Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-03-29 / 14. szám
!!* ijnj! ^7« MIKSZÁTH KÁLMÁN Különös házasság Televízióra ZSURZS ÉVA alkalmazta: SZÁNTÓ ERIKA Buttler: Semmi . ..? Dőry: Ahogy mondod, fiam, semmi. A/, eljegyzés csak egy kis előjáték. Blikktri. Az ember meglát egy szép almát, és azt mondja: ezt én leszakítom, meghámozom, fölvágom és megeszem, de még egyelőre otthagyja a fán. Nem látom be, miért ne jöhessen közbe egy incidens, hogy egy másik fán is meglát egy almát, s minthogy az közelebb van. ezzel oltja el az éhségét. Intellies ne amice? Nos, mit felelsz? Mit szólsz hozzá? Buttler: Semmit. Dőry: Mit értesz ez alatt? Buttler: Azt, amit mondtam, hogy el vagyok jegyezve, és hogy jobban szeretem a menyasszonyomat az életemnél. És hogy egyáltalán nem értem önt, az ön tréfáját. Dőry: (lehajtott fejjel mondja maga elé): Hogy eszerint nem veszed el a saját jóakaratodból Mariskát. .. Buttler: Soha. (és indulna kifelé. A főbíró most felugrik, mint a hörcsög, útját állja.) Dőry: Hohó! Lassan a testtel, fiacskám. Maradj csak veszteg a helyeden. Mert tűni kakast egyszer a róka a szájába vett. azt el nem ereszti. Tudd meg tehát, hogy ha el nem veszed Mariskát a saját akaratodból, akkor a tied lesz akaratod ellen. Ne is ellenkezz hát, édes fiacskám. Látod, ennek meg kell történnie. Ne okozz keserűséget szegény bátyádnak, ki egypár óra múlva szerető apósod lesz. Buttler: (kitépi magát a kezéből): Ej, uram, ami sok, az sok. Nem gondolta, hogy ilyen ízetlenségekkel párosítja a vendégszeretetet, melyet egy percig se kívánok többé igénybe venni. Isten önnel. (És fölszakítja a kancellária ajtaját. A sötét folyosó torkából két durva hang kiált Buttlerre.) Pandúrok: Vissza! (Jeszenka és Kázsmári állnak a folyosón fegyveresen. Hátrébb áll teljes díszben Szucsinka. Buttler holthalványan tántorog vissza a szobába.) Buttler: Hát mi ez. uram? Dőry: Hiszen, mondtam, szivecském, hogy ne okoskodj. De látod, te nem hiszel a bátyádnak. Buttler: Tudja-e ön. hogy ez erőszak? Dőry: Persze, hogy tudom, édes fiam. Buttler: Hát azt tudja-e ön. hogy én már nagykorú vagyok és a magyar törvényhozásnak tagja, mint mágnás. Dőry: Ezt még nem tudtam, de csak örülök rajta, hogy már nagykorúsítva vagy. Buttler: Hogy mert Ön engem letartóztatni? ön ezért keservesen lakói majd. Dőry: No, az meglehet. De tudod, a palatínus messze lakik, és igen lassú keze van. A császár még messzebb lakik, és annak meg a feje lassú, azonfelül a végzet nagyobb úr akár a császárnál, akár a palatínusnál, márpedig mindezeket a végzet rendezi így. Azért hát csillapodj le inkább öcsém, és borulj a nyakamba szeretettel, mivelhogy előbb-utóbb úgyis kénytelen leszel vele. Buttler: (egy vadállat dühével veti magát Dőryre): Megfojtalak, meghalsz a kezem alatt. Dőry: (lerázza magáról). Nono, ne izélj, ne tüzeskedj. Ejnye, ejnye kisfíacskám! Micsoda dühös vadmacska vagy. Sohase hittem volna, hogy ilyen emberhez adom a leányomat. (És úgy lefogja Buttler két karját, mint két vaspánt, és beerőszakolja egy karosszékbe.) Látod, látod? Mire való ez? Mit érsz el ezzel? Legokosabb, ha megadod magad. És jó képet vágsz az elkerülhetetlenhez. Ni. milyen véres a szemed. Szinte csúnya vagy. Ha így meglát Mariska, bizisten még ővele is meggyűlik a bajom. A nyakkendőd is kioldódott. Hozd egy kicsit rendbe magad az ünnepélyhez. Buttler: Miféle ünnepélyhez? Dőry: Ej. furcsa, még mindig nem éHed? Hát az esküvőhöz, gyermekem. Hiszen láttad a papot, már itt van. Buttler: (hirtelen lecsillapodik, majdnem halkan mondja): Nahát, abból nem lesz semmi. Dőry: Hogy-hogy? Buttler: Mert mikor a pap azt kérdezi, hogy szereted-e