Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-11-29 / 49. szám

dani. Nem utánoz, nem patetikus és nem harsány. Kitűnő orgánumát jól ki­használva teszi hajlékonnyá, jó érzékre valló értelmezéssel mívessé a produk­ciót. S ami nem mellékes: azon ritka színészeink közül való. aki jól énekel, különösen sanzont, amelyet visszafo­gott pikantériával mindannyiunk szá­mára élménnyé varázsol, díszlet, jelmez és maszk nélkül. Színpad nélkül: torna­termekben, klubokban, tantermekben, folyosókon. Egyedül, társak nélkül. S itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amely miatt valójában írásra kénysze­rültem : Boráros a pódiumművészetben magányossá lett, mint Pilinszky lepke­gyűjtője. Negyedszer lép önálló össze­állítással a közönség elé, s az első fellépés idejétől eltelt hat év alatt mindmáig nem talált követőre. Tudom én, nagyon jól tudom, hogy milyen nehéz helyzetben élnek egy-egy tájoló szinház színészei, mégis: néhány színé­szünk elbírná azt a keresztet, amelyet egy-egy ilyen műsor összeállításával és betanulásával a vállára venne. Mert égető szükség lenne az anyanyelv min­dennapos tisztántartására, ápolására és ápoltatására. s lenne mit tisztogat­nunk, felfrissítenünk s leporolnunk! Tőle és többektől várjuk a folytatást. Soóky László TELEVÍZIÓ Nyikita Mihalkov-sorozat A hosszan elhúzódó René Clair-soro­­zat és a sokak számára talán nagyobb szellemi izgalmat nyújtó — e hasábo­kon is méltatott — Midzogucsi-sorozat után Nyikita Mihalkov Etűdök gépzon­gorára c filmjével újabb sorozat indult a Magyar Televízióban. Az igényesebb tévénézőknek tehát ezekben a hetek­ben sem kell szombatonként „korán az ágyba bújniok". S az sem elhanyagol­ható tény a kommersz filmek példátlan áradatában, hogy a megszokott szom­bat éjszakai művészfilmröl ezúttal fiatal szovjet rendező, tehát kortárs filmmű­vész gondoskodik. A sorozat nyitó film­jéről már csak azért is érdemes néhány szót szólni, mert a nagyszerű film for­gatókönyvének alapjául Mihalkov egy korai, befejezetlenül maradt Csehov­­darabot (Platonov) választott, kiegészít­ve a történetet az író más novelláiból vett motívumokkal. A Ványa bácsiból, a Három nővérből vagy a Cseresznyés­kertből jól ismert jellegzetes csehovi világ tárult elénk a képernyőről. Michel, a film főhőse vidéki tanító, akinek ra­gyogóan indult pályája korán megtört. Abbahagyta az egyetemet, a falusi bir­tokosok unatkozó, léhütő társaságában pedig felszínes, kellemetlenkedő fecse­gésen kívül semmit sem tesz. Örökösen kitömi vágyik, de semmihez sincs ereje. Nőkalandokba menekülne, de a nők mind „megváltani" akarják. Maga a film — híven a csehovi szándékhoz — nem az egyetlen estén és hajnalba nyúló éjszakán lejátszódó eseménysor­ra helyezi a hangsúlyt, hanem a belső történésekre és az eleve reménytelen­nek érzett őrlödésekre. Csak érdekes­ségképpen