Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-03-22 / 13. szám

V

tisztán

„A karom: lássatok... ’

vendégünk J

; \

AZ IPOLYSÁGI

(SAHY)

JÓZSEF ATTILA IRODALMI SZÍNPAD

Könözsi István felvételei

.. látni, hogy iskoláim mit nem adtak meg, s azt is, hogy miért nem adhatták meg. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a tantervi lehetőségekhez mérten nem adtak keveset. Része van ebben az ipolysági József Attila Irodalmi Színpadnak, pontosabban: vezetőjének, a csupa szív Vas Ottónak is. Tanári és emberi erkölcsét, rendezői magatartását mi sem példázza szebben, mint hogy maga is elvegyült az alkotó közösségben, egyenrangúnak tartva magát diákjaival." (Zalabai Zsigmond nyilatkozata Tóth László Vita és vallomás c. interjúkötetében.)

Az ablakon túli képegészet, szinte földhöz lapítva a városkát, a Börzsöny nyúlványa alkotja. Ablakon innen Vas Ottó Ady Endrét szaval. S miután a tanár zengő Ady-lelke belevész a harsány kórusba, három ifjú legény Ember-hite kezdi betölteni az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium tantermét, mintha akváriumot, ugyanis a tanterem két oldalról ablakozott. S a két oldalról szivárgó fényben a közel tucatnyi gimnazista más-más árnyalatban ismétli az Ady-líra szólamait. Adyt fölidézve Vas Ottó s alkotótársai azt akarják, hogy tisztán, tisztábban lássunk. Persze, e csoport tagjai mindig ezt akarták. Akkor is, amikor a hirtelen ítélők vádként, a vers erejében hívők dicséretként hangoztatták, hogy eszközeikben nem eléggé színháziak, mert nem színjátszói módszerekkel, hanem „csupán" a szó erejével jelenítik meg a verset. De hogyan! — álltam pártjukra szinte mindig, amikor egy-egy klasszikus költőnket hallottam értelmezésükben. A néhány évvel ezelőtti József Attila-műsoruk megrendített. Hogy most miért fordultak Adyhoz, arra Vas Ottó ad választ.

— Első látásra úgy tűnhet, mintha csupán szerelmi költészetéből válogattam volna; de nemcsak abból. A Léda-versek révén sem csupán a szerelemben mindenkit letaroló Adyval, s a belőle visszaszóló, nélkülözhetetlenségüket tudó nőkkel szólunk, hanem az egyén és a közösség, az egyén és a társadalom ellentéteinek kimondásával is. Innen műsorunk címe: Vívódás. Szerelmi versekkel kezdünk, ám át-áthullámzunk azokba a ma is időszerű, közösségi fogantatásé dilemmákba és gyötrelmekbe, amelyeket a magyar társadalom és a magyarságtudat okozott Adynak. Ezt a vívódást a műsor végkifejletének halált igéző verse sem zárja le, ellenkezőleg. Az „Akarom: tisztán lássatok" című vers mintha

fölerősitené. Hogy akarásunkkal és szándékainkkal milyen áramkört teremtünk a közönséggel, azt majd meglátjuk Dunaszerdahelyen, ahol március 26-án és 27-én a kerületi fesztivál vendégei leszünk.

Meglátjuk, mondom én is. Ám hadd idézzem a záró bekezdésben is Zalabai Zsigmondot: „ ... verselemzö és — értelmező készségem (ha van ilyen) ott és akkor, Ipolyságon, a hatvanas évek derekán, irodalmi színpadi munka közben kezdett alakulgatni." S végül : „A rendszeres munka — az olyan, mint a másfél évtizede buzgólkodó Vas Ottóé — egyúttal kádernevelés, folytonosságbiztosítás is."

— szó —