Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-02-01 / 6. szám
MIKSZÁTH KALMAN .4 1 Különös jjj házasság V ;<* Televízióra 4 alkalmazta: ZSURZS ÉVA SZÁNTÓ ERIKA injiiaimfn parancsolja meg a kocsisnak, hova vigye. Malipau: De uram. hisz ez lehetetlen. Anyja helyett anyja voltam a kisasszonynak. Ön tréfál, talán. (Döry válaszra sem méltatja, a majmot is felrúgja, amikor a lába elé kerül. Sorra kivágja az ajtókat, míg a lánya szobájához ér. Mariska hófehér csipkés ágyban alszik.) Dőry: Kelj föl, nyomorult! Mária: Kiáltottál valamit? Dőry: Igen, igen. Azt mondtam ... Mária: Mit mondtál, apuskám? Dőry: Mit is mondhatnék? Kelj fel, kicsikém, mert beszélni akarok veled. (A Bernát-kúrián Bomóczon hajnal óta talpon van mindenki. Három testes szolgálót vezényel a konyhán Vidonkáné, az ugyancsak jól megtermett szakácsnő. Nem győzi őket küldözgetni, dirigálni.) Vidonkáné: Hozd gyorsan a tojásokat! Jóska fiam, meddig kell még azt a vajat köpülni? Te meg, Panka ne a szemedet mereszd, hanem a hab legyen végre készen. Mindjárt itt lesz a tekintetes úr. (A Bernát-kúria udvara. Marci a nagy fa tetejéről fürkészi az utat.) Bernátné: Látsz-e valamit? Marci: Semmit, tekintetes asszony. (A konyhában minden fazékban rotyog valami. A kifütött kemencébe éppen most rakják a kalácsokat. Aztán megjelenik a tekintetes asszony is, aki minden lábosba belenéz, mindenbe belekóstol, minden zugba beles.) Bernátné: Hogy épp ilyen cudar időben jön meg a fiam meg a barátja, amikor még semmi nincs. Az uborka még kicsi, káposztalevél már nincs, a málnát ez a hirtelen jött tavaszi kánikula semmivé égette. A liba zöld, a kacsa azonképpen, jaj istenem. Jeszenka: Meg még ez a falatka cetli. De ez is eltépve. Dőry: Mindegy, csak adja ide. Hátha valami fontos van rajta. (Döry futó pillantást vet a papírra. Kézzel írott cetli, eltépve ... hallgassa el az igazat a lány apja előtt...) Medve: (Visszhangosan — távolból) Jobb volna bizony, ha te tennéd a füled a kulcslyukra. Dőry: Semmi. (De azért nem dobja el, hanem zsebre vágja.) Kutasson. Hátha még egyéb papír is akad. Jeszenka: Alázatos tisztelettel... Semmi. Dőry: Jól van. (Amint egyedül marad, előveszi a cetlit és ezt olvassa: „Hallgassa el az igazat a lány apja előtt. Bőkezűen___" és többet nem lehet kiböngészni. Közben megérkezik a szekéren a doktor gazdaszszonya, egy síró öregasszony. De ö már semmire se figyel, hanem föllép a kocsijára. Még ennyit mond búcsúzóul:) Dőry: Szállítsák haza a holttestet, itt nem forog fenn semmi bűntény. (Aztán a kocsisnak) Hajts, hajts! Mozogj jobban, hallod-e?! Dőry: „Megölöm a leányt; haljon meg. Minek van itt szégyenre, gyalázatra ? De mi lesz aztán? Hát eltemetik. Igen, eltemetik, de mi lesz énvelem? Hát azt mondom: az enyim volt, azt tettem vele, amit megérdemelt ; nemes ember vagyok, nem tehettem egyebet." „Mit ér neked, hogy nemesember vagy, hogy bosszút álltái, és megbüntetted, ha sose látod öt többé magad körül, ha nem jön reggel az ágyadhoz felkölteni: „jó reggelt, apuska", ha nem nevet rád, ha nem simogatja meg a szakálladat, ha nem hallod a csengő hangját az udvaron és többé sehol, sehol e mindenségben ? Mit ér neked az, hogy ehelyett azt mondják a hátad mögött az emberek: „Büszke ember, ad a becsületre valamit!”