Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-11-29 / 49. szám
CSALÁDI KOR A gyerek csetlik-botlik szülei között, érzi. hogy valami nincs rendjén. Az ajtócsapkodások, veszekedések vihara egyszer csak elül, de a csend annál nyomasztóbb. Idegenekként kerülgetik egymást az egykori családi fészekben, mely szükséglakássá változott. A különköltözéssel sem zárul le a válás. Vagyonelosztás. láthatás, enyém, tied. övé. jogom van hozzá, engem illet, semmi közöd hozzá ... Mindent meg és el lehet osztani, csak a gyereket nem lehet kettészakítani. Válási árvák — mondják az elvált szülők gyerekeire. Hogyan, mit éreznek ők? Beszélgetőtársam nyolc éve él édesanyjával és testvérével — hármasban. Mikor észlelted, hogy valami nincs rendjén a szüleid között? Amióta élek, ezt érzem. Anyu és apu két ellentétes típus. Nagyon szerették egymást, de nem tudtak együtt élni. Óriási szerelem volt. annyira, jobban fáj, mintha együtt élnénk, és kevesebbet foglalkozna az én gondjaimmal. Talán az emel gátat közénk, hogy mindketten a másik közeledésére várunk. Soha sem beszélgettem vele úgy, mint igazi apuval. Annyi mindent kérdeznék tőle, annyi mindenről beszélnék vele. És nem tudok. Úgy érzem, ha együtt éltünk volna, másként alakul a kapcsolatunk. , Az engem érintő megjegyzéseire viszont túlságosan érzékenyen reagálok. Apu tolrója. hogy nem vagyok fiatalos, nem viccelődöm vele, mindig komoly képpel járok. Pedig ez nem így van. Pontosabban nem egészen így van. Gondolod, hogy nem ismer eléggé? A születésnapomra kaptam tőle egy magnószalagot. Kisgyerekkoromtól fölvette az első szavaimat, az első versikéket, szövegeket. A szalag tanúsága szerint tizenkét éves koromig GRENDEL ÁGOTA Túl a törésen úgy érezték, nem tudnának egymás nélkül élni, de ez csak a szerelem vakító fényében tűnt így. Anyu családközpontú. Hagyományos otthont akart teremteni. Apu viszont a szabadabb életet szereti. Nem tudtak összehangolódni. A sok veszekedés teljesen eltávolította őket egymástól, nem csiszolódtak össze. Tizenkét éves voltam, amikor robbant az egész: elváltak. Milyen hatással volt rád a válás? Amikor elváltak, nagyon megfelelt az új élet. Külön szobát kaptam, nyugalom lett Nem érdekelt sem anyu, sem apu, megvoltak a barátaim, akik között jól éreztem magam. Egyébként más nem is változott az életünkben, hiszen apu gyakran eljárt hozzánk. Nem ritkábban, mint amikor még „együtt" éltek. Úgy törődött velünk, mint azelőtt. Gimnazista koromtól azonban megváltozott a kapcsolatunk. Érzékenyebb lettem. Volt egy időszak, amikor nem tudtam beszélni apuval. Mindjárt sírtam. Ha apu nem törődik velem nagyszájú gyerek voltam. Utána csöndesebb, zárkózottabb lettem. Lehet, hogy ellentmondásosnak tűnik, amiket mondok, hiszen akkortól lett nyugalom otthon, amikor elváltak, mégis rossz hatással volt rám. Van egy törés, azon túl másként viszonyulunk a dolgokhoz. Mindkettőjüket egyformán szeretem, ezért nehéz. Képtelen vagyok arra, hogy anyu előtt megszóljam aput vagy fordítva. Egyik előtt se mutatom magam kedvesnek, ezért azt hiszik, hogy a másikat jobban szeretem, előtte jobban kimutatom az érzelmeimet. Anyu sokszor megkérdezi, nem akarok-e visszamenni apuhoz, olyan utálatos vagyok otthon. Talán anyu sem ismer eléggé, vagy azt szeretné, hogy megváltozzam, olyan legyek, amilyennek elképzel. Akkor jövök rá. hogy mennyire szeretem, ha nem vagyok vele. Nem egy