Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-12-06 / 50. szám
CSALÁDI KOR Vitatkozzunk róla, hátha rájövünk valamilyen megoldásra ... Győri Sarolta, Szepsi (Moldava nad Bodvou) Átmásolom levelembe a fiam önéletrajzát. Kérem, segítsenek nekem, mert nem tudom, hogyan nevelem fel a kisgyermekeimet. Mindig azt szerettem volna, ha vidámságban, jókedvben láttam volna őket, de mindig szomorúak, mert az apjuktól semmi örömet nem látnak. Az én életrajzom. A mi életünk nagyon rossz. Apám mindig veri édesanyámat. Sértegeti, rugdalja, mivelünk is csak veszekszik. Azt kiabálja, hogy édesanyám kurva, de ez nem igaz, nem igaz! Nekünk meg azt ordítozza, hogy patkányok vagytok, agyonverlek benneteket. Félünk tőle. Én nagyon félek. Jó lenne, ha nem kéne apánkkal lennünk, és nem kiabálna ránk. Akkor játszhatnánk meg olvashatnánk. És édesanyám se sírna, hogy az isten pusztítson el minden kocsmát. Gratulálok Kocsis Arankának a Fertőzésveszély című sorozatához. Ez olyan téma, amelyből egy írás is megáll önmagában, de akár tucatos sorozatot is lehet készíteni belőle. Én úgy vagyok vele, hogy ha éjjel álmomból felköltenének, hajlandó lennék bekapcsolódni a probléma megvitatásába. Mivel erre azért nincs szükség, szeretném erőteljesen kikivánkozó megjegyzéseimet papírra vetni. Dr. Missík főorvosról ebből az írásból szereztem tudomást. Minden elismerésem az övé, azért a néhány kemény és igaz mondatért, amelyben véle- ' ményét összefoglalta. Megdöbbentőek a statisztikai adatok. Mániákusan reménykedve, okokat és összefüggéseket feltárva kiutat kell találnunk. a s ermekgondozásin vagyok, most már a v3 y második gyerekkel, harmadik évemet töltöm a négy fal között. Az idősebb asszonyok előtt ki sem nyithatom a számat, mert hiszen mi bajom van, még fizetnek is érte, a férjem is hazahordja a pénzt. És mégis. Kiborít a monoton, naponta, percre ismétlődő munkák sora, aminek szemmel látható eredménye nincs, de mivel itthon vagyok, ez a dolgom, el kell végeznem. Képesítésünk azonos, mindketten mérnökök vagyunk. De én alighogy elkezdtem dolgozni, terhes lettem, először jött az egyik, majd a másik gyerek. A férjem persze nyugodtan, minden zavaró körülmény Van-e pontos diagnózis? 'VÉLEMÉNYEK, HOZZÁSZÓLÁSOK A FERTŐZÉSVESZÉLY CÍMŰ SOROZATHOZ) Nálunk vegyes a kép. Vannak bortermő tájak, nagyforgalmú italkimérések. Igen, az alkohol kitűnő bevételi forrás. Sok ember igyekszik, hogy a havi bére minél rövidebb idő alatt elsüllyedjen az alkohol tengerében. Természetesen vannak ellenintézkedések is. Itt, Szepsiben járóbeteg-kezelés van az alkoholisták számára. De a megelőzés... A nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját? Modernizált változatban úgy értendő a régi közmondás, hogy ahol szőlőt termelnek, bort készítenek, ott az embereknek betegre kell inniuk magukat, mert van miből?! nélkül nekifeküdt a munkának, s már elismert, nélkülözhetetlen szakembere az üzemnek. Én, ha bemegyek? Szinte nem is ismernek, hiszen a beosztásom is olyan volt, hogy „úgy sem lehet egy nőre számítani, ha már férjhez ment, gyermeket vár. Először szülési, majd gyermekgondozási szabadság, azután meg minden hónapban beteg lesz valamelyik gyerek, ismerjük ..." Flát valahogy így, s körülbelül ilyen lesz a fogadtatásom, ha visszamegyek. Minek a diplomám, ha csak ugyanannyi telik tőlem, mint attól, aki nyolc osztályt végzett? Még annyi se, mert hiszen amíg az főzni tanult meg kötni, addig én a jegyzeteket bújtam, vizsgára készültem. És amíg ezen töprengek, vagy olyan idegessé válók, hogy szinte robbanok, vagy elmegy mindentől a kedvem. A férjemmel is csak a gyerekek, a háztartás körüli dolgok lett a téma, pedig azelőtt annyit tudtunk szakmai dolgokról vitatkozni. Amikor látta, hogy elkedvetlenítenek a sikerei, elhallgatott. Néha alig szólunk egymáshoz. Már a szememre is vetette, hogy olyan más lettem. Egyre gyakrabban nyúlok