említjük meg, hogy a tartal­masabb életre való törekvés, reményte­lenség, meghasonlottság és elvágyódás hálójában vergődő jellegzetes figurák között ott láthattuk (a Csehov-darabok elmaradhatatlan orvos-szerepében) magát a rendezőt is, aki filmszínész­ként is méltányolható alakja a szovjet filmművészetnek. A sorozat tehát jól indult, s hogy érdemes figyelemmel kísérni, arról az azóta sugárzott filmek is tanúskodnak. Bereck József BRATISLAVA Péntek. XII. 2.: 9.25 Kicsinyek műsora 9.50 Igen — nem 11.40 Szabad fórum 16.10 ínyenc komédia, tévé-mikrokomédia 16.55 Kisfilmek 18.10 Svéd természetfilm 18.35 Dokumentum­műsor 20.00 Nyitott könyv. 8. rész 21.05 Diszkó idősebbeknek 21.45 Szerenesekő. do­kumentumfilm 22.15 Vetélkedőm űsof II. műsor: 17.10 Szabad fórum 17.50 Legenda Stülpnerről, 2. rész 18.45 Üzletek a korzón 19.00 Útleírás az „N” tájról 20.00 Majd én, főnök, cseh film 22.00 Hatodik éjszaka Ná­polyban, tévéjáték Szombat. XII. 3.: 8.30 Pionírok, magazinja 11.00 Nyitott könyv 12.20 Slráínice 1983 13.25 Sportdélután 16.40 Az ötletesebb nyer 17.20 Ünnepi műsor 18.35 Látogatók. 5. rész 20.00 J. Died: Kis pitaval a nagyvárosból 20.55 Hana Zagorová adósságai 21.30 Sporthírek 21.45 A túlélés ára. NSZK film 23.30 Dixieland feszti­vál II. műsor: 10.30 Dokumentumfilm 15.25 Aranykapu 16.25 Intervíziós műsor — Ritmi­kus Sportgimnasztika 18.30 Gálakoncert 19.30 Utak 20.00 Tükröződés 20.55 Az áldozat, angol bűnügyi film 22.00 Maya. magyar film Vasárnap. XII. 4.: 8.30 Gyertek velünk 10.50 Sportka 11.00 Nő a pult mögött 12.25 Hang­verseny 13.20 Veled papa! 13.35 A fekete keselyű halála 15.00 Sportközvetítés 16.50 Filmmúzeum 18.25 Szórakoztató műsor 20.10 60 kataszter. Lukovice parcella, tévéjáték 21.25 Sporthírek 21.40 Képek a cseh zenetör­ténelemből 22.00 Kultúra 1983 II. műsor: 15.10 Meseműsor 16.00 Ritmikus Sportgimnasztika 17.30 Az idő nem határoz, film 17.50 Irodalmi dokumentumműsor 19.30 Nők magazinja 20.00 Sportjegyzetek 21.05 Indiai művészet 21.25 Az üdülők életéről, szovjet film Hétfő. XII. 5.: 16.20 Ka-ze-ta 17.00 Orvosi tanácsok 17.10 Iránytű 18.00 Barátaink életé­ről 20.00 Drótosok ösvényein, 2. rész 21.10 Finnország ma 21.50 Dalok II. műsor: 16.30 Bábjáték 17.30 Curro Jiménez 18.30 A Csehszlovák TV magyar nyelvű adása 19.25 Telesport 20.00 Zenés szórakoztató mű­sor 20.30 Sportvisszhangok 22.00 Az első vo­nalban, szovjet film Kedd. XII. 6.: 9.20 Autó-, motorsport 9.50 Drótosok ösvényein, 16.20 Tudomány és tech­nika 17.15 Beszélgetés az irodalomról 18.30 Mezőgazdasági év 20.00 Utolsó kiadás, kana­dai film 20.55 Mi is ott voltunk 22.15 Zeneba­rátok köre Csütörtök. XII. 8.: 10.10 Utolsó kiadás 11.05 Szórakoztató vetélkedő 16.20 Nigéria 18.00 Autó-, motorsport 18.30 A Jézerka Stúdió műsora 20.00 O. Danék: Két foszlány a férfi életéből, tévéjáték 21.10 