? Aztán te magad vagy az oka, mért nem vigyáztál jobban? A vér csak vér. Pezseg és lázadozik. Még a víz is fölforr a tűznél. Ki itt a bűnös? Te magad.? És ha ... ha ... ej, merész dolog, de meg lehet csinálni... (Hangosan) Mozogj jobban, hékás! (Amikor a bricska a kastélyhoz ér, egy mindenes cseléd nyitja a kaput, Dőry hirtelen dühvei pofonvágja és megy befelé.) Dőry: A diákok? Cseléd: Elmentek, kérem alássan. A kisasz - szony úgy rendelkezett, hogy befogassunk. Malipau: Mi újság Monsieur? Mi sült ki? Dőry: Az sült ki, hogy ön egy hanyag, csúf teremtés, aki ezennel el van bocsátva a házamból. Csomagoljon be mindent és Add ide azt a jobbik tepsit, he. Meddig várjak? A csirkét megspékelted már? Ez a szalonna nagyon meg van pirítva, te szamár. Hova tetted, hallod, azt a gyömbért? Szolgálólány I.: Hozom már... Szolgálólány II.: Viszem ... Hát nem látja, hogy... Szolgálólány III.: Itt van minden a keze alatt. Vidonkáné: János, mikor lesz meg a mák? istenem, mit adjak én enni ezeknek a szegény gyerekeknek? Nem lesz itt egy rendes falat, Vidonkáné ... Vidonkáné: Azért valami csak fö a fazekakban, tekintetes asszony. Bernátné: Jaj, meg ne bántódjon már Vidonkáné lelkem. Azt se tudom, élek-e vagy halok. Nem esett-e az úton valami bajuk? Nem mentek-e sebesen, nem ivott-e Zsiguska így fölmelegedve hideg tévéfilmj vizet? Haj, én istenem, szörnyet halok, ha a fiam még soká elmarad ... (Vidonka egy kézi grillsütőt talált ki, amelyet a kemencéből kiáramló hő hajt.) Vidonka: Készen vagyok, édesanyám! Hát idenézzen. Erre ráhúzza édes a kacsát, aztán a lapáttal befelé benyomja ide a kemence elejébe. Aztán már nincs más dolga, csak néha locsolja zsírral. Forog az magába. Forgatja lapáttal a meleg levegő. Vidonkáné: Eredj már, bohókás. Hogy mindig ilyen feleslegességeken jár az eszed. Ahelyett, hogy elszegődnél pásztornak vagy mezőőrnek. Vidonka: Hagyjon már fel avval idesanyám. Meglátja, egyszer nagy-nagy büszkeségére válók még. Marci: Jönnek! Böske: Uram isten! (A kúria udvarára befordul a kocsi és kiugrik belőle Zsiga meg János. Bernátné aszszony eléjük szalad.) Bernátné: Jézus, Mária, hát itt vagytok? Mikor indultatok? Bernát Zsiga: Még tegnap reggel. De ott marasztaltak vacsorára Dőryék. Bernátné: Ösmertem lánykoromban az öreget. Nyalka tiszt volt. Hát nem megnősült ő is? Buttler: El is özvegyült. De lánya az van. Bernátné: Lánya van? Aztán szép-e, hé? Ámbár most már mindenki szép, mert a patika is segít. Persze, ö hozatott haza benneteket, a hintáján? Emberséges ember, hát még milyen szép ember volt, jaj, én istenem, meg ne hallja apátok. Vagy mit is beszélek, olyan vagyok, mint a bolond. Néha csakugyan azt képzelem hogy te is a fiam vagy, János öcsém. Ne vedd rossznéven vén nénédtől. Apád fácánt ment lőni az ünnepi alkalomra. Jaj, istenem, hogy mit izgultam miattatok, hogy mit kellett kiállnom. Dehát megnémultatok, vagy mi, hogy egy szavatok sincs. Így feleltek ti a profeszszoroknak is? Bernát: Az csak egyet kérdez egyszerre, édes mama. Bernátné: De nehezebbet, ugye, szívem? Jaj, nagyon is meg vagytok soványodva. Na, majd utána pótoljuk. (És tessékeli befelé a házba a fiúkat.) (A Bemát-kúria kertje patakkal. A patak útját egy kőfal állja, ha nem volna hagyva alul egy rostélyozott nyílás, hogy azon csörgedezhessen át a másik kertbe. A patakon akadályt nem ismerve, egy kis papírcsónak úszik a rostély felé, ott fennakad. Buttler János kiemeli a vízből, széthajtja a papírt és elolvassa az üzenetet. Ez áll rajta: „Húsvét napján gyere lánykérö-® be.") m Bernát Zsiga: János! János! Gyere, mert t kihűl a leves. Abban pedig édesanyám nem ismer tréfát. a: (Már mindenki az ebédlőasztalnál ül, meg•o érkezett az öreg Bernát is. s most ők í° négyen, akárcsak egy család lennének, elé- 1/5 gedetten kanalazzák a levest, amikor egyszer átható kürtszó hallatszik.) Bemát: Na már megint. A leveskürt! Hogy meg ne pukkadjon az ember. Az egész világnak tudtára adatik, Horváth uram ebédhez ül. Bernátné: Mit dohogsz? Nem először hallod. Megszokhattad voína már. (folytatjuk) (rr no 17