Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-04-12 / 16. szám
KÉRDÉSEINKRE VLADIMÍR MARGETIN MÉRNÖK, AZ SZSZK ERDŐ- ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI MINISZTERE VÁLASZOL Védjük közös kincsünket Hazánk területének jelentős részét erdő borítja. Egészséges életkömyezetünk, természeti gazdaságunk nem kis mértékben függ attól, hogyan bánunk e közös tulajdonnal; mennyire becsüljük, védjük, gondoskodunk róla. Április az erdők hónapja — ekkor nagyobb figyelmet, fokozottabb érdeklődést tanúsítunk az erdők iránt, mint az év többi hónapjában. Mire alapozódik ez a hagyomány? — A felszabadulás után sok tönkretett, kopár területet „örököltünk", melynek erdősítésére rövid időn belül sort kellett keríteni. A lakossághoz fordultunk segítségért, hogy közös erővel biztosítsuk az erdősítést; megalapozzuk egészséges életkörnyezetünket, vízforrásainkat és nem utolsósorban megfelelő mennyiségű fakitermelésünket. A lakosság segítségével ezeknek a feladatoknak az eltelt harmincöt év alatt eleget is tettünk. Jelenleg Szlovákiában több mint 1 900 000 hektár erdőt tartunk nyilván, ami az összterületnek csaknem negyven százaléka. Harmincöt év alatt több mint 200 000 hektárral növeltük az erdők területét. A jelenlegi időszakban már nem kényszerülünk az erdősítésnél a lakosság segítségére, ám arra még szükség van, hogy legalább áprilisban, az erdők hónapjában felhívjuk a figyelmet arra, hogy az erdő mindnyájunk közös kincse, melyet ápolni és védeni kell, nem pedig tönkretenni. Az utóbbi években ugyanis az erdő a pihenés, a kikapcsolódás szempontjából sokkal nagyobb kedveltségnek örvend, mint valamikor, s ez a nagy látogatottság meghozza a maga negatív jelenségeit is. Az emberek rossz viszonya, hanyag magatartása rengeteg kárt okoz az erdőkben, s ezt csak jó pár év szorgalmas munkájával tudjuk helyre hozni. A tavaszi hónapokban erdötisztításkor nagyon gyakori a fű kiégetése, mely hamar tűzvészt okoz, s jelentős kárt idéz elő. Táborozáskor, a tiltott helyen való tűzrakáskor is hamar megvan a baj, ha nem tartjuk be az előírásokat. Ezért kérjük a lakosságot, hogy védje a természetet. mindazokat az értékeket, amelyeket erdőgazdaságunk teremt számára. — Ha az erdőgazdaságban dolgozókról beszélünk, főleg a férfiakra gondolunk. Azok között azonban, akik telepítik, ápolják, védik az erdőt elsősorban nőket találunk ... — Ez így igaz. Az erdőmunkás képzeletünkben megtermett, erős férfi, aki nehéz körülmények között esőben, hóban vágja a fát. száraz koszton él egész éven át. Pedig a valóság ma már más. Szlovákiában több mint 11 000 nőt foglalkoztatnak az erdőgazdaságok, ez a dolgozók negyed része. A nők 95 százaléka kint az erdőben tevékenykedik nap mint nap; facsemetéket nevel, ültet, gondoz. A nők nélkül nehezen lehetne megvalósítani az erdősítést, hiszen évente 20 000 hektár erdőt telepítenek, több mint 140 millió facsemetét nevelnek. 10 000 hektáros területen gondoznak faiskolát. Szorgalmukra szükségünk van a következő években is, hiszen a 7. ötéves terv hátralevő részében még 65 000 hektár erdő telepítése vár ránk, melyhez legalább 400 millió facsemete szükséges. Az aprócska fákat gyomlálni, kapálni kell és védeni a vadállatoktól. A következő két és fél évben több mint 285 000 hektár fiatal erdőt kell ritkítani, tisztítani. Ugyanúgy a nők munkája az irtások megtisztítása, a faágak, hulladékok megsemmisítése. A nők munkája nélkül tehát a jövőben sem jutnánk előbbre, nem tudnánk az erdőről úgy gondoskodni, hogy az a következő nemzedékeknek is hasznára, örömére válhasson. — Hasznos munkát végeznek, szükség van rájuk. Pedig a körülmények, amelyek között dolgoznak, nehezek, mondhatnánk úgy is: mostohák. Hogyan igyekeznek ezen könnyíteni ? — A lakóhelytől messze, a hegyekben, a szabad ég alatt dolgozni, bizony nem könnyű. Különösen tavasszal és ősszel, amikor az időjárás változékony, hideg. A hirtelen zivatar elől nincs hová menekülni, de sokszor még leülni, megpihenni is csak a földön, egy-egy fatönkön lehet. A körülményeket a lehetőséghez mérten igyekszünk javítani; lakóhelyükről a munkahelyre autóval hordjuk őket, utánuk visszük a meleg ebédet, munkaruhával, lábbelivel látjuk el őket. Ám mindez még nem elég ahhoz, hogy a fiatalokkal megszerettessük, számukra vonzóvá tegyük ezt a munkát. Dolgozóink többsége idős asszony, sokan közülük a nyugdíjkorhatáron túl vannak. Ezek az asszonyok az erdőben dolgoztak egész életükön át, hűek is maradtak hozzá. A