberben — s ez egyik legnagyobb akciójuk volt — a Greenham Common-i nők jelképesen körülzárták a támaszpontot. (női)