Dalok 22.15 Találko­zás szovjet művészekkel II. műsor: 19.30 Beszélgetés a szamovár mel­lett 20.00 Zenei est 22.00 Kamarahangverseny BUDAPEST Péntek. XII. 2.: 9.40 Nemzetközi disco. NSZK zenés film 10.15 A régészet kalandjai 16.50 Szülők iskolája 17.25 Tájak, városok, emberek 18.00 Ablak 20.00 „És mégis mozog a Föld” — Jókai-vetélkedőműsor 21.35 Vitray Tamás műsora 22.35 A hét műtárgya 22.50 Maria Callas. NSZK film II. műsor: 20.01 Éjszakai ügyelet 21.15 Matto birodalma, NSZK film Szombat. XII. 3.: 8.05 Meséről mesére 8.25 Kuckó 8.55 Emberrablók 9.20 Adni, kapni jó! 9.35 Elátkozottak városa 10.25 Egy világjáró viszontagságai, tévéfilm 10.50 Amerikai zenés film 13.20 Kengyelfutó gyalogkakukk 13.55 Görögország—Magyarország, labdarúgó EB 15.50 Chip csodák kora. angol filmsorozat 16.35 Babits — szavalóverseny 18.05 Teleráma 18.45 Diagnózis 20.05 Boeing, Boeing, ameri­kai vígjáték. 21.50 A fele sem igaz! 22.30 Holttestek reklámcélokra, spanyol tévéfilm II. műsor: 16.10 Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója 16.30 Ritmikus Sportgim­nasztika 18.10 Kisfilm 18.30 A történelem védelmében 19.10 Új egymillió fontos hang­jegy 20.00 Egy pohár víz. vígjáték. Vasárnap. XII. 4.: 8.05 Óvodások műsora 8.30 Egyszer volt, hol nem volt. volt egyszer az ... Ember 9.00 Koldus és királyfi, csehszlovák film 10.05 Bűvészettörténet 10.25 Vakáció a halott utcában, ifjúsági tévéjáték 14.55 Sze­gény legény vagyok én 15.15 Cimboraság 15.55 Ki fizeti a révészt? 17.20 Elmebajnokság 18.00 Delta 19.00 A Hét 20.05 Szívzűr, magyar film 21.35 A mi kis fórumunk II. műsor: 16.00 Ritmikus Sportgimnasztika 17.30 Kisfilm 17.50 Ruszalka. csehszlovák operafilm 19.50 A modern művészet kalandjai 20.45 A falu, román komolyzenei film Kedd. XII. 6.: 9.55 A svihák, francia film 16.45 Nemcsak nőknek 17.05 Virgács — Télapó-mű­sor 18.20 A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 20.00 Elátkozottak városa 2Ö.50 Stúdió '83 21.55 A nevem: Gusa Pál 22.05 Kockázat II. műsor: 20.00 Képmagnósok figyelem 20.40 Sakk-matt 21.20 Anatómia óra NSZK film Szerda. XII. 7.: 10.05 Delta 10.35 Éjszakai üéveiét, francia film 1640 Kisfilm 16.55 Kuc­■Egyensúly — pén­tek 10.30 I elélkeáö — péntek: Szívzűr 22.15 20.05 vasárnap: Ruszalka — vasárnap. II, műsor: 17.50 II. műsor: 16.30 A kék rózsa titka, operett 17.55 Ipari tanulók műsora 18.30 Ifjúsági TV-klub Szerda. XII. 7.: 9.20 Óvodások műsora 16.15 Kék fény 16.55 Sparta Praha—FC Wedford, labdarúgó-mérkőzés 20.00 Amerika lelkiisme­rete, szovjet dokumentumfilm 21.55 Katonák műsora 22.20 Lakoma, szórakoztató műsor II. műsor: 16.10 Gyermekműsor 18.20 Útleírás az „N" tájról 18.30 Hihetetlen valóságok 20.00 Érdekességek a nagyvilágból 21.05 Ha. az igaz volt? 22.00 Balett kó 17.35 Utazz velünk! 