fiatalok már igényesebbek és a lehetőségeik is mások. S nekik már nem elég az idénymunka, állandó foglalkoztatást akarnak. Ahol erre lehetőség van, igyekszünk melléküzemágat létesíteni, vagy a téli hónapokban ipari üzemekben biztosítunk számukra munkát. Persze ez sem a legjobb megoldás, mert sok alkalmazottunk aztán az üzemben marad, s mi megint kereshet tünk helyettük újakat. Hogy megtartsuk dolgozóinkat, tanfolyamokon igyekszünk növelni szakképzettségüket, s a közeljövőben szeretnénk szakmunkásképzőt nyitni a lányok számára is, hogy mesterséget tanuljanak, nálunk maradjanak. S ahol erre mód van, a nemzeti bizottsággal együtt óvodát, bölcsödét létesítünk a nálunk dolgozó nők gyermekei számára, biztosítjuk a rendszeres orvosi felügyeletet, az üdülési lehetőséget. — Azoknak, akik naponta kilométereket gyalogolnak, ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, nagyon kell a jó lábbeli, a praktikus munkaruha. Az erdőgazdaságban dolgozó nőket leggyakrabban mégis gumicsizmában, melegítőben, kötényruhában — sok helyen még népviseletben — látni... — Ezen a téren még adósak vagyunk nekik, de remélem, ez a probléma is rövid időn belül megoldódik. Évekig húzódott ez a kérdés; az ipari üzemekkel, a kereskedelemmel nem tudtunk dűlőre jutni olyan lábbelik, munkaruhák gyártásában, amely megfelelt volna minden időjárási feltételnek. Ilyen anyagot előállítani, fazont tervezni — s mindezt csupán tizenegyezer nőnek —, gyártani, bizony nem kifizetődő üzlet. Mégis elértük, hogy a hazai nyersanyagból készült speciális munkaruhák kísérleti sorozata elkészült, most vizsgálják őket, hogyan bírják a gyakorlatban, s ha minden jól megy, jövőre megkezdődik sorozatgyártásuk és dolgozóink is hozzájutnak. A lábbeli kérdése még megoldásra vár; ebben az ügyben jó lenne a mezőgazdasági üzemekkel összefogni, mert itt a gondok egyformák. Ha többen lennénk többet nyomnánk a latban, könnyebben ráállnának a cipőüzemek a gyártásra, mert így többek között az is a kifogásuk, hogy néhányezer pár gyártása nem kifizetődő számunkra. Az erdőgazdaságban is a dolgozók kezdeményezése az eredményes munka alapfeltétele. A szocialista munkaversenybe dolgozóik mekkora része kapcsolódik be? A szocialista verseny különböző formáiban a dolgozó nők 75 százaléka vesz részt. A szocialista brigád címért jelenleg 1 512 nö versenyez, 2 708-an már megkapták a címet. Nehéz lenne megmondani, kik a legjobbak, mert az adott körülmények között mindenütt igyekeznek feladataiknak, kötelezettségvállalásaiknak eleget tenni. Mégis megemlítenék néhányat közülük. A Koporcová Pavlina vezette kollektíva, mely a hrabocvei üzemrészlegen dolgozik, már elnyerte a „Kiváló munkáért" állami kitüntetést. Ők 1959-ben kezdtek el versenyezni a szocialista brigád címért, ma már mind a heten az aranyfokozat viselői. A presovi üzem SariSi faiskolájában dolgozik a Lukácová Cecília vezette 22 tagú brigád. Ök a szaratovi mozgalom szerint önellenőrzéssel javítják munkájuk minőségét, s a brigád két tagja újítási javaslatot is nyújtott be. A ruzomberki üzemben Suhajová Sarlota 11 tagú brigádja a fakitermelési melléküzemágban nyújt rendszeresen normán felüli teljesítményt, s emellett jelentős anyagmegtakarítással dolgozik. Sorolhatnám még tovább őket, akik becsülettel helyt állnak munkájukban. Megérdemlik az elismerést. Az 5. ötéves tervben összesen 171 nödolgozónk kapott ágazati kitüntetést, 8 pedig államit. A 6. ötéves terv éveiben 158 ágazati és 8 állami — ebből 1 csoportos — kitüntetést adtunk át. Az utolsó két évben 102 ágazati és 11 állami kitüntetést kaptak a nők. Idén a május 1. és május 9-i kitüntetésre 3 asszonyt javasoltunk. Munkájuk megbecsülését ezzel is hangsúlyozni akarjuk, s a lehetőségekhez mérten a jövőben szeretnénk olyan feltételeket teremteni számukra, amelyek vonzanák őket hozzánk, és megtartanák őket nálunk. Hogy az elkövetkező évtizedben is akadjanak dolgozók, mint a kassai (Koáice) állami erdészet alkalmazottja, Kováöová Dorota, aki hatvan évet töltött az erdőgazdaságban, s amikor ebből az alkalomból a nyolcvanéves asszonynak átadtam a kitüntetést, így summázta munkáját: számomra az életet az erdő jelentette. A friss levegő, a mozgás, a madárdal — az a szépség és nyugalom, amelyet az ember sehol másutt nem találhat meg. Szavai kifejezték mindazt, ami dolgozó nőink többségét az erdőhöz köti, s amely nélkül nem lehetne ezt a munkát évek hosszú során át végezni. Följegyezte: H. Zsebik Sarolta (nős)
