Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-02-08 / 7. szám
házunk tája Almás rakott galuska Hozzávalók: 30 dkg alma, 1/2 I tej, 8 dkg vaj, 12 dkg liszt, 6 tojás, 2 evőkanál cukor, 5 dkg dióbél, só, citromhéj, 1 csomag vaníliás cukor. 1 dl vizet csipetnyi sóval és vajjal felforralunk. Belekeverünk 10 dkg lisztet, és lassú tűzön addig keverjük, míg el nem válik az edény falától. Rövid ideig hűlni hagyjuk, majd egyenként simára keverünk benne 3 egész tojást. Alaposan kidolgozzuk és vaníliás, citromhéjas, enyhén cukros, forrásban lévő tejbe kiskanállal beleszaggatjuk és kifőzzük. Szitára szedve lecsepegtetjük. 3 tojássárgáját a maradék cukorral meg egy csapott evőkanál liszttel kikeverjük, és a tejet hozzáöntve, sűrű krémmé forraljuk. A tojások kemény habbá vert fehérjéhez keverve, kivajazott, mély tűzálló edény aljára terítünk belőle. Erre egy sor kifött galuskát rakunk, befedjük hámozott, cikkekre vágott almával, majd megszórjuk tört dióval. így rétegezzük, amíg a hozzávalókból tart. Tetejére vaníliakrém kerüljön. Almával, dióval díszítjük és közepesen meleg sütőben 30 percig sütjük. Melegen tálaljuk. Sajttal töltött alma Hozzávalók: 4 db szép, egészséges, kemény húsú alma, 25 dkg ömlesztett sajt, 1 fej vöröshagyma, 5 dkg dió. A panírozáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa: a sütéshez olaj; 15 dkg gépsonka. Az almákat megtisztítjuk, félbevágjuk, és magházukat mélyen kikaparjuk. Az üregbe apróra vágott vöröshagymából gorombára tört dióbéllel, morzsolt ömlesztett sajttal készítünk tölteléket. A megtöltött almákat eredeti formájukra összeillesztjük, és kétszer bepanirozzuk. A zsemlemorzsába előzőleg apróra vágott sonkát keverünk. Forró zsírban pirosra sütjük, rizzsel adjuk asztalra. Almaleves Hozzávalók: 50 dkg alma hámozva, nyolcadokra vágva, 1/2 citrom héja, 10 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 1 tojássárga. Az almákra annyi vizet öntünk, amennyi ellepi őket, tegyünk a fazékba citromhéjat is, és főzzük 10—15 percig. Azután az almákat mixeljük szét, adjuk hozzá a cukrot, a mazsolát a tojássárgát és keverjük jó habosra. Melegen, hidegen is kitűnő. Almadesszert Hozzávalók: 1 kg alma, 6 evőkanál vaj, 10 dkg cukor, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 1 csipet gyömbér (el is maradhat). Az almákat meghámozzuk, négyfelé vágjuk, csutkájukat kivesszük és egy nagyobb edényben, olvasztott vajon megpároljuk. Mikor már minden oldalról megpirultak, tálra rakjuk és a fahéjas, gyömbéres porcukorral megszórva tálaljuk. Sárgarépakrém-leves Hozzávalók: 1 kg kockákra vágott sárgarépa, 4 evőkanál olaj, 2 dl tejföl, 1 babérlevél, 1 kiskanál szárított zellerzöld, 1 kávéskanál só, 2 fej vöröshagyma negyedelve, 1 liter erőleves, 1 evőkanál kukoricaliszt. Az olajban pároljuk 10 percig a sárgarépát, a hagymát, zellerzöldjével megszórva és állandóan kevergetve, hogy oda ne égjen. Az erölevest sóval, babérlevéllel forraljuk fel, adjuk hozzá a párolt zöldséget és főzzük puhára. A kész levest összemixeljük és kevés kukoricaliszttel sűrítve még egyszer felforraljuk. A tejfölt tálalás előtt adjuk hozzá. ízes húspogácsa Hozzávalók: 25 dkg őrölt sertéshús, 3 gerezd zúzott fokhagyma, 1/2 kávéskanál őrölt szerecsendió, 1/2 kávéskanál törött bors, 2 evőkanál reszelt