18.20 Telesport 20.00 ízlések és pofonok 20.50 A piac, tévéjáték II. műsor: 20.00 Hajdúböszörmény, riportfilm 21.20 Egy kaland utóélete, francia film Csütörtök. XII. 8.: 9.50 Az eszményi félj. NDK tévéfilm 16.45 TTT 17.30 Egy iskola története 18.20 Isten mezeje, riportfilm 20.00 Az özvegy és a lánya, tévésorozat 21.10 Tele­sport 21.40 Hírháttér II. műsor: 20.00 Nyitott műhely 20.20 Szek­­szárdon született 21.30 Zsófia, lengyel film A TV a müsonáltoztatás jogát fenntartja! következő. 50. számunk tartalmából: Kirakatnézőben (Milyen áruval segíti kereskedelmünk a ka­rácsonyi ajándékozást?) „Nincsenek a békéhez vezető utak. A béke az út.” (A Greenham Common-i békevédők vallo­másai) Van-e diagnózis? (Levelek, hozzászólások Fertőzésveszély • című sorozatunkhoz) Ritka égi vendéget várva (A Halley-üstökös tudományos megfigyelé­­.sére tett előkészületekről) Szép otthon (Az ikebanáról) [ RÁDIÓMŰSOR A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR ADÁSA december 3.: 8.00 Szombat reggel 9.00 Nyug­díjasok rádiósklubja 9.40 Kedvelt dallamok 11.00 Kiskertészek műsora 11.20 Tánczene 12.10 Régi slágerek 12.55 Anyanyelvűnk 13.00 Fiatalok a mikrofon előtt 14.00 Tíz perc irodalom 15.30 Népdalcsokor december 3.: 7.10 Ismert vonószenekarok műsorából 8.30 Mese 8.45 Délhúsa Gjon énekel 9.00 Rádióegyetem 10.00 Egy hazá­ban 10.20 Az opera kedvelőinek 11.00 Társa­dalmunk időszerű kérdései 11.10 Vasárnapi randevú 12.30 Magyar nóták 13.00 Mária Terenová: Az elsüllyedt katedrális. rádiójá­ték 14.00 Zenés fejtörő KOSSUTH RÁDIÓ, BUDAPEST december 3.: 8.30 Családi tükör 9.15 Színes népi muzsika 10.05 Szerkesszük együtt! 13.25 Orvosi tanácsok 14.15 Népzenei példa­tár 14.25 Magyarán szólva 16.00 168 óra 17.30 Nagy mesterek — világhírű előadómű­vészek 18.15 Mese 20.00 Thury Zoltán: Ka­tonák — rádiójáték 21.18 Operaáriák 22.15 Európa hangversenytermeiből december 4.: 8.05 öt kontinens hét napja. 9.00 A zene nem ismer határokat 10.03 Asko Martinheimo: Wille Valdemar és az utolsó Apacs — rádiójáték 11.00 Vasárnapi koktél 12.35 Édes anyanyelvűnk 13.41 Népdalfel­dolgozások 14.20 Gondolatjel 15.05 Művész­­lemezek 18.15 Mese 18.40 Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely 20.34 Verdi: Aida PETŐFI RÁDIÓ, BUDAPEST december 3.: Mágnás Miska — részletek 10.35 Ki nyer ma? 11.15 Halász Judit énekel 11.35 Népszerű fúvósátiratok 13.00 Irodalmi matiné 15.50 Könnyűzene 16.35 Hidas Fri­gyes: Bösendorfer — vigopera 18.35 Magun­kat ajánljuk 20.00 Nyolc rádió nyolc dala 20.45 Közkívánatra! 22.00 Siágermúzeum december 4.: 7.30 Vasárnapi orgonamuzsika 8.05 Elveszett a télapó — mesejáték 8,47 Csoóri Sándor és Vészi Endre versei 9.30 Szivárvány 11.00 69 perc a Katona józsef Színházban ... 13.00 Jelenetek Voltaire írá­saiból 14.35 Táskarádió 17.30 John Lennon élete és halála 19.00 Poptarisznya 20.33 Másfél óra irodalomkedvelőknek.

Next

/
Thumbnails
Contents