gyerek' eszköz szülei kezében — egymás ellen fordítható (vagy kétélű?) fegyver. Arra nem vetemedtek és nem is vetemednének, hogy egymás ellen uszítsanak. Az volt a legkellemetlenebb élményem, amikor a nemzeti bizottságon meg kellett mondanom, kinél szeretnék maradni. Kit szeretek jobban, így kérdezték. Tudtam, hogy anyunál kell maradnom, ott is akartam, de a kérdés fájt. Szégyelltem magam. Tudtam, megbántom aput. Nem kellett bíráskodni ezért, hogy találkozhassunk apuval. Amint elváltak, apu más városba utazott, amikor jött. akkor jött. Most is úgy járok hozzájuk, mint haza. Az ünnepek viszont nehezen telnek. Minden karácsonyt együtt töltöttünk. Csakhogy ez sokszor kínos volt. feszélyezett. Tavaly megosztottuk. így viszont anyu maradt egyedül. Hiába voltunk vele hattól nyolcig, a családi ünnepeket nem lehet nyolckor lezárni, különösen úgy. hogy máshol, a másik családomnál folytatom. Anyu ugyan nem panaszkodik, nem akarja még nehezebbé tenni a dolgunkat, de ... És ez a de ott lóg a levegőben. Mindig. A testvéred még gyerek. Ő hogyan viseli el ezt a néha felemás állapotot? Egyelőre azt látom, nem éli át olyan mélyen a dolgokat, az eseményeket A kora miatt? Vagy mert más alkat? Kicsi volt, amikor szüléink elváltak, nem is érezhette azt, hogy az az ember teljes egészében az ő apja. Inkább játszótársak voltak. Nagyon jó, hogy ketten vagyunk. Amikor érettségire készültem, idegesített, majdnem utáltam. Nem érdekeltek, sőt dühítettek kicsinyes dolgai — az én életbe vágó döntéseim mellett! Mit törődtem azzal, mit csinál, hogyan! Jobban tette, ha nem fordult hozzám kéréssel, tanácsért, amikor én egyetemre készültem. Ez a fölvételi is bizonyítja, mennyire nem tudunk egymáshoz közeledni apuval. Ő azt várta, beszéljem meg vele, kérjek tanácsot tőle. hova menjek, mit csináljak; én meg arra vártam, kérdezze meg. mi érdekel. Persze, nem vettek föl a kiválasztott szakra — de biztosan nem ez volt az oka. Az idén a húgom választ pályát. Megpróbálok segíteni neki. Felelősséget érzek iránta, még akkor is. ha egy év alatt felnőtt. Megváltozott a gondolkodása, felnőttesebb lett az életszemlélete. Megkomolyodott. Ha nem lenne, úgy érezném. bármit csinálok, kétszeresen megbántom anyut. A kedveskedésemmel éppen úgy, mint tartózkodó viselkedésemmel. A húgom kedvessége őszinte. Az ő arcára rá van írva minden érzelmi rezdülés. Ha én megbántom anyut, biztosan segít kiengesztelni. Édesanyádnak valószínűleg nagyobb megrázkódtatás volt a válás. Anyu mindent visszaperget magában. Dolgoznia kellett, nem maradhatott velünk otthon, ráadásul apu tanult. Tulajdonképpen egyedül nevelt két gyereket. Ez nagyon fáj neki. Azt szeretné, ha éreztetnénk apu új feleségével, hogy megbántotta anyut. Valahol mélyen így érzem, • de nem lehet, nem is akarom, mert megértjük egymást. Anyunak viszont ezt nem tudom megmagyarázni. Apu második feleségéi tisztelem. Becsületes, „fair” nő. olyan, mintha a barátnőm lenne. Hozzá például bizalmasabb tudok lenni, mint apuhoz. Ők valóban társat találtak egymás személyében. Hasonló az életfilozófiájuk, a szemléletük. De én ezt nem mondhatom el anyunak, mert fájna neki. Ez a szörnyű, hogy végül is nem lehetek őszinte. Inkább magamba zárok mindent. Nem bánthatom meg azokat, akiket szeretek, akikhez ragaszkodom, akikre szükségem van; és akik engem is szeretnek, csak nem érzik, milyen nehéz magamban salamoni döntéseket hozni.