ezt a hajadont, azt felelem neki. hogy nem szeretem, hogy egy másik lányt szeretek. Dőry: (leül). A pap füleiben vatta lesz, gyerekecském. hidd meg hogy vatta lesz. Buttler: Ugyan, ne komédiázzék báttya. Tudom már, hogy maga csak tréfál velem. Hogy meg akarja tudni, a furfangos Horváth uram megbízatásából, szeretem-e valóban a menyasszonyomat, vagy nem. Hogyis lehettem olyan ostoba, hogy az a gyanakvó öregúr épp majd csak nekem hisz egyetlen szóra. Amikor a másik lánya kérőit ilyenolyan kérdésekkel egyre-másra kiszórta. Nohát megírhatja a leendő apósomnak, hogy a pokol minden ördöge és a világ minden hatalma se képes engem Piroskától eltántorítani. Dőry: (Ő is kétértelműen kedélyes lesz). Ugyan-ugyan, hogyan gondolhatsz olyat, hogy buta fővel apósodnak kaparjam ki a nábob vöt? Aztán nem is beszéltem vele mostanában, becsületemre mondom. Buttler: Persze, persze. Persze, hogy nem beszélt vele, mert levelet váltottak. Dőry: Mindegy is. hogy volt, édes fiam. most - mindenesetre eljött az ideje a násznak, ja Buttler: Nahát, csak próbálja meg. Ám läset suk! De előre is figyelmeztetem, bátyámig uram, hogy nagy botrány lesz belőle, mert 53 én rúgok, kapálok, ellenállok, és nem enge^ dem magam holmi komédiákkal nevetséges- 2 sé tenni. te Dőry: Okossá nem tudtalak tenni, azért kell nevetségessé lenned. (Felvesz egy kis csengettyűt az íróasztalról és meglóbázza. Az éles, vékony hangú csilingelésre a kétfelől nyíló két oldalajtóban egyszerre csikordul meg egy-egy kulcs. Az egyik ajtón Mariska baronesz lép be, fehér selyem menyasszonyi ruhában, földig érő fátyollal, fehér gyöngyvirággal a hajában. A szemközti ajtón a pap lép be, Szucsinka János főtisztelendő, teljes egyházi omátusban. mint egy bűnös, aki vesztőhelyre megy. sápadtan, merev arccal és mögötte Jeszenka, a hajdú. Egy ráncosképű parasztanyóka támogatja Mariskát, s halkan biztatja:) Szimcsákné: Ej no, ne féljen, lelkem baroneszka. Mind átestünk ezeken, mi is, én is, a mamája is. és csak az eleje ilyen kellemetlen ennek, meg a vége, az, ami közbül van, az már nem rossz. (Buttler váratlanul ellöki a papot és kiugrik a folyosóra. Rohan, de a folyosókanyarban két fegyver csapódik elébe.) Pandúrok: Vissza! Buttler: Tudjátok-e, ki vagyok? Egyik pandúr: Igen, tudjuk, gróf Buttler János Öméltósága. Buttler: Eresszetek, vagy különben tömlőében fogtok megrohadni, gazemberek. Másik pandúr: Nem lehet, uram. Csak viszsza, vissza. Buttler: Hét uradalmán van. Nagy úr vagyok. Egy-egy falut kap mindegyitek, ha eleresztetek. (A fickók összenéznek, de Dőry tekintete olyan jelenvaló. hogy nem mernek a jövőben bízni. Fölkapják Buttler Jánost és visszalökik a szobába. Csak a kiáltása marad a folyosón.) Buttler: Zsiga, Zsiga! Bemát Zsiga, segíts! Zsiga! Zsiga! Bemát Zsiga! Segítség! (Bemát Zsiga felugrik. A terasz kijáratánál két fegyveres áll fel. Zsiga berohan a házba. Az egyik utána menne. A másik elkapja.) Pandúr: Nekünk a parancs, hogy erre ne menjen senki. (Dőry dolgozószobája. A két fegyveres bedobja az ellenkező Buttlert. és kilép.) Buttler: Isten szolgája és király szolgája, amit ti most cselekedtek énvelem, az gyalázat, égrekiáltó bűn, én az ellen az Isten és a Király nevében mint magyar nemes tiltakozom. (Mária ájuldozik. Szucsinka nem néz fel.) (Dőry hidegen mosolyog, leül az íróasztalhoz. kihúz a fiókból egy megtöltött karabély-pisztolyt, fölemeli a levegőbe, aztán azzal az enyelgő modorral, amellyel adomázni szokott. megszólal.) Dőry: Most pedig lássunk a dologhoz, és semmi gyengeség. Aki gyenge lesz, azt én ezzel a bolondsággal még gyengébbé teszem. Buttler: Itt vagyok, engem lőjjön meg vele. Legyen kegyelmes