Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-25 / 5. szám
Iházunk tája r Disznósajt A megfőtt sertésbelsőségeket — szívet, vesét, fejhúst, tokaszalonnát stb. — darabokra vágjuk, törött borssal, zúzott fokhagymával, sóval, majoránnával tetszés szerint ízesítjük, majd szorosan dobozokba, üvegekbe rakjuk és felöntjük azzal a lével, amelyben a fejet, csülköt, esetleg sertéskörmöt főztük, mert a lének kihűlés után meg kell kocsonyásodnia, hogy a készítmény tartósabban megőrizze izét és illatát. A csírátlanítás tartama a literes üvegek esetében 1 1/2, a bádogdobozokéban 1 3/4 óra. Abálóleves Az a rendkívül ízletes lé, amelyben a belsőségeket, a disznósajtot, a hurkát kifőztük, szintén eltehető hosszabb időre, A meleg, de még inkább a forró levest állandó keverés mellett üvegekbe töltjük, és a következőképpen csírátlanftjuk: üvegekben 1 3/4 óráig, dobozokban teljes kél óra hosszan. Minden esetben 10C°-nál alacsonyabb hőmérsékleten tároljuk. Nyers sertéshús Eltevésre a kissé zsírosabb hús felel meg a legjobban, amelyet előbb kicsontozunk, eltávolítjuk a porcogókat és az üvegek, illetve a dobozok nagyságának megfelelő darabokra vágjuk. A húst beletesszük a tárolóedénybe és az üresen maradt közöket kisebb húsdarabokkal töltjük ki. Kockákra is felvághatjuk a húst, aszerint, mit főzünk majd belőle. Az így elkészített húsra sózott, forró levet öntünk. Egy kilós konzervre 5—10 gramm sót számítunk. A gondosan lezárt edényeket 100 C° -on három óra, 110C°-on két óra, 120 C°-on másfél óra hosszat csírátlanítjuk. A nyers hús tartósítása igen gyors és egyszerű eljárás. Előnye, hogy az így eltelt húst különféle módon készíthetjük el. Hasonló eljárással tartósítható a disznótoros savanyú káposzta és a töltött káposzta is, de a fokhagymás, sült pecsenye is, zsíros levével leöntve. Csángó gulyás Hozzávalók: 80 dkg marhalapocka, 10 dkg zsír. 15 dkg hagyma, pirospaprika, fokhagyma, só, köménymag, 50 dkg savanyú káposzta. 4 dl tejföl, 6 dkg rizs. A húst közepes kockákra vágjuk, s karikákra vágott hagymát zsíron álhevítjük (nem pirítjuk), majd hozzáadjuk a paprikát, a fokhagymát, és a köménymagot. Összekeverjük és kevés vizet öntünk hozzá. Rövid forralás után beletesszük a húst, megsózzuk és lefödve pároljuk. Ha párolás közben a leve elfőtt, kevés vizet öntünk hozzá. Kb 1 1 /4 órai — kuktában 20 perces — párolás után hozzáadjuk a savanyú káposztát, idényben 2 db, cikkekre vágott zöldpaprikát is. és felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje, így pároljuk, míg a káposzta puhulni kezd, majd hozzáadjuk a rizst és készre pároljuk. Tálalás előtt hozzákeverjük a tejfölt és mély tálban adjuk asztalra. Kacsasült kelbimbóval Hozzávalók: 1 db 3 kg-os kacsa. 1/2 kg friss vagy egy csomag mélyhűtött kelbimbó, só, majoránna. A megtisztított, megmosott kacsát kívül-belül megsózzuk, belsejébe kevés majoránnát hintünk és jó meleg sütőben sütjük. Sütés közben többször meglocsoljuk a zsírjával és úgy forgatjuk, hogy minden oldala egyenletesen ropogósra süljön. A kacsa kisült zsírjából egy-két kanálnyit egy kis lábasba teszünk, beletesszük a kelbimbót, kicsit megsózzuk és fedő alatt kevés vízzel puhára pároljuk. A tálon a sült kacsa mellé rakjuk. Külön tálon adjuk asztalra a burgonyavagy zsemlegombócot, és mártásos edényben a pecsenyelét. Burgonyagombóc Hozzávalók: 1.25 kg burgonya, 12 dkg liszt, só, 10 dkg füstölt szalonna, 3 dkg hagyma, 2 db tojás, törött bors. A héjában főtt. megtisztított burgonyát húsdarálón áthajtjuk. A szalonnát apró kockákra vágjuk és kisüljük. A zsírt leöntjük és a töpörtyűt a ledarált burgonyához adjuk. A finomra vágott hagymát a szalonna zsírjában üvegesre pirítjuk, és a darált burgonyához öntjük. Hozzáadunk még két egész tojást, sót, törött borsot, lisztet. A kész masszából gombócokat formálunk és forrásban levő sós vízben kifőzzük. A gombóc akkor készült