Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-04-12 / 16. szám
A megoldás kulcsa Könözsi István felvételei A vállalat tizenhatezer dolgozója évente 30—35 millió pár lábbelit gyárt nőknek, férfiaknak, gyermekeknek, de készítenek félkészárut és cipőgyári gépeket is. Termékeiket Ausztrália és Antarktisz kivételével minden földrész országaiba exportálják. A vélemények megoszlanak ugyan, de egy biztos: az előítélet még él S megint a fogalompárositás: munkásszálló — könnyüvérű lányok. Hát nem sértő ez? Ugyan mi jogon alkotunk néhány ember szerint véleményt százegynéhányról? « Még kilenc lányt hallgattunk meg. Véleményük különböző. Közülük négynek van udvarlója, és szerintük semmivel sem nehezebb párra találni Partizánskéban, mint másutt. Néhányuk szerint az egyedüli megoldás: itt hagyni a várost és hazaköltözni. De akadt egy olyan is. aki huszonhat éve ellenére sem gondolkodott ezen a kérdésen. Megjegyzem, ö volt az egyetlen, aki rendszeresen sportol. Fut, úszik és a vállalat turisztikai körének rendszeres látogatója. Szerinte a lányok többsége túlságosan sokat foglalkozik a férjhezmenés gondolatával, ahelyett, hogy igyekeznének értelmesebben kihasználni a szabadidejüket. Van elég férfi ... Hogyan vélekedik minderről a vállalat szociológusa, Imrich Kál'avsky? — A közhiedelemmel ellentétben állítom, hogy van a városban elég férfi. A férfiak általános közeledési módjára reakció a lányok elzárkózása. Ezért nem élnek az egyre gyarapodó, ismerkedést biztosító lehetőségekkel sem. Az ideális körülmények kialakítása pedig nagyban függ tőlük is. De a lányok harminc százaléka a szülőhelyén szeretne férjre találni, harminc százaléka pedig bárhol, csak nem Partizánskéban. A fennmaradó negyven százalék szerintem itt párra talál mindenképpen. A gyár elhagyása nem irható a párkeresés számlájára. Öt évvel ezelőtt rosszabb volt a helyzet, de közben két új lakótelep épült, sokuknak megoldódott a lakásgondja, rendeződött az élete. Erről tanúskodik az is, hogy a munkaerő-vándorlás az utóbbi tíz évben hét százalékkal csökkent. elárusító lehet ...? Valószínű, hogy nem fog bizonytalanságban élni. Hol ismerkedjünk? A másik szobába olyan lányokat verbuváltunk, akik már befejezték az iskolát, és idejükből telik a párkeresésre. Szerintük elég férfi van a városban, de más a baj. — Mire leérettségiztünk, s végre lett volna időnk az ifjúsági klubba, diszkóba járni, már nem voltunk tizenévesek. Oda 16—18 éves gyerekek járnak. A városban, a korban hozzánk illő férfiak zöme nős. A többiek között meg alig akad olyan, akihez férjhez mennénk, mert a zömük részeges és szoknyavadász. És csak azért férjhez menni, hogy ne mondják ránk: vénlányok, butaság lenne. Inkább a magány, mint egy rossz férj! Különben is, hol ismerkedjünk? Ha kávéházba megyünk, akkor úgy néznek ránk, mint akinek mindenáron férfi kell. így inkább itthon ülünk. Olvasunk, kézimunkázunk, tévét nézünk. — Eljárnak az uszodába, sportpályára? Ott is lenne mód ismerkedésre. A hat lány közül ketten járnak rendszeresen tornázni. Úszni egyikük sem. — És ha fogadhatnának férfi látogatót a szállón? Igenlés, de tiltakozás is a válasz. Akik helyeselnék, így érvelnek: — Felnőtt emberek vagyunk, mégis úgy élünk itt bezárva, mint a kisgyerekek. Nekünk nincs jogunk arra, hogy munka után elbeszélgessünk, egyedül lehessünk a partnerünkkel, mint mások? — Ha udvarolna nekem egy munkatársam, aki szintén munkásszállón lakik, akkor hol lehetnék vele egyedül? Nyáron még csak hagyján, de télen mindig kávéházban találkozzunk? Ott nem ülhetünk üres asztal mellett. Kicsit drága randizás, nem? Ellenérvek: — Jaj csak azt ne! Most úgy vagyunk itt bezárva, mint az apácák, és mégis hányszor látunk, tapasztalunk ironikus mosolyt, közönséges, lekezelő mozdulatot, amikor valamelyikünk megmondja, hogy a szállón lakik. — Ha ide férfiak járhatnának, akkor ujjal mutogatna ránk az egész város! A szállón akad egy-két olyan lány, aki szereti a férfiakat. Mondom egy-két lány. Hol nincs olyan? De nem százhatvanhárom. Miért általánosítanak az emberek? Mert azt hallották ...? — A köztudatban az ötvenes években terjedt el egy-egy városról, hogy a nők vagy a férfiak városa — mondja Dr. Frantisek Bury pszichológus, a pszichológiai és szociológiai osztály vezetője, —, amikor az iparosítás közben nem vettek figyelembe olyan dolgot, mint a városok társadalmidemográfiai struktúrája. Akkor bizonyos területek adottságai határozták meg az ipar fejlesztésének lehetőségeit, és csak ' később épültek kiegészítő ipari üzemek, hogy a feleségek, vagy férjek is munkához jussanak. Tapasztalatunk szerint a szaktanintézet befejezése után néhány évvel ezért mennek el a lányok vállalatunktól, mert vágyódnak a szüleik után, és nem azért, mert nem tudnak itt férjhez menni. Sokan közülük még nem önálló személyiségek, szükségük van valakire, akihez kötődnek. A fióküzemek létesítése sokat segített ebben a kérdésben. így hozzánk jóformán már csak tanulni jönnek és otthon helyezkednek el a lányok. Ide környékbelieket toborzunk. Sőt, Komáromban (Komárno) szeretnénk magyar tanítási nyelvű szaktanintézetet nyitni, ez újabb lépést jelentene. Egyelőre azonban az iskolaépület, diákotthon és műszaki felszerelés hiánya akadályoz bennünket, és a tankönyvek fordítása is várat magára. A Kelet-szlovákiai Vasmű után Szlovákia második legnagyobb vállalata vagyunk az alkalmazottak számát-tekintve, és ennyi dolgozó között természetesen több a magányos ember is. Rajtuk tanácsadónk igyekszik segíteni. Ez azonban nem kizárólag partizánskéi jelenség, találkozunk vele minden vállalat munkásszállójának lakóinál. A jövőben helyreáll az egyensúly, mert vállalatunk bővíti gépipari üzemét, ahol férfi munkaerőre lesz szükség. Partizánskét egy időben a fiatalok városának, később a nők városának, azután pedig a fiatal házasokénak is nevezték. Legutóbb a babakocsik városának titulálta egy ismerősöm. Megnyugodva távoztunk ebből a csendes, rokonszenves városból. Férjhez menni rövidesen itt sem lesz nagyobb gond, mint bárhol az országban. Hogy ehhez néhány évtized kellett, amely alatt több száz lány fordított hátat szakmájának, miközben a szakmának is szüksége lett volna rájuk? Bizonyára egyszerűbb volt Komáromból, Havából, Zlaté Moravcéból, Prievidzáról, Holicról stb. Partizánskéba toborozni az embereket, mint az említett helységekben üzemet létesíteni, de végülis nem mindig a legegyszerűbb megoldás a legszerencsésebb, ahogyan ezt a jövőt illetően megnyugtató mai gyakorlat is igazolja. (nőÍ3)