vöröshagyma, 1 egész tojás felverve, só. A hozzávalókat összedolgozzuk, lapos, kerek pogácsákat formálunk belőle és gyengén olajozott lábosban vagy palacsintasütőben (még jobb teflon serpenyőben) mindkét oldalukat szép pirosra sütjük. Tojássaláta joghurtmártással Hozzávalók: 4 kemény tojás, 12 szem olajbogyó (el is maradhat), 1 evőkanálnyi apróra vágott metélöhagyma, 2 dl joghurtmártás, só, bors, 4—6 salátalevél. A salátaleveleket a tál aljára tesszük, s ráhelyezzük a tojásszeleteket, sózzuk, borsozzuk, a tetejére tesszük az olajbogyót és a metélöhagymát, végül leöntjük joghurt mártással. Joghurtmártás Hozzávalók: 2 evőkanál liszt, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 1 dl víz, 2 tojássárga, 2 evőkanál joghurt, 1 dl olaj, 1 kávéskanál cukor, 1 kávéskanál mustár, kevés tárkony apróra vágva. A tojássárga, a joghurt és az olaj kivételével az összes hozzávalókat egy lábosba tesszük, és kb. 5 percig főzzük, állandóan kevergetve. Ha besürűsödött, a tűzről levesszük, s ha kihűlt, beleütjük a tojássárgákat, cseppenként beleöntjük az olajat, miközben habverővel verjük. Hűtőszekrénybe tesszük s a joghurtot tálalás előtt adjuk hozzá. Zöldséges csirke Hozzávalók: 1 db 1 kg—os csirke, 20 dkg sárgarépa, 4 kis fej hagyma, 1/2 kg bimbóskel, 3 kanál olaj, só, késhegynyi bazsalikom, 1 kiskanál fűszerpaprika. A feldarabolt csirkét az olajon megfuttatjuk, sózzuk, hozzátesszük a bazsalikomot és a paprikát, majd felöntjük 2 dl vízzel. Míg párolódik, egy másik edényben puhára pároljuk a kelbimbót, a darabokra vágott répát és az apró hagymát. Mikor már majdnem puha, egy tűzálló tálban a kettőt összevegyítjük, és a sütőben készre pároljuk. Az ipolynyéki (Vinica) Dobos Rozi néni kelen - gyésládájából szép számmal kerültek elő házivászonból készült női ingek, köztük olyanok is, amelyeket még soha senki sem viselt. Ezeket a ruhadarabokat a húszas-harmincas években készítette tulajdonosuk, maga szabta, varrta, hímezte őket. A hímzések szálszámolással, keresztszemes vagy laposöltéses technikával készültek, s csak az ingek kézelőjét díszítették keskeny csíkban. Színösszeállításuk az Ipoly menti viselet színeit tükrözi: a lila, a kék, a piros és a zöld árnyalatait hangolták egymáshoz. Leggyakrabban indás, stilizált virágokat hímeztek így, s nem ritkán kombinálták a keresztszemes és a laposöltéses technikát. A hímzéseket különösen széppé tette, hogy csak a vászon két-két szálán át varrták az egyszerű kereszteket, de a laposöltést is, az utóbbinál ügyelve a hímzőszál egyirányú fekvésére, hogy a minta plasztikus legyen. Díszítették az ingujjakat vagdalásos, szálszorításos fehér hímzéssel is, szintén lapos öltéssel kombináltak. Ezekkel az egyszerű csíkmintákkal ma is készíthetünk ízléses térítőkét, abroszokat, amelyekkel széppé tehetjük otthonunkat, de díszíthetünk velük gyermekruhát, női blúzt, vászonruhát is. A motívumok akkor lesznek igazán szépek, ha lenvászonra varrjuk őket, apró öltésekkel. Kanavászon ugyan egyszerűbb a szálszámolás, könnyebben és gyorsabban halad a munka, de a kész kézimunka értéktelenebb. S az sem mindegy, betartjuk-e a színösszeállítást vagy sem, a minta eredetisége értéke ezen is múlik. Fehér hinizéses. vagdalásos ingujj —ts-A kincseket őriző Dohos Rozi néni Nagy László (elvételei