el. ha feljön a víz tetejére. Azonnal tálaljuk. Zsemlegombóc Hozzávalók: 8 db száraz zsemle, 10—12 dkg liszt, három egész tojás, egy kanál kacsazsír. só, kevés reszelt szerecsendió, kevés olaj. 2 dl tejföl. Négy zsemlét apró kockákra vágunk és olajon megpirítjuk. Közben a másik négy zsemlét beáztatjuk, kinyomjuk, egy tálban hozzáadjuk a három egész tojást, sót. szerecsendiót, lisztet, majd ha kihűlt, a pirított zsemlekockákat is. Az egészet összedolgozzuk, és forrásban lévő sós vízben kifőzzük. Tálra téve tejföllel locsoljuk meg és azonnal tálaljuk. A magyar népművészetben a hímzés különösen jelentős helyet foglalt el, s páratlanul gazdag emlékanyagot hagyott hátra. Különösen a XIX. század elejétől indult rohamos fejlődésnek, mert a paraszti élet akkori alakulása megsokszorozta a pompaigényt, fellendítette a díszítő művészetet. Elsősorban a családok nőtagjai által készített hímzések és szőttesek száma gyarapodott ebben az időben, s a sokat hímző vidékeken az egész szobabelsö, illetve a viselet meghatározója ez lett. Emlékanyagot keresve ezt tapasztalhattuk az Ipolymente népviseleti darabjain és lakásdíszítő vásznain, szőttesein is. Ipolynyéken (Vinica) Juhász Zsuzsanna tanító segítségével egy néprajzi kiállítás legszebb darabjait vehettük szemügyre. Közülük elsőként a még régi stilus nyomait hordó fehér hímzéseket mutatjuk be olvasóinknak. A legrégebbi darab Dobos Rozi néni ládájából került elő: felkötő lepedőnek nevezik ezen a vidéken, valaha a szülőágy jellegzetes dísze volt, mert szüléskor ezt kötötték fel az ágy rúdjára. Három szél házi vászonból varrták, hímzés csak lelógó végét díszíti, egy szélesebb és egy keskenyebb csíkban. A lepedő vagy százhúsz évvel ezelőtt készült. Dobos Rozi néni anyósának az anyósa varrta, szálszámolásos, vagdalásos technikával. Különösen figyelmet érdemel ez a darab, mert a hímzése is házi, sodrott fonállal készült. A kelengyéből kelengyébe vándorló felkötő lepedőt hétévesen kezdte hímezni alkotója, szimmetrikus geometrikus mintával, a vagdalást bicskával készítette, az apróbb lyukakat pedig egyszerűen csak szálszorítással. A vagdalást lapos hímzéssel kombinálta. Ennek a technikának újabb változatait láthatjuk viszont a hatvan-hetven évvel (nő 22) ezelőtt készült fehér hímzéses viseleti darabokról származó mintákon is. Két menyasszonyi ingujjról fényképeztük ezt a gazdagon díszített, rozettás-virágos. illetve koszorús mintakompozíciót, amely már előrajzolással készült, ezért rendkívül pontos. Alapanyaguk gyolcs, a hímzést üzletben vásárolt hímzőfonállal készítették. Hasonló technikával készült Kulifajné Siket Matild menyasszonyi kendője is, amelynek három látható sarkát koszorús, illetve dupla koszorús szélű sarokminta díszíti. A vagdalásos és lapos hímzéssel készült virágminták közt a kendő derékon megkötött két sarkában állatmotívum — szimmetrikusan elhelyezett két-két kakas — is található. A huszadik század elején vált divatossá a vert csipke alkalmazása a kézimunkákon. A korábbi rojtkötés és azsúrozás helyett ekkor kezdték a kendőket, térítőkét, sőt még a vékonyabb szálú felvető lepedőket is csipkebetéttel díszíteni. (Az utóbbiakon azonban a hímzés is megmaradt.) A ruhadarabok tulajdonosai már csak arra emlékeznek, hogy valamilyen korábbi holmiról másolták a mintákat, s hogy ez volt a húszas-harmincas évek divatja. A minták nagyságát az anyag minőségéhez, szálvastagságához mérték és természetesen "a készített ruhadarab (lakásdíszítő) nagyságához. Csak arra ügyeltek, hogy egy-egy holmin a minták egyformák legyenek és zárt egységet alkossanak. Finom szövésű vászonból, gyolcsból egy-egy kisebb virágminta vagy koszorús motívum felhasználásával ma is készíthetünk hímzett blúzt. Durvább, vastagabb — tehát leszámolható — szálú vászonból pedig abroszt, térítőt a lapunk hátsó oldalán közölt szálszoritásos-vagdalásos mintákkal. —9V—