az üveghez. Először csak a „vendégmaradékok"-ból kortyoltam néha. Most, ha érzem, hogy jön az idegesség, vagy már nem bírok magammal, annyira levert vagyok, meghúzom az üveget. Dugi ital, magamnak veszem, a férjem nem tud róla. Még meg is van elégedve, hogy mostanában megint nyugodtabbnak lát, s kedélyes vagyok, nem szemrehányó vagy hallgatag, amikor hazatér. Azért aggaszt, hogy meddig lehet így „kezelni" magam? Hogy nem válok-e alkoholistává? Vagy már az vagyok? „S. 0. S." jeligére kérem a választ. (nőio) Jó lenne, ha édesanyánknak jó kedve lenne, és ha mink se félnénk. Ha apánk nem inna, ha bezárnák a kocsmákat. Vagy ha elválnánk apánktól. Miért van nekünk ilyen életünk és ilyen apánk? (Olvasónk címét veszélyeztetett helyzetére való tekintettel nem közöljük, az illetékes járás gyermekvédelmi osztályának segítségét kértük. — a szerk.) Kérem, ne nevessenek ki! Már elmúltam tizenéves, elvált, harmincéves asszony vagyok, a férjem „lelépett" egy fiatalabb nő kedvéért, én nevelem a két gyermeket. Most megismerkedtem egy rokonszenves férfival, akinek komoly szándékai vannak. Már beadtam a nemzeti bizottságra a szükséges papírokat, s egy héttel az esküvő előtt visszavettem őket. Azt írtam indoklásul, hogy „komoly családi okból". De térjek a tárgyra, mi is történt. Ismerősöm ugyanannál a cégnél dolgozik, ahol én, de egy távolabbi városban. Természetesen munkatársaink előtt nem titkolóztunk, hogy házasodni készülünk. És megszólított egy kollégánk, aki néhány évvel ezelőtt ismerősömmel egy munkahelyen, egy városban dolgozott. — Tényleg hozzámész? — Egy hét múlva esküvő — mondtam. — Nem bánod, hogy iszik? — Iszik? — csodálkoztam. — Azért került alacsonyabb beosztásba. — Nem vettem észre, hogy többet inna, mint más, normális ember. Vacsora után, ebédhez egyegy pohárral. Esetleg reggel egy kupicával. — Pedig alkoholista, láthatod az orrán is. Borzasztóan meghökkentem. Tény, hogy az orra piros. „Részeges" orr, bizonygatta a kolléga. Persze, amikor hét végén hozzám utazott, azonnal kérdőre vontam, igaz-e, hogy iszik, hogy az italozástól piros az orra. Nem sértődött meg, csak elszomorodott. S azt állítja, hogy valamikor megfagyott az orra, azóta is kezelteti, de lassú a gyógyulás. Nem tagadta, hogy egy-egy pohár italt szívesen megiszik, de nem érzi magát alkoholistának. Az esküvöt illetően neki azt mondtam, a lakáscserék miatt halasszuk el. Beleegyezett, de töprengőnek és szomorúnak tűnik. Nem szeretném elveszíteni s megbántani gyanúsitgatással. Kérem, írják meg, miről ismerhető fel az alkoholista? Mindenki gyanús, aki egy-egy pohárral szívesen megiszik? Vagy akinek piros az orra? Az én apám is felöntött néha a garatra, de nem volt alkoholista, törődött velünk. Olyan nehéz eligazodni. Nem szeretnék még egy félresikerült házasságot, viszont olyan jó hozzám ez az ember, annyira törődik velem, a gyerekekkel, hogy nagyon hiányozna, hiszen megszerettem. V. K. Kassa (Kosice) Furcsa problémám van. Szerelemből nősültem, egy nagyon kedves, értelmes lányt vettem feleségül. De sajnos, olyan családból való, amely az apa alkoholizmusa miatt szétesett. A nagyjelenetek, a vádaskodások, az italos állapot „utóhatása" a gyerekek előtt zajlottak. Feleségem egész gyermekkorát ezek az élmények határozták meg. Azóta betegesen figyelt mindenkit, vesz-e poharat a kezébe, vagy sem. Diákkorunkban én sem vettem, nem telt volna rá. De most, hogy mindketten keresünk, a barátok kedvéért, vasárnapi ebédhez szívesen megiszom egy pohárral. Ő ezt nem bírja elviselni. „Alkoholista leszel", hísztizi, s minden igyekezete arra irányul, hogy egyetlen csepp alkohol se legyen a házban. Van türelmem, hogy újra meg újra elmagyarázzam neki, ez már kóros félelem és viszolygás, de hiába érti meg az eszével, ha idegeivel, ösztöneivel nem bírja elviselni. Adjanak tanácsot, mit tegyek? _______________________K. L- Komárom (Komárno)