irántam, hiszen én sose vétettem önnek semmit. Dőry: No, majd bolond vagyok, hogy éppen a vömet lőjem meg. Csak az kellene. Ej, ej, ne tarts hát olyan rossz embernek, édes fiam. (És int a szemével a papnak. Szucsinka néhány lépést tesz előre, de Buttler rekedt indulatától szinte visszahőköl.) Buttler: Távozzék, ha ön az Isten szolgája, és nem az ördögé! Mindent semmisnek nyilvánítok, ami itt történik. Én e hajadont nem szeretem, nem kell se testemnek, se lelkemnek. Isten engem úgy segéljen. Dőry: Elég, tisztelendő úr. tessék a szertartást megkezdeni! Szucsinka: Mi a neved? (Buttler nem felel, elfordul megvetően. A baronessz hangja olyan halk. hogy alig lehet hallani.) (folytatjuk) ÉVFORDULÓK Hatvan évvel ezelőtt, 1923. április elsején tartották meg Prágában a Csehszlovák Kommunista Ifjúsági Szövetség III. kongresszusát. 1963. április 1-én halt meg Anezka Hodinová- Spűmá, a csehszlovák munkás- és nömozgalom neves egyénisége. 1983. április 3-án tölti be hatvanadik életévét Jozef Lenért, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára. Száz évvel ezelőtt, április 4-én született Juhász Gyula költő. Április 4-e a Magyar Népköztársaság államünnepe. KÖNYV Amikor Lakatos Menyhért „Akik élni akartak” c. müvét olvastam, emlékszem, hetekig óriási hatással volt rám a regény. Álmaimban ott jártam a cigányok viskói között. A tifuszos hasmenés maradványait kerültem, és éreztem a tüzek lobogását, a vad lovak nyerítését. Emlékszem, kilátástalannak láttam mindent. A faj, az alkat által adott sors jutott eszembe. Az önmagam elöl menekülés lehetetlensége, a természete szerint alakuló sors. Esténként szinte fojtogatott egy kéz, amely mindig visszahúz, amikor cselekedni akarok, amely egyre nagyobbat taszít rajtam, s mikor fölfelé vágyom, a mélybe szállók. Akkor, emlékszem, napokig dühöngtem a regénybeli téglagyár megsemmisítése miatt. Éreztem a téglagyáriak tehetetlen dühét. Haragudtam azokra, akik visszaélve hatalmukkal a romlásba döntötték a felfelé törökét. Másképp akartam látni e müvet. Nem megalkuvásról volt szó! Be akartam bizonyítani saját magamnak, hogy a téglagyár nem létezhet megfelelő gazdasági-szervezési körülmények nélkül. S ahhoz, hogy megfelelő szintre emelkedjen (legyen az anyagi, kulturális stb.) idő kell. Idő! Bár néha félek, hogy az idő ellenséggé válhat. S megértés, türelem hiányában ez a népcsoport állandósuló közömbösségéhez. Hinni és bízni akartam abban, hogy nem ismétlődik meg a valóságban több ilyen kudarc, de ma kissé meginogtam: Hatan ültek egy kis helyiségben, s én voltam a hetedik, a szemlélődő. Egy alakuló zenekar. Minden megvolt hozzá. Megrongált hangszerek, melyeket évekkel ezelőtt nem adtak oda azoknak, akiknek vérükben, mozdulataikban van a zene. Aztán nemértők kezébe kerültek, tönkretették, félredobták őket. Az értök megbékültek a gondolattal? Belenyugodtak — mint mindig mindenbe —, hogy nem ők fognak játszani a drága hangszereken? Most, amikor már senkinek sem kellenek, mégis jelentkeztek érte. ígérték, állandó zenekart létesítenek. — Nyerni, veszteni — pattogtak a szavak az agyamban. Úgy éreztem, a megduzzadt agy szétveti koponyám. Aztán következett a lehűlés (mint mindig). Egy időszak, melynek agóniáját láttam, mert akartam látni. Csak az nyugtalanít, hogy a belső összefüggések, s a tartalom nem változik, csak más-más formát ölt. Vagy éppen a Lakatos Menyhért könyve által nyújtott katarzis ad erőt és biztatást, hogy mégis érdemes, mégis lehetséges ... hogy nem kell majd egyszer, valamikor többszörösen bizonyítani, a cigány is olyan ember, mint a többi. Csak addig tudni kell, hogy miért nehéz . ..? VONTSZEMŰ